Alex

Beletelt egy kis időbe, ameddig az ébredést követően felfogtam, hogy hol is vagyok. Sok minden kavargott a fejemben, és az este enyhén szólva túltoltam az alkoholt is. Nem akartam, már csak azért sem, mert kinek hiányzik egy tompa fejfájás rögtön az első teljes napon, amit a nyaralásán tölt? Ugyan azt még nem találtam ki, hogy mit akarok csinálni, de lehetőleg valami olyan program kellett, ahol minél kevesebb emberbe boltok bele. Egyáltalán nem hiányzik sem a faggatózás, sem pedig a lesajnáló tekintetek. Tudom én magamtól is, hogy egy címeres barom voltam, és jól összekuszáltam magam körül mindent.

A hátamra fordultam. Szükségem volt a plafon látványára ahhoz, hogy kicsit összeszedjem magam, és kitaláljam, hogyan tovább. Elnyomtam egy sóhajt, és a karjaimat a fejem alá raktam, mint egy támasztékként. Ki kell találnom valamit. Mégpedig sürgősen.

A gondolkodásomat azonban egy furcsa, ismeretlen illat szakította meg. Pontosabban illatok. Nem is olyan messze magamtól, enyhe almás sampon illatát éreztem, egy kis alkoholszaggal vegyítve. De a szobában félhomály volt, ezért már csak akkor éreztem meg Őt magam mellett, amikor az illető szuszogva a másik oldalára fordult, és a karjai egyenesen a mellkasomon kötöttek ki. A testemben lévő összes vér az agyamba tódult. Mégis ki az isten fekszik mellettem, amikor egy kibaszott egyszemélyes kabint vettem ki magamnak? Aztán leesett.

- Sierra... - morogtam, aztán lelökdöstem magamról a lány ölelő karjait. Dühösen trappoltam el a villanykapcsolóig, és lényegében forrt az agyvizem. Azok után, hogy kidobtam, még volt képe visszamászni az ágyamba? Mégis mi nem volt abban világos, hogy NEM? Persze ismertem az ilyen nőket, elég nehezen tűrik, ha nem az van, amit ők elképzeltek, de azért ez már kicsit túlzás.

Felkattintottam a villanyt, és végignéztem az ágyban fekvő női testen. A hasán feküdt, egyenletesen szuszogott. Mogyoróbarna, kissé hullámos haja szétterült a párnán, és takarta az arcát, de nem is volt szükséges hogy lássam. Ez a nő határozottan nem Sierra volt. Összeráncoltam a szemöldököm. Így akkor már végképp nem értettem. Ki ez a lány, és mégis hogy a bánatba jutott be a szobámba?

Muszáj volt tennem néhány kört. A bejárati ajtó előtt megtaláltam a táskáját, és egy pár cipőt. Megemeltem, aztán visszadobtam a padlóra. Az egyiknek ki volt törve a sarka. Akárki is ez a lány, elég kemény éjszakája lehetett. Miután kicsit lehiggadtam benyitottam a fürdőbe. Semmi szokatlant nem vettem észre azon kívül, hogy egy törölköző a fürdőkádban hevert. Mégis mit akart ezzel? Két tippem volt. Vagy fürödni, és meggondolta magát, vagy eredetileg a kádban tervezte az alvást. Mindenesetre felkaptam a törölközőt, visszadobtam a helyére, aztán visszasétáltam az idegenhez, aki még mindig békésen szuszogott, csak ezúttal már maga köré csavarta a takarómat is.

Egy normális estén nem lett volna meglepő a látvány. A legtöbb bulin, amit otthon Manhattan Beach-en tartottam, mindig sokan voltunk. Volt pár meghívott és ők általában hívták a haverokat, unokatesókat, így megesett már az is, hogy totál vadidegenek között mászkáltam a saját házamban. De soha nem zavart, ameddig akadt pár olyan lány is, akikkel nagyon is lehetett mit kezdeni. Ennek a lánynak a jelenléte azonban teljes rejtély volt számomra. Valahogy bejutott a szobámba, befeküdt az ágyamba, és egy egész éjszakát töltött el ott úgy, hogy én ebből semmit sem vettem észre. Mindenesetre ideje volt ők kipaterolni az ágyamból, és a szobámból egyaránt.

Lassan az ágyra térdeltem, és óvatosan lehúztam róla a takarót, hátha ezzel felkeltem őt, de meg sem rezzent. Mélyen beszívta a levegőt, elég nyugodt volt. Nem akartam megijeszteni, de ha a finom ébresztgetésekre nem reagál, muszáj valami drasztikusabb módszerhez folyamodnom.

- Hahó! – a csupasz hátára tettem a kezem, és finoman meglökdöstem őt. Valószínűleg bulizott, mert a ruhája nem sok mindent bízott az ember fantáziájára. – Ébresztő! – löktem meg újra.

