Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

ᴍᴇ

Hosszú percek sokasága után Yoongi a szobájában várt Jiminre, hogy végezzen a fürdőszobában. A hálószobában csak az ágy mellett lévő éjjeliszekrényen világító lámpa nyújtott gyér fényt; egy könyvet olvasott a lágy homályban, amikor a szoba ajtaja halkan sírva nyílt ki – mintha érezte volna a közelgő vihart. Egy pár bolyhos zokni fedte Jimin apró tappancsait, lábát melegítő nadrág takarta, teste vékony körvonalát Yoongi bő pulóvere bújtatta el, melynek hosszú ujjaiban elvesztek karcsú kezei, s annak kapucnija teljesen elrejtette fejét, pusztán a kissé nedves tincsek látszódtak lehajtott feje tetejétől.

– Nincs meleged? – Tette le maga mellé Yoongi a könyvet. Pusztán egy hosszú, lenge nadrágot viselt, amitől Jimin alapjáraton zavarba jött volna, ha nem ebben a helyzetben lett volna, de így csak feszengett.

A kis szőke félve rázta meg a fejét, s ezt követően az ágy másik oldalán leült az idősebbnek háttal, figyelve, hogy tartsa a távolságot. Gondolataiban egyre nagyobb volt a káosz, szíve pedig egyre hevesebben vert. Oda akart bújni az ónix tincseshez, hogy megnyugvást nyerjen nála, de nem mert, mellkasát ambivalens érzések lepték el; a bántó szavak indái ismét finoman szorultak rá és élesen vájtak szívébe.

Nem láthat meg. Utálni fog Ő is.. igaz?

Ujjaival játszott, szigorúan figyelve rá, hogy ne látszódjék ki semmije sem, viszont keze így is láthatóan remegett; Yoongi látta a kisebb szorongását, így oda mászott hozzá, hogy hátulról átölelje. Jimin ijedten feszült meg karjaiban, mintha csak ismét csapdába esett volna, s szemében könnyek kezdtek összegyűlni, ajkai pedig félelmében megremegtek – rémülten tapasztotta kezét szájára, őt pedig egyre csak kínozni kezdték démonjai, s hiába mantrált magában; ne, ne, ne most, könyörgöm, ne – viszont ezek cseppet sem használtak, elméjét egyre jobban elöntötte a fekete, bántó köd; akarva-akaratlanul is felnyöszörgött. Holott biztonságban volt, ám minduntalan azok a képek jelentek meg, amikor lefogták és megverték.

– Tudom, hogy meleged van – került egyszeriben elé az idősebb, Jimin pedig ismét szidni kezdte magát, hogy észre sem vette a változást, miképp a barátja melege eltűnt mellőle, annyira magába merült. – Gyere, vegyük le – fogta meg a pulóver szegélyét, mire rémülten kiáltott fel a szőke.

– Ne! Ne, ne, ne! Ne nyúlj hozzám, ne nézz rám... – mászott messzebb tőle, majd térdeit felhúzta az ágyon, miket remegve átkarolt, úgy bújt a térdei közé meg-megrázkódó vállakkal. – Nem utálhatsz meg te is, azt nem élném túl – susogta elhaló hangon. Egyszerre remélte, hogy meghallotta az idősebb az utolsó mondatát, s azt, hogy észre sem vette, hogy megszólalt; minden felborul és az utolsó reménysugara is elveszik vagy nem veszíti el a számára oly' fontos személyt.

– Jimin... – ajak harapva ült fel mellé Yoongi, ötlete sem volt, hogy segíthetne rajta. Kezeivel a fiatalabb felé nyúlt, de szinte azonnal visszahúzta kezét, mintha csak attól félt volna, hogy megégeti, ám valójában nem tudta kezelni a helyzetet. Jimin továbbra is remegett az ágy közepén, halkan fel-felnyöszörögve; borzalmas volt látni, mennyire szenved. Nem volt jobb ötlete annál, ami hirtelen eszébe jutott. – Jiminie.. ne haragudj rám azért, amit csinálni fogok.

A bő pulóver ujja továbbra is takarta az apró tenyereket, mivel ajkát tapasztotta be, s szemeit törölgette lehajtott fejjel, amikor az idősebb szorosan a kezére fogott, bátran döntötte el az ágyon, de Jimin félelemmel teli hangja vágta el a ház csendjét a sötétben; torkaszakadtából kiabált rá.

– Ne! Engedj el! – Rázta kezeit, szemeiből pedig feltörtek könnyei, végül pedig félve nyitotta ki azokat, mikből még mindig csordogáltak lelki fájdalmának jelei. A gyér fény immáron egészen megvilágította arcát; rettenetesen megijedt.

