Rowen

- Oké, szóval ha jól értem, akkor cikket akarsz írni róla? – Jay nyugodtan szürcsölte a kávéját, miután Danielle és én felvázoltuk neki, hogy mit tervezünk.

Egész éjszaka alig aludtam, annyira izgatott voltam, na meg persze ideges is, mert nem tudtam, hogy jó ötlet-e egyáltalán, amire készülök. Évek óta erre a nyaralásra vágytam, és most itt van, de nem élvezhetem, ha vissza akarom kapni a helyemet. Márpedig vissza akarom kapni. Nagyon.

- Igen.

- De ugye azt tudod, hogy valószínűleg pont hogy a sajtó elől menekült az óceán közepére? Hogy akarod ezt megoldani?

- Nem muszáj tudnia róla, hogy Rowen újságíró. – csacsogott közbe Danielle, aki már reggel korán valami gyümölcsös koktélt iszogatott. Nekem még mindig forgott a gyomrom az alkohol gondolatától is, úgyhogy ránézni sem bírtam. – Ha a bizalmába férkőzik, és esetleg jóban lesznek – a barátnőm egy kacsintás kíséretében meglökött – sokkal többet megtudhat róla, mint bármelyik újságíró Los Angelesben.

- Fújj! – ráztam meg hevesen a fejem. – Nem fogok lefeküdni vele, azért, hogy megkapjam, amit akarok.

- Fújj? Nekem nem úgy tűnt, hogy ne jönne be, amikor fellökött. Jó szemem van az ilyesmihez, láttam, hogy néztél rá.

- Igen, én is! – csatlakozott Danielle Jayhez. Egész reggel elég nagy egyetértés volt köztük, főleg engem illetően, de ez már az a szint volt, amin vihognom kellett.

Nevetve tettem le az asztalra a kávémat, és a barátnőmre néztem.

- Szeretlek Danielle, de neked az sem tűnt fel, hogy nem aludtam a saját kabinomban, mert el voltál foglalva valami egészen mással. Amivel abszolút semmi bajom, de most már tegyétek meg kérlek, hogy leszálltok a magánéletemről. Zayn után egyáltalán nincs szükségem egy újabb szemétládára az életemben. – összefontam a karjaimat a mellkasom előtt, és a barátaimat figyeltem. Halál komolyan gondoltam, amit mondtam. Alex Silver jó pasi volt. Olyan, akire nem véletlenül akadtak rá a csajok. De olyan is volt, aki már van kismillió nő szívét törte össze, és mit várhat az ember egy olyantól, aki képes lefeküdni a saját testvére menyasszonyával? Sok jót nem, az egyszer biztos.

- Én csak azt mondtam, amit láttam... Illetve, Jay látott. De ne is tagadd, hogy bejön! – Danielle bűnbánatos képet vágott. Ha nem tudtam volna, hogy egy cseppet sem gondolja komolyan, még meg is sajnáltam volna.

- Nem tagadom. – ráztam meg a fejem. – De ha ebbe belevágok, akkor a cikkre akarok koncentrálni úgy, hogy mellette jusson idő a pihenésemre is. Ugyanis ez a nyaralásom.

- Hogy akarod kezdeni? Bekopogsz a szobájába, és visszakéredzkedsz az ágyába?

- Nagyon vicces, Jay. – fintorogtam a fiúra, aki felettébb mulatságosnak találta a saját poénját.

- Csak egy ötlet volt. – vonta meg a vállát.

- Kiváló ötlet, de abból, amit eddig láttam, nem kell pitiznem neki. Ő maga fog megkeresni, ebben egészen biztos vagyok. Nekem csak annyi a dolgom, hogy visszamegyek a tegnapi helyszínre, ahol szó szerint egymásba futottunk. Meg fog találni. – mondtam magabiztosan, mert volt egy olyan megérzésem, hogy felpiszkáltam Alex hatalmas egóját. Az olyan férfiak, mint ő, pedig nehezen viselik, ha épp nem őket isteníti mindenki. Zaynnek is csak addig kellettem, ameddig megkapta a rajongásomat. Amint ezt nem érezte már kielégítőnek, megcsalt.