- Hmmm? – morrant fel vékony hangon. Ez az, haladunk!

- Ébredj Csipkerózsika, lenne néhány kérdésem hozzád!

- Hagyjál! – lökte le magáról a kezemet. Vagyis csak próbálta, mert elég erőtlenre sikerült. Az arcát a párnába temette, ezért a további mondatait nem értettem. Csak fojtott motyogás volt a válasz.

Feltérdeltem az ágyon közvetlenül mellette, és a mellkason előtt összefontam a karomat.

- Kérésed számomra parancs, amint fogod magad, és elmész a saját ágyadba aludni.

- Mi van? – kérdezte türelmetlenül, rekedt hangon. Nem tudom mennyit ivott, de nem lehetett kevés, ha arra sem emlékszik, hogy keveredett egy vadidegen ember kabinjába.

Csigalassúsággal végre megmozdult, és kisöpörte az arcából a haját. Alig nyitotta ki a szemét, bántotta a lámpafény, de azért a tekintete óvatosan végigkúszott rajtam. A fejem búbjától egészen a lábamig. Szinte láttam az arcán a küszködést, ahogy megpróbálja darabról darabra összerakni, hogy mi történik vele. Aztán a valóság aljas módon arcon csapta.

- Én is ezt szeretném tudni. – válaszoltam neki, és ez végre megadta a kegyelemdöfést. Úgy ugrott ki az ágyamból, mintha fenyegettem volna. A hosszú, vékony lába a takaróba gabalyodott, és majdnem hanyatt esett, de sikerült visszanyernie végül az egyensúlyát. Egészen a falig hátrált. Kicsi, ám annál formásabb melleit a takaróval fedte el, és hatalmas őzike szemeivel riadtan bámult rám.

- Ki vagy te, és mit keresel a szobámban? – zihálta.

Neki aztán tényleg kemény estéje lehetett.

- A te szobádban? – nevettem el magamat halkan. – Angyalom, nézz már szét egy kicsit! – mutattam körbe. A lány hunyorogva követte a tekintetével a kezemet. – Aztán ha észhez tértél, akkor igazán elmesélhetnéd, hogy hogyan keveredtél ide. – lemásztam az ágyról, majd egyenesen a szobába bekötött telefonhoz mentem. Éhes voltam, és semmi kedvem nem volt emberek közé menni, szóval úgy döntöttem, hogy vadidegen nő ide vagy oda, inkább a szobámba hozatom a reggelit.

- Basszus! Ez nem a 204-es? – szólalt meg végül.

Megfordultam, és ránéztem. A tekintete zavarodott volt, és rémült, még mindig.

- Nem, ez a 402-es. – itt, ennél a pontnál már kezdtem összerakni a képet, és kibuggyant belőlem a röhögés. Elképesztő. Azt hinné az ember, hogy ilyen csak az ostoba hollywoodi filmekben fordulhat elő, erre tessék! – Mondd, te mennyit ittál az este?

- Nem tudom. Sokat, nagyon sokat. – mormolta halkan. – Esküszöm, hogy nem emlékszem, hogy jöttem be ide. Valami rémlik, hogy lent táncoltam egy sráccal a klubban, aztán... - elhallgatott.

- Aztán, mi?

- Jézusom, ugye nem? Mi ketten, ugye nem...? – dús, enyhén rózsaszín ajkai a rémülettől elnyíltak, ahogy átsuhant az agyán az a gondolat, hogy esetleg én vagyok az a pasi, akit összeszedett a klubban aztán meg kihasználtam, hogy részeg és magatehetetlen.

- Miért, az annyira szörnyű lenne? – vigyorogtam rá.

- Basszus, ne! – nyögött fel panaszosan, és még volt szerencsém látni, hogy elpirul, mielőtt a takarót az arca elé húzta volna.

- Nyugi, nem feküdtünk le. Ha így lenne, garantálom, hogy nem felejtetted volna el, egyetlen egy percét sem. – rákacsintottam. Gondoltam, húzom egy kicsit az agyát, ha már amúgy is annyire könnyen zavarba lehet hozni. Mondjuk nem tűnt egy olyan nőnek, aki teljesen tapasztalatlan lenne ilyen téren, szóval valami más zavarta velem kapcsolatban.

- Atya ég! – a lány a plafonra emelte a tekintetét, majd szorosabbra húzva magán a takarót, a fürdő fele indult. – Még szerencse. Annyi ember van ezen a hajón, és sikerült a legnagyobb egoistával összekevernem a szobámat.

Meglepetten pislogtam utána. Közben ő dühösen összekapkodta a cuccait az ajtó mellől, és egy percig sem nézett rám. Hirtelen rájöttem, mi nem stimmel. A legtöbb nő önként és dalolva ugrana az ágyamba, viszont ez a lány nagy valószínűséggel még csak azt sem tudja, hogy ki vagyok. Ha tudná, annak már hangot adott volna. Vagy csak annyira másnapos, hogy halvány lilája sincs róla, mi folyik körülötte.

