Rowen

Ha volt bármi, amit még a megcsalásnál is jobban utáltam, az a buli lelövése. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő lehet, és hogy Danielle hova tűnt időközben, noha lett volna egy tippem. Csak azt tudtam, hogy berúgtam, mégpedig nagyon. De ezt semmi pénzért nem vallottam volna be az előttem álló idegennek, aki azt hiszem Jay-ként mutatkozott be nekem. Vagy valami ilyesmi. Az is lehet, hogy totál nem így hívják, de nem is számít. Bulizni akartam. Táncolni, ameddig a lábam bírja. Végre élvezni kezdtem az egészet, képes voltam elengedni magam úgy igazán, erre jön egy a srác és megtiltja? Na, ne már!

- Hol a zene? Zenét akarok! – nyafogtam.

- Neked tudod mi kellene, szépségem? Az ágyad. Kicsit túltoltad ezt a mai estét, nem gondolod? – Jay a karjai között tartott, mert valószínűleg attól félt, hogyha elenged, akkor összesem a táncparkett kellős közepén. Rajtam kívül már senki nem volt. Sem a parketten sem pedig a bárpultnál. A sarokban lévő kanapék is üresen tátongtak.

- Szólj a DJ-nek, hogy azonnal kapcs... - belekapaszkodtam a falba, mert egy pillanatra megszédültem, de aztán visszanyertem az egyensúlyomat. – Hogy kapcsolja vissza a zenét!

- Én vagyok a DJ, és a mai bulinak vége. – felelte, aztán a karom alá nyúlt, majd a derekamnál fogva, finoman elkezdett kivonszolni a klubból. Ellenkezni akartam, de a végtagjaimat nehéznek éreztem, és már nem is én irányítottam őket. Ha nincs Jay, valószínűleg akkorát taknyolok, hogy öröm lett volna nézni. Eszembe jutott, amikor pár éve Danielle volt hasonló állapotban, és a hazaérkezésünk után szó szerint úgy esett ki a taxiból. A járdán landolt, alig tudtam fellapátolni onnan. Nem könnyű, egy öntudatlan részeggel, és most én vagyok ez az öntudatlan részeg.

Kacarászva kapaszkodtam Jay-be, aki az egyetlen volt, aki hajlandó volt foglalkozni velem. Persze nem hibáztatom Danielle-t sem. Amikor lelépett azzal a fickóval még nagyon is józan voltam, és azt mondtam neki, a szobámba megyek. Ehhez képest még lehúztam kitudja hány italt, és táncoltam is, nagyon sokat. Miközben a barátnőm úgy tudja, hogy én a szobámban vagyok épp, és az igazak álmát alszom. Aha, a nagy szart! Jelenleg azt sem tudom, merre van a szobám.

- Jó buli volt, Jay, köszi! – makogtam a srácnak, aki végigvezetett a boltok kirakata mellett. Arrafelé mentünk, ahonnan érkeztünk még a barátnőmmel, a buli előtt. Ismerősek voltak a folyosók, meg a mozi, ami előtt egy hatalmas mesefigurás plakát virított. Valami új Disney film volt terítéken. – Ugye Jay-nek hívnak?

- Igen. – nevetett fel halkan. – Téged?

Bágyadtan ránéztem.

- Engem? Mi engem?

- Téged hogy hívnak? – kérdezte. Alig fogtam fel a kérdését. Tört a cipő, zúgott a fejem, és iszonyatosan szédültem. Még a nevemen is el kellett gondolkodnom, egy egészen kis ideig.

- Rowen vagyok. Los Angelesből. Tudod, a legjobb barátnőmmel lakom, mert az a seggfej... Az a seggfej Zayn azt hiszi övé az egész világ, és megteheti velem, de nem teheti meg! – kiabáltam hangosan, mire a srác finoman a számra tapasztotta a kezét, Akkor tűnt csak fel, hogy már a szobák irányába haladunk, és a legtöbben valószínűleg alszanak.

- Oké Rowen, lehetne, hogy nem ordibálod fel a többi utast? Melyik a te szobád?

Megtorpantam, és a nálam lévő kicsi táskában kezdtem el kutakodni. Kulcs nélkül aligha fogok bejutni a szobámba.

