-Haemin! Haemin! Segits!-halodtam meg anyám hangját de nem láttam sehol sem csak sötétséget. Ide oda forgatam fejemet anyát keresve akinek hangja egyre erősödöt majd felbukant előttem fehér ruhában amit vér boritot. Haja arcához tapadt a vér miatt és arcát sebbek boritoták.-Hiányzol életem-mondta arcán meg könnyek helyet vér folyt le. Oda akartam menni és karjaimba vonni de valamiért nem tudtam megmozdulni. Csak álltam egyhelyben tehetetlenül mint egy szobor.

-Te is anya mindenél jobban szeretlek-mondtam remegő hangal. Ekkor felbukant apa is akin ugyan ugy fehér ruha volt és sebek és vér boritota arcát. Szeme fekete volt és a szájából vsak ugy ömlőt a vér. -Apa!-tetem a számra a kezemet zokogva mint egy kisgyerek. Nem tudtam hová tenni ezt az egészet. Megrémisztet.

-Ha valóban szeretnél mindket te haltál volna meg és nem mi-felelte apa ridegen ami miatt jobban folytak a könnyeim.

-Te ott hagytál mindket hogy meghaljunk-szólalt meg most anya  amire szinte azonnal megráztam a fejemet hogy ez nem igaz. Fejemben csak ezek a mondatok ismétlődtek hogy muszáj volt a fejemre tenem a kezemet mert hirtelen kezdet el fájni-Hogy tudsz abban a tudatban élni hogy meghaltunk? Neked is itt lenne a helyed nem pedig az életben ahol semmi hasznod nincsen. Fogad el senki sem szeret a bátyád is ezért hagyott el-nevetet gonosszan majd egyszer csak előttem termedt édesanyám és arcomra simitot nevetve. Kezemet felemeltem hogy megérintsem arcát ami jéghideg volt és a szeméből ömlöt a vér. -Végezned kell magadal! Meg kell halnod, de sokal fájdalmasabban mint ahogy mi-nevetet fel újra majd  eltűntek én meg sírva riadtam fel ebből az álomból.

Lihegve és könnyáztatót arcal rázkodot a vállam a zokogástól. Kezembe temetem arcomat majd megprobáltam lenyugtatni magamat és nem az álmomban történtekre gondolni. Fájt még is terjesen igaz nekem is meg kellet volna halnom. Nekik kellene élniük és nem nekem. Fáj bevallani de a bátyám tényleg nem szeret még is rá vagyok utalva.

-Haemin?-halodtam meg bátyám hangját aki szinte azonnal leül az ágyamra majd vállamra teszi az egyik kezét. -Minden rendben?-aggódalamaskodot én viszont továbbra is kikerekedet sírástól nedves arcal meredtem magam elé. Izzadt hajamat kisepertem a szememből majd sóhajtotam egyet nyugtatgatva magamat hogy mind ez csak egy rossz álom volt. Minden apró kocka képekben jatszodot le előttem ahogy a kocsiban ülünk és azt vágom a fejükhez hogy utállom őket majd ahogy a kocsi felrobban bennük a szüleimel.

-Minden szuper-huzodtam arrébb igy a vállamon pihenő keze leeset a vállamról. Felsóhajtot arcomat bámulva felemelte kezét majd arcomra simitot. Nem huzodtam el mert annyira meglepődtem hogy reagálni is alig volt időm.

-Nem ugy tűnt, tudod hogy számithatsz rám nem igaz?Rosszat álmodtál?-kérdezte amire azonnal megforgatam szemeimet majd elforditotam arcomat és kikeltem az ágyból.

-Egyedül csak magamra számithatok nem kell a segitséged és a törödésed sem-ezel fogtam magamat és az ajtóhoz sétáltam ami melett megálltam és várakozóan pillantotam jungwonra. Nagy félholdas szemeivel percekig nézet szemembe mintha olvasna bennem majd felsóhajtot és mielőtt kiment volna még szembe fordult velem.

-Ma elviszlek hogy betudj iratkozni, utána el kell mennünk próbálni de ne aggódj este fele mindenképpen haza érünk. -mosolyogot rám amire csak némán bolintotam majd mikor kiment becsuktam az ajtót és neki támasztotam a hátamat.

Ha sokáig mereszti rám azokat az aranyos szemeit nem tudom meddig birok rideg lenni vele-gondoltam magamban majd megráztam a fejemet elhesegetve ezeket a gondoltokat.

Time ship:

"Hogy tudsz abban a tudatban élni hogy meghaltunk? Neked is itt lenne a helyed nem pedig az életben ahol semmi hasznod nincsen."- ez az egy mondat kavargot a fejemben, visszhangzot mint egy folyamatosan lejatszot zene. Nem hagyott nyugodni. Tudom hogy csak egy álom de amiket a fejemhez vágtak azak igazak voltak. Nekem kelet volna meghalnom és nem nekik. Haszontalan vagyok és ez idővel sem fog változni. Anyáék temetését is el kellet halasztani ugyan is vizsgálják az ügyet, meglepődtem amikor közölték velem hogy a kocsi direkt sodrodhatot ki és hogy akár bomba is lehetete a kocsi alján. Szinte sokolt és egyben felháboritó is hogy nem tudtuk még eltemetni a szülinket. Nem tudtam hová tenni hogy valaki szándékosan tett volna ilyet velem és a szüleimel, de egyetlen egy személyt tudok csak akiből ki is nézném. Lee minho. Ehez a névhez kötheték bármit. Mert bármit kinézek belőle. A vacsorák álltal kitudtam ismerni őt. Birtokló, ravasz és kétszinű ezek melett gazdag és nem rest ezt ki is használni bárkinél. Egyszer azt ajanlota a szüleimnek ha elad nekik akkor annyit fizet nekik amennyit csak akarnak. A legbántobb az volt hogy a szüleim hezitáltak egyideg. Egy újabb fájdalmas emlék még sem tudom utálni a szüleimet. Lehet képesek voltak volna eladni esetleg kényszerházaságba kényszerinteni akkor is a szüleim és én akkor is szeretem őket.