- Hűha, na, ezt már szeretem! – a barátnőm örömében hatalmasat csapott az asztalra, mire nem csak én, de a kávém is összerezzent a poharamban. – Üdv a köreinkben, régi Rowen! Úgy hiányoztál. – hirtelen felpattant, áthajolt hozzám, és jó erősen magához vont.

- Danielle, a kávém! – sikítottam, mert majdnem sikerült felborítania a poharat, épp az utolsó pillanatban kaptam el.

- Hoppá, bocsi.

- Elég, hogy tegnap Alex fellökött, nem hiányzik, hogy most meg miattad boruljon az ölembe a kávé. – dorgáltam meg a lányt, aki nevetve ugyan, de visszahelyezkedett a székébe, és csillogó szemekkel figyelte, ahogy Jay időközben feláll, hogy egy kisebb csoporttal közös szelfit készítsen. Egészen fura volt látni, hogy az a pár korunkbeli lány mennyire izgatott lesz tőle, ahogy meglátják őt, hiszen nekem csak Jay volt. Az a Jay, aki megmentette a részeg seggemet attól, hogy egy fedélzeti napozóágyban kelljen töltenem az éjszakámat. Egyáltalán nem viselkedett nagyképű sztár módjára, pedig bejárta majdnem az egész földet.

Amikor Jay befejezte a fotózkodást, fizettünk, majd ők ketten Danielle-l elmentek, hogy szerezzenek reggelit, meg ha már itt vagyunk, akkor valami szórakozási lehetőséget is. Én nem tartottam velük, mert ideje volt, hogy a tervem ne csak egy fejben megszületett ötlet legyen, hanem valóság is. Vissza kellett mennem a svédasztalos kajáldához, és várnom, hogy az elméletem bizonyosságot nyerjen. Közben pedig megkaptam, amire a hajóra szállásunk óta vágytam. Napozás, olvasás, és zene.

A fehér kanapék mellett találtam is egy szabad napozóágyat, így kényelembe helyeztem magam rajta, a fülemben a fülesemmel, meg a kedvenc nyári lejátszási listámmal. Teljesen kizártam a külvilágot, és hetek óta először megpróbáltam kiüríteni az elmémet, hogy ne Zayn szemétsége jusson rögtön az eszembe. Miután megcsalt, párszor megpróbált beszélni velem, de én nem adtam neki esélyt. Hányingerem volt tőle, és látni sem akartam. Danielle volt az egyetlen, akivel hajlandó voltam kommunikálni, úgyhogy ez a hajóút pont jókor jött. Hol máshol lehetnék elég messze a kretén exemtől, ha nem egy hajón?

Lassan két órája feküdtem a napozóágyban, a bőrömnek már kezdett kellemetlen lenni, és szomjas is voltam, így a nádtetős koktélos bárhoz sétáltam – ahol tegnap Alex fellökött ­–, bízva abban, hogy a színes koktélokon kívül valami más is akad számomra, ugyanis semmire nem vágytam, amiben akár egy csepp alkohol is volt.

- Szia! Mit adhatok? – pördült elém egy erősen spanyol akcentusú, szőke hajú lány, amikor befurakodtam két hawaii inges pasi közé, akikből dőlt a piaszag. Az órámra néztem, még dél sem volt. Ez aztán a teljesítmény.

- Szia! Egy málnás limonádét szeretnék kérni. – mosolyogtam vissza a lányra, mire csak egy bólintással felelt, és már ment is dolgára.

- Legyen kettő.

Felkaptam a fejemet, a nagyon ismerős hangra a hátam mögött. Sajnos, ha akartam sem tudtam volna soha elfelejteni. Magamban elnyomtam egy elégedett mosolyt, és hátra fordultam. A tervem bevált.

- Ezúttal semmi pia?

- Eddig semmi jó nem származott abból, ha piáltunk, úgyhogy nem. Ezúttal nem. – Alex felszegte az állát, és elégedetten nézett rám, pedig fogalma sem volt róla, hogy nála elégedettebb már csak én vagyok.