- A szobám, izé... a kulcs. A rohadt életbe! – az ujjaim elgyengültek, és a táskám tartalma a földre borult. Szájfény, telefon, hajcsatok gurultak szét a földön, de a kabinom kulcsa nem volt köztük. Jay a falnak támasztott egy pillanatra, hogy el ne essek, aztán lehajolt, és összeszedegette a cuccaimat a földről.

- Hol a kulcsod? – nézett rám, majd visszagyömöszölte mindenemet a táskámba. Bágyadtan a hideg falnak döntöttem a fejem, nem válaszoltam. Aludni akartam, mégpedig azonnal. – Hallod Rowen, hol a kabinod kulcsa?

- Danielle... - suttogtam halkan. Valami rémlett, hogy még a buli kezdetén elvette tőlem, hogy nehogy ideje korán lelépjek. Megbeszéltük, hogy majd visszaadja, de aztán ez valamiért elfelejtődött. – A fenébe!

- Danielle? Ki az a Danielle?

- A legjobb barátnőm. Nála van a kulcsom. – ránéztem Jay-re, akinek az arcán egy pillanatra kétségbeesés suhant át. Csak ekkor tűnt fel, hogy a srácnak egész szép szemei vannak. Danielle-nek tetszene.

- Oké, akkor megkeressük a barátnődet. Melyik az ő kabinja?

- Nem... Nem lehet. – hajoltam közel a sráchoz, aki alig bírt hirtelen elkapni, ugyanis ismét elveszítettem az egyensúlyomat, és a mozdulatnak köszönhetően még a cipő sarka is kitört. Basszus, Danielle meg fog ölni! – Ő most épp, tudod... - törtem ki nevetésben, és szexet imitáló mozdulatokat tettem, hogy Jay megértse anélkül, hogy ki kelljen mondanom. A srác szája apró mosolyra húzódott, aztán belém karolt, és segített lehámozni a fájós lábamról azt az átkozott cipőt. Az biztos, hogy ezentúl csak a saját cipőimet vagyok hajlandó felvenni. Azok legalább még nem okoztak csalódást.

Jay az egyik kezébe kapta a cipőimet, a másik karjával pedig kormányzott tovább a folyosón. Követtem őt, mi mást tehettem volna, de azért furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mégis hova ráncigál egy csőrészeg lányt.

- Kérünk a recepción egy pótkulcsot, aztán már mehetsz is aludni. – válaszolta meg a kérdésemet anélkül, hogy feltettem volna azt. Ez a srác egy gondolatolvasó!

Vihorászva sétáltam mellette, ezúttal már mezítláb, és felszabadító érzés volt. Alig vártam már, hogy kikössünk az első állomáson, és sétálgathassak majd a forró homokban. Mi is lesz az első helyszín?

- Te vagy a megmentőm, Jay! – dőltem a vállára nevetve.

- Még ne kiabáld el. – felelte. – Előbb jussunk el a szobádig, aztán holnap, ha kijózanodtál, lesz időd meghálálni. Apropó, melyik a te kabinod?

- A kabinom? – kérdeztem vissza, mintha nem hallottam volna tökéletesen jól, amit kérdezett. Pedig hallottam, csak fogalmam sem volt róla.

- Erőltesd meg magad Rowen, ez most fontos! – Jay megragadta a vállam, és maga felé fordított. Billegtem ugyan a sarkamon, ahogy az alkohol száguldozott a véremben, de megpróbáltam koncentrálni. Az biztos, hogy volt benne négyes, és kettes. Talán még egy nulla is. 240? Vagy 420? Basszus!

Nem, nem. A nulla középen volt, ez egészen biztos.

- 402-es kabin. – bólogattam Jay-nak, aki kifújta az addig bent tartott levegőt.

- Jól van, akkor várj itt! – a folyosó elején, ami egyenesen a hallba nyílt, volt egy kanapé, Jay pedig leültetett rá, és az éjszakás recepciós lányhoz sétált. Látszott a hölgyön, hogy mindenhez van kedve, csak épp itt dolgozni nem, amit meg is értettem. Mindenki nyaral, mindenki szórakozik, ő meg ülhet egy recepcióban, miközben unalmában már Cosmopolitant olvasgat. Nem irigyeltem, az egyszer biztos.

