Az egész nézőtér hangos ujjongásban tört ki, mikor meglátták a színpadra fellépő lányt. Fogalmuk sem volt arról, hogy mennyire új neki a helyzet; mozdulatai végig magabiztosságot sugároztak, egyedül tekintete cikázott ide-oda. Keresett valakit a tömegben, teljesen elveszett a színek kavalkádjában, így észre sem vette, mikor valaki háta mögé lépett. Nem ijedt meg, mintha csakis erre várt volna, csupán testén futott végig egy kisebb borzongás, mikor két kart érzett dereka köré fonódni. Gyengéden vonta magához, a lány pedig önként dőlt az ismeretlen mellkasának, ajkain lágy mosoly bújkált. Először csak lassan kezdtek jobbra-balra dőlni, mielőtt valódi lépéseket tettek volna meg; hirtelen mintha minden elhallgatott volna, csupán a két alak szívdobogása törte meg a csendet. Bíztak egymásban, szinte romantikus aura lengte be őket. Valami mégsem volt rendben.

A vékony csípőt körbefonó karok egyre szorosabbá váltak, a hosszú, vékony ujjak pedig apránként kúsztak fel a lány nyakáig. Egy darabig gúnyos kedvességgel cirógatta a fehér bőrt, mielőtt vigyorogva eresztette volna bele hosszú körmeit.

Mindent vér borított be, a halkan csengő zene viszont továbbra sem állt el.

A nézők ujjongani kezdtek.