- KOP-KOP-KOPP, itt vagy, Jason?

Elemelem a kezem a Zeusz bungaló ajtajától, és várok.

- Pillanath... - hallok bentről egy fáradt hangot. Pár perccel később nyílik az ajtó, és egy kócos hajú, félzombi Jasonnel találom szembe magam.

- Jó reggelt! - rikkantom vidáman. - Felkeltettelek?

- Hát... éppenséggel-

- Remek! - átkukkantok a válla felett, és megpillantom Pipert. - Szia, Piper! Cassie vagyok, Glee bá unoka... húga, vagy mi a szösz. Nyugi, nem nyúlom le a pasidat. Csak segítséget kérnék tőle.

Piper egy pillanatra elgondolkozik, aztán biccent.

- Rendben, vidd csak. Úgyis ideje egy kicsit mozognia - mosolyog a lány. Ad egy puszit Jason arcára, aztán lök egyet rajta. - Gyerünk, szívem. Cassienek kell egy kis segítség.

- Ja... igen, persze. Menjünk.

Nagy vígan elindulok, sarkamban a csetlő-botló Jasonnel.

- Amúgy mihez is kell a segítségem..?

- Öm... ez egy rendkívül jó kérdés. Tudod, nekem az anyám felhőnimfa volt, szóval-

- Áh, értem! - csettint, aztán megveregeti a vállam. - Persze, segítek lebegni tanulni.

- Köszi!

☁️💙☁️

Hmm, hát, azt hittem, ennél azért egy kicsivel könnyebb lesz...

- Áááaaaaáá!!! - ordítom.

- Gondolj egy bicikliabroncsra! - kiáltja nekem Jason, aki három méterre tőlem lebeg. Heh, könnyű azt mondani.

- Bicikliabroncs, bicikliabroncs, bicikliabroncs...

Magamban elképzelem. Egy bicikli kereke nem nehéz, csak éppenhogy van súlya. Érzem, ahogy lassan süllyedni kezdek. Aztán ez a gondolat véletelnül egy traktor kerekévé növi ki magát, én meg reménytelenül csattanok a füvön.

- Auch... - nyögöm.

- Ennyire azért csak nem nehéz egy gumiabroncs.

- És egy traktoré...?

Mr. Tökéletesen Repülök a fejét fogva ér talajt mellettem, aztán segít felállni.

- Már majdnem megvan, Cas! Csak egy kicsit jobban koncentrálj, és figyelned, hogy ne legyenek olyan "nehezek" a gondolataid.

- Dehát ezt próbálom már egy órája! - fakadok ki, aztán lemondóan visszahuppanok a puha fűbe.

- Hé, hova lett a te nagy optimizmusod?

- Elásta magát - felelem, aztán felnézek az égre.

- Hidd el, nem fog elsőre tökéletesen menni. Senki sem tökéletes - mondja, aztán leül mellém. - Nem lehet mindent azonnal hibátlanul megcsinálni. Pláne nem ezt. Fiatal vagy, még csak most fedezted fel a képességed, de már ez is nagy lépés. A magasság, gyorsaság és a leszállás szabályzására figyelned kell. De már jól csinálsz egy csomó mindent! - aztán kissé elgondolkodva hozzáteszi. - Amúgy észrevetted, hogyha használod a képességed, egy kicsit kékes árnyalatot veszel fel?

- Mi?! - úgy ülök fel, hogy majdnem előreesek. - Kék?!

- Gondolom a félig felhőnimfaságod miatt van.

- Kékes árnyalat?!

Gyorsan fellebegek a levegőbe, és megnézem a karjaimat. Jasonnek igaza van: a bőröm színe tényleg hasonít a jégkékhez.

- A hajad meg sötétkék - jegyzi meg mellékesen, mire már teljesen kialadok.

- Miért kék???!!!