Jay a pulthoz sétált, és kedvesen a szőke, göndör hajú lányra vigyorgott, aki látszólag azonnal elvarázsolódott a sráctól. Azonnal letette a kezében szorongatott újságot, és készségesen keresgetni kezdte a kabinom pótkulcsát. Tényleg fogalmam sem volt, hogy mihez kezdenék Jay nélkül. Valószínűleg az álmosságtól elfeküdtem volna valamelyik hallban a kanapén, hogy aztán reggel az utason jókedvű kiabálására keljek. A másnaposságomnak semmiképp nem tett volna jót. Még szerencse, hogy Jay nem hagyott magamra, és ami még nagyobb szerencse, hogy elzavarta mellőlem azt a fickót, aki simán kihasználta volna, hogy nem vagyok épp a helyzet magaslatán. Fizetett is pár kört nekem, és nagyon úgy tűnt, mindent elkövet annak érdekében, hogy egy önkívületi állapotban lévő csaj bugyijába férkőzhessen. Aztán jött a megmentőm, és elzavarta onnan. Nem tudom, mi történt volna, ha nem teszi. Valószínűleg akkor már a kabinjában lennék, és csúnya dolgokat csinálnánk. Olyanokat, amire lehet, reggel nem is emlékeznék. Lehet, hogy Jay-re sem fogok emlékezni reggel.

- Jay... - felálltam, és a srác felé botorkáltam, aki már a kabinom kulcsával a kezében tartott felém.

- Hé, hé! Hova mész szépségem? – kapott el az utolsó pillanatban, mielőtt elestem volna.

- Csak eszembe jutott valami. – feleltem. – Mi van, ha holnap felkelek, és nem fogok emlékezni rád?

- Akkor holnap tiszta lappal kezdünk. De ezen most ne aggódj, itt a kulcs, megkeressük a szobádat, és kialszod magad.

- Álmos vagyok. – nyöszörögtem, és a pólójába kapaszkodtam. A szemeim leragadtak, a lábaim kezdték felmondani a szolgálatot. Nagyobb szükségem volt a srác erejére - amivel megtartott engem -, mint bármi másra.

Fogalmam sem volt, hogy jutottunk el végül a kabinomhoz. Kiesett az út nagy része. Lehetséges, hogy valaki sétálás közben bealszik? De az is lehet, hogy Jay időközben felkapott, és a szobámig cipelt. Mindenesetre a kabin ajtaja előtt eszméltem, és a lábaim még mindig olyanok voltak, akár csak a kocsonya. Remegtek.

- Itt is vagyunk. – jelentette ki, aztán az aprócska kulcsot bedugta a zárba, majd szélesre kitárta előttem az ajtót. Bent sötétség fogadott. - Bemenjek veled, vagy innentől megoldod?

Megtekertem a fejemet. Így is sokkal többet segített, mint amennyit kellett volna. Biztos, hogy jobb programot is el tudott volna képzelni magának, mint egy részeg csajt pesztrálni.

- Köszönöm, Jay! – mosolyogtam rá, már amennyire az erőmből futotta.

- Ha bármire szükséged van... - kezdte, de aztán nem mondta végig. Egyrészt azért, mert gondolom rájött, hogy ennek a mondatnak az én esetemben semmi értelme, úgysem találnám meg őt magamtól. Örülök, ha az ágyamat megtalálnom. Másrészt már csuktam befele az ajtót, és egy bólintással jeleztem neki, hogy jól leszek. Nem tudom, hogy mennyire voltam hiteles, de nem is számított. – Jó éjt, Rowen!

Becsuktam magam mögött a kabin ajtaját, és egy pillanatra neki dőltem. Ismeretlen illatok szöktek az orromba. Valami fűszeres, és erős. Az illattól hullámokban tört rám az émelygés, amit egészen eddig nem is éreztem. Ujjaimmal kitapogattam a bejárati ajtó közvetlen közeléből nyíló fürdőszoba ajtaját, és anélkül, hogy villanyt kapcsoltam volna, egyenesen a vécé irányába indultam. Majd a következő, amire emlékszem, hogy minden, amit aznap este elfogyasztottam, hálásan távozott belőlem, én pedig zihálva a térdeimre hajtottam a piától majd szétrobbanó fejemet.