Úgy este hat körül aztán a hangulat lecsillapodni látszott. Aaron sóhajtva az órára pillantott.

- Lassan mennem kéne. Bronx beleegyezett, hogy rád zárja az edzőtermet. Ott nyugiban lehetsz, ameddig vissza nem jön érted. Mi szerintem csak dél körül fogunk majd találkozni - húzta el a száját.

- Ennyire durvák ezek a bulik?

- Eléggé.

Aaronnal összepakoltunk nekem egy kisebb táskába néhány cuccot: könyv, pizsama, párna, takaró (a tatamin fogok aludni... juhú, kényelmes lesz), váltás ruha, kaja-pia, utóbbi leginkább egy palack pálinkás szörpből állt (és amikor nem látta, bedobtam egy doboz sört is. Aaron mellett igazi alkoholista-palántává fejlődtem!). A férfi ezek után a vállára kapta a táskáját, és intett, hogy menjek előre. Amint kiléptünk az utcára, éreztem, hogy legalább egy tucat szem tapad rám. Nyeltem egyet, és akaratlanul is közelebb húzódtam hozzá.

- Ameddig velem és Bro-val vagy az edzőtermében, nem esik bántódásod - mintha Aaron meghallotta volna a gondolataimat. Felnéztem rá, mire ő bátorítóan megrántotta a szája szegletét. - Hidd el, nekem sincs ínyemre egyedül hagyni téged. Borzasztó veszélyesek ezek az alakok, de hál' Istennek velünk nem akarnak kikezdeni.

- El is hiszem - utaltam a múltkori "verekedésükre". - Ha ti neki támadtok valakinek, az tuti nem éli túl.

Aaron hümmögött.

- Ebben lehet valami.

A következő perceket csendben sétáltuk végig. A tarkóm bizsergése lassan kezdett alább hagyni, amit jó jelnek vettem. Aaron kopogott a dodzsó ajtaján, mire egy vaskos "pillanat" után valóban néhány másodpercre rá nyílt az ajtó, és szembetaláltuk magunkat Bronx-szal.

- Sziasztok! Gyertek csak beljebb.

A férfi beengedett minket. Triónk most jobbra kanyarodott az elágazásnál, így bepillantást nyerhettem a Nagy Medve (csak így hívom magamban, mert hát nagy, mint egy medve... meg orosz is, félig... értitek...) otthonába. Kicsi volt, persze nem volt túl jó állapotban, és rendetlenség uralkodott bent, de olyannyira Bronx-illata volt, hogy muszáj volt elmosolyodnom. Az egész lakás két helyiségből állt: balra volt a konyha, azzal egybe nyílt a nappali, és jobbra volt egy ajtó, ahol gondolom a hálószoba lehetett. Lehet, hogy először inkább ki kellene takarítanom itt is, mint Aaronnál, s csak aztán elkezdeni edzeni.

Felőlem...

Megéreztem a vállamon egy lapátkezet, mire megfordultam.

- Nos, elmondok néhány dolgot, amit jobb, ha tudsz - kezdte Bronx, a kezembe nyomva egy papírt. - Itt egy feladatsor, amit meg kell csinálnod. Elvárom, hogy ne csak üldögélj a kanapén, hanem dolgozz is! Meg fogom kérdezni, hogy mennyi idő alatt végezted el, és az alapján folytatjuk holnap. Étel a hűtőben, ajtó és ablakok zárva, értelemszerűen nem jöhet be senki...

- Aki meg bejön, annak meg szétrúgom a seggét - vetettem közbe vigyorogva, mire Aaron felhorkantott. Tuskó.

- Próbálj csendben tevékenykedni, és lehetőleg ne csinálj semmi...

- Hülyeséget - vette át a szót a másik férfi, aztán folytatta. - Bronx olyan hajnali kettő körül fog visszaérni, úgyhogy ne ijedj meg. Nap közben majd találkozunk.

Ezzel Aaron befejezettnek tekintette a beszélgetést, és kilépett a lakásból.

Egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni. Már megint mi baja ennek? Istenem, sose fogok férjhez menni...!

Bronx sóhajtott egyet, aztán komoly tekintettel maga felé fordított engem.

- Nézd el neki. És hidd el, bármennyire is úgy tűnik, hogy ki nem állhat, nagyon félt téged. Megkedvelt.

Halványan mosolyogva bólintottam. Tudom én azt, csak néha kicsit hülye szegénykém.

- Nos, ha el kell tűnnöd, ott az a nagy szekrény a falnál. A hátoldala egy ajtó, az kivezet néhány lakásnyival arrébb.

- Tisztára, mint Narnia. Oké.

- Rendben. Vigyázz magadra, nemsokára jövök! - veregette meg a hátamat Nagy Maci (na, ennyit a Nagy Medvéről), aztán kiment, gondosan bezárva maga után az ajtót.

Én pedig ott maradtam egyedül. Mármint nem egészen: velem volt Rave, és persze egy csomó elvégzendő munka. Remek, fogjunk neki!

<~ • 𖣘 • ~>

Őszintén, azt hittem, ennél azért kicsit könnyebb dolgom lesz...

Először is, rendet raktam a konyhában. Meg kell mondanom, itt nem volt sok dolgom, de Rave segítségével kísérleteztem egy kicsit a második kártyán.

Na, és itt kezdődtek a khm... bajok.

Erőtér - kezdett bele az oktatásba fejbéli barátnőm. (Hívhatom-e egyáltalán barátnőnek? Mert hát neki ugyebár nincs neme, de egy lány alakját vette fel... ah, nem mindegy ez most?) - Egy szóösszetétel. Gondolj csak bele: erő, és tér. A szavak összessége azt jelenti: egy olyan hely, vagyis tér, terület, ahol erő van, erő összpontosul. Ezt a teret te hozod létre, és annyi erőt, energiát teszel bele, amennyit szeretnél. Ez az energia véges, ahogyan a tér nagysága is, azonban az alakja és a sűrűsége is változó lehet.

Nos, ezt az energiát rengeteg mindenre tudod használni. Nem viccelek, a lehetőségek száma végtelen. Csak meg kell tanulni a módját, hogy hogyan kontrolláld a nagyságot, sűrűséget, és a formát. Ameddig azonban kezdő stádiumban vagy, a környezet, az érzelmi állapot, és a tested energiai állapota nagyban közrejátszik ebben. Nem mindegy, hogyha harc közben, kifáradva leszel dühös, és döntesz úgy, hogy most akkor mindenki rohadjon meg ott ahol van, vagy ébredés után, egy nyugis szobában lesz eleged mindenből és mindenkiből.

És melyik robban nagyobbat? - kérdeztem kíváncsiságból.

Ezt nehéz megmondani. Az első szituációban kettőnk ereje keveredik, mert automatikusan besegítek neked, mivel te ki vagy merülve és a tartalékaidat éled fel. Meg persze az tested adrenalintermelési szintje is megnő, ami egy elég nagy lökettel szolgálhat, azt sem szabad elfelejtenünk. A másodikban pedig ugyebár alvás közben kipihented magad, feltöltődtél, és a saját erődet használod, ami még híg és korlátozott, így nincs szükséged rám. Hmm... Talán az első. Harc közben - bólintott rá, aztán visszatért az előbbi témához. - Szóval, ahogy említettem, ez az erő sok mindenre használható fel. Például erőteret vonhatsz valami köré, hogy aztán egy energiaoszloppal megtámaszd, és a levegőbe em...

És így sikerült összetörnöm az egyik tányért.

...eld.

A francba.

Elszégyelltem magam, amiért összetörtem... nem is, összeroppantottam Bronx egy konyhai evőalkalmatosságát. Gondolom, nincs pénze egy újra. Ezen kívül már csak öt maradt, én meg itt kísérletezek rajta...

Annyira ki akartam már engedni a felgyülemlett energiát, hogy túl vastag és erős héjat voltam a tányér köré, ami nagyon erősen fogta - nehogy véletlenül leejtsem -, ezáltal pedig apró darabokra törtem. Basszus!

Ahhoz képest elég szép volt - próbált vigasztalni Rave. - Nem mindenkinek sikerül ám elsőre burkot képezni gyakorlatban is egy tárgy köré, függetlenül attól, hogy túlnyomattad. A tudatalattidban is egész jól ment, de nem gondoltam volna, hogy itt is sikerülni fog ilyen hamar. Semmi gond Liz, hisz ahogy nézem, könnyen tudunk még rajta csiszolni! Csak türelem és koncentráció kell hozzá.

Nagyot sóhajtottam, aztán elkezdtem összeszedni a darabkákat. Megbeszéltem Rave-vel, hogy csak azután megyünk el valahova, hogy kitakarítottam. Nem akartam több kárt tenni Bronx lakásában.

Egy órával később már teljesen rendbe tettem mindent, egy újabb felet követően pedig az edzőteremben is rendszereztem és a helyükre raktam a dolgokat. Csípőre tett kézzel fordultam körbe, megszemlélve a munkámat, és elégedetten bólintottam.

Nos, akkor hogyan tovább? - kérdeztem Rave-től. Mert az oké, hogy így én most tök jól megvagyok, de valahogy csinálnom kéne valamit, amivel lehetőleg nem teszek kárt semmiben.

Gondolatmenetemből hangos sercegés szakított ki. Ijedten néztem a konyha irányába... elégettem volna a húst? Nem, Liz, nem is kezdtél el főzni...

Hátrafordultam. A falból egy lángoló karika szökött elő, amiből egy sárga ruhás nő sétált ki. Elsápadva léptem egyet hátra. Még három ilyen portál nyílt: minden irányból körbevettek. Riadtan kerestem kiutat. Sehol sem találtam. Mi a fene van itt...?

- Elisabeth Warrow, ha nem tévedek.

A sárga ruhás nő felé pördültem. Teljesen nyugodtan állt ott, mögüle pedig már eltűnt az átjáró. Három társa kifejezéstelen arccal nézett engem. A torkomban dobogott a szívem. Mit tegyünk...

Egyenlőre nyugi! Meglátjuk még, hogy mi a helyzet.

Egyszerűen csodálom Rave higgadtságát, meg minden, de azért néha lehetne egy kicsit ideges is!

A nő előre lépett, ezzel szinkronban pedig megfeszültek az izmaim. Szemével intett a társainak, mire azok egy izzó karika segítségével visszaléptek oda, ahonnan jöttek.

- Ki maga? Loki küldte? Vagy Thor? Egyikükre sem vagyok vevő, és figyelmeztetem, hogy a barátom sem az! - a hangom jobban remegett a kelleténél. Az erő csak úgy áradt a sárga ruhásból, minek hatására félelem költözött a belsőmbe.

A nő, legnagyobb meglepetésemre intett nekem. Nem tudtam mire vélni. Aztán egyszerűen csak leült a terem padlójára törökülésbe. Felvontam a szemöldököm, de várakozó pillantását látva inkább inkább én is letelepedtem.

- Senki sem küldött. Azért vagyok itt, mert tudomásom van róla, hogy egy isarniai költözött beléd - hangja meglepően selymes volt, ennek ellenére is összerándult a gyomrom. Honnan tud Rave-ről?

Áthatóan a szemembe nézett. Úgy éreztem, mintha teljesen belátott volna a lelkem legmélyébe. Nem tetszett.

- Én és a tanítványaim vigyázunk a bolygónk egyensúlyára, védjük földünket az ellenséges betolakodóktól - fejtette ki kicsit bővebben. - És hiába látom rajtatok, hogy nektek nem áll szándékotokban veszélyeztetni a Földet, muszáj tudnom, hogy miért vagy itt, Ravenys.

Beszélhetek? - kérdezte az említett. A szemöldökömet ráncolva bólintottam.

Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha elnyelt volna a testem. Szó szerint. A látásom elhomályosodott, zuhanni kezdtem, majd egy pillanattal később egy moziszékben találtam magam. Előttem egy hatalmas vászon volt, ami majdnem az egész látóteremet kitöltötte, és akár csak egy film, oda volt kivetítve, hogy mit kellene látnom.

Tehát ilyen lehet Rave-nek.

Beszélek a mágussal, aztán vissza is kapod magad - felelte a démon. Bólintottam. A kezemben megjelent egy M-mes pattogatott kukorica, ezért kapva kapván az alkalmon, eszegetni kezdtem. Hmm, mégsem olyan rossz.

- Üdvözöllek, Ősmágus - hallottam meg Rave hangját. Hasonló volt az enyémhez, de... mégis más. Olyan földöntúli zengése volt.

A mágus halványan elmosolyodott, és viszonozta a főhajtást. Hű, a barátnőm aztán tudja, hogy kell bánni az ilyenekkel.

- Minek köszönhetem, hogy idelátogattál? - kérdezte az (ezek szerint) Ősmágus.

- Loki hozott ide. A több ezer évnyi bezártság után eljött értem, és önös célokból kiindulva szabadon engedett. Azonban nem akartam segíteni neki, nem is szálltam meg Elisabeth-et. A célunk az, hogy távol tartsuk a testvéreimet, míg Lokié épp az ellenkező.

- Értem - bólintott a nő. Egy pillanatig még a szemeinkbe nézett, aztán felállt. Egy rántást éreztem: csak egy pillanat, és már ismét közvetlenül a szemeimmel láthattam a világot. Pislogtam párat, megtaláltam az egyensúlyomat, aztán én is felálltam. - Nos, úgy hiszem, nincs is több dolgom itt. Remélem, sikerrel jártok.

- Azt én is - mosolyodtam el félszegen. Egy kicsit még mindig szédültem, de még idejében visszabillentettem a súlypontomat a helyére. A nő biccentett egyet köszönésképpen, aztán átlépett a szikrázó karikán, és eltűnt.

Pislogtam.

- Basszus, ezt hogy csinálta ilyen egyszerűen?! - fakadtam ki. - Olyan simának tűnik!

Tudod, neki kicsit több ideje volt gyakorolni. Majd te is megtanulod.

- Ha te mondod - sóhajtottam. - Ez rövid volt.

Az Ősmágusnak rengeteg a dolga, nem pazarolhatja az idejét. Megtudta, amit meg kellett tudnia, aztán elment. Ilyen egyszerű.

- Oké, mit csináljunk? - tértem át a tárgyra.

Nos - Rave hangjába visszatért az a lelkes magyarázó hangszín, amitől nekem is jobb kedvem lett - gyakorolhatnánk a lebegtetést Bronx súlyain. Azokat úgysem tudod összetörni.

Ó, ez nem is olyan rossz ötlet! - bólintottam elszántan, aztán az egyik korong alakú vashoz. Egy kiló. Oké. - Mondd, hogy csináljam!

Rendben. Először is, képzeld el, hogy egy buborék van körülötte, ami aztán teljességgel rásimul - Becsuktam a szemem. Jó, eddig megvan. - Most azt képzel el, ahogyan ebből a burokból kinő öt vastag lábacska. Azért öt, mert ez egy biztos támaszt ad, ami nehezen tud megtörni. A lábacskákat helyezd egy kicsit kijjebb.

Heh, könnyű azt mondani! - grimaszoltam. Ha hiszitek, ha nem, nem olyan egyszerű elképzelni és kivitelezni egyszerre.

Ezaz! Most pedig nyújtsd meg a lábakat, vagy képzeld azt, hogy a plafonról lóg le egy ugyan ilyen. Remek! Jól van, ügyes vagy! Koncentrálj erősen, ne add fel! Tartsd a kezedben a kontrollt, ne csússzon ki!

Mm, túl hangos vagy, kicsit halkabban beszélj, ha lehetne... - csikartam ki magamból egy értelmes mondatot. Rave megadóan bólintott.

Mindent úgy tettem, ahogy mondott. Éreztem, hogy közben nagyjából hat liter vizet kiizzadtam magamból, rohamosan kezdek fáradni, és úgy hatott, mintha az az egy kiló befedné az egész testemet, úgy akarna összenyomni, de nem adtam fel. Mikor aztán kinyitottam a szemem, majdnem felnevettem. A korong tényleg lebegett a föld felett pár centire, alig látható átlátszó csápokkal tartva... méghozzá általam!

Ne veszítsd el az önuralmad! - utasított Rave. A súly ugyanis erősen megingott, és majdnem vissza is csapódott a tatamira. A fogamat összeszorítva, újra behunyva a szemem, és visszaigazítottam vízszintes pozícióba. - Nagyon jó! Igazi tehetség vagy! Próbáld meg feljebb emelni: told, vagy húzd, attól függ, melyik kényelmesebb. Próbáld meg.

A kezemet megfeszítve képzeltem el, ahogy a lánc, ami felülről tartja a levegőben a vasat, most elkezd felcsörlőződni. Borzasztó nehéz volt, de amikor Rave biztosított róla, hogy leshetek egy kicsit, láttam, hogy már húsz centi magasan van a súly. Megeresztettem egy büszke mosolyt, de most figyeltem rá, hogy ne veszítsem el a kontrollt a tárgy felett.

Rakd le, de csak finoman! A lánc szépen lassan leengedi a korongot a földre, a lábak pedig visszahúzódnak, és csak akkor tűnnek el, amikor már lent van a talajon!

Hiába hallatszott ez egy egyszerű feladatsornak, elég nehéz volt. Pláne, hogy kezdtem kifáradni, és már nem tudtam mindent beleadni. A padló felett két centivel pedig már úgy voltam vele, hogy oké, így jó lesz, ezért elengedtem, de még így is csattant egyet. 

Kifulladva huppantam le a fenekemre. Nem is gondoltam volna, hogy ez ennyire fárasztó.

Ennyi? Elhasználtam az összes erőmet? - kérdeztem reménykedve, de Rave csak felnevetett a kérdés hallatán.

Ó, közel sem! Ez csak egy picurka része volt annak, ami benned lakozik. Lekapargattad a felszínt. Azért érzed kimerültnek, mert még nem tanultad meg rendesen beosztani az energiádat és kezelni az utánpótlás megfelelően. Közel sem férsz még hozzá az összeshez.

Nagyszerű! - nyögtem fel ironikusan. - Nem bánod, ha kérek egy kis p...

A következő pillanatban jelzett a vészradarom, de már csak arra volt időm, hogy felpattanjak. Az ablakok betörtek, és szivárgó gömböcskék repülte be rajta. Nem reagáltam elég gyorsan: belélegeztem a gázt.

Menekülj! MOST!

A szám elé emeltem a pólóm alját. Semmit sem ért, tudtam, de nem volt igazán mivel védekezzek. A tüdőm már megtelt a kábító levegőkeverékkel, és hiába próbáltam eszméletemnél maradni, a világ kezdett elhomályosodni.

Fegyveres emberek rontottak be, hatalmas puskáikat rám szegezve. Az egyik túl közel jött hozzám; automatikusan csaptam egyet a kezemmel, mire a fickó a nekem jobb oldali falnak repült.

Azonban mást már nem tudtam tenni, mert egy tompa valami a fejemnek vágódott, amitől eszméletemet vesztettem.