- Mire gondolsz? – fordította fejét Chan a szobába belépő irányába. Akármennyire is szeretett volna, nem tudott visszaaludni, túlságosan is fúrta oldalát a kíváncsiság, hogy mikor adja meg magát a táncos megválaszolatlan kérdései előtt. Könnyed mozdulattal lendítette magát ülőhelyzetbe, hátát ágya támlájának döntve, miközben az előtte állót vizslatta. – Éjjel megfenyegettél, hogy felejtsek el mindent. Teljesítettem a kérésed – beszélt negédesen, ajkait már-már idegesítően jól kinéző mosolyra húzva.

- Meg a faszomat – mordult fel Minho. – Ki vele – biccentett türelmetlenül az ausztrál irányába. Annak ártatlan vigyora szinte a bőre alá mászott, minden egyes idegszálát szétcibálta, csupán azért, hogy utána a világ legangyalibb kinézetében öltsön formát magának.

- Miért mondanám el neked? – kapott az alkalmon az idősebb, hogy húzza a kisebb agyát. – Mit kapok érte? – dalolta vidáman, szinte szétcsattanva az örömtől.

- Nyögd már ki, mit akarsz – kezdte egyre jobban elveszíteni türelmét a fiatalabb. Körmei tenyerébe martak, ahogy ökölbe szorította kezét, fogai pedig önkéntelenül préselődtek egymáshoz. Tompán hallotta, ahogy szívverése felgyorsul, azonban ezek ellenére is igyekezett fenntartani pókerarcát. – És ha lehet, az igazat mondd cserébe – tette még hozzá szemforgatva, saját maga nyugtatásaképp.

- Mi okom lenne hazudni neked? – feszítette egyre tovább a határt a külföldi. Nem hagyta nyugodni a tudat, hogy mikor fogja elérni lakótársánál azt a bizonyos határt, ahol végleg robbanhat, s fogalma sem volt arról, mikor lesz még egy ilyen alkalma annak szivatására, így kapott a lehetőségen.

- Fasz tudja, mi megy le abban a két agysejtedben – szökött ki Minho ajkai közül egy elégedetlen morgás, viszont amint látta, hogy rendes válaszadás nélkül ő sem fogja megkapni a kívánt tudást, inkább csak kibökte, ami először eszébe jutott. – Lehet halálvágyad van, és arról álmodozol, hogy megfojtsalak.

- Kedves ajánlat, de szebb halált képzeltem magamnak. Mondjuk egy tengerparton... - sóhajtott fel eljátszadozva a gondolattal, mielőtt visszatért volna a valóságba. – Gyere, ülj le – paskolta meg maga mellett az ágyat. – Elmondom mi volt, de csak mert ilyen kedvesen kértél meg – várta a kisebb válaszát. Az jól láthatóan habozott néhány pillanatig, semmi kedve nem volt a fecsegéseshez, azonban kíváncsisága elhatalmasodott fölötte; ingerülten fújta ki tüdejéből a levegőt, majd foglalt helyet Chan mellett.

- Mondd – sürgette, tekintetét az ausztrál arcára vezetve.

- Nos, először is megfenyegettél, hogy hagyjalak egyedül, jól megvagy úgy, szóval bevittelek a szobádba aludni, én pedig kimentem eltakarítani utánad - kezdett bele a fiú a mesélésbe, kihangsúlyozva a rendrakásra vonatkozó részt. - Aztán kitántorogtál hozzám és úgy öleltél, hogy esélyt sem hagytál másra, jöttél velem. Átöltözni sem akartál először, mert pánikoltál, hogy egyedül hagylak – sóhajtott drámaian. - Utána hozzám bújva sírtál, megígértetted velem, hogy soha nem hagylak el és mindent elfelejtek reggelre, áradoztál arról, hogy mennyire szexi az akcentusom, majd végül elaludtál. Ennyi – sűrítette össze az előző este történteket, melyre először csak hatalmas pislogásokat kapott válaszul.

- Vagy hazudsz vagy tényleg kurvára bebaszhattam. Semmi szükségem a társaságodra – fintorodott el végül a táncos, miután percek után megtalálta a hangját. Egyszerre lepte el egyfajta lányos zavar és a mérhetetlen idegesség, hogy képtelen volt befogni a száját, de már hiába, nem tudott mit kezdeni a helyzettel.

- Kurvára bebasztál – erősítette meg az idősebb a kijelentést apró bólintással. - De azt mondják a részeg ember az őszinte ember szóval felesleges tagadnod, hogy odáig meg vissza vagy értem – paskolta meg a fiatalabb combját a lehető legszélesebb vigyorral.

- Ne érj hozzám! – csapott a másik kezére védekezésképp. Meglepő módon, egyáltalán nem bánta, hogy a göndörhajú, ha még csak játékosan is, de hozzáért, viszont muszáj volt kezdjen valamit tehetetlenségével. - Ez pedig faszság, rám nem érvényes az a szar. Csak mindent összehordtam – próbálta menteni magát, hiába tűnt veszett ügynek a szituáció.

- Hitegesd csak ezzel magad, hátha nyugodtabbak lesznek az éjszakáid – vont vállat a zenész, ahogy visszahúzta a kezét, melyet öntudatlanul felejtett a kisebb lábán. Pár pillanatig csupán mosolygó szemekkel figyelte a mellette ülőt, mielőtt hangos, őszinte nevetésben nem tört volna ki.

- Mi olyan kurva vicces?! – förmedt rá Minho, aki csupán még hangosabbá vált annak szavaitól. – Magadnál vagy? – lengette meg a tenyerét az idősebb arca előtt.

- Persze, csak szórakoztató, hogy mennyire tagadni akarod az igazságot – kapkodott levegő után a fiú nehezen. – Ahogy tegnap is mondtam, az agyamra megy a figyeleméhséged, de néha azért mulatságos.

- Te tényleg megőrültél – fintorodott el, de még ezzel is apró kuncogást váltott ki Chanból. – És még én vagyok az idegesítő... - püfögött maga elé. – Néztél már magadra? – bokszolt a vállába.

- Jó érzés, hogy végre felcserélődtek a viszonyok – ejtette hátra a fejét mosolyogva, és úgy figyelte a mellette levőt. – Napok óta az agyamra mész.

- Te már azóta az agyamra mész, hogy megláttalak – kontrázott a táncos, ahogy karba tett kézzel vette fel a szemkontaktust. A lehető legdurcásabb arckifejezést sugározta felé, viszont semmi pénzért nem tért volna vissza szobájába. – Mitől vagy így eltelve most magadtól? – tette fel a kérdést oldalra döntött fejjel.

- Nem tudom – vont vállat könnyedén a külföldi. – Talán attól, hogy egy kisgyerek módjára kapaszkodtál egész éjjel belém? – mosolygott még szélesebben. – Vagy csak túl jól esik ez az egész és ki akarom használni.

- Biztos nem kapaszkodtam beléd – ellenkezett továbbra is a kisebb. – Nem lehet, hogy kettőnk közül te voltál a részeg? Vagy nem mondtad és drogos vagy? – találgatott szüntelenül.

- Én teljesen józan voltam – ingatta meg a fejét nemlegesen a másik. – Átázott a pólóm, annyit sírtál – bizonygatta az igazát magárra mutatva.

- Nem szoktam sírni, ennyit még te is tudhatnál – ciccegett idegesen a táncos. – Feltéve, ha nem erőszakoltál meg – vonta össze gyanakvóan a szemöldökét.

- Nem tudnál járni, ha megerőszakoltalak volna – forgatta meg a szemét a zenész. Egyre inkább kezdett fáradni a folyamatos kérdezősködéstől, viszont akkor is ki akart állni maga mellett. – És egyébként sincs szükségem ilyesmikhez folyamodni. Na meg kapcsolatban vagy, nem leszek egy geci – jegyezte meg komolyabb tónusban.

- Mindig egy geci vagy, ezzel kicsit elkéstél – jegyezte meg Minho, tovább lépve a következő témára. – De úgy néz ki, a csókkal teljesen rendben vagy, ami azt illeti.

- Akkor még nem tudtam, hogy van valakid – védekezett Chan kissé felemelkedve a helyéről. - Ha tudtam volna, nem csókollak meg. Vagy akár te is mondhattad volna, hogy ilyennel ne fenyegetőzzek, mert kapcsolatban vagy – érvelt jogosan.

– Tudom, hogy hazudsz és mindig is arra vágytál, hogy megcsókolhass – nyomta mutatóujját a fiatalabb társa mellkasának, ahogy vigyorogva közelebb hajolt. – Mondd, hogy nem kívánod ezeket az ajkakat – nyalt végig lassan alsóajkán, végig tartva a szemkontaktust.