Alex

Sierra átvetette rajtam a hosszú lábait, és lovaglóülésben az ölemben kötött ki. Feszes melleit előre tolta, hogy elérje nálam azt, amit a legelejétől fogva akart, aztán közel hajolt hozzám, végül pedig a számra tapadt. Elégedetten felmorrantam, ez a csaj aztán tudta, hogy mit csinál. Még akkor is, ha nem volt épp önzetlen, hiszen tisztában volt vele, hogy ki vagyok, és ehhez még csak nem is kellett bemennem a legnagyobb tömegbe.

Nem igazán akartam feltűnést kelteni rögtön az első pár órában, de ez nem jött össze. Sierra azonnal kiszúrt, és túl sokat sem kellett agyalnia azon, hogy ki vagyok. Azonnal leesett neki. Az este további részét leszakadva a baráti társaságáról, velem töltötte egy csendesebb bárban, most pedig itt vagyunk, és épp az ölemben lovagol.

- Most már elárulhatnád, hogy mit keresel épp itt. – búgta negédesen a fülembe. Az ajkai a nyakamat vették célba, úgyhogy hátrahajoltam, őt pedig még közelebb rántottam magamhoz.

- Milyen válaszra vársz?

- Azok után, ami veled történt? – ajkai a mellkasom irányába kalandoztak. – Tudok ám ezt-azt.

Finoman Sierra hajába markoltam, és egy határozott mozdulattal hátra hajtottam a fejét, hogy lássam a sugárzó kék szemeit, és a vörösre festett, telt ajkait. Szerettem volna már letépni róla azt a kis fehér blúzt, de nem akartam elsietni.

- Tényleg?

- Például tudom, hogy te egy nagyon-nagyon rosszfiú vagy... - lehelte, de nem engedtem őt el. Megcirógattam a nyakát. – Szeretem a rosszfiúkat.

- Én meg szeretem, ha egy csaj nem dumál annyit. – válaszoltam, és beszéd helyett, inkább egy csókkal fogtam be a száját. Látszott ezen a nőn, hogy nem kezdő, nagyon is tudja, hogy mit csinál, de ahelyett, hogy képes lettem volna rá koncentrálni, kellemetlen képek úsztak be a szemem elé. Az a bizonyos este, amikor Julia pont ugyanígy vetette rám magát, és elkövettük életünk legnagyobb hibáját. Bár ő azt állította, hogy semmit nem bánt meg, és a végén még be is vallotta, hogy tulajdonképpen mindig is rám bukott jobban, és nem a bátyámra, Matt-re, attól még helytelen volt. Már csak alig egy hónap volt a rohadt esküvőjükig, én meg mit csinálok? Megfektetem a menyasszonyát. Szégyelltem magam, ugyanakkor mérges is voltam. Magamra, a világra, Juliára.

Soha nem jöttünk ki a bátyámmal igazán. Ő volt az idősebb, apám szeme fénye, a kiskedvenc. És annak érdekében, hogy ez így is maradjon, meg is tett mindent. Matt olyan volt, mint egy pincsikutya, aki csak azt lesi, hogyan elégítse ki apa igényeit. Amikor betöltötte a tizennyolcat, apám beengedte a vállalathoz, Matt pedig megvalósított mindent, amire csak vágyott. Mellette persze egyetemre járt, ahol megismerte Juliát. Két évvel ezelőtt pedig eljegyezte, és hogy az esküvő igazán tökéletes legyen, egészen mostanáig tervezgették. Egészen addig, ameddig én és Julia össze nem gabalyodtunk.

Elhúzódott az a rohadt fogadás, és mindketten épp ugyanannyira untuk már a sok nagyképű, öltönyös fazont, ahogy céges dolgokról magyaráznak. Nekem ez a világ soha nem feküdt, épp ezért nem voltam én az apám kedvence. Ha úgy tetszik, inkább voltam a család feketebáránya, aki szembe megy mindennel és mindenkivel, amit ez a család képvisel. Így hát felajánlottam Juliának, hogy lépjünk le. A többi pedig már történelem. Épp úgy, ahogy az is, amikor reggel Matt ránk nyitott.

- Hé, minden oké? – Sierra hangja rántott vissza a valóságba. Kinyitottam a szemem, és egy fekete szépség aggódó tekintetével találtam szembe magam. Nem Juliával.

- Bocs, mit kérdeztél?

- Semmit. – nézett rám összevont szemöldökkel. – Épp valaminek a közepében vagyunk, de úgy érzem, nem vagy itt igazán.

- Nem, most tényleg nem. – feleltem, aztán letoltam magamról a lányt, aki elégedetlenül ugrott fel rólam. Mellkasa előtt tartotta a blúzát. Esküszöm, nem tudom, hogy az mikor került le róla. – Jobb lesz, ha most elmész.

- Szórakozol? – a hangja egy oktávval feljebb ugrott. Egyértelműen dühös volt rám. – Iderángatsz, aztán meg lekoptatsz?

- Ha jól emlékszem, akkor azért annyira nem kellett rángatni, kislány. És rosszfiú vagyok, emlékszel?

- Cseszd meg, Alex! – morogta, aztán felkapta a cipőjét az ágy mellől, majd megfordult, és úgy viharzott ki a szobából, mintha soha ott sem lett volna.

Kicsit sem bántam. Semmi kedvem nem volt egy újabb üresfejű nőhöz, aki csak a nevem miatt akar velem lefeküdni, hogy aztán elújságolhassa a barátnőinek, hogy valaha az életben köze volt hozzám. A legtöbb csak ezt akarja, és ameddig megkapom tőlük amit meg én akarok, addig nem zavar. Most azonban egészen mást volt a helyzet. Képtelen voltam bárkire rendesen odafigyelni anélkül, hogy ne az a borzalmas reggel jutott volna eszembe. Igaz, soha nem voltunk Matt-el a legjobb testvérek, de látni a megaláztatottságot és a dühöt a szemében, egyszerűen borzasztó volt. Képzelem, hogy érezhette magát, ugyanis nem szólt semmit. Csak állt ott, és bámult, miközben Julia kétségbeesetten próbálta menteni a menthetetlent. Addig én összekapkodtam a cuccaimat, és leléptem.

A következő már a sajtó visszhangja volt, csak ez most egy egészen más eset volt. Ugyan hozzászoktak, hogy körülöttem mindig történik valami, de ez az eset most a megtörhetetlen családi erődünkön ütött lyukat. Legalábbis apám a megtörhetetlen családi erőd látszatát tartotta fent évekig, és ez nekem hála egy pillanat alatt leomlott.

A kabinban található mini bárpulthoz lépem, és töltöttem magamnak egy italt. Kellett valami, ami tompítja az újra és újra feltörő bűntudatomat. Mostanában ez volt az egyetlen, ami valamit is segített. Elnyúltam a hosszú franciaágyon, amin pár perccel ezelőtt még Sierra társaságát élvezhettem, aztán a plafont bámulva próbáltam tudatosan kiűzni a fejemből azt a sok szart, ami körbevett. Csak én, és a pia. Én, és a pia. Egészen addig, ameddig eleget nem ittam ahhoz, hogy elnyomjon az álom, és a hajó ütemes morajlásán kívül már semmi ne maradjon körülöttem.