Vakított a nap, és a színek meg a fények kissé összemosódtak előttem, de azt tökéletesen láttam így is, hogy mennyire iszonyatosan jól néz ki. Ami ennél nagyobb gond volt, hogy ezzel ő is tisztában volt, és pontosan jól tudta, hogy ez hatást gyakorol a nőkre. Elég csak megvillantania a hófehér fogsorát.

- Ez a törzshelyed? – kérdeztem tőle, amikor a spanyolnak tűnő lánytól megkaptam a limonádémat.

- Hát, ha két itt töltött nap után lehet törzshelynek nevezni, akkor nevezzük annak. – nevetett fel halkan, amitől a gyomromban kellemes bizsergés keletkezett. Aljas áruló! – Múltkor nem sikerült túl kellemesre a találkozásunk, és kimaradt a bemutatkozás is. Alex vagyok.

Felém nyújtotta a kezét, mire egy pillanatra hezitáltam, de aztán a hatalmas tenyerébe csúsztattam az enyémet.

- Rowen.

- Na, és mi járatban épp itt, Rowen?

- Mármint itt a hajón, vagy a bárban? – kissé oldalra döntöttem a fejem, hogy a nap ne süssön annyira a szemembe, és láthassam Alex reakcióit.

- A hajón. Mit csinálsz azon kívül, hogy vadidegenekhez törsz be az éjszaka közepén? – lusta, féloldalas mosoly kúszott az arcára, ahogy ezt megkérdezte, nekem pedig kedvem lett volna rögtön megütni. Nem szívesen emlékeztem rá vissza, már amire visszatudtam. A legtöbb részletet még mindig jótékony homály fedte.

- Elmondom, ha megígéred, hogy azt az esetet nem hozod fel többet. Különben is, te meg leöntöttél, szóval azt hiszem, kvittek vagyunk. – ezúttal én nyújtottam felé a kezemet, Alex pedig egy percig sem gondolkodott, megragadta és, gyengéden megrázta. Eközben az arcára ülő diadalittas mosoly sem hervadt le, egy percre sem.

- Szóval?

- A legjobb barátnőmmel vagyok itt, épp nyaralunk, és próbálom élvezni a hajón töltött időt, már amikor nem csúsznak be kellemetlen események. – mosolyodtam el, aztán lepillantottam a kezemre, amit Alex még mindig fogvatartott. Óvatosan elhúzódtam, és inkább a kézhez kapott italomra koncentráltam. Ha akartam volna sem tudtam volna letagadni, hogy vonzódom hozzá. Csak úgy, mint majdnem minden nő, akinek jó ízlése van a pasik terén.

De a külseje, és a szexuális kisugárzása nem jelentett semmit. Pontosan tudta, hogy mit csinál, és hogy mit kell tennie ahhoz, hogy még azokat a lányokat is teljesen megszédítse, akik alapból egyébként fütyülnének rá.

- A barátnőd a szőke harcias, ugye? – húzta ő is közelebb magához az italát, miközben kellő távolságra lépett el tőlem, én pedig végre kiengedtem az addig bent tartott levegőt.

- Valóban az, ha rólam van szó. Nehezen viseli, ha részeg pasik rám borítják az italomat. – kuncogtam.

- Ahhoz képest elég sokszor látlak téged nélküle.

- Elég sokszor? – kérdeztem vissza meglepve. – Te engem figyelsz?

Alex nevetve megrázta a fejét, és ezt az egyetlen egy mozdulatsort olyan iszonyatosan szexin csinálta, hogy kénytelen voltam megmarkolni a poharamat, amire lepillantva láttam, hogy az ujjaim egészen belefehéredtek. Azt hittem, hasonló érzéseket csak Zayn képes kiváltani belőlem, hiszen egészen eddig ő volt az egyetlen pasi, akire úgy néztem. Meg sem fordult a fejemben, hogy léteznek rajta kívül mások is, mert egész egyszerűen nekem ő volt a kezdet, és a vég. Az a személy, akinek azonnal igent mondtam volna, ha felteszi a nagy kérdést, hogy aztán egy egész életet éljek le vele. Ő azonban úgy tűnik, másképp gondolta...