Megragadom a váll alá érő hajam egyik tincsét, ami most a megszokott szőkésbarna helyett majdnem a kedvenc pulcsim színét vette fel. Legszívesebben sikítanék, aztán jópárszor fejbevágnám magam egy métaütővel, hogy mindenképp megbizonyosodjak a helyzet valóságáról. De mivel jelen pillanatban egyetlen ilyen eszköz sincs a közelben, jó erősen felpofozom magam, aztán lenézek a kezemre. Még mindig kék. Pislogok párat. Most is. Ez komoly?!

- Miért???!!! - kiáltok egy nagyot, aztán leszállok. - MIÉRT???!!!

Ismételten elterülök a fűben, és tanácstalanul a levegőbe ütök. Persze, nyilván nekem van csak akkora szerencsém, hogy a képességem használatakor úgy nézek ki, mint egy gyorsfagyasztott elmebajos, aki most szabadult a diliházból.

Tanácstalanul Jason felé fordulok. Aztán ahogy meglátom a vigyorgó képét, kicsit felmegy bennem a pumpa.

- Te meg min vigyorogsz ennyire?!

- Leszálltál - közli.

- Igen, leszálltam. És- LESZÁLLTAM!!!

Örömömben felpattanok, és ugrálni kezdek.

- Sikerült! Igen! És semmimet sem törtem szilánkosra! Ezaz! Ezt nektek, háháhá! Így próbáljatok meg legyőzni, pancserek! Há!

Észre sem veszem, hogy ismét a levegőben parádézom. Ugrándozom, táncnak is csak hihetetlen jóindulattal nevezhető mozdulatsorokat végzek, mindezt úgy vigyorogva, mint pinokkió fapapucsa.

- Jó napot, Kheirón! - köszön Jason az épp befutó kentaurnak.

- Jó napot, nektek i- drága leányom, te meg mit csinálsz odafent? - kérdezi összevont szemöldökkel. Megállok egy forgás közben, és mosolyogva integetek.

- Nézze, Kheirón! Tudok lebegni! Víííí!

Most úgy kezdek forogni, mint a London Eye. Kitárom a kezeimet és a lábaimat, majd nevetve nézem meg a világot fejjel lefelé is.

- Máris tudja használni? - fordul Jason felé Kheirón. A szája szegletében egy kis mosolyt vélek felfedezni, de a hangja mintha... kicsit kétségbeesett lenne. Nem értem. Az a legjobb, ha minél hamarabb ki tudjuk használni az adottságainkat, így nehezebb dolga van az ellenségeinkek. Akkor ez most baj?

- Ahogy látja... bár még van mit javítani raj-

Végszóra, a képzeletem megelégeli a vigyorgó idióta felhő játszását, és egy vasmacska képe jelenik meg előttem. Az agyam rögtön kapcsol, úgyhogy egy "Ugh...!" kíséretében (nyilván arccal előre a fűben) földet érek. Pontosabban becsapódok.

- ...ítani - fogja a fejét Jason elkeseredetten.

- Igen, azt látom - bólogat a tábor vezetője, és elnyom egy mosolyt. - Nos, ha késznek érzed magad, kérlek, gyere a Nagy Házba.

- Oh, persze - eszembe jut, hogy én hivatalosan még nem is jelentem meg a tábor vezetőségénél. Ez a szabadnap cucc mindenkit annyira felpörgetett, hogy teljesen megfeletkeztem erről a kis apróságról. - Összevakarom magam, és máris megyek.

- Várunk - biccent Kheirón, és elüget.

☁️💙☁️

Csaknem öt perccel a lebegős mutatványomat követően, már a Nagy Ház felé tartok. Idő közben átöltöztem (ma már másodjára), és le is zuhanyoztam, mert annyira izzadtam, mint egy ló.

Már a tornácon járok, amikor folytott beszélgetés üti meg a fülem. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de amikor meghallottam, hogy "Cassandra", majd rögtön utána, hogy "veszélyben", végezetül pedig, hogy "van, jelen pillanatban is", csak nem kopogtathatok be... nos, ígyhát rendes gyerek módjára leülök, és úgy teszek, mintha várnék. Közben meg hegyezem a fülem.