A szőke hajkoronája kócos volt, néhány világos tincs világlátói elé hullott, mégis, azok között megcsillantak a szemében képződött könnyek és a sós cseppek szaporán folytak lefelé, így azok kiemelték a szeme alatt a tenger habos hullámait, melyek lágyan fodrozódtak a füle mögé. Ezúttal nem takarta el szépséghibáit semmilyen ruhanemű vagy smink – pont ezektől a szépséghibáitól volt olyan gyönyörűséges, egyedi. Orráról a finom pöttyök állkapcsa felé folytak, onnan pedig lemásztak nyakán a pulóver alá; Jimin ekkorra már teljesen elernyedt, nem ellenkezett, pusztán a nyakát szorító tüskés indák tüskéi mélyen fúródtak bőrébe, s bordáira egyre több és több inda nőtt, melyek ismét gyenge csontját készülték összetörni. Ajkába harapott, min meglátszódtak fognyomai; kétségbeesve, ajak remegve szólalt meg.

– Könyörgöm, hyung, ne bánts, ne utálj te is.. tudom, hogy undorító, ne nézd, kérlek ne nézz... – sutyorogta halkan; megtört. De Yoongi nem tett semmit bántót, pusztán megsimította foltos arcát.

– Tudtam – dünnyögte neki, ismét pigmenthiányos bőrét cirógatva, mire Jimin szemei elkerekedtek. – Tudtam róla. Szerintem gyönyörűek – ismételte meg magát, melynek hallatára a kisebb szemeiből újra záporozni kezdtek a forró, sós cseppek, miket a felette tornyosuló lágyan letörölt, ismét finoman érintve bőrét.

Az utálat és a gyűlölet indái még egy utolsót szorítottak rajta, szinte hallani lehetett a repedéseket, majd fokozatosan kezdtek engedni, lazulni a rátekeredett növények; remegve emelte fel kezeit és ölelte át a felette lévő fiú nyakát, ki kezeivel simogatni kezdte a megtört szőkeség testét, majd elkezdte lehúzni az őt takaró pulóvert, hogy felfedje Jimin minden egyes hibáját, melyről nem tehetett.

Az éjszakai hangok halkan szűrődtek be az ablakon a szellők szárnyán, amik lágyan táncoltatták az átlátszó függönyt, amely beengedte a Hold vigasztaló reménysugarait hozzájuk. Lassan kerültek le róla a ruhadarabok, s egy szál fehérneműben feküdt, Yoongi pedig ámulva nézte testét, ami maga volt a varázslatos festmény; a nyakán lekúszó pettyek felhőkké lettek, mellkasán virágos rét pompázott az elszíneződött sérülések mellett, mik fájóan festették meg bőrét, s formáztak új mintákat rajta. Hasán lágyan ereszkedtek le a foltok, eltűntek a puha anyag alatt, aztán felbukkantak kecses combjain; mintha ismét a tengerhez értek volna, melyben mintha delfinek és bálnák úsztak volna egészen bokájáig, ám az egyik lábszára szinte teljesen világos színben úszott, pusztán itt-ott bukkantak fel sötétebb pigmentjei, mintha a tenger fenekéről szöktek volna fel a kontrasztos buborékok. – Yoongi percekig csodálta vegyes érzelmekkel; sajnálta, hogy ezért bántották, s egyszerre szeretett jobban belé; ezektől csak még szebbnek látta. Ám Jimin szipogva gördült oldalra, így felfedte az egyik lapockáján pihenő szárnyra hasonlító foltokat, mely egyedül díszelgett a hátán; mintha csak egy fél szárnyú angyal lett volna.

Halkan rázta a sírás, mire az idősebb fölé hajolt és kíváncsian, törődően érintette meg a pigmenthiányos foltokat, aztán lassan puszilta meg őket, szeretettel túlcsordult szívvel, vigasztalta és éreztette, hogy biztonságban van. Ujjbegyei pedig mintha csillagok lettek volna – ahol hozzáért a szőkéhez, ujjai nyomán kezdett felmelegedni teste, lelke, szíve egyaránt; bordáiról leszáradtak az oda már-már gyökeret növesztő indák és annak leveleik, a nyakán feltekeredett, fojtó érzés is egyre csak szűnt, fejében pedig elnyílt a kínok virága.

– Jimin, én ettől még ugyanúgy, menthetetlenül szeretlek – fejezte ki először mély érzelmeit neki, aztán egyre közeledett arcával a másikhoz, mígnem ajkaik először találkoztak. Finomkodva becézgették egymást, nem siettek sehová, pusztán szeretve, lágyan vigyázva a másikra mutatták meg ezzel a tettel szerelmüket; mindkettejük mellkasát egyre inkább ellepte a melegség, ahogy elváltak egymástól, majd újra összeért szájuk – egyszerűen nem bírták megunni.

A kisebben új, csodás növények nőttek testére és lelkére egyaránt, míg kedvesen simítva bőrén furakodott belé egy új érzés, majd finoman, törődően megnyúlva, szívében bimbót fakasztott a szerelem. Az éjszaka hangjai és reményt hozó fényei belopództak mindkettejük szívébe, mikor azon az éjszakán évek múltán először kifejezték egymás iránti szeretetüket.

Jimin még mindig sírt a mellkasát szétfeszítő érzésektől, de immáron sokkal inkább volt boldog. Így történt, hogy Jimin elkezdte elfogadni az őt megfestő pigmenthiányos foltjait.

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro