Yang haemin pov:

Nem tudtam magamal mit kezdeni. Hevertem az ágyon azon tanakodva mihez kezdjek a rám nehezedő problémákal. Hogy jól döntötem-e? És hogy ezek után hogy tudnám minél jobban el kerülni heeseungot. Ez volt a legkisebb problémám....behívtak a kihallgatásra. Sejtetem hogy az ügy nem marad örökre ugy ahogy volt. Mert a kocsink tényleg ki sodrodot és nem hiszem hogy a véletlen műve volt. Minhoból még ki is nézem hogy ilyet tegyen. És rajta kivül senki nem jut eszembe aki ilyenre vettemedne. Tény hogy rengetegen utáltak de ilyen messzire egyikük sem ment volna el. Fizikailag bántotak és lelkileg is de egyikük sem lenne képes embert ölni. Megakarom találni azt aki ezt tette....fizetnie kell azokért akik meghaltak miatta. A családom mit véthetet elene? Hiszen mindig tiszteségesek voltak. Elfoglaltak és komolyak voltak néha. Sokszor bántotak meg. Sokszor felejtetek el és hagytak ott abban a kibaszott nagy házban egy szó nélkül. Még minhonak is eladtak volna ami bár haragot kelltet bennem és ekkor gyűlőltem őket soha életemben nem tartott sokáig a haragom és mostmár igazán késő lenne őket okolnom a hibáik miatt.  Anyáék azt akarták hogy jó jővőm legyen csak hogy minho melett soha nem lett volna az.

Egy kopogás szakitot ki gondolataim rejtekéből ezért azonal oda kaptam a tekintetemet ilyedten. El mondtam egy gyors imát hogy ne heeseung legyen vagy a bátyám mert nem akartam velük találkozni bár van egy olyan megérzésem hogy nem is fognak keresni többet.  De ez igy helyes még ha fáj is. Köntösömet felkapva csoszogtam el az ajtóig majd a kilincsre tetem a kezemet de valamilyen okból kifolyolag nem nyomtam le.

-Tudom hogy itt vagy, szóval nyisd ki az ajtót és beszéljünk-ahogy meghalodtam heeseung hangját nagyot nyeltem majd hátráltam pár lépést az ajtótól abban a reményben ha nem szólalok meg akkor el megy. De hülye vagyok hogy el is hittem hogy igy elmegy....-Eleget tetem a kérésednek és nem szóltam a bátyádnak hogy hol vagy de nagyon összetört-lesütőtem szememet az ajtónak támasztva hátamat. Szívem összeszorult ahogy magam elé kébzeltem az ősszetört jungwont akinek szemei pirosak a sok sírástól és tehetetlenek érzi magát.-Legyen, nem hozzom fel többet a tegnap történteket csak nyisd ki az ajtót vagy igyunk meg egy kávét együtt-probálkozott tovább, szipogva egyet lögtem el magamat a falaptól majd töröltem meg szemeimet és forditotam el a zárt majd nyitotam ki az ajtót

-Nem suliban kellene lenned?-kérdeztem majd hátat forditotam neki és az ágy felé lépkedve lehuppantam rá.

-A suli várhat-vont válat hanyagul majd huppant le mellém. Szívem újra hevesen kezdet el kalapálni ahogy illatát megéreztem s sötét szemeibe nézve sehogy sem tudtam elrejteni mennyire zavarba ejt már annyi hogy melletem ülve mosolyog rám.-Kérlek ne ted ezt jungwonal haemin, gyere vissza-hevesen ráztam meg a fejemet majd elszakitva róla tekintetemet néztem inkább a lábbaimra

-Nem megyek vissza, minden miattam van. Jungwon okal akadt ki és az lesz a legjobb mindegyikötöknek ha én nem vagyok ott-birizgáltam ujaimat zavartan

-De hiányzol-nagy szemekel kaptam rá a tekintetemet, már ennyitől szárnyalt a szívem ettől az apró mondatól. De nem szabadot volna-És a többieknek is-füzte még hozzá egy zavart mosolyal-Jungwon magát okolja és nem tud koncentrálni a történtek miatt. Már igy is a közép pontban vagyunk de ha jungwon ront a probákon még mélyebre zuhanunk  Pdnim  szemében

-Heeseung....én sajnálom-sóhajtotam fel újra elkapva róla tekintemet-De  nem fogok újra hozzátok költözni ne is kérj rá...eddig is ugy éreztem mintha a terhetekre lennék ezek után mégjobban igy érezném-ingatam meg a fejemet

-Nem voltál sosem a terhünkre haemin, olyan voltál nekünk mint a kishúgunk-mondta egy kedves mosolyal majd közelebb csuszott hogy a térdünk összeért

-Én viszont utáltam hogy jungwonra voltam utalva-nyeltem egyet szipogva-A szüleim halála után ugy éreztem a legmegfelelőbb dolog ha öngyilkos leszek. Azt gondoltam nincs jogom élni. Fura volt hogy hirtelen vissza kaptam a bátyamat de elvesztetem a szüleimet. Hogy hirtelen mennyire fontos lettem neki  három év után-sóhajtotam fel ahogy minden kép kocka lejátszodot szemeim előtt. Megéreztem heeseung kezét az enyémen ahogy lágyan cirogat újaival. De könnyeim hirtelen utnak törtek és nem tudtam vissza fogni magamat.-Sajnálom....-törölgetem le könnyeimet, közelebb ült hozzám majd hirtelen megölelt. Lefagytam ahogy izmos karjaival közelebb vont magához, még jobban éreztem boditó illatát ami életre keltete az alvó pillangokat a hasamban

-Ne kérj bocsánatot! én szívesen meghallgatlak-motyogta mire halványan elmosolyodtam és viszonoztam meleg ölelését.  Reméltem nem veszi észre hevesen dobogó szívemet és hogy megborzongok akárhányszor csak hozzám ér.

-Ideje lenne indulnod-toltam el magamtól, egy fájdalmas sóhaj szakadt fel ajkaim közül ahogy el kellet tolnom magamtól.

-Igen, igazad lehet-vizslatot szemeivel amik ide oda cikáztak tekintetemben-Arehyun biztosan tépi a haját hogy hol lehetek-állt fel nekem meg összeszorult a szívem. Szereti őt. Hogy ne szeretné...

-Menj arehyun már vár rád-mondtam fájó szível mire ő pár perc néma csend után bolintot egyet majd kiment azon az ajtón. Hátra döltem az ágyon arcomat kezeimbe temetve sóhajtotam fel. Nem akartam hogy újra sírjak. Hiszen még kihallgatásra is be kellene mennem.

Megráztam a fejemet majd felültem és letöröltem a könnyeimet és a fürdőbe mentem. Hideg vízel megmostam az arcomat és neki láttam készülődni.  Egy sima fekete szakadt farmert vettem fel és egy fehér haspolot. Felkaptam a cipőmet és a szükséges dolgokat bedobálva a kistáskámba. Zártam be az ajtót majd indultam el a közeli busz megálló felé. Ma nem mentem be a suliba.....nem akartam és nem is álltam készen..azt reméltem ha nem megyek be pár napig akkor elfelejtik a történteket és békén hagynak majd.

Megálltam a buszmegállóban majd mikor megérkezet a busz felszálltam  rá és helyet foglaltam egy szabad helyen. Az ablakon néztem ki újra elmerülve gondolataimban. Heeseung tegnapi mondata kavargot a fejemben. Ennyire csak nem voltam nyílván való nem? Nem vehete észre ha nem beszéltünk annyit. Hiszen mindig ott volt a képben arehyun és a féltékenységi rohamai.

Miután leszálltam a buszról még sétáltam tíz percet mire oda értem a rendőrségre de megtopantam előtte.  Olyan kérdéseket is felfognak nekem tenni ami talán felkavar majd, a múltban is vájkálni fognak de ha ez kell hogy megtalálják aki ezt tete akkor állok elébe. Mélyen szipantotam a levegőből majd  elindultam és a recepción elmondtam miért jőttem......