- Te is tudod, hogy az istenek válogatás nélkül gyanúsítgatnak mindenkit! - mondja Kheirón ingerülten.

- És miért pont a kis Carolt szúrnák ki maguknak? - kérdi unottan Mr. D. Naná. Csak ő téveszti el mindenkinek a nevét.

- Mert...

Hirtelen csönd lesz. Gyorsan felállok, és úgy teszek, mintha most jönnék ide. Már éppen kopognék, amikor kivágódik az ajtó, természetesen a képembe (ezen a héten már másodszorra!), én meg elterülök a földön.

- Oh, Camilla, te meg mit fetrengsz a földön?! - förmed rám a boristen. Megdörzsölöm a fájó orrom, aztán talpra kecmergek.

- Bocsásson meg, igazán én tehetek róla, hogy arcon törölt az ajtóval...

- Legalább te is belá-

Ekkor hatalmas rengés rázza meg a Tábort. Szinte kivétel nélkül mindenki elesik, és jól beveri valamijét. Nekem speciel a hátsómat sikerült. Sokadszorra.

Kheirón valósággal kirobban a Nagy Házból, közben majdnem elütve Mr. D-t. Mi addig nagy nehezen talpra állunk.

Sajgó hátsó féllel ugyan, de én is csatlakozom a csődülethez, amely (feltehetőleg) valami fontos eseménynek tanúja. Nem is kell sokat várnom, hamar szét is reped a dobhártyám. Legközelebb megfontolom, mielőtt ilyet csinálok...

- TE CSAK NE PAPOLJ ITT JEKEM, CSINÁLJ IS VALAMIT!!!

- De Drágám, hiszen én prób-

- NE PRÓBÁLD, TEGYÉL VALAMIT AHELYETT, HOGY A FORMÁS FENEKEDEN ÜLSZ, ÉS EGY FÉMDARABBAL MATATSZ!!!

Végre megláthatom a hangok forrásait.

A tábor lakóiból alkotott körgyűrű közepén egy nő és egy férfi áll. A nő olyan huszonöt körül lehet. (Egykor biztos szép) barnás hajkoronája van, bőre majdhogynem holtsápadt. Hajában korona, amihez hozzáillő fehéres egyberuhát vett. És az arca... hmm... hogy is fogalmazzak... éles vonásai vannak, ugyanakkor nagyon szép. Ám most haragos grimaszba torzul, barna, máskor talán melegséget árasztó szemei csak úgy villámlanak. Körülötte sötét füst hömpölyög. Mellette megrepedezett a föld, amiből csontok (HOGYMIVAN?!) állnak ki... igazán bizalomgerjesztő látvány.

A férfi negyvenes éveit taposhatja már. Fekete szakálla és haja van, viharszürke szemei kétségbeesetten vizslatják a nőt. Öltözete itt-ott olajfoltos, meg szakadozott, kezében egy furcsa szekrezet, ami kattog.

Valahogy ismerősek ezek az alakok... de valami nem klappol...

- Héra istennő és Zeusz isten?

_____________________________

Tudom, tudom, ne is mondjátok...
Már megint tizenegy óra van. Nekem is szunyálnom kéne már... de hát mégsem alszom. Sajnos. Pedig kéne már!
Szóval visszatértünk az őszi szünet kényelméből a sulipadba. Bffffp. Fene akarta, de ez van. Nekem speciel nagyon nehéz visszaállnom, így is majdnem bealudtam föcin (nem viccelek!)
Nektek hogy meg  a suli? Szívetek szerint mit csinálnátok, ha még szünet lenne? Én  rengeteget olvasnék. Na meg aludnék, ennék, és írnék. Nekem most nem megy még ez a visszatérés... de sebaj, az a holnapi négy foga majd jól felébreszt...
Puszkóta mindenkinek, köszönöm, hogy ma is velem voltatok! ❤️