A következő nap, csak délben keltem fel, mert általában napközben nincs semmi dolgom sem. A motelt csak este hat után hagytam el. Újra autóba szálltam és elindultam a következő város felé. Preston csak egy negyven nyolc perces autóútra volt Manchestertől. A város egy kicsit nyugodtabb környezetben helyezkedett el ahol nem volt mindennapos sem a gyilkosság sem pedig a rablás. Jóval kevesebb lakosa volt mint Londonnak de a hétvégi bulik itt sem maradtak el.

Az odafelé vezető úton a következő tervemen gondolkoztam. A városba érve kerestem egy kevésbé forgalmas utcát, ahol igazából senki sem tartózkodott, inkább csak egy parkoló utcának nevezhetnénk. Majd miután sikeresen leparkoltam, a kesztyűtartóból elővettem két géz tekercset és gondosan a jobb kéz fejemre és alkaromra tekertem azokat, úgy hogy elég szoros legyenek. A nap már szinte kezdett lemenni de a városba csak most tért élet. A csomagtartóból elővettem egy dobozt amiben előlegesen régi könyveket pakoltam. Óvatosan hajtottam le a csomagtartó tetejét, majd egy utcával lentebb sétáltam újra akcióba lendülve. Nem is kellett sokat gyalogolnom, de meg is találtam következő célpontomat. A lánynak vörös haja volt, nagyjából fél fejjel lehetett nálam alacsonyabb, gyönyörű testalkata volt. Szinte sajnáltam, hogy ilyen gyorsan véget kellett vetnem az életének. Megvártam még pár lépéssel elém kerül, majd a doboz a kezemből hangos koppanással ért földet. A lány szinte egyből megfordult és a segítségemre sietett.

– Hadd segítsek! – szólt nekem miután észrevette a bekötött alkarom.

– Azt megköszönném! – engedtem el egy számomra hamis mosolyt. – Lennél olyan kedves, hogy segítesz elvinni a dobozt a kocsimig? Itt állok a következő utcában. – mutattam az utca irányába ahol leparkoltam. A lány kedvesen elmosolyodott és válasz ként bólintott egyet.

– Megtudhatom a nevét? – kérdezte a vörös aki mellettem cipelte a titkaim.

– Edward, Edward Roberts. – mutatkoztam be neki egy újabb álnéven. – a tiéd pedig...?

– Julie Cunningham. – válaszolt illedelmesen.

– Nos, Julie, köszönöm a segítséget. A csomagtartóba kéne berakni a dobozt kinyitom, hogy be tudj pakolni én pedig addig iszok egy korty vizet. – vázoltam fel neki a fejemben kitalált tervet.

– Rendben. – segítettem neki felnyitni a csomagtartó ajtaját a "jó" kezemmel, majd a hátsó ülések ajtaja felé indultam el még a lány mindig a kocsi végénél helyezkedett el.

– Lehet hogy egy kicsit kupi van hátul. Ha nem fér be nyugodtan arrébb tolhatsz pár dolgot. – mondtam miközben megnyomkodtam a padlóról felkapott palack oldalát, hogy ne legyen túl feltűnő a felőlem jövő csönd. A lány felsőteste a csomagtartóban volt én pedig kaptam az alkalmon, és elővettem a feszítővasat. Az ép kezemre erőltettem egy kesztyűt, a lányhoz mentem aki érkezésemre előjött a takarásból. De ideje sem volt sem sikítani sem pedig megszólalni, mert én azonnal fejen vágtam őt a vasdarabbal a kezemben. Az autó oldalához húztam a testét, hogy takarásban legyen, majd miután ez megvolt a motelből lopott párnahuzatokat rá húztam a fejére csak hogy valamennyire elálljon a vérzés. Semmiképpen sem szerettem volna össze piszkolni a hátsó üléssort.
Sikeresen beraktam a testét a hátsó ülésekre majd én is beszálltam és elindultam az innen nem messze lévő új úticélom felé, ami a Windermere tó volt alig negyed órára innen. A tó egyik oldalán házak voltak viszont a másik oldalon erdőség így egyértelmű volt merre is indultam tovább. Elég ramaty volt az odafelé vezető út, Julie holtteste csak úgy dobálózott hátul mert nem kötöttem le őt. Viszont örültem neki, hogy a vérzése hamar elállt, így eggyel kevesebb gondom volt. A tó legbokrosabb részét kerestem, és amikor újra megálltam meg is találtam tökéletes helyet. Leállítottam a motort majd a hátsó ajtók egyikét kinyitva rángattam ki a fiatal testét. Egy nagy bokor mellé húztam a testet ahol lehúztam a fejéről a huzatokat, majd azokat egy tiszta sötét zacskóba raktam le magam mellé. Vissza kocogtam az autóhoz ami két méterre volt tőlem, majd csomagtartót újra felnyitottam és elővettem egy feketére festett nyelű baltát. Tudtam, hogy amit csinálok az nem lesz szép, de az eddig elkövetett tetteim sem voltak azok, így nem nagyon hatódtam meg. A lány teste kihűlt, koponyájában egy kisebb lyuk keletkezett. Három részre daraboltam fel a lány karjait; váll, könyök és csukló majd a test maradványait hátrahagyva vittem el különböző pontokra a darabokat ahol minden testrészt más helyre dobtam el. Miután végeztem fogtam a sötét zsákot és azt behajítottam a jármű hátuljába, becsuktam minden feleslegesen nyitva maradt ajtót majd beszálltam és elhagytam az erdőt. Rajtam kívül senki sem tartózkodott azon a területen így feltűnés mentesen tűnhettem el onnan. Nem volt kedvem megállni és pihenni, mert tudtam hogy ha valaki rám talál, kíváncsiságból be fog nézni a kocsimba ami a tettek után nem volt a legtisztább. Hazáig meg sem álltam. Így nagyjából hat óra autó út után újra Londonban voltam az apartmanom felé tartva. A héten több gyilkosságot nem terveztem, de tudtam hogy ez a szándék bármelyik percben változhat.

Örültem magamnak amiért még senki sem jelentette be a személyek eltűnését és hogy még a rendőrség sem kezdett el nyomozni utánam.