TAƎHUИ⅁ ❤️

A leheletem meglátszik. Tél van és hideg de az ember ezt is várja el ettől az időszaktól. Csak a havazást, az ereszről lelogó jégcseppek jobb látványt nyújtanak ha a meleg lakásból kifelé nézzük. Nem pedig kint vagyunk. A meleg teámat szürcsölgettem amit egy bódénál vettem miközben arra várok, hogy minden hangfal, minden világítás a helyére kerüljön. December vége van. Közeleg a karácsony. Ilyenkor a csapattal mindig kivonulunk a karácsonyi vásárra és elő adunk néhány dalt akusztikus változatban. A nevünk Synfonic kings. Elég gyatra név főleg, hogy olyanokból áll akiket valamiért nem vettem fel a zene akadémiára (mint például engem), kirúgtak egy-egy társulatból de akadt köztünk olyan is, akinek ez a hobbija, nyugdíj mellett van velünk.

— T/N készen állsz? — Kérdezi tőlem a zondorista srác.

— Igen — biccentettem. Sapkámat feljebb húztam, kesztyűmet levettem és a kabátzsebem mélyére süllyesztettem. Beálltam a helyemre, a nyakamhoz igazítottam a hegedűmet úgy vártam a kezdést. Mindig is a zene volt a nagy szerelmem. Alapból olyan családból is származom. Igaz anyu csak a konyhában szokott főzés közben énekelni, az öcsém meg a zuhany alatt, de apa például egy rock együttes tagja volt ott ahol mi laktunk. Azt, hogy én a hegedűnek adtam magam nem zavart senkit. Engem sem, hogy klasszikust játszom. Csak az bánt, hogy nem egy óriási koncert teremben teszem ezt. Az előadásunk közel egy órásra volt tervezve. Szép kis közönségget vonzottunk oda ami csak megmosolygtatott. Mikor végeztünk mélyen meghajoltunk. Az emberek füttyültek és tappsoltam. Azt hiszem ez kellett nekem. A pozitív vissza jelzés az elismerés, hogy jó vagyok. Lehet, hogy nem a felvételiztető csoportnak, de az átlag embereknek igen. Akiknél a kis műsorunkkal elérjük, hogy megálljanak a szürke napokból s egy pillanatra színek vegyék őket körül. Mikor az emberek osszolni kezdtek megbeszéltük, hogy hétfőn a szokott időpontban próbálunk a studioként átalakított garázsunkban és akkor jövő szombaton újra kijövünk a térre. A hegedűmet gondosan belehelyeztem a tokomjába. A kezem jéggé dermet és vörös színűre változott. A zsebemből elő halásztam a kesztyűmet felvéve pedig egyből lehelni kezdem kacsóimat, hogy minél hamarabb felmelegedjenek.

— Elnézést hölgyem! – Szólt nekem egy kellemesen mély hang.

– Igen!? – Néztem fel guggoló állapotomból.

– Nem akarom zavarni, csak elszerettem volna mondani, hogy nagyon szép volt a játéka! – A srác aki hozzám beszélt fehér kabátot viselt, piros Fila sapkával, kedves tekintettel és őszinte mosollyal.

– Köszönöm szépen – egyenesedtem ki, hogy egy magasságba legyünk. Mondjuk így se voltunk mert fél fejjel alacsonyabb voltam nála.

– Inkább én köszönném meg ezt a csodálatos élményt. De úgy láttam nem csak engem káprásztatott el és tették szebbé a napját.

– Hát ez volt a célunk.

– Mondja csak.. – nyelt egyett miközben lehorgasztotta a fejét, aztán vissza felnézett rám. – Öhm elég hideg van. Biztosan átfagyott.

– Azt megmondom, nem érzem a lábamat.

Ezen elmosolyodott ahogy láttam, hogy egyhelyben lépkedek.

– Akkor nem lenne kedve esetleg meginni velem egy forró csokit. Tudok a közelben egy jó kis kávézót ahol mel..

– Igen persze lenne kedvem. Hogyne lenne.

– Akkor mehetünk? — Mosolygott és hihetetlen de az ajkai formája egy tökéletes tégla.

– Igen – indultunk meg – egyébként megtudhatom a nevét?

– Persze, Taehyung. És a tiéd? – Fordult felém.

– Az enyém T/.. – mondtam egyhén visitva. A lábam alól kicsúszott a talaj, kapálózásomban megfogtam Taehyung kabátját, hátha megtudom tartani magam, de helyette lerántottam őt is magamhoz — /N.

Taehyung arca az enyémtől csak pár centire volt.

– Jól vagy?

– I-igen. – Basszus de közel van. Innét még helyesebb. Gyönyörű barna szemei az enyémeket fürkészte.

– Mond T/N, mondták már neked, hogy gyönyörűek a szemeid.

– E-egyszer azt mondták kancsal vagyok, de szerintem nem meg mások szerint sem szóval nem is értem miért mondták. Mindegy is mert tökön rúgtam az illetőt. ÚrIsten megint elkapott a szájfosás ne haragudj, basszus csak olyan helyes vagy. Anyám ezt most komoly kimondtam– hunytam le a szemeim és fogtam a fejemet. De persze nem hallgadtam el. Ez van ha zavarba hoznak. Pofázok. Szélesen elmosolyodott majd egy tincsemet arrébb söpörte, én belőlem meg elhaltak a szavak.

– Nem vagy kancsal és.. szerintem gyönyörű vagy.

– M-mi?

– Keljünk fel, mert a végén megfázunk! – Szállt le rólam,majd nyújtotta a kezét amit elfogadtam és felrántott maga mellé. – Nem fáj semmid?

– Megvagyok köszi.

– Hegedűd?

– Reflek szerűen védtem őt mint magamat. – Paskoltam meg a tok tetejét.

– Fontos lehet számodra.

– Nagyon.

– Remélem én is az leszek. – Motyogott valamit de nem értettem.

– Mit mondtál nem értettem?

– Nem fontos, menjünk! – Indult meg én meg utána eredtem.

Köszönöm ha elovastatad! 🖤

Ha tetszett a történet akkor kérlek nyomj a csillagra. Véleményedet pedig oszd meg velem kommentben. 🖤