𝘒.𝘛. 𝘗𝘰𝘷:

- Mami! Mami! - futott felém a legnagyobb lányom.

- Mondjad kincsem - gugoltam le elé mosolyogva.

- Lia! Le esett a szekrény te-tetejéről! É-én annyira s-sajnalom m-mami - mondta elsírva magát. Mondta után elmondtam neki, hogy nem az ő hibája, majd indultam is a legkisebb lányom szobája felé.

- Lia! Kicsikém! Itt vagyok! - futottam a fa berakasú padlón síró lányomhoz. - Guk! Gyere haza! Most! - hívtam haza belső hangommal párom, s válasza másodpercek alatt érkezett.

- Történt valami Szerelmem? - hallottam meg hangját fejemben.

- Lia... Le esett a szekrény tetejéről! Siess haza! - ennyi kellett. Választ nem kapva vettem karjaim közé kicsi lányom, s rohantam le vele az emeletről. Ekkor lépett be párom is. Futva jött hozzánk megnézni mi van a lányával.

- Gyere! Vigyük a kórházba! Én ki viszem a kocsiba! Te hozd Nayun-t és Hyeon-t! - mondta sírását vissza folytva, s elindult kifelé. Gyorsan felszaladtam fiam szobájába és semmi szó nélkül kaptam kezeim közé, ahogy nővérét is. Futva hagytam el házunkat és ültettem be hátra másik két gyermekem huguk mellé. Beszálltam én is Jungkook mellé az anyós ülésre, majd miután becsatoltam magam Kook a gázra lépve a sebesség határt átlépve hajtott a város kórháza felé. Oda érve a hatalmas épülethez Jungkook kezébe vette Nayun-t és Hyeon-t, míg Lia-val a kezemben rohantunk be a kórházba. Mikor észre vett minket egy nővér gyors léptekkel közelített felénk.

- Miben segíthetek uraim? - kérdezte kedvesen, ami jelen pillanatban a legkevésbé érdekelt. Kook gyorsan elhadarta mi történt legkisebb lányunkkal, majd a nővér hívott egy orvost és el is vitte az egy éves kislányunkat.

- Tae nem lesz semmi baj! - ölelt magához Jungkook mikor már lányunk orvosi szobája előtt ültünk a székeken.

- De mi van ha mégis? Ha komoly baja lett? Ha talán nagyon komoly baja lett és... és... - még belegondolni sem merek. Nem lehet így! Még csak egy éves. Nem veszíthetem el egyik gyerekemet sem. Abba belehalnék.

- Kicsim ne aggódj! Liának biztos nincs olyan komoly baja - mondta párom, s az orvos, aki elvitte Lia-t ezt a pillanatot választotta, hogy közölje velünk a dolgokat. Mint, akiket puskából lőttek ki úgy pattantunk fel ülőhelyzetünkből, s léptünk az orvos elé.

- Mr. Jeon! Mrs. Jeon! - nézett a szemünkbe, de amit láttam... A szemeiben a megbánást, a szomorúságot, a sajnálatos és a gyászt láttam. Tudtam. Tudtam mit fog mondani, de mégis hallgattam. Tartottam magam, s reménykedtem hátha én gondolom rosszul és a kicsikémnek semmi baja.

- Lia jól van? Doktor úr! Kérem mondja, hogy jól van a húgom! - lépett az orvos elé Nayun, s nadrágja alját kezdte el ráncigálni.

- Pici lány! Most jól figyelj! - gugolt le az orvos lányom elé, s jobb kezét arcához emelve simított végig a puha bőrfelületen. - Az élet nagyon nehéz. Főleg az embereknek, de még nekünk... Farkasoknak is. Az élet csupa rossz dolgokat rejt, de emellett rengeteg jót is. Nem lehet tudni mit hoz a holnap. Lehet jót, de lehet rosszat. Ezt lehetetlen tudni, de azt tudom, hogy rád kicsi lány egy csodálatos jövő fog várni! Érzem, s látom a szemeidben is. Viszont most egy nagyon rossz hírt kell veled és a családoddal közölnöm - mondta majd felállt. Tudtam mit fog mondani. Éreztem, de mégis figyelmen kívül hagytam a remény érdekében. Látó szerveim megteltek kövér, sós cseppekkel, de nem hagytam magam. Nem, mert ez nem történhet meg. Nem veszíthetem el így a lányom. Bele fogok örülni. Egy szülő számára a legfájdalmasabb dolog az, ha egy gyermekét elveszíti.

- Doktoj új! Ugye Jia nem hal meg? - kérdezte most fiam Nayun mellé tipegve.

- Sajnálom, hogy ezt a hírt kell önökkel közölnöm, de Lianak betört a feje. Sajnos nem tudtuk megmenteni. Vér veszteségben elhunyt a lányuk - mondta végig fájdalommal a szemében. Vér? De hisz nem is éreztem vért. Kezeimre vezettem tekintetem, amit egy éves kislányom vére borított. Hangos sírásba kezdve rogytam a földre. Ez nem lehet! Nem lehet igaz. Mondja valaki, hogy ez csak egy álom. Ez nem történhet meg. Ez nem lehet a valóság.

- Kicsim... - guggolt le elém Jungkook. Ő is sír. Hát persze, hogy sír. Hisz neki is a lánya volt. A lányunk volt. De már nincs többé. Elment. Örökre.

- Taehyung! Taehyung! - ordította valaki a nevem a távolból, de nem tudtam ki. Lassan nyitottam ki a szemeim, s néztem körbe. Ugyan ott vagyok, ahol Jungkookkal. Az erdőbe. Meztelenül. Tekintetemmel a barna hajút kerestem, s a fák között leltem meglátni. Szemei kéken csillogtak. De könnyesek voltak. Fájdalommal telt szemekkel nézett rám. Lassan felálltam -, ami nehezén ment a fenekembe szúró fájdalom miatt -, majd oda batyogtam a fiúhoz.

- Guk mi a baj? - simítottam arcára.

- Álmodtál... És.. Sírtál meg... Ordítottál... - szipogott. Az álmom...

- Guk nincs baj! Csak egy álom volt - mosolyogtam rá lágyan hátha ez segít neki megnyugodni, de tévedtem.

- Tae! Velem álmodtál! Velünk! - fogta kezei közé arcom. - Taehyung! Tudod mit jelent, ha egy omega egy olyan emberrel álmodik, aki a láz alatt vele volt? - kérdezte komolyan, ami kissé megrémisztett. Fejem megráztam válaszul adva, hogy nem tudom.

- Ha egy omega, jelen esetben te, egy olyan emberrel álmodik, aki a láz alatt vele volt nagy az esélye arra, hogy Ő a lelki társa - mondta végig a szemembe nézve. De hisz.. Ha Jungkook a lelki társam miért nem alakult még ki a közös jelünk? - Taehyung mutatni szeretnék neked valamit - mosolygott rám, majd szemeit lehunyta. Vett egy mély levegőt, majd újra kinyitotta szemeit. Ajkaim elnyíltak egymástól. Fele más színűek voltak. A jobb oldali ugyan olyan ég kék míg a másik arany barna színű volt. Reakciómon elmosolyodott, majd egy kis tükrött vett elő, amit felem fordított. Az én szemeim is fele más színűek voltak. A bal oldali ugyan olyan vér vörös míg a jobb oldali - akárcsak Jungkooknak - nekem is arany barna volt. Döbbenten néztem az előttem álló fiúra, aki csak mosolyogva ölelt magához. Könnyeimet útjára engedve bújtam Jungkook nyakába. Annyi hosszú idő után megtaláltam Őt. A lelki társam. Megtaláltam Jeon Jungkookot.

Ekkor még nem is sejtettem mivel fog járni ez.

Na hello!^^
Meghoztam az új részt. Tudom ez sokkal rövidebb lett, mint a megszokott, de nem a hossz a lényeg, hanem a tartalom, s, hogy lényege legyen. + Egy kisebb betekintést nyertek a jövőbe.
Remélem van, aki még olvassa a könyvem és szereti!^^
Ha tetszett a könyv:⭐+💬
Puszillak titeket!❤️
Legyen csodas napotok babák!🥰

Natsumi-senpai💜

OMG GUYS!
Thank you very much for the hundred votes! You made me so happy beyond words! I am very grateful to you! I just started this book and in such a short time so many of you have read and voted for the book! I am very incredibly drateful to you!🥺

I LOVE YOU SO ALL!❤️