𝘑.𝘑. 𝘗𝘰𝘷:

Miután elmém végleg kitisztult, s újra értelmesen tudtam gondolkodni Namjoon és Taehyung vissza jöttek. Távolság tartó vagyok Taehyung-gal szemben, hisz senkinek nem lenne jó, ha megjelölném ezzel elvéve tőle a szabadság lehetőséget. Soha nem tenném ezt, se vele, se senkivel. Hiába vagyok sok emberrel egy gerinctelen köcsög, nekem is van szívem.

- JK! - szólalt meg Jimin.

- Hm? - fordultam felé.

- Miért villog megint a szemed? - kérdezte értetlenül, de hallottam, hogy hangjában ott a félsz. Fél, hogy megtörténik ugyan az, ami pár órával ezelőtt.

- De nem csak JeonGuk-nal! - szólalt fel mostmár Seokjin is. - Namjoon-nak, Yoongi-nak és az iskolában itt lévő összes alfának villog a szeme.

- Az lehetetlen! Taehyung már nincs itt és ennyire nem érződhet az illata! - kezdett el pánikolni Nam.

- Nyugi! Nem biztos, hogy Taehyung illata miatt! Lehet, hogy több omega nem vett be szagelnyomót és az ő illatukat érzik - próbált nyugtatni minket Jin, de, amit mondott sajnos téves volt. Egy nagyot szippantottam a levegőbe, ahol erősen érződött Taehyung édes vanília illata. Tovább szimatolva a levegőt indultam meg egy irányba, amerre erősebbnek érzem a vanília illatot. Hallottam, ahogy a többiek utánam kiabálnak, de mind hiába. Elmém az egyre erősödő illatt miatt kezdet elveszni. Ismét alfám kezdett úrrá lenni testemen. Nem akartam, de nem tudtam mit tenni. Nem tudok mit tenni a farkas ösztöneimmel szemben. Ahogy egyre csak erősödött az édes illatú és az iskolába is be értem már egy hangos nyüszítés hallottam a férfi mosdó felől.

- J-Jungkook! - hangzott fejemben Tae hangja. De mégis hogyan? Nem jelöltem meg! Többet nem törődve azzal, hogyan hallottam Taehyung hangját a fejemben, indultam meg a mosdó felé. Benyitva a mellék helységbe nem várt dolog fogadott. A mosdót Taehyung tömény édes vanília illata lepte be. A csempén szenvedő fiú körül egy hatalmas tócsa volt. Közelebb lépve hozzá érzékelte, hogy valaki van a közelébe és felemelte a fejét. Gyönyörű barna szemeim most vér vörös színben pompáztak. Ahogy szemeimben nézett úgy kezdett fogyni a türelmem, s alfám úgy vedte át jobban testemen az irányítást. Tudtam, hogy ez nem helyes. Hiába szenved nem tehetem ezt vele! El kell innen vinnem mielőtt bárki más rátalál. Mellé lépve térdre ereszkedtem, s karjaimba vettem törékeny, sírástól remegő testét. Lassan indultam el vele kifelé a mosodóból. Lassan lépkedtem a kijárat felé félve attól, hogy valaki hirtelen támad ránk. Lehet gyorsabb léptekkel kellett volna menjek, ugyanis két szőke hajú srác állt előttem. Az egyiknek vörösen villogtak szemei míg a másiknak ebben a pillanatban kezdtek el kéken. A kisebbik srác omega. Eper illata erősödni kezdett ezzel belepve az iskola folyosóját. Ahogy a vanília és az eper illat keveredett úgy vált nehezebbé megtartanom az önuralmam, de ahogy láttam a velem szemben álló srác is így van ezzel.

- Gyere! Tudok egy másik kijáratot! Ott vigyük ki őket! - mondta majd a mellette álló omegát az ölébe kapva kezdett el gyorsan lépkedni, ahhoz a bizonyos másik bejárathoz. Tudtam, hogy veszélyes lenne a bejáraton kimenni ezért elindultam az ismeretlen után. Pár perces séta után egy hátsó kijárat féleséghez értünk. Felnéztem az ajtó felett elhelyezkedő táblára, s mikor megláttam mi volt kiírva kicsit meglepődtem.

"Csak akkor használható, ha tüzelési időszak van! Szigorúan csak az omegák és az alfájuk használhatják ezt a kijáratot!"

Nem gondoltam volna, hogy ebben az iskolában ilyen komolyan veszik az omegák láz időszakát.

