Rowen

- Na, nem! Ezt nem!

- Azt mondtad, benne vagy.

- Igen, de arról nem volt szó, hogy ehhez örömlánynak kell öltöznöm. – fintorodtam el, aztán visszapördültem a tükörhöz.

A butik, amibe Danielle berángatott, nem épp a visszafogottságáról volt híres, ráadásul nem is épp a mi pénztárcánkra szabták. Persze volt pár ruhadarab, amiért odalettem volna abban az esetben, ha az Oscar-gálára készülök, de semmi ilyesmiről nem volt szó. A barátnőm ennek ellenére a kezembe nyomta a következő ruhát, ami meg úgy nézett ki, mintha a tervező véletlenül fellökött volna egy csillámporral teli hordót, és az nyíl egyenesen a felsliccelt, sötétkék ruhára borult volna.

- Nem leszek diszkógömb sem, Danielle. Bowlingozni megyünk, nem a vörös szőnyegre.

- Jó, de olyan ruha kell, ami takar, és nem látszik alatta, hogy be vagy drótozva. – magyarázott hevesen, majd még három vállfát a kezembe nyomott.

- És ehhez miért nem elég egy sima póló, meg rövidnadrág kombó?

- Mert azt akarjuk, hogy megnyíljon neked. Egy olyan pasi mint Alex Silver, nem fog az öribarijává fogadni, és elmesélni minden mocskos titkát. Az ilyen pasik, mint ő, nem barátkoznak. Nőkkel főleg nem. Szóval húznod kell az agyát, el kell hitetned vele, hogy lesz esélye nálad. Hidd el, szépen lassan megnyílik, én meg mindent felveszek majd. – bökdösött a telefonjára.

Továbbra sem voltam oda az ötletért, hogy a pasi tudtán kívül lehallhassuk, aztán meg felhasználjuk ezeket a kicsit sem etikus úton megszerzett infókat, de Danielle meggyőzött, hogyha vissza akarom kapni a helyem, gátlástalannak és rafináltnak kell lennem.

Ez messze állt tőlem, de belementem. Eddig mindig őszinte, és egyenes voltam mindenkivel, aztán mire mentem vele? Átvertek, megcsaltak, lefokoztak, én meg ülhettem szingliként a szerkesztőség egy eldugott sarkában Karennel, és hallgathattam, ahogy egész nap az unokáiról mesél, meg arról, hogyan ismerkedett meg az első férjével. Ja, meg a másodikkal. És a harmadikat se felejtsük ki a listából, aki az összes közül a kedvencem volt. Az egyedüli volt, aki nem elpatkolt emellett a nő mellett, hanem lelépett.

Egy szó, mint száz, a helyzetem minden volt, csak fényes nem. Így hát bármennyire húztam a szám, kénytelen voltam belátni, hogy a legjobb barátnőm kínálta lehetőség talán működhet.

Na, meg aztán miért pont Alex Silver miatt fájjon a fejem? Nem szép dolog, amit teszek? Az sem volt szép, hogy megfektette a bátyja menyasszonyát. Szóval lényegében köszönheti saját magának.

Azt mondják a karmáról, hogy előbb utóbb mindenkit utolér.

- Jó, de ezt akkor sem veszem fel. Menjünk, majd megoldom a saját szekrényemből. – villantottam egy széles mosolyt Danielle-re, aztán belekaroltam, majd a szobám felé vettük az irányt.

Egy darabig még dohogott, amiért nem csinálhatott belőlem szajhát, de meggyőztem, hogy akkor is el tudom csavarni a srác fejét, ha a minimálisnál azért több ruha van rajtam.

A választásom végül egy egyszerű fehér topra, meg farmernadrágra esett.

- Nem lesz ez így jó. Én még mindig a kékre szavazok. – Danielle az ágyamon feküdt, és a telefonját bújta. Próbált mindent kideríteni Alexről, olyanokat, amiket nekem a beszélgetésünk alkalmával nem sikerült.

- Az hátul kötős.

- És?

- Kint van belőle az egész hátam.

- Ühüm...

- Danielle, figyelsz rám? – vágtam csípőre a kezem, mire Danielle végre hajlandó volt a telefonja mögül rám pillantani.