-Egész uton csendben voltál-parkolt le jungwon az autójával az épület előtt ami fehér és barna szinben pompázott-Szólj hozzám. Bármit akár üvölts de megrémiszt hogy ennyire csendes vagy és magadba zárkozol-mondta aggódoan majd kezemre simitot amit azonal elrántotam.

-Nincs mondani valóm-rántotam válat egyszerűen, magam elé bámulva majd kiszáltam a kocsiból és becsaptam magam után az ajtaját a nagy épületre meredve

-Meglátod tetszeni fog-vigyorgot rám jungwon amikor mellém ért-Rengeteg szak van ami közül választhatsz és nagyon kedves az igazgató is-magyarázta amég én nézelődtem. Nagy udvar fogadot ami egyáltalán nem hasonlitanám egy suli udvarhoz sokal inkább egy nagy parkhoz amiben rengeteg pad és árnyékos hely volt. Sok illatos virágal. Ehez képest a régi iskolában nem volt ennyire szép udvar ami rendkivül ápolt és kellemes nyugodt környezetet biztosit a gyerekeknek.-Eddig milyen?-lögte meg a vállamat játékosan jungwon

-Elmegy-néztem rá a vállmat fogva amire csak felnevetet gyermekien majd előre engedet kinyitva nekem.az ajtót.

Udvarias. Mint régen is volt.

Az igazgató irodában megbeszéltük a részeleteket. Elmondta az igazgató hogy mivel új vagyok ad haladékot hogy kiválaszam a szakokat amiket felakarok venni és el mesélte hogy megfog valakit bizni hogy körbe vezesen. Kedves volt velem és barátságos ami sokal jobb kedvre deritet és elfelejtete velem az álmomat. Tetszett ezt titkolni sem birtam hiszen jungwon ugy vigyorgot melletem mint egy vadalma. Viszont aggasztot hogy milyenek lesznek az osztálytársaim hiszen az iskola szép és barátságos de vajon a diakok akik ide járnak azok is azok?

-Hé! nem azt mondtad probára kell menned? Akkor miért nem haza viszel?-kérdeztem amikor realizáltam hogy nem arra megyünk ahol a lakásuk van. Láttam a fél mosolyt az ajkain ami nem hagyott jora következtetni

-Elmegyünk fagyizni a probát eltolták későbbre-felelte vidáman egy pillanatra rám pillantva-Jó móka lesz

-De nem akarok veled fagyizni. Fogd fel hogy nekem a magány kell és nem a kétszinű felszines törödésed-rivaltam rá idegesen, láttam ahogy lehervad a mosoly az arcárol majd újra elmosolyodik és ugy tesz mintha mi sem történt volna

-Még mindig szereted a mentás fagyit igaz? Ahová megyünk ott nagyon finom mentás fagyikat lehet venni-mesélte vigyorogva

-Javithatatlan vagy-forgatam szemet hátra vetve magamat az ülésben. Beletörödve sorosomban miszerint vele kell fagyiznom.-Még mindig nagyon makacs vagy-motyogtam orrom alatt

Nem volt messze a fagyizó alig két saroknyira az iskolától ezért ha valóban jó fagyit készitenek itt akkor mindenképp ide fogok jönni mindig. Jungwon leparkolt majd gyermeki csillogásal nézet a szemembe és egy hatalmas mosolyal ajkain

-Itt eszük meg vagy az asztaloknál?-döntöte oldalra a fejét amire felsóhajtotam

-Ennyi eszed van? Bárki felismerhet-ingatam meg a fejemet rosszálóan majd mikor realizáltam a helyzetet inkább az ablak felé forditotam a fejemet

-Te aggódsz értem?-mosolygot mindentsejtő mosolyal a száján

-Persze, hiszen ha lebuksz én is bajba kerülhetek szóval ved meg gyorsan és huzunk haza. -fontam karba a kezeimet ledarálva a mondandóm amire csak felnevetet majd kiszállt a kocsiból és egy epres és egy mentás fagyival tért vissza. Kezembe adta az egyiket majd csillogó szemekel nézte a sajátját mint kiskorában is.

-Mindent előkészitetem a temetésre-sóhajtot a fagyit szugerálva rideg tekintetel-Meg vizsgálták az esetet de nem találtak semmit ami azt bizonyitaná nem volt baleset-felém forditota fejét amin egy szomorú mosoly csücsült és már a szemei sem mosolyogtak mint pár percel ezelőtt

-Nekem kellet volna meghalnom-hajtotam le a fejemet vissza tartva a kikivánkozó könnyeimet. Jungwon karomra simitot és most először hagytam neki mert jól esett.

-Ne mond ezt! A sors akarta igy ezelen nem tehetsz semmit sem

-Mindegy, együk meg és menjünk-huzodtam arébb ami miatt egy újabb sóhaj szakadt fel torkából majd előre nézett-Akkor mikor ...-csuklot el a hangom-Temetjük őket?

-Jövöhét kedden-válaszolta mire bolintotam. Már nem is kivántam a fagyit. Hogy vagyok képes enni mikor a szüleim csak is az én hibámból haltak meg?