- De én itt nem mehetek át! Én nem vagyok Taehyung alfája - állítottam meg az idegent mielőtt kinyitotta volna az ajtót.

- Ha nem te lennél az alfája nem tudnád most türtőztetni magad az erős vanília ilatta miatt! Én is úgy hittem, hogy nem én vagyok Felix alfája, de mikor az első láza volt képtelen voltam azt tenni vele, amit mások tettek volna! Minden erőmmel azon voltam, hogy ne tegyem meg! Egy hétig nem is mentem a közelébe! Viszont mikor kialakult a közös jelünk, ami a lelkitársaknál tizennyolc vagy tizenkilenc évesen alakul ki, akkor jöttem rá, hogy én vagyok Felix alfáj. Én úgy gondolom, hogy te vagy Taehyung alfája, s nem más! - mosolygott kedvesen, majd kinyitotta az ajtót. Előre engedett, majd utánam kilépett az ajtón. Egy csomó alfa rohant el más irányba így szerencsére nem vettem észre minket. Fejemet össze-vissza forgatva kerestem barátaim, akiket a kapu túloldalán véltem meglátni. Az idegennek fejemmel intettem, hogy menjünk oda hozzájuk. Ahogy oda értünk a többiekhez egyből átadtam Namjoon-nak Taehyung-ot, mert éreztem, hogy már nem bírom uralni önmagam.

- Hyunjin te? - kérdezte Hoseok az idegent.

- Tüzelő időszak van és Felix-et az ilyen esetekre készült kijáraton próbáltam kihozni, de útközben találkoztam vele - itt rám mutatott, majd folytatta. - S gondoltam magammal hozom. Szerintem jól is tettem, mert, ha ott hagyom Taehyunggal akkor abból nem lett volna jó vége.

- Kösz Jinnie! Szálljatok be! - utasított minket Namjoon. A többiek mind beszálltak csak én nem. Nem lehetek Taehyung közelében. Most nem. Veszélyes lenne.

- JeonGuk te is! - parancsolt rám Jin.

- Én nem mehetek! Abból Taehyung-nak baja lesz! - rogytam a földre mondandóm közben. Minden erőmmel azon voltam, hogy vissza fogjam az alfám, de Taehyung illata miatt nagyon nehezen ment.

- Jungkookah - szólalt meg ismét fejemben nevemet nyögve. Szemeimet össze szorítottam, s kezeimet fülemre helyezve próbáltam lenyugodni. - Jungkook ah segíts! - ahogy fejemben vízhangzott szenvedő hangja úgy vesztettem el ismét önmagam. Mostmár az alfám irányította a testem. Szemfogaim elő bújtak, s elindultam Nam kocsija felé. Mindenki ijedt tekintettel nézett rám.

- Vigyétek innen Taehyung-ot! - mondtam, mikor egy pillanatra sikerült vissza vennem magam felett az irányítást. Namjoon kivette az autóból Taehyung-ot és elindult vele kezeiben valamilyen irányba.

- Jungkookah szükségem van rád! - beszélt hozzám továbbra is Taehyung. Illata miatt bármikor tudtam volna követni, de nem tettem. Nem tehettem. Hiába irányított az alfám, s követtem volna a farkas ösztöneim, nem tettem. Tudtam, hogy nem tehetem. Ezt soha nem tehetem meg, mert tudom, ha megtenném meg is jelölném, amit soha nem szabad megtennem egy omegával sem! Nem vehetem el a szabadság lehetőséget tőle.

- Jungkookah! - nyüszített fel hangosan Taehyung. Utánnuk rohanva vettem el Namjoon kezeiből az omegát. Nem tudván merre csak rohanni kezdtem. Amint biztos távolságban éreztem magunkat megálltam. Egy gyönyörű erdő mellett voltunk. Elindultam - kezemben meg mindig az omegával - az erdő belseje felé. Egy táblát pillantottam meg, amire az volt írva:

"Bijarim-erdő"

Na hello! Itt lenne a folytatás...
Nem tudom ti, hogy érzitek, de számomra kicsit erőltetetnek tűnik...
Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de remélem tetszett a rész és várjatok a folytatást!
Tudom, tudom! Még mindig nem kedd van, de szerintem ti csak örültök neki, ha teszek ki részt...😅❤️
Ha tetszett:⭐
Puszillak titeket!😗💜

Natsumi-senpai💜

És persze az elmaradhatatlan parosunk❤️