- Nem éppen, de ahogy látom, most sincs itt, és látszólag akkor sem volt veled, amikor a szobák kapcsán egy kis keveredést történt. – helyezte a hangsúlyt a kis szócskára.

A francba már, azt hittem, ejtjük végre ezt a témát.

- Mert felnőtt ember, és azt csinál, amit akar. – rántottam meg a vállamat. – Nem felügyeljük a nap minden percében, hogy mit csinál a másik.

Hogy őszinte legyek, kifejezetten örültem, hogy Danielle ebben a percben nincs velem, ugyanis ahogy őt ismertem, azonnal gátlástalanul rávetette volna magát Alexre, heves flörtölések közepette. Annak pedig csak annyi végkifejlete lett volna, hogy a barátnőm egy kellemes estét tölt a botrányhős társaságában, én pedig semmit sem szedek ki belőle az égvilágon.

- Oké, én csak megjegyeztem. De nem vagyok a téma szakértője, ami az emberi kapcsolatokat illeti. – mondta. Ezúttal a hangjába bizonytalanság vegyült.

Előre hajoltam a szívószálam végét rágcsálva. Ha valami kimeríthetetlen volt, az a kíváncsiságom.

- Úgy érted, hogy nincsenek barátaid?

- Attól függ, hogy mit nevezünk barátságnak. Egyébként szerintem túl van értékelve. Előbb vagy utóbb úgy is történik valami, ami elcseszi az egészet, ha más nem is, külön utakon kezdtek járni, és már nem lesz fontos, hogy a másikkal mi van. Az emberek jönnek-mennek, ilyen az élet.

Feszülten figyeltem rá, mert úgy tűnt, hogy nagyon is tapasztalatból beszél, és ez szíven ütött. Ahogy az is, hogy annak ellenére, hogy – a szobacserés incidenst leszámítva – egy vadidegen voltam számára, ennyire könnyen megnyílt nekem.

- Nekem Danielle évek óta a legjobb barátom. Nem látom magam előtt azt a helyzetet, hogy egyszer már csak ne érdekeljen, hogy mi van vele. – nyíltam meg neki, mert hogyha azt akartam, hogy a hajóút alatt hasonló személyes sztorikat osszon meg velem, akkor nekem is adnom kell magamból valamit. Ez most nem az a klasszikus felállás volt, hogy én kérdezek, Alex pedig készségesen válaszol.

- Akkor nem csalódtál még igazán nagyot egy emberben. – sötét pillái alól metszőn nézett rám, és a beszélgetés iránya hirtelen elég komor hangulatot vett. Nyelnem kellett egy nagyot, hogy palástoljam, mennyire nincs igaza. Nem terveztem rögtön az első beszélgetésünk alkalmával olyannyira megnyílni, hogy beavassam, mégis mekkorát is csalódtam valakiben, aki fontos volt. Sőt, egyáltalán nem terveztem neki annyira megnyílni, hogy tudjon Zaynről. Alex az a típus volt, akitől jobb volt megtartani a három lépés távolságot.

- Na és te? Hogyhogy itt, a semmi közepén? – váltottam témát olyan gyorsan, hogy Alex gyanakodva nézett rám. Szerintem sejtette, hogy oka volt annak, hogy berekesztettem az előző beszélgetést.

- Igazából pihenni jöttem, de nem túl egyszerű, ha arra kelek, hogy vadidegenek fekszenek az ágyamban. Tudod, ez olyan, mint egy felhívás a keringőre. – mért végig tetőtől talpig, én pedig éreztem, hogy hirtelen forróság önti el az egész testem. Egészen addig nem zavart a fedélzeten égető nyári nap, de Alex pillantásától azonnal lángba borultam.

Ugyanakkor nagyon is felhúzott a pimaszsága. Ha ez így fog menni, még azelőtt az óceánba fojtom, hogy kiszednék belőle bármit is.

