☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️
   

– Ti ketten együtt voltatok? Te és Jisung... Mi volt pontosan ő számodra?

Először fel sem fogtam Changbin bizonytalan szavait, üresen bámultam magam előtt a sáros földet, mely az előbbi zivatar miatt lágyult meg. Gondolataim messze, a fellegek közé repítettek aktuális helyemről, miközben lábaimmal egyre mélyebbre süllyedtem a saját könnyeim áztatta talajba, ahonnan egyedül barátom szavai húztak ki.

Egyszerre éreztem mindent és semmit, amint felpillantottam a mellettem állóra, aki egész addig aggódó tekintettel bámult. Ezer meg ezer emlék hulláma sodort el magával, ahogy lassan kitisztult előttem az a megannyi ölelés és lopott csók, az a számtalan szeretet és ígéret, az a temérdek remény és álom egy közös, szebb jövő érdekében, mellyel egymást ringattuk álomba nehéz éjszakákon. Annyi mindent mondtam volna, szívem szinte kiugrott bordáim közül, viszont szavaim mintha elapadtak volna, amint félve oldalra tekintettem, hogy egy zavart - talán ideges - női szempárral fonódjon össze pillantásom, amit utána a másodperc töredéke alatt szakítottam meg, majd fordultam ismét az alacsonyabb felé.

– Nem, nem voltunk együtt — nevettem fel fájdalmasan, azonban hangom erősen megremegett közben. – És... Jisung csak egy nyomulós, szerencsétlen barom volt, aki a saját hülye elvárásai szerint élt — markoltam zsebembe, melynek mélyén egy apró aranygyűrű lapult, míg arcomat egy kósza könnycsepp szelte át. — Én... Én amúgy sem érdemeltem volna meg őt – suttogtam magam elé lehajtott fejjel, immár utat engedve a sós folyadéknak, mely méregként buggyant ki szemeim ketrecéből.

    》* 。 • ˚ ˚ ˛ ˚ ˛ • 。* 。° 。* 。 • ˚《

Kedves Jisung,
legalább ezerszer írtam újra ezt a levelet, mire rájöttem, szart sem értek hozzá, és halványlila gőzöm sincs, mit csinálok. Mégis úgy érzem muszáj pár dolgot tisztázzak.

Szóval kezdjük is az elején...

  ☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️☁️☀️