Visszatettem a telefonkagylót a helyére, a reggeli még várhat egy kicsit.

- Ennyi? – kérdeztem, és megálltam az ágy mellett.

- Mi ennyi? – fordult meg ő is végre. A mobilját elővette a táskájából, az ujjai fürgén jártak a képernyőn. – Mit vársz?

- Hát, mondjuk egy bocsánatkérést, amiért az éjszaka közepén csak úgy rám törtél.

- Tisztázzuk, nem törtem rád! Csak eltévesztettem a szobaszámot.

- Honnan tudod, ha nem is emlékszel az estére? – a mellkasom előtt összefontam a karomat, és jó alaposan végig mértem őt. Rohadtul zavart, hogy a takarótól nem látom a feszes idomait. Az arca viszont szép volt. Nagyon is. Barna, hullámos haj, hasonló színű barna szemek és természetes szépségű ajkak. Bár a sminkje kicsit elkenődött, így is látszott mennyire szép, napbarnított a bőre. De nyilván ezzel ő is tisztában volt.

- Mert nem vagyok az a fajta, aki csak úgy rátör bárkire. Még részegen sem. – vonta meg a vállát. – De mindegy, igazad van. Ne haragudj, hogy bejöttem a szobádba, ha ez velem történik meg, valószínűleg szívrohamot is kapok.

Elnevettem magam.

- Szóval megijedtél tőlem?

- Nem. – rázta meg a fejét. – De az egód tényleg ijesztően nagy. Nekem pedig túlságosan fáj ahhoz a fejem, hogy ezt elviseljem.

Csípős a kislány, az biztos.

A beszólására felszisszentem, de továbbra is vigyorogtam rá. Imádtam, hogy ennyire idegesíti a jelenlétem. Az egyetlen nő, aki nem veti rám magát. Sőt, egyenesen a pokolra kíván. Noha ezt be lehetett tudni talán annak is, hogy a tegnap esti miniruhájában billegett előttem, és gyötörte a fejfájás.

Egyáltalán nem olyan nő volt, mint amilyenekkel eddig dolgom volt. Nem akarta eladni magát, és pont úgy nem vágyott a feltűnésre, ahogy én. Ugyan semmi szégyellnivaló nem volt a testén, mégis szégyellősen tartotta maga körül a takarómat, holott valószínűleg az este ez még nem zavarta a pia hatása alatt.

- Inkább meg kellene köszönnöd, hogy befogadtalak! Nem mindenkivel teszek ekkora szívességet. Az ágy az enyém, kizárólag az enyém. – néztem végig rajta.

- Már bocsánatot kértem. – válaszolta. – Tényleg lövésem sincs, hogy kerültem az ágyadba. Az este egy kicsit túltoltam a piálást. De most ha nem haragszol... - mutatott az ajtó felé, és egyik kezével még közelebb rántotta magán a takarót, a másikban pedig a táskáját tartotta a cipőjével együtt.

- Persze, menj csak. – intettem a keze után, de aztán eszembe jutott valami. Még a nevét sem tudtam. – Illetve, várj csak!

A keze már a kilincsen volt, de mégis úgy döntött, hogy eleget tesz a késéremnek, és türelmetlenül rám villantotta a nagy barna szemeit.

- Igen? Mi az?

- Valamit nem felejtettél el?

- Mégpedig? – összébb vonta a szemöldökét. Látszott rajta, hogy komoly erőfeszítésébe telik a gondolkodás, és ez iszonyatosan szórakoztatott.

- Betörés és lopás? Nem lesz ez így egyszerre egy kicsit sok? – böktem a fejemmel a takaróm felé, de még így sem igazán esett le neki, hogy miről beszélek. Úgyhogy kénytelen voltam őt beavatni. – A takaróm. Megköszönném, ha nem nyúlnád le, nincs itt olyan meleg éjszaka. Persze ha újra belopózol, és körém tekered azokat a csinos kis karjaidat, akkor talán hajlandó leszek lemondani róla. – ismét rákacsintottam, és figyeltem, ahogy szépen lassan eldurran az agya. Már csak a fülén kiáramló füst hiányzott. Sokat dobott volna a látványon. Dühösen felhúzta a pisze orrát, aztán szégyenlősség ide vagy oda, elengedte a takarót, és mellém hajította az ágyra.

- Azt csak szeretnéd! – szegte fel az állát büszkén. – Még egy ilyen szerencsés éjszakád nem lesz több. – azzal sarkon fordult, és színpadiasan kivonult a szobámból. Még az ajtót is kellő erővel csapta be maga után.

Feldobtam a magas labdát, ő pedig lecsapta. Nem is akárhogyan. Bassza meg, ki ez a nő? A nevét továbbra sem tudtam.