ᒍIMIИ💛

–Tessék a két vanillin és a málna – nyújtottam át a lányoknak a kért édességet.

– Köszönjük. Viszlát.

– Sziasztok!!
A mai nap a szokottnál is melegebb, ami elnézhető tekintve, hogy július közepe van. Nyaranta mindig egy kis cukrászdába sarki bódéjában árulók fagyit. Nem rossz meló, jól is fizet, ismerem már a dolgozókat akik szeretettel várnak, a tulaj is jó fej, nyár végén megis szokta kérdezi, hogy felírhat e a jövő nyárra. Természetesen mindig igen mondok. Jobb itt a légkondis helyen lenni tíz órát, minthogy fesztivál szórólapokat osztogassak valami dög meleg jelmezben amiben a levegő minimális és az is forró. Volt már ilyenben részem. A második órában már elájultam és mikor felkeltem egy mentő autóban feküdtem. Szerencsére nem vittek be, de amíg biztosan jobban nem lettem velem voltak. A pultot törölgettem amikor arra lettem figyelmes, hogy egy csapat visongó lány szaladt el a bