Rowen

- Jesszus, tudtad, hogy a hajón négy medence, színház, és még egy esküvői kápolna is van? – sikoltott fel mellettem Danielle izgatottan, hogy eloszlassa a feszültséget, amit az generált, hogy már vagy tíz perce álltunk a dugóban.

Délután négy múlt, ilyenkor a város teljesen betömődött, mindenki ment a dolgára, mintha senki és semmi más nem számítana. Elvégre Los Angeles a lehetőségek városa, vagy mi a fene! Csak azt felejti el mindenki, hogy a lehetőségek elérése érdekében nem árt, ha elállnak a másik ember útjából.

- Akkor semmi vész! Ha esetleg egy meggondolatlan este után házasodni készülnél, ott helyben lezavarhatod. – jegyeztem meg, miközben már épp azon voltam, hogy ráfekszem a dudára. Aztán a sor végre elindult.

Danielle nevetve megcsapott a prospektussal, amit a kocsiba szállásunk óta a kezében szorongatott.

- Előbb ugrom az óceánba, minthogy bárki miatt elszúrjam a szabadságomat.

- Igen, tudom! Te, és a nagy szabadságvágyad. De nem gondolod, hogy egy másik ember mellett is lehetsz ugyanúgy szabad? A házasság nem börtön, hanem annak a jele, hogy képes vagy egy számodra fontos emberrel megosztani az életedet. – próbáltam neki elmagyarázni, de őszintén szólva fogalmam sem volt, minek töröm magam. Danielle-nek nincsenek jó tapasztalatai a dologról.

Az anyja a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető lecövekelős típusnak. Amióta csak világ a világ, egyik pasiról reppent a másikra, így nem csoda, hogy Danielle csak annyit látott a szerelemből, hogy tart pár hónapig, aztán úgy is jön majd a másik. Ezért nem tudtam hibáztatni egyáltalán. Honnan hozott volna jó mintát? Azt sem tudja ki az apja, maximum csak sejtése van róla.

- Minek? – rántotta meg a vállát. – Hetek, hónapok kérdése és úgy is lelép, vagy kihűl az egész. Akkor meg mi értelme törnöm magam?

- Mert jó érzés. – vágtam rá, aztán leállítottam az autót.

A gyomrom már remegett a rám törő izgatottságtól, hiszen már csak pár perc választott el a csodálatos nyaralásomtól, és a nyugalmamtól.

- Na, persze! – horkant fel a lány, és velem együtt kiszállt az autóból. A júniusi meleg azonnal a bőröm alá férkőzött, semmi mást nem imádtam ennél jobban. – Pont úgy, ahogy egy izgalmas szex, egy izgalmas idegennel.

- Jézusom! – forgattam meg a szemem a barátnőm megjegyzésére, mire ő elnevette magát. – Javíthatatlan vagy!

- Így van, de szeretsz. – vigyorgott rám.

- Igen, és még jobban foglak, ha nem késsük le az indulást.

Kirángattam a bőröndjeinket a kis fehér autóm csomagtartójából, aztán a sajátjait Danielle kezébe nyomtam, aki rögtön el is indult a kikötő felé. Én megálltam egy pillanatra, hogy számba vegyem mi az, amit esetleg elfelejtettem, és már semmi esetre sem fordulhatok vissza érte. Rendszerint kínoztam magam ezzel, mintha bármiféle értelme is lenne.

Miután arra jutottam, hogy talán mindenem megvan - és a kenyérpirítót is kihúztam -, a kikötő felé vettem az irányt.

A nap vakítóan ragyogta be a fehér kis kavicsokat, amik a part mellett húzódtak. El sem tudtam képzelni ennél gyönyörűbb látványt. Emberek nyüzsögtek izgatottan, a tömeg szinte átláthatatlan volt. Kisgyermekes családok, házaspárok – akik a nászútjukra készültek -, illetve olyan fiatalok, mint én és Danielle. Olyanok, akik másra sem vágytak, mint valami újra, valami vérpezsdítőre. Hajók tülköltek a délutáni forróságba, én pedig csak kapkodtam a fejem mindaddig, ameddig meg nem láttam, és egész egyszerűen csak elakadt a lélegzetem.

A Royal Princess.

Ekkora hajót szerintem még életemben nem láttam. Olvastam a prospektusban, hogy 12 méter magas, de olvasni és testközelből látni egészen más dolog. Mintha csak egy vízen lebegő luxusvilla magasodott volna fölénk, úgy tündökölt. Az első gondolat, ami átfutott a fejemen, hogy itt aztán biztos, hogy el fogok tévedni párszor, és mire megtanulnám teljes egészében, hogy mi merre található, addigra újra kikötünk Los Angelesben. Ergo, semmi esélyem sincs.

- Hát ez fantasztikus! – sóhajtotta mellettem Danielle, és a nagy ámuldozásom közepette akkor tűnt csak fel, hogy újra egymás mellé keveredtünk.

- Megvannak a jegyek? – kérdeztem, és a tömeggel együtt beálltam a sorba, ami egyenesen a partot, és a hajót összekötő széles rámpához vitt minket.

Az embereket egy fehér uniformisba öltözött férfi fogadta, aki elvette a jegyeket, aztán a kezében tartott listára egyből firkantott is valamit.

- Itt vannak, ne izgulj! – felelte.

De, határozottan izgultam. Na, nem a jegyek miatt, hiszen eltéveszteni sem tudtam volna őket, mert Danielle úgy lóbálta őket a szemem előtt, mint valami győzelmi zászlót. Olyanok voltunk, mint két megvadult kisiskolás, akik életükben először járnak az állatkertben.

- Jó napot! Elkérhetem a jegyeket, és a nevüket? – megtorpantam, amikor leesett, hogy már a rámpa elején mi állunk. Figyeltem, ahogy a barátnőm átnyújtja a fehérbe öltözött, magas tisztnek az útra szóló jegyeinket, majd kis tétovázás után bemondja mindkettőnk nevét.

- Danielle Grey és Rowen Medsen.

A tiszt bólintott, aztán ránk nézett. Pontosabban, egyenesen rám. Úgy futtatta végig rajtam a tekintetét, mintha soha életében nem látott volna még viszonylag alacsony, vékony, barna hajú nőt. Meglepett, mert kettőnk közül általában Danielle az, akit megbámulnak a pasik. Mellette én csak amolyan másodhegedűs vagyok, de én ezt egy cseppet sem bántam soha. Nem szeretek a középpontban lenni.

- Rendben van! A recepción átvehetik a kabinjuk kulcsát. Üdvözlöm önöket a Royal Princess fedélzetén! – mosolygott ránk végül a férfi, mi pedig már ott sem voltunk.

Danielle a bőröndjét maga után húzva újra elporzott mellettem, én lassabb tempóra kapcsoltam. Tudtam persze, hogy van még időm bőven kiélvezni a hajón tartózkodásom minden egyes percét, de számomra az első perc mégis olyan különlegesnek számított.

Mindent el akartam raktározni. A tenger sós illatát, a kikötő alapzajait, a hullámokat, az emberek jókedvű morajlását.

- 204, tessék! Én melletted vagyok a 203-asban. – Danielle hirtelen mellettem termett, és egy aranyszínű kulcsot lóbált meg az arcom előtt.

- Kösz! – vettem el tőle. – Elképesztő ez a hajó, alig akarom elhinni, hogy itt vagyunk.

- Nekem mondod? Azt hittem, hogy a vendégek között azért biztos akad majd pár jó pasi, de kapásból kettő tiszt is elsétált mellettem az előbb, akik hát finoman szólva sem mondhatók gyengének. – suttogott a fülembe a lány, mintha csak attól tartott volna, hogy bárki meghallja. De akkora volt az alapzaj, meg úgy alapvetően is az emberek nyüzsgése, hogy senki nem figyelt rá. Sem másra saját magán kívül.

- Egy tiszt? Most komolyan? – nevettem el magam.

- Miért ne?

- Hát, talán azért mert a munkaköri leírásuk tiltja? – tártam szét a karom, amit utána egyből Danielle válla köré fontam, és a hallból nyíló folyosók felé vettem az irányt, hogy megkereshessem a saját kabinomat. Kipakolni, megszokni, átöltözni, aztán lazulni. Ez volt a terv.

- Az ő munkaköri leírásuk, de nem az enyém. Különben is, mire valók a szabályok, ha nem épp arra, hogy megszegjük őket? – Danielle nevetve hátra vetette a fejét, láthatóan nagyon élvezte a helyzetet. Én is tudtam volna osztozni az örömén, hogyha nem épp egy ilyen szabály megszegése miatt ment volna tönkre az életem. Hiszen egy kapcsolatban alapvető szabály, hogy nem csalod meg a másikat, Zayn-nek mégsem sikerült betartania. Úgyhogy a szabályokkal egyelőre úgy vagyok, hogy jobb, ha inkább nem szegjük meg őket.

- Épp arra, hogy ne csinálj világméretű katasztrófát. – kacsintottam rá, és megálltam a hófehér kabinajtó előtt, amin ugyanolyan aranyszínű tábla jelezte a szobaszámot, mint amilyen a kulcsom volt.

Elengedtem a bőröndömet, és a barátnőmet is, aki abban a pillanatban a megjegyzésemre gúnyosan csak rám tolta a nyelvét.

- Ünneprontó. – rendezte le ennyivel. – Kapsz tíz percet, aztán itt akarlak látni szexi fürdőruhában. Nem fogadok el magyarázatot, sem kifogást! – fenyegetően rám pillantott, ez pedig azt jelentette, hogy tényleg komolyan gondolja, amit mond.

Hogy őszinte legyek, eszem ágában sem volt ellenkezni vele. Meg hát különben is, ki merne vele ujjat húzni, amikor így néz az emberre?

- Tíz perc. – bólintottam rá, aztán megvártam, ameddig eltűnik a saját kabinja ajtaja mögött, csak utána mertem bedugni az aprócska kulcsot a zárba.

Elképzelésem, és sejtésem körülbelül volt róla, hogy mi fog odabent fogadni, de amikor kinyitottam az ajtót, a látvány minden addigi elképzelésemet felülmúlta. Persze jártam már máskor is hotelszobában az újságírói konferenciák ideje alatt, de azok messze nem voltak ennyire gyönyörűek.

Mindennel felszerelt, modern szoba tárult a szemem elé, benne egy hatalmas, beépített szekrénnyel, ami mindenképpen előny. Legalább két hétig nem a bőröndömből kell majd öltözködnöm.

Az ajtóban elengedtem a bőröndömet, és az ágy mellett található kis asztalkához sétáltam, ahol egy üveg bontatlan pezsgő fogadott, egy rózsaszín üdvözlőlap társaságában.

Üdvözöljük a Royal Princess fedélzetén!

Ismerje meg új otthonát!

E többemeletes hajóóriás ezernyi programmal, szolgáltatással szórakoztatja az utasokat. A Princess hajókon képtelenség unatkozni, minden adott a tökéletes kikapcsolódáshoz.

Az ajkamba harapva tettem le a kis lapot a helyére, és valami földöntúli boldogság áramlott végig az egész testemben. Olyan, amit nagyon rég nem éreztem már. Legszívesebben hatalmasat sikítottam volna örömömben, de helyette csak felugrottam a szoba közepén álló óriási franciaágyra, és magamba szívtam a párna meg a takaró kellemes, citrusos illatát. Mától, két héten keresztül ez a hajó lesz az otthonom, és ha rajtam múlik, egyetlen egy percét sem fogom tétlenül tölteni.