- Megállapodtunk. – tettem le a pultra az üres poharamat.

- Valóban, de kérdeztél, én meg válaszoltam. És azért lássuk be, elég komikus a helyzet ahhoz, hogy csak úgy szó nélkül elmenjünk mellette. Mégis mennyi volt rá az esély, hogy ez megtörténhet?

- Részegen nagy az esély rá, hogy az ember elfelejti a saját szobája számát. Én pedig eléggé részeg voltam. De ahogy észrevettem, te sem voltál éppenséggel józan tegnap. – vigyorogtam rá. Ha már ciki sztorik vannak terítéken, akkor ne csak az enyémet boncolgassuk.

- Oké, nyertél. Megállapodtunk. – tartotta fel védekezőn a kezét. – Viszont szeretnélek kiengesztelni.

- Miért? – úgy csináltam, mintha fogalmam sem lenne, miről beszél.

- A tegnapi miatt. Szóval, mit szólsz? Eljössz velem kajálni?

- Hmm, nem is tudom... Honnan tudjam, hogy nem te vagy a maszkos gyilkos?

Alex nevetése ismét felharsant.

- Még ha az is lennék, elég nagy hülyeség lenne pont egy hajón meggyilkolni bárkit is. Nem tudnék elmenekülni és, különben is, hova tenném a hullát? – húzta fel a sötét szemöldökét, ami még karakteresebbé tette az amúgy is markáns arcvonásait.

- Ez a legegyszerűbb. Itt a tenger. – intettem a kezemmel az említett dolog felé nevetve.

- Ne adj ötleteket! Most viszont gyerünk! Kajás vagyok. – azzal Alex mindenféle további kérdés nélkül megragadta a csuklómat, és anélkül, hogy megitta volna az italát, elvonszolt engem a pulttól, egyenesen a hajó belseje felé, én pedig tudtam; a tervem ezzel elkezdődött.

≋

Elmúlt már délután négy, mire visszakeveredtem az egyik fedélzeti medencéhez, ahol megtaláltam Danielle-t, aki épp egy feltűnően vonzó pasi társaságában nevetgélt valamin. Tulajdonképpen már meg sem lepődtem rajta, ahogy azon sem, hogy a fél napját nélkülem töltötte, és még csak fel sem merült benne, hogy egyáltalán élek-e még. De ahogy Alexnek is mondtam, nem tartozott magyarázattal nekem, felnőtt ember volt, aki azt kezdett az életével, amit csak akart.

Egészen mostanáig. Ugyanis most szükségem volt rá, nem is kicsit.

- Szia! Hol jártál? – kérdezte a barátnőm, amikor meglátott. Hunyorogva nézett rám, mert a nap a szemébe sütött, holott a napszemüvege meg a fejére volt tolva. Aztán egyszer csak úgy pattant fel, mint akibe belecsíptek. – Rowen, bemutatom Cameront. Cameron, ő pedig itt a legjobb barátom, Rowen, akiről már meséltem, és akinek eddig színét sem láttam.

A Cameron nevű pasi is felállt, és kedvesen köszöntött. Akkor esett csak le, hogy vele, meg a szobám kulcsával töltötte az éjszakát Danielle. Azt az éjszakát, amire nem akartam inkább visszaemlékezni. Na meg persze nem is tudtam. Szívás.

- Danielle sokat mesélt már rólad. – Cameron megragadta a kezemet, és gyengéden megrázta. Feltűnt, hogy közel sem volt rám olyan hatással, mint Alex.

- Remélem csupa jót.

- Még szép! Kétlem, hogy egy ilyen csinos lányról lehetne rosszat mondani. – nézett végig rajtam, amit persze bóknak szánt, de egy ilyen mozdulatot megejteni azelőtt a csaj előtt, akivel nem olyan rég lefeküdt, kicsit sem tette szimpatikussá a szememben.

Kényelmetlenül bólintottam, aztán inkább Danielle felé fordultam:

- Tudunk beszélni?

- Persze, mondd csak!

- Úgy értem, hogy kettesben. – pislogtam rá, hogy vegye végre a lapot, és küldje el Cameront.

Legnagyobb sajnálatomra, Cameron előbb vette a lapot.

- Jól van, akkor én megyek is, hagylak titeket beszélgetni. Később összefutunk még? – hajolt a barátnőm füléhez, mire Danielle idétlenül vihogni kezdett.

- Tudod, hogy hol találsz.

- Akkor majd később. Sziasztok! – köszönt el, majd elcsörtetett a szomszédos jakuzzi irányába, én pedig megvártam, ameddig teljesen elnyeli a tömeg. Szükségem volt Danielle-re, meg arra, hogy koncentráljon rám. Márpedig ameddig Cameron jelenléte belengte a levegőt, a barátnőm testen kívül tartózkodott.

Azért, hogy kirángassam az extázisból, megragadtam a csuklóját, és elkezdtem húzni pont az ellenkező irányba, az üvegház felé. Olvastam a prospektusba, hogy az egész olyan, mintha egy botanikus kertben járna az ember, és különféle virágoktól elkezdve a színes pillangókig minden megtalálható benne, én pedig kíváncsi voltam rá. Úgyhogy összekötöttem a kellemeset a hasznossal.

- Oké Rowen, lassíts! Hova megyünk?

- Van valahol egy üvegház, és meg szeretném nézni. – feleltem. – Ott tudunk nyugodtan beszélgetni.

- Jól van, állj meg, mert most nem vagy nyugodt. Mi történt? Találkoztál Alexszel? – kirántotta a kezét a szorításomból, aztán megtorpant. A mögötte sétáló hawaii inges férfi morogva kerülte ki, mert a hirtelen fékezése miatt majdnem nekiütközött.

- Igen, és könnyebben ment, mint gondoltam. Meghívott ebédelni, utána pedig még vagy három órán át beszélgettünk mindenféléről.

- Három órán át?

- Igen, de a látszólagos extrovertáltsága ellenére, szinte semmit nem mondd el magáról. Viszont annál többet faggatott engem. A végére már úgy éreztem, hogy nem is én vagyok az újságíró, hanem ő. – feleltem a barátnőmnek, mire egy lassabb tempóba kapcsoltam, hogy megnézhessem a táblákat, amik nyilakkal mutatták, hogy mi merre és melyik emeleten található. Ezek alapján rájöttem, hogy egy emelettel feljebb található a kert, úgyhogy irányt váltottam. Danielle kitartóan követett.

- De három óra csak elég volt arra, hogy összeszedj valamit róla, nem?

- Igen. Összesen ennyim van. – nyújtottam oda a telefonomat a lánynak, ahova a jegyzeteken belülre alig pár szót sikerült leírnom.

          ●  nincsenek barátai

          ●  labilis emberi kapcsolatok

          ●  kedvenc étele a sonkás pizza, minél több sajttal

          ●  egoista. Nem kicsit. NAGYON!

Danielle egy darabig elkerekedett szemekkel bámulta a mobilom képernyőjét, majd kibuggyant belőle a röhögés.

- Komolyan mondod, hogy három órán át beszélgettél vele, és annyit sikerült kiszedned belőle, hogy szereti a sonkás pizzát? Ugye nem egymás kedvenc kajáiról beszéltetek ennyi ideig? – vihogott még mindig.

- Mint mondtam, zárkózott. Nem engedte, hogy túl mély témákat boncolgassak, én pedig nem erőltettem. Hiszen most találkoztunk, nincs oka megbízni bennem. Ennek idő kell, el kell hitetnem vele, hogy a barátja vagyok, az pedig nem megy egyik percről a másikra. – magyaráztam, aztán megnyomtam a lift hívógombját. Igaz, egy emelet miatt nem érte meg beszállni, de a lift közelebb volt, mint a lépcső, nekem meg mindegy volt, hogy mivel közelítem meg az úti célomat.

- És ezen kívül milyen? Egészen testközelből is olyan szexi, mint az instagramján? – lökött meg Danielle szórakozottan. Legszívesebben azonnal rávágtam volna, hogy persze, hogy az, hiszen ez a pasi tényleg egy félisten. Meg sem közelítette őt Cameron, vagy Zayn. Ráadásul a beszélgetésünk bár eléggé felszínes volt, kedvenc ételekről, háziállatokról, és ciki gyerekkori sztorikról, az azért még ennyi idő alatt is feltűnt, hogy Alex a felszín alatt igen is intelligens srác, akinek jó meglátásai vannak a világról. Fogalmam sem volt, hogy akkor miért van szüksége erre a nemtörődöm, szarokbele stílusra, amivel elég sokat rontott a médiában a saját megítélésén.

- Fogalmam sincs milyen az instagramján, és ez azt hiszem lényegtelen is a cikk szempontjából. – feleltem. Időközben a lift megállt, mi pedig kiszálltunk. – Ma este találkozunk újra. Elhívott bowlingozni.

- Atyaég, de hiszen ez jó! – sikított fel mellettem a barátnőm, nekem pedig be kellett fogom a fülemet, ha nem akartam megsüketülni. – Mármint... a cikk szempontjából.

Hitetlenül vigyorogtam a lányra, egyértelmű volt, hogy ő a fejében már látott minket meztelenül, ahogy épp Alex ágyában szexelünk.

- Bejövök neki, efelől nincs kétségem. De ez a pasi nem akar mást, minthogy engem is kipipálhasson, amint megadom neki magam, és az ágyába mászom. Pont olyan, mint Zayn. Egy szemét, aki összetöri mások szívét. Tudom, hogy szerinted épp arra lenne szükségem, hogy valakivel lefeküdjek, és ezzel elfelejtsem Zaynt, de nekem erre nincs szükségem, a legkevésbé sem. – fakadtam ki.

Danielle gyorsan elém lépett, és megállásra késztetett.

- Csalódtál. Hatalmasat csalódtál. Ezt megértem, viszont attól, mert az a rohadék olyan volt amilyen, nem lesz minden pasi szemétláda. Nem azt mondom, hogy ugorj be azonnal valaki ágyába, de kérlek szépen, ne zárkózz el! Simán lehet, hogy Alex nem is olyan szörnyű, mint amilyennek gondolod.

- Nem gondolom szörnyűnek. – ráztam meg a fejem. – Csak embernek, aki szörnyű dolgokat csinál. Mert lefeküdni a saját testvéred menyasszonyával, minden csak nem etikus. Én soha nem tenném ezt meg valakivel, aki fontos nekem.

Kikerültem Danielle-t aztán egyenesen az üvegház boltíves bejáratához sétáltam. Egyszerűen gyönyörű volt kívülről is, és már alig vártam, hogy belülről is láthassam. Valamivel el kellett terelnem a gondolataimat a cikkről, az exemről és legfőképpen Alexről.

- Oké, elfogadom, mert látom túl közeli még a trauma, ami ért téged. – sóhajtott egy nagyot Danielle, aztán felnézett a nagy épületre. – De most tulajdonképpen mit is csinálunk itt?

- Lepkéket, és virágokat fogunk nézni. Na, meg persze kitalálni, hogy hogyan nyerhetem el Alex bizalmát annyira, hogy beavasson a lényegi részekbe is, és ne csak annyiba, hogy esett gyerekkorában a biciklivel.

- Hmm... – húzta résnyire a barátnőm a szemeit, majd belém karolt. – Azt hiszem, nekem erre van egy ötletem, de lehet, hogy az etikus énednek ez nem fog tetszeni.

- Ajaj, rosszat sejtek.

- Jól teszed. – vigyorgott rám, mint egy tejbetök, és maga után rántott az üvegházba, ahol aztán neki állt kifejteni a tervét. És valóban jól sejtette, a legkevésbé sem tetszett, de a helyzetet, és az idő szűkét tekintve, nekem mindenem volt, csak választásom nem.

Mondtam már, hogy mennyire szeretem Danielle zseniális ötleteit?