- Itt azt írják, hogy minden esélye megvan rá, hogy az apja kitagadja a végrendeletéből. Mondjuk azok után, amit tett, meg is érdemli. Csessze meg az összes hazug férfi!

Odaléptem, feltérdeltem az ágyra, majd Danielle telefonjának a képernyőjére bámultam.

- Danielle! – nyüszítettem fel, amikor megláttam a Los Angeles Times logóját a cikk bal felső sarkában. – Az ég szerelmére!

- Most mi van? Több részletet megtudni, mint Maggie bármelyik cikkéből. – forgatta meg a szemét. – Különben meg, ne csinálj úgy, mintha a Times nem a karriercsúcsod lenne, pont úgy, ahogy minden újságírónak.

- Igen, de egyelőre konkurencia. Szóval megkérhetlek, hogy koncentrálj? – rángattam magamra a pólómat, miközben próbáltam a hajamat kibogozni az anyag alá betekeredett zsinórok közül.

Danielle nevetve félredobta a telefonját, aztán felállt.

- Várj, segítek.

- Egyáltalán minek hordasz te magadnál ilyeneket? Kezdek félni.

- Egy jó újságíró mindenre fel van készülve. Engem az aggaszt, hogy te nem hordasz magadnál ilyeneket.

- A jól megérdemelt nyaralásunkon vagyunk. Tudod, napozás, jó kaják, kikapcsolódás... – forgattam meg a szememet. – A legkevésbé sem szerepelt a terveim között, hogy drótokkal körbe tekerve fogok szó szerint csőbe húzni egy elkényeztetett botrányhőst. – dohogtam tovább, de Danielle csak szórakozottal kilökdösött az ajtón.

- Majd amikor Pamela visszaültet a helyedre, mert az exkluzívod miatt tarol az olvasottságunk, akkor meg fogod köszönni, hogy a jól megérdemelt nyaralásodon bedrótoztalak. – bólogatott, és úgy jártatta végig rajtam a tekintetét, mintha a jól sikerült életműve lennék.

- Kösz, igazán kedves vagy – húztam fel az orromat, de egy mosolyt mégis sikerült megeresztenem, miután kiléptünk a szobából, és a barátnőm behúzta maga mögött az ajtót.

A találkozás vészesen közeledett, és kezdtem egyre idegesebb lenni.

Alex Silver nem volt egyszerű eset. Hírhedt volt a botrányairól és a nőügyeiről. Az apja cége szinte legendás volt, és Alexnek minden esélye megvolt arra, hogy többre vigye annál, minthogy folyton a balhéi miatt legyen hangos a sajtó. Ehelyett ő mégis más utat választott, és azok alapján, amit eddig láttam belőle, éreztem, hogy kemény munka lesz elérnem, hogy ne csak egy darab húst lásson bennem, mint minden nőben. El kellett érnem, hogy megbízzon bennem, hogy közel engedjen, és ezáltal beszéljen. Sokat. Én meg talán visszaszerezhetem az állásomat.

- Rendben, készen állok. – mondtam végül, és egy mély lélegzetet vettem.

- Ez a beszéd! – vigyorgott Danielle. – Ne felejtsd el, hogy elég csak egy kis flört, semmi több. Csak tedd, amiben igazán jó vagy. Beszélgess, és hagyd, hogy elhiggye, hogy érdekled.

- Mintha olyan sok tapasztalatom lenne a flörtölésben. – jegyeztem meg fanyarul. A szívembe megint belemart az a keserű, rossz érzés, hogy igazából Zayn-en kívül nem volt senki, akivel flörtölhettem volna. És tulajdonképpen vele sem kellett, hiszen az enyém volt. Legalábbis ezt hittem...

- Ne aggódj, minden rendben lesz. – biztosított Danielle, és egy biztató puszit nyomott az arcomra. – Most pedig indulás, nyűgözd le a pasit!

Nagyon nyelve bólintottam, majd repkedő szívvel elindultam a földszinti kaszinók irányába, és ahogy Danielle kérte, megpróbáltam elhitetni magammal, hogy menni fog.

Menni fog.

Menni fog.

Menni fog.

≋

Candy Strike Club – állt a széles, kör alakú bejárat felett, hatalmas villogó betűkkel. Megálltam, és egy pillanatra újra átvettem magamban, hogy helyes-e az, amit csinálok.

A válasz az volt, hogy nem.

Etikátlan? Igen.

A férfiakat érdekelte bármikor, hogy a tetteiknek következménye van? Nem.

Zayn-t érdekelte? Nem.

Alexet érdekelte? Egyértelműen nem.

Szóval akkor engem miért kellene, hogy érdekeljen? A picsába az egésszel!

Mély levegőt vettem, és megpróbáltam elengedni magam, nem törődve azzal, hogy a belső hangom üvölt a fülembe, hogy nem helyes, amit teszek. Inkább megpróbáltam a klubra koncentrálni, mert az viszont lenyűgöző volt. A vibráló latin zene, a falakon futó kék fények villogása és az emberek nevetése egy pillanatra elterelte a figyelmemet az aggodalmaimról. Megakadt a szemem egy páron, akik épp hangosan nevetgélve próbálták meg ledönteni a bábukat a helyükről. A golyó végiggurult a pályán, majd egy kivételével az összeset eltalálta. A szőke lány a fiúja nyakába ugrott, a boldogságtól repkedtek a göndör fürtjei az arca körül.

Örültem, hogy boldogok, bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem ugrott meg a pulzusom, hiszen lehettem volna én is ilyen boldog...

- Helló, idegen!

Az elmélkedésemből egy mély orgánum szakított ki, na meg persze az, hogy valaki megérintette a vállamat. Ijedten rezzentem össze, majd megpördültem. Feszélyezett a tudat, hogy Danielle valahol egy koktélt szürcsölget épp, és minden szavamat hallja.

- Szia! - válaszoltam, és megpróbáltam egy bájos mosolyt villantani, amivel leplezhetem, hogy a jelenléte épp milyen hatást gyakorol rám. Alex a sötétkék rövidnadrágja zsebébe dugott kézzel, lazán állt előttem, és az idegesség legapróbb jelét sem fedeztem fel rajta. – Megleptél.

- Ne haragudj, régóta vársz rám? – kérdezte.

- Nem, csak most értem ide, és kicsit elbambultam. – feleltem, amivel igazából nem hazudtam akkorát.

- Komolyan gondoltam, hogy ki akarlak engesztelni. – vetett rám egy jelentőségteljes pillantást. – Általában nem szoktam a nőkre ráborítani a piámat.

- Általában? – vontam fel a szemöldökömet. Minden erőmet össze kellett szednem ahhoz, hogy ne úgy bámuljak rá, mint valami idióta, aki nem képes magának sem elismerni, hogy nagyon is lenyűgöző ez a pasi.

- Hát, gondoltam kipróbálom ezt a módszert, hátha beválik. És itt vagy, nem? – incselkedett velem, mire nevetve megforgattam a szememet.

- Kizárólag azért vagyok itt, mert nagyon rég bowlingoztam utoljára, és mert szeretném azt az elégedett vigyort letörölni az arcodról. Szóval? Mehetünk? – sandítottam az üres pálya felé, ami csakis ránk várt. Alex megvillantott egy elégedett mosolyt, majd kibéreltük azt a pályát, ami a tömött hely ellenére épp üresen állt.

Nem hazudtam, tényleg nagyon rég játszottam utoljára. Emlékeim szerint egy vurstlin a szüleimmel, amikor tizenöt voltam. Ez pedig meglátszott a játékomon is, mert egyetlen egyszer nem tudtam végig gurítani úgy golyót, hogy az ne gurult volna le oldalra.

Alex persze ügyesebb volt nálam, de legnagyobb meglepetésemre ezt egyszer sem dörgölte az orrom alá.

- Oké, rossz nézni, amit csinálsz. Segíthetek? – kérdezte végül, amikor az ötödik körnél jártunk, és be kellett ismernem, hogy felsültem.

- Lebuktam. – pillantottam rá. – Béna vagyok.

- Dehogy, nem vagy béna. Csak rossz a technikád. Túlságosan a golyóra koncentrálsz, és nem a célt tartod szem előtt.

