YOOИ⅁I 🤍

A fákat lengeti a szél ami miatt megborzongok így összébb is húzom magamon a melegítő felsőmet. Április közepén járunk, jó idők vannak de itt a völgyben azért mégis csak jobban érződik az, hogy éjszakára lehűl a levegő. Az osztály akiket kísértem plusz kísérő tanárként az első osztályaim között vannak akiknek próbáltam leadni a történelmet. Igaz a tizenegyedik évükben csöppentem bele, de jól fogadtak, hamar megértetük a szót tekintve, hogy nem vagyok tőlük korban annyira messze. Most már ők is végzősök és az utolsó kirándulásukon nem akartak nagyon messze menni. Csak a helyi város kempingezőjében ahol együtt sütögethedtek, ihattak, beszélgethetek, hülyülhettek és ellevenítheték fel a négy évük legszebb és legikonikusabb pillanatait. Az osztályfőnökük is elérzékenyült ahogy a társaságból is még pár lány. Az én szívem is össze-össze facsarodot hisz hiába voltak néha szemtelenek attól még az egyik kedvenc osztályom volt. Jövőre már nem fogják az idegeimet húzni. Nem fogják elmesélni a helyi pletykákat. Nem fogják rágni a füllemet, hogy mást csináljunk mint amit kellene. Az uno partik is megszünnek a hátsó sorban ahogyan a svédasztalos reggelik amikből néha ettem, vagy a sminksarkok ahol a lányok elárasztottak a legújabb trendekkel és sztárpletykákkal. Igen kétség kívül hiányozni fognak.

A csendes úton a faházak előtt egy ismerős tanulómat véltem felfedezni aki egyedül sétálgatott. Melegítő szetett viselt, hosszúra hagyott hajába néha bele-bele kapott a szél.

- Min Yoongi, miért nem alszol te is mint ahogy a többiek? - Kérdeztem tőle a saját faházam lepcsőjén ülve. Barna macska szemeit rám emelte, telefonját a nadrágja zsebébe sülyesztette ahogy a kezeit is. Ajkát mosolyra húzta és felém fordulva sétált.

- Nem tudtam aludni, úgyhogy úgy gondoltam járok egyet. - Állt meg lépcső korlát mellett és neki is dőlve engem vizslatott.

- Nem tudsz aludni? Hát ez érdekes tekintve, hogy az összes órámon aludtál az elmúlt két évben.

- Nem aludtam, csak csukott szemmel vizualizáltam amiket éppen mesélt. De ha már itt tartunk Ön miért nem alszik?

- Veled ellentétben én valóban nem tudok aludni. Az idegen környezet miatt.

- Akkor ha már így alakult nem sétálna velem egyet? Nyugodjon meg nem jönnek elő a medvék.

- Itt nincsenek medvék! - Néztem rá fejcsóválva. Jisoo és Felix bepróbálta adni, hogy az erdőt medvék lakják. Sokan ettől beparáztak és az osztályba közmondás lett, hogy medve van az erdőbe.

- Ahogy gondolja. Nos? Velem tart?

- Végül is mindegy, hogy itt ülök vagy sétálok. Meg hát kísérő tanár vagyok - álltam fel a helyemről. - Nem hagyhatom, hogy egyedül elkoborolj.

Yoongival ketten egymás mellett indultunk meg az ősvényen. A faházukhoz érve megemlítette, hogy van még sör és, hogy nem e kérek. Persze nemet mondtam ő mégis kettővel tért vissza és az egyiket a kezembe nyomta.

- Mondtam, hogy nem kérek.

- Csak azért nem mert tanár, pedig most senki sem látja. Nyugodtan megihatja én nem mondom el, hogy normális ember aki szokott néha szeszt inni.

- Néha úgy utállak! - Mondtam neki amin elmosolyodott. Megsziszentettem a kezemben lévő dobozt, majd a füllel szórakoztam míg le nem törött és amit végül az első nadrágzsebembe süllyesztettem. Utána ajkaimhoz emeltem és ittam három kortyot a kesernyés ittalból amitől kissé összeráncoltam az orromat.

- Mindig leszedi az összes ilyen csomagolású dologról azt a szart? - Kérdezte menet közben miközben ő is ivott de az ő arca sima maradt.

- Mindenről. Zavar az ivásban, ha meg nem dobozból iszom akkor meg már a megszokás miatt.

- Értem. És mondja csak meg őszintén, hiányozni fogunk?

- Neeeem. - Kacagtam fel.

- Mondom őszintén.

- Tényleg nem fogtok. Jövőre végre nyugton leszek. Nem lesz ott Taehyung aki folyton elkésik és mindenféle kusza indokot mond, hogy most miért nem bírt beérni időben. Nem lesz ott Hyunjin aki mindenen drámázik, vagy Lisa aki szépség tippeket add. Nem fog hiányozni Jk sem aki a legújabb balhékat közölje és Jimin aki bármit kiderít nekem. Ahogy a többiek sem akik kérés nélkül segítettek nekem és nem csak iskolai dolgokban hanem szabadon felajánlották, hogy segítenek a lakás felújításomban. És főleg végre nem lesz ott egy állandó Min Yoongim aki folyton a pulcsiját összetekerve a padon fekve aludt és aki ha hangoskodtak a többiek egy laza mozdulattal hozzájuk vágta akár az üres üvegét, hogy hallgassanak már el mert zavarják a relaxálásában. - Fejeztem be a monológomat és ezt követően ittam is bele a sörömbe ami még mindig borzasztóan keserű volt. Idő közben oda értünk a fahídhoz aminek közepén megállva a kordonra támaszkodva néztük az alattunk folyó patakot ami végül találkozik a kempingnél lévő tóval.

- Ha ez vigasztalja nekem sem fog hiányozni. Végre nem lesz egy állandó nőszemély az életemben, hogy zaklasson amiatt, hogy mit teszek vagy mit nem. Ha véletlenül hülyeséget csináltunk a srácokkal ahelyett, hogy szaktanárit adott volna képes volt ablakot puccoltatni velünk és közben filmzenéket kellett hallgatnunk ami miatt megszerettem a zongorát annyira, hogy ilyen egyetemre jelentkeztem. Végre nem lesz egy olyan személy a környezetemben aki folyton folyvást emlékeztetett arra, hogy nem jól vagyok felöltözve ami miatt felfázom. Hogy a fekvésem miatt a gerincem és nyakam tönkre megy, hogy sok kávét iszom víz helyett, hogy pimasz vagyok. Végre nem lesz ott azaz ember aki képes volt betegen csak azért bejönni a suliba, hogy akkor is engem basszogasson amiért felakartam adni a bajnokságot és jól leoltott és olyanokat mondott, hogy én nem ilyen vagyok, és aki miatt tényleg nem adtam fel és meg is nyertük a kupát. Végre nem lesz egy állandó valaki akihez mindig fordulhadtam, mindig is bízhattam, akit mindig is kerestem. Szóval örülök, hogy végre vége ennek az egésznek.

- Ne is mond nekem is fárasztó volt örökké nézni, hogy mi a helyzet veled. Ha nem ettél etettelek, ha lesérültél ápoltalak, ha rossz passzban voltál beszélgettünk. Örök nyügg volt folyton veszekedni veled, hogy ne aludj az órámon.

- De ha egyszer unalmas volt az amiről beszélt. - Kapta rám a fejét.

- A történelmünk annyira nem unalmas!

- De. - Bollogatott miközben egy újabbat kortyolt.

- Láttod ezek a viták pedig pláne nem fognak hiányozni. Sem az, hogy folyton a padodat lestem azon gondolkodva, hol a fenében vagy. De jövőre legalább tudom, hogy Szöulban.

- Akkor végülis egyetértünk abban, hogy jó, hogy végre lelépek innen.

- Abszolút - értettem egyet miközben a torkomba gombóc keletkezet. Hisz a felsoroltak miatt alakult ki köztünk valamilyen kapcsolat. Szimpátia, szeretett, megértés. És ez mindig is ott lógott a fejünk felett. Fontos lett nekem nagyon is. Beleszerettem. Ez ilyen. Sose gondoltam, hogy pont benne találom meg magamat, de az élet mindig is kiszámíthatatlan volt.

- Akkor oké. Sok szarságot követtem el míg ebbe a kocerályba jártam. De egy kimaradt és nem akarom megbánni és úgy emlékezni rá, hogy megvolt az esélyem de gyáva módon nem tettem meg. De letámadni sem akarom. Úgyhogy inkább megkérdezem. - Azzal közelebb lépett hozzám és mélyen komoly, elszánt tekintettel nézett bele a szemeimbe. - T/N megcsókolhatlak? - Csak néztem rá, majd a tekintettem letévedt ajkaira amik hívogattak.

- Igen - néztem vissza bele a szemeibe. Ajkai mosolyra húzodtak, tekintette nem volt olyan komor inkább vidám.

Még egy fél lépést előre jött. Tenyerével megsimitotta arcomat, majd közéjük fogva, csapdába esve hajolt rá husos ajkaimra. Lágy könnyed puszit hintett rá amit ott is tartott. Ajkaim szét nyíltak beengedve sikamlós puha ízlelőszervét. Nem volt durva, akaratos, erőszakos. Olyan kedvesen csókolt amitől az ember mellkasa hullámzolik, a szíve kalapál és a térdei megrotynak. Ez egy igazi szerelmes csók volt ami már egy ideje érlelődött bennünk, de a szabályok miatt sose engedhetük meg magunknak.

Elválva tőlem nézett bele a szemembe.

- Szeretlek. Tudom, hogy talán sose akartad hallani, de ez az igazság. Most, hogy már itt vagyunk az év végén a gimi végén elkell, hogy mondjam, hogy egy ideje már nagyon szeretlek. - Vallottam neki szint. Nem engedhetem úgy el, hogy nem tudja az igazat. Hogy nem hallja tőlem szavak formájában az igazi érzéseimet.

- T/N gyere velem Szöulba!

- Mi? - Néztem rá döbbenten.

- Ott is vannak iskolák tudnál dolgozni. Túlságosan sok időt vártam arra, hogy ezt egyáltalán meg tegyem. Mindig is tudtam, hogy ami köztünk van az már rég nem a tanár-diák kapcsolatba tartozik. Visszafogtam magam mert nem akartam, hogy bármi bajod essen és attól is féltem, hogy elzavarnál. De mindjárt vége mindennek és én elmegyek. De nem akarok elmenni úgy, hogy egy fontos dolgot itt hagyok. Méghozzá a szívemet. Nem akarok semmit fent tartani. Április harmincadikán elballagok és hivatalosan is nem leszel a tanárom. Kérlek! Gyere velem!

- Yoongi...

- Tudom, hogy félsz. Ki ne félne valakivel kettesben lenni, de én..

- Én nem akarom elvenni a fiatalságodat. Az egyetemi éveket. A bulikat, a csajokat. Azt akarom, hogy ki éld magad. Hogy nyugodtan élhesd az életed.

- Az életem veled kezdődik el T/N! És túl sokáig éreztem azt, hogy nem élek amíg meg nem jelentél. - Puszilt rá a homlokomra, majd az övet neki döntötte az enyémnek úgy suttogott. - Kérlek gyere velem szerelmem!

- Yoongi.. - hullott le egy könnycseppem, de tudtam, hogy akár mennyire félek itt hagyni a város akkor is vele fogok tartani.

Köszönöm ha elovastatad! 🖤

Ha tetszett a történet akkor kérlek nyomj a csillagra. Véleményedet pedig oszd meg velem kommentben. 🖤