Yang jungwon pov:

Magamat okoltam amiért ez történt. Még azt is nehezen fogadtam el hogy  szüleim nincsenek már. De erősnek mutatóm magamat haemin miatt, még ha utál is akkor is el kell fogadnia a tényt hogy rajtam kivül senkije sincs. Velem kell élnie és a srácokal még ha neki nem is fog tetszeni.  Három évig nem láttam és fájt is a szívem hogy el kellet hagynom. Tudtam mennyire összetör majd és hogy utálni fog.  Számitotam is erre csak hogy nem gondoltam hogy ennyire fájni fog amikor szembesit a tényekel. A szívem szakadt meg látva nyuzot táskás arcát amiket sebek boritotak és begibszelt karját valamint a bekőtözöt fejét. Tudva hogy a legnagyobb fájdalmat a szüleink halála után én okoztam neki nagyon fáj a szívemnek de tényleg nem hagytam volna magára ha nem nem lett volna muszáj. Ezernyi kés szúrásnál is rosszabb ha a testvéred akivel sülve főve együtt voltatok aki tudta minden egyes apróbb titkodat annyira gyülől hogy látni sem akar. Szörnyű volt amikor a menedzserem felhivott hogy behozta a húgomat a korházba és annál is rosszabb amikor közölte a nővér hogy kiakarta tépni az infuziot. Ezentúl jobb báty leszek soha egyetlen pillanatra sem fogom levenni a szememet róla. Tudom nehéz lesz hiszen három évig még csak egy levelet sem küldhetem neki de tudom egy nap majd megbocsántja ezt nekem és megengedi hogy bebizonyitsam mennyire is szeretem.

-Minden rendben lesz jungwon-tartóta a lelket bennem heeseung a vállamra rakva kezét miközben könnyeimtől fulldokoltam.

-Elvesztetem a szüleimet, a húgomnál meg majd nem félórája bent vannak az órvosok. Ha nem éli túl én abba belehalok hee-emeltem rá könnyes szemeimet de ő csak elmosolyodot

-Túl éli ne aggódj-paskolta meg a vállamat-A húgod erős személyiség, nem emélkszel? Mindig mikor meséltél róla ez volt az első amit emlitetél. Hogy egy rendkivül erős nő aki nem adja fel. -egy apró ajak gőrbületre futyant tőlem majd nagyokat sóhajtozva pillantotam karórámra ezel egyetemben meg ki nyílt az ajtó majd az orvos lépet ki tekintetével engem keresve majd amint meglátot azonnal elém is sietet.

-Mi történt? Ugye jól van? Mondja hogy jól van-eredtek meg könnyeim amit a pulcsim újával töröltem le

-Nyugodjon meg minden rendben-mondta majd megköszörülte a torkát még én kicsit megkönnyebülve néztem heeseungra aki csak elmosolyodot eltátogva egy megmondtamot.-Viszont aggaszt valami ami nem hagy nyugodni vele kapcsolatban- tekintetemet heeseungra vezetem majd vissza az orvosra és újra eluralkodot rajtam a pánik és a félelem.

-É-És m-mi az?-dadogtam

-Rengeteg hozzá hasonló esetel találkoztam de eddig az ő álapotta a legrosszabb. Ne esen panikba de szerintem fogadnia kellene neki egy phsziologust mert a lelki álapotát elnézve nem valami fényes a helyzet. Kevesett eszik ami egyéb betegségekhez is vezethet. És inni sem hajlandó. Ha a nővér nem vette volna valahogy rá és nem evett volna akkor rosszabodot volna az állapota mivel ezekszerint eddig sem evett sokat.-elképedtem hallgatva amit az orvos mond- És még valami-csukta össze a kis papirt a kezében- Ne zaklasa fel mert látja jól hová vezettet-ezel kikerülve ott hagyott teljesen ledermedve. Túl sok az információ igy egyszere. Ezekszerint nem evet rendesen eddig sem? Miattam történt ez? Csak lerogytam a padra és meredtem magam elé mint egy szobor aki kővé deremedt.

-Jungwon, jól vagy?-kérdezte azonal hee

-Minden az én hibam hee, ha nem hagyom magára akkor evet volna rendesen és nem lenne ennyire kész lelkileg is-hajtotam le a fejemet utat engedve könnyeimnek amik végig szántotak arcomat majd lepottyantak a földre.

-Most szívesen mondanám hogy nem a te hibád de sajnos ezt tényleg elszúrtad-huzta el a száját majd felsóhajtot egyet és lepillantot a betonra-Mennünk kell jungwon, lesz egy fontosabb interjunk majd később még vissza jövünk-sóhajtva vezetem tekintetemet haemin szobájának az ajatajára majd némán bolintva indultunk el.

Yang haemin pov:

Sajgot mindenem amikor felkeltem de  a fejem jobban fájt szinte alig tudtam felülni a kezem is megnehezitete a dolgomat. Oldalra forditotam a fejemet ahol még mindig ott pihent a kis kék dobozka amiben a jungwon álltal hozzot kicsi sütik voltak. Illata körbe lengte a szobát és megtelt a jól ismert mézes kalács illata amit ugy imádok de ellenáltam a kisértésnek és nem vettem el egy darabot sem belőle. A vázában pihenő csokor is ott volt amiben külön féle kisebb cetlik voltak ha jól számoltam hét. Kiváncsivá tet mi állhat a cetliken de sajnos nem tudtam fel kellni igy veszett ügy volt.
Nem sokal később hyora ugyan ugy vidám mosolyával jött be majd tete le a tálcát amin a mai adag ételem volt.

-Mennyei illat van ide bent-szagolt a levegőbe miközben le tette a tálcámat-Csak nem.....mézessüti?-csillant fel a szeme gyermekien mire aprót bolintotam ő meg mosolyogva ült le a székre.-Nem eszel belőle? Biztos fontos lehetsz annak aki hozta

-Nem hinném. Ha akarod megeheted én ugy sem fogom-sóhajtotam kényelmesebb pozicióba fészkelve magamat. -Mi történt velem? Furán érzem magamat. És fáj a fejem is-kaptam fejemhez össze szoritva szememet.

-Tudom hogy nem bizol bennem és nem vagyok a barátnőd de nekem elmondhatsz bármit rengeteg itt fekvő beteg titkát örzöm már.-huzta ajkait mosolyra majd felsóhajtot mikor nem kapot tőlem reakciót-Amikor kiestél a kocsiból és beverted a fejedet az ütés egy olyan részét érte a fejednek ami következtében nem szabadot volna felidegesitenie senkinek sem.-adott választ kérdésemre amire rá vezetem kikerekdet és meglepet tekintetemet.-Addig nem megyek el amég nem eszel-jelentete ki hirtelen. Nem akartam enni nem is kívántam még is muszáj volt ennem néhány falatot a kedves nővér kedvéért de igy is a kaja hátomnegyede ott maradt.-Láttod megy ez-vigyorgot a tálcára rakva a tányért.

-Mond hyora-hangom olyan halk volt hogy féltem nem hallja meg de szerencsére meghallodta és kérdőn emelte fel az egyik szemöldökét-A szüleim.....Láthatom...őket.-nyeltem egyet kerülve a szemkontaktust

-Természetesen jogodban áll, viszont nem tudom készen-e állsz lelkileg rá-bityesztete le ajkait.

-Akarom látni őket...Csak mégegyszer....Utoljára-néztem fel rá határozotan ugyanakkor könnyes szemekel

-Rendben, beszélek a fő orvosal és majd szólok-bolintot egyet mire egy apró mosolyra futyant ami olyan hamis volt mint még soha majd az ablak felé fordultam lehunyva szemeimet és álomba merültem