- Szóval te így csinálod? Mindig a célt tartod szem előtt? – kérdeztem vissza, de választ nem kaptam tőle, ugyanis megéreztem őt szorosan, a hátam mögött. Az illata körbelengett, és hirtelen úgy éreztem, hogy minden levegőm elfogyott, amikor az erős, férfias illata körbeölelt.

- Próbáld meg inkább így – mondta, és még közelebb lépett hozzám, majd finoman megérintette a karomat. – Lazíts egy kicsit, és amikor lendíted a golyót, semmi másra ne figyelj, csak a bábukra. Menni fog?

- Azt hiszem. – nevettem fel zavaromban, és csak remélni mertem, hogy neki nem tűnik fel, milyen hatással van rám az, hogy fél centi alig van köztünk. Na, nem mintha ne lett volna tisztában vele, milyen hatással van a nőkre, de nem akartam, hogy én is egy legyek a sok közül.

Így inkább tettem, amit mondott, és a játékra koncentráltam. Beszívtam, majd kifújtam a levegőt, aztán kiengedtem a golyót a reszkető ujjaim közül. Legnagyobb meglepetésemre sikerült, és egy kivételével az összes bábut ledöntötte a helyéről.

- Látod, úgy megy ez, mint a betörés! – csapta össze Alex a tenyerét, miközben én örömtáncot lejtettem előtte, és egy pillanatra teljesen megfeledkeztem magamról.

Csak akkor kaptam észbe, amikor felvont szemöldökkel, mosolyogva végigpillantott rajtam. A tekintete szinte perzselt, én pedig olyan zavarba jöttem ettől, hogy kiszáradt a torkom, a pulzusom meg az egekbe szökött.

- Bocs, én csak... szóval az apró örömöket is meg kell ünnepelni. – magyarázkodtam.

- Szerintem cuki volt. – felelte, a hangjában enyhe csipkelődést észleltem. – Igazából az este alatt most először éreztem rajtad azt, hogy nem vagy befeszülve.

- Befeszülve? – kérdeztem, és lehuppantam a közeli padra. Mellettünk egy hat fős társaság játszott, és minden bizonnyal épp sikeres volt a gurítás, mert hangos üdvrivalgásba kezdtek. – Nem vagyok befeszülve. Csak tudod... nekem ez új.

- A bowling, vagy az, hogy eljársz szórakozni?

- Az, hogy eljárok szórakozni egy pasi társaságában, aki nem... – aki nem Zayn. De nem fejeztem be a mondatot, mert rájöttem, hogy akkor túl gyorsan, és túl könnyen nyílnék meg neki. Így hát szimplán csak felpattantam, majd megtorpantam előtte. – Na, mindegy. Nem eszünk meg valamit? Ebben a nagy játékban én totál megéheztem.

Alex sötétbarna tekintete megakadt rajtam, de azúttal nem azt láttam benne, mint korábban.

- Jobb vagy, mint én, ezt el kell ismernem.

- Jobb? Miben?

- Tématerelésben. – felelte, miközben mindketten visszavettük a saját cipőnket és elindultunk valami éttermet keresni. – Természetesen nem fogom erőltetni, ha nem akarsz róla beszélni. Tudom milyen az, ha mindenki rád száll.

- Most a sajtóra célzol? – csúszott ki meggondolatlanul a számon, de mire észbe kaptam, már késő volt. Alex lehajtotta a fejét, és elmosolyodott, de ettől függetlenül láttam, hogy az egész testtartása megmerevedik.

- Szóval mégis csak tudod, ki vagyok...

- Mikor állítottam azt, hogy nem tudom? – próbáltam meg menteni a menthetőt, de éreztem, hogy Danielle a vonal másik felén valószínűleg épp a fejét veri a hajókorlátba.

- Úgy tűnt, amikor a szobámban felébredtél.

- Másnapos voltam, és összezavarodott. Nemcsak hogy téged nem ismertelek fel, de örültem, ha a saját nevemet tudom. Körülbelül ott raktam össze a képet, amikor rám borítottad az italodat, és a barátnőm felismert.

- Szinte sejtettem. – szisszent fel. – Őt nagyon nehéz átverni, igaz?

Nem úgy, mint engem...

Valóban, Danielle-t nem volt könnyű megvezetni, ennek a képességének köszönhetően negyed annyi csalódást nem kellett elszenvednie, mint nekem. Vele valószínűleg Zayn nem tudta volna azt megtenni, mint velem, mert még azelőtt az utcán találta volna magát, hogy a megcsalás gondolata egyáltalán felmerülhetett volna benne.

- Miért, ez volt a célod? – kérdeztem. – Átverni mindenkit? Azért egy ekkora botrány után nem könnyű elbújni, főleg neked.

- Nem, csak tudod, az apámat mindenki ismeri, ezáltal engem is. Ez a hajó az egyetlen, ahova a hírhajhász riporterek nem jönnek utánam, mert fogalmuk sincs, hogy hol vagyok.

Időközben Alex megállt egy hamburgerező mellett, én pedig nem ellenkeztem, ugyanis a gyomrom akkorát mordult, hogy félő volt, egy emelettel lejjebb is meghallják.

A bárpultnál leültünk egymás mellé, és Alex intett a csaposnak, aki rögtön előzékenyen odasietett. Még azelőtt, hogy a bűntudat gondolata megfordulhatott volna a fejemben...

- Mit hozhatok nektek? – kérdezte vidáman, miközben egy törlőkendővel letörölte a pultot előttünk. Az egész hely Mexikó hangulatát idézte, még a felszolgálók öltözéke is. Az egyiknek a fején egy nagy, színes sombrero díszelgett, és vicces volt nézni, ahogy ingázott az emberek között a tálcával. A hangszórókból latin zene szólt, és annak ellenére, hogy Danielle kiváló ötletének hála épp dolgoztam, kezdtem egész jó érezni magam. Főleg, mert Alex mellett minden olyan egyszerűnek tűnt...

- Egy hamburgert, sült krumplival – rendeltem, majd Alexre néztem, aki ugyanazt kérte, mint én.

- Na, és mit iszunk? – pillantott rám, várva a válaszomat.

- Ajánlhatom az italkülönlegességünket? Úgy semmiképp sem halhat meg az ember, hogy legalább egyszer nem próbálta ki a Madrecuixe-t. – szólt közbe a csapos, aki a kelleténél kicsit lelkesebb volt, az arcára széles vigyor ült ki.

- A Madre... mit? – hajoltam át a pulton, mire meghallottam Alex nevetését.

- Gyümölcsös mezcal. Sosem próbáltad még?

- Nem. – ráztam meg a fejemet. – Ami azt illeti, még csak hallani sem hallottam róla soha. – vallottam be a tudatlanságomat, mert ami a mexikói kultúrát illette, nem igazán voltam otthon benne. Persze egyszer kellett írnom egy cikket az ország hagyományos népviseletéről, de ott szó sem esett az alkoholokról, és nem is voltam benne biztos, hogy a legutóbbi „baleset" után épp egy ilyen madremicsodára lenne szükségem.

- Akkor két Madrecuixe-t kérünk – vágta rá Alex, mielőtt tiltakozhattam volna. A magas, és nagyon lelkes csapos széles mosollyal bólintott, és már el is tűnt, hogy elkészítse az italokat. Alex rám pillantott, amikor látta a tétovázást az arcomon. – Ne aggódj, tetszeni fog.

- Igen, ebben biztos vagyok, csak amikor legutóbb alkoholt ittam, egy idegen ágyában ébredtem.

- Kétlem, hogy ott egyedül az alkohol lett volna a bűnös. – pillantott rám metszőn, éreztem, hogy mondani akar valamit, ezért felé fordultam a szűk bárszéken, amitől a térdünk épp összeért. Lepillantottam, majd vissza rá, de látszólag őt semmivel sem tudtam a nyugalmából kizökkenteni.

- Ezt meg hogy érted?

- Ahogy mondtam, nem fogom erőltetni, ha nem akarsz róla beszélni. De dühből bevedelni mindent, ami a kezed ügyébe kerül, nem épp a legjobb megoldása a problémáknak. – mondta, a hangjában őszinte együttérzés csengett, mintha a lelkem mélyére látott volna. Nem kellett elmondanom neki semmit arról, hogy az a szemét mit tett velem, mégis pontosan értette, és ez megrémített. Már most jobban figyelt rám, mint Zayn a kapcsolatunk alatt valaha.

- Miért, egy hajóra menekülni igen? – kontráztam rá, hogy leplezzem, mennyire a közepébe talált velem kapcsolatban mindennek. Ám Alex ahelyett, hogy megsértődött volna, a szívéhez kapott, és elmosolyodott.

És uram atyám, az a mosoly...

- Áu, ez most fájt! Nem ér felhasználni ellenem a saját életbölcsességemet!

- Ja, hogy ez az volt? – kacagtam fel hangosan. – Ez esetben elnézést kérek, igazad van. Az alkohol nem oldja meg a problémákat. De a menekülés sem.

- Tévedsz. Én nem menekülök. – válaszolta, majd hirtelen közelebb hajolt hozzám, olyan közel, hogy a csupasz lábam a bőréhez ért, amitől bizsergés futott végig az egész testemen. – Csak nem hagyom, hogy irányítsanak.

- Mégis ki akarna irányítani? – tettem fel nagy nehezen a kérdést, miközben próbáltam rávenni magam a koncentrációra, de ez meglehetősen nehezemre esett a közelében.

Alex szólásra nyitotta a száját, ám épp ekkor megérkezett az italunk, és a hamburgerünk is.

A poharakban aranyszínű ital volt, amit egy-egy szelet lime-mal díszítettek. A lime-szelet élénkzöldje kontrasztot alkotott az itallal, és friss, citrusos illata szinte azonnal megcsapta az orromat, amikor közelebb emeltem a poharat. Ahogy beleittam, az ital először erős, majd lágyan gyümölcsös íze kavargott a számban, az alkohol kellemesen melegítette a torkomat, miközben a lime savanykás aromája tökéletesen ellensúlyozta az édes gyümölcsöket.

- Ez tényleg jó – mondtam elismerően, mire Alex bólintott. Feltűnt, hogy érdeklődve figyeli minden mozdulatomat.

Ennyit arról, hogy soha többet nem iszok egy kortyot sem...

- Sejtettem, hogy ízleni fog. De most már tényleg mesélj valamit magadról. Azon kívül, hogy tökéletesen tudsz betörni másokhoz, mihez értesz még? – könyökölt a pultra. – Úgy értem, mivel foglalkozol?

És igen... a kérdés, amiről tudtam, hogy előbb utóbb fel fog merülni, nekem pedig a szemébe kell néznem, és hazudnom valamit, hogy ne tudja meg, én is egy vagyok azok közül, akit a jelenlegi helyzetében a háta közepére sem kíván. Ennek ellenére mégis váratlanul ért a kérdése, olyannyira, hogy sikerült félrenyelnem.

Köhögve toltam odébb a poharat, és próbáltam levegőhöz jutni.

Alex azonnal reagált, megpaskolta a hátamat, és aggódva nézett rám.

- Jól vagy? – kérdezte.

Nagy nehezen sikerült újra levegőhöz jutnom, és lassan bólintottam.

- Igen, csak... erős ez az ital. – mondtam nevetve, bár éreztem, hogy a zavarom elég nyilvánvaló. – Lehet, hogy a továbbiakban inkább maradok a koktéloknál. Egyébként... marketinges vagyok. Egy... öhm... cégnél.

Oké, ez szuper volt! Hihetően hazudsz, tényleg... – korholtam le magamat, közben pedig imádkoztam, hogy Alex elhiggye ezt a béna hazugságot.

Legnagyobb mázlimra azonban ahogy ígérte, semmit nem akart erőszakkal kiszedni belőlem, amiről úgy érezte, nem szívesen beszélek. Cserébe én sem szedtem ki belőle semmit, ami érdekes lett volna a cikkem szempontjából. Amíg megettük a hamburgert, addig sok mindenről beszélgettünk, így például megtudtam, hogy pár éve járt Hawaii-on, ahol úszott delfinekkel. Mindig is nagy álmom volt, így tátott szájjal hallgattam őt.

- Ez az egyik pont a bakancslistámon. Szerintem csodálatos állatok, és intelligensek. – mondtam, majd belekortyoltam az ananászos koktélomba. Határozottan jobban esett, mint valami mexikói italkülönlegesség, aminek a nevét sem bírtam kimondani.

- És tulajdonképpen mi tart vissza?

- Viccelsz? Több hónapba telt, ameddig ezt a hajóutat sikerült megszerveznünk, és egyáltalán nem volt egyszerű. Rengeteg szervezést igényelt, hogy minden úgy alakuljon, ahogy mi akarjuk. Hawaii meg azért egy nagyobb kaliberű utazás lenne.

- Több hónap? – Alex a kezén támasztotta meg az állát, ahogy a pultra könyökölt, és elvigyorodott. Már enyhén spiccesek voltunk mindketten, ezért fordulhatott elő az, hogy a kelleténél tovább felejtettem rajta a tekintetemet. – Te, és a spontaneitás... – drámai sóhaj hagyta el a száját.

- Igen is spontán vagyok! Csak egy ilyen úthoz sok minden kell, és ha valami kimarad...

- Magadon meg a bőröndödön kívül mégis mi kellene? – cukkolt tovább.

- Útiterv, például. Hiszen nem vághatsz bele csak úgy, a nagyvilágba. Aztán szükség van még szállásra, amit hónapokkal előre kell lefoglalni, és az sem árt, ha van biztosításod, arra az esetre, ha mondjuk a delfinekkel úszkálás közben, egy cápa egyszer csak leharapná a lábadat. – magyaráztam, miközben köröket írtam le a levegőben, hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat.

Szerettem előre tervezni. Zayn mellett különösen szükséges volt, hiszen a munkájából kifolyólag nem volt olyan egyszerű spontán programokat szervezni. Ezért mindig tudtam előre, hogy mikor, és hova megyünk majd randizni, és bár ez így rohadtul unalmasnak tűnhet, mi élveztük. Működött. Legalábbis addig a borzalmas estéig – amikor megtudtam, hogy megcsal – ezt hittem.

- Egy cápa... – Alex mély, öblös nevetése szakított ki az önmarcangoló gondolataimból, majd megéreztem a csuklómon az érintését, ahogy elkapta a levegőben. – Na, gyere! – húzott magával.

- Hova? – kérdeztem, de nem ellenkeztem, csak hagytam, hogy ő irányítson.

- Megmutatom, milyen az, ha valóban spontán vagy. – vigyorodott el, aztán a kezét a derekamra csúsztatta, majd olyan hirtelen rántott magához, hogy a tenyerem a széles mellkasán landolt.

Nem volt időm zavarba sem jönni, ugyanis ahol pár órával ezelőtt még emberek eszegettek, most táncparkett volt. Az asztalokat elpakolták, és a hely hangulatához illően, latin zene szólt, körülöttünk pedig mindenki táncolt. Közvetlenül mellettünk egy pár olyan hevesen csinálták, hogy biztos voltam benne, nekik ma nagyon jó éjszakájuk lesz a kabinjukban...

- Ez... ez tényleg elég váratlan volt – erőltettem ki magamból a szavakat, amikor a csípőnk egymáshoz préselődött, és közben igyekeztem megőrizni a józan eszemet. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy dolgom van.

Az interjú.

Ő meg megfektette a testvére menyasszonyát, mert minden nő csak arra kell neki...

De határozottan ittas állapotba kerültem az elfogyasztott koktéloknak köszönhetően, és mindez nem számított már, amikor a zene ritmusára egymáshoz simultunk, a tenyerem alatt pedig éreztem a szíve heves dobbanását.

Az egyik keze a derekamon járt fel-alá, a másikkal pedig finoman a hajamba markolt, és épp annyira hajtotta hátra a fejemet, hogy a szemembe nézhessen.

- Látod? Nem kell mindent előre megtervezned. Csak hagyd, hogy az élet behúzza neked a váratlanokat, és próbáld meg élvezni. – mondta, én pedig a száját figyeltem, ami olyan formás volt, és olyan közel volt hozzám...

A lehelete vészesen közelről cirógatta az arcomat, és bár tudtam, hogy csak az alkohol beszél belőlem, nem voltam képes nem arra gondolni, hogy mi lenne, ha megcsókolna. Mi lenne, ha megtenné, én pedig viszonoznám? Soha nem volt még senki Zaynen kívül, aki hasonló gondolatokat indított el bennem. Most pedig itt állt előttem Alex Silver, akiért fél Los Angeles megőrült, a kezei között tartott engem, és olyan éhesen nézett a szemembe, hogy kétségem sem volt afelől, hogy perceken belül letépné rólam a ruhát, ha rábólintanék végre.

De nem voltam rá képes. Pedig semmi rosszat nem tettem.

Miért éreztem magam akkor mégis egy árulónak?

- Ne haragudj, ez nem fog menni. – toltam el magam tőle, mert a felismerés, hogy mit művelek, józanítóan kólintott fejbe. – Ez... nem helyes.

- Most meg miről beszélsz? – vonta össze a szemöldökét, az addigi laza testtartása egyből megváltozott.

- Nem tehetem ezt, miközben otthon van valaki, aki...

- Neked van valakid?

- Igen... vagyis, nem. Úgy értem, hogy már nem. Ő csak... nem igazán tudom, hányadán állunk. Nem beszéltünk azóta, hogy megcsalt. – csúszott ki a számon az, amit soha nem akartam elmondani senkinek. Hiszen ki dicsekedne vele szívesen, hogy heló, én vagyok az az idióta, akit átvertek és megaláztak? Nyilván senki. Én sem. Főleg nem Alex Silvernek, aki miatt a testvére épp ugyanabban a cipőben járt, mint én.

- Így sok minden értelmet nyer. – mormogta. Azt hittem, hogy eltávolodik tőlem, ehelyett azonban ismét közelebb húzott. Ott találtam magam a karjai között, a forró ölelésében, és bár az agyam tudta, hogy több szempontból sem helyen élveznem ezt a helyzetet, a testem egészen másképp vélekedett erről. – De szerintem ez nem a beszéljük meg kategória. Ha képes volt egy olyan lányt elengedni, mint amilyen te vagy, akkor nem érdemli meg, hogy egy percig is gondolj rá.

Olyan komolyan nézett a szemembe, hogy hirtelen – isten tudja, minek a hatására – kibuggyant belőlem a nevetés.

- Ez minden lánynál be szokott jönni? – hajoltam hátra, hogy kifürkészhessem a reakcióit. – Vagy most egész egyszerűen csak az a madre... sisi... szól belőled? – újra felnevettem, majd az izmos karjába kapaszkodtam, mert annyira hátrahajoltam, hogyha Alex nem tart meg, elvágódtam volna.

- Ha elhiszed, ha nem, nem szoktam beszélgetni a nőkkel.

- Miért?

- Mert nem érdekelnek. Se a véleményük, sem a gondolataik. A tiéd viszont nagyon is érdekel.

- Ez tudod, hogy gonoszul hangzik? – biggyesztettem le az ajkamat. – Mármint, annak örülök, hogy az én véleményem érdekel, de mi van, ha megbántod ezzel őket? És tudod mit? A józan Rowen most nagyon is mérges lenne rád emiatt. – bökdöstem meg a mellkasát, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, de körülbelül annyira lehettem komolyan vehető, mint egy durcás óvodás. Alex is épp ennyire vett komolyan, ugyanis elvigyorodott, miközben éreztem, hogy még szorosabban tart.

- Kíváncsi vagyok a józan Rowen véleményére is, de azt hiszem, most a részeg énedet visszaviszem a kabinjába, rendben van?

Hevesen bólogatni kezdtem, mert bár nem ittam sokat, épp annyira voltam spicces, hogy mindenen röhögjek, és el akarjak esni a saját lábamban is. Alex pedig megtehette volna, hogy kihasználja ezt, és felajánlja, hogy nála folytassuk az estét, de nem tette. Pedig ő sem volt teljesen józan, ebben egészen biztos voltam.

Így hát belekapaszkodtam, és hagytam, hogy kivezessen a bárból.

Zayn óta ő volt az első férfi, akit nemcsak hogy megtűrtem a közelemben, de még jól is éreztem vele magam. Az első este volt, amikor úgy igazán, tényleg jól éreztem magam, úgyhogy ki akartam élvezni.

Úgy sem maradt már sok hátra a boldogságomból, ugyanis biztosra vettem, hogy amint visszamegyek a szobámba, Danielle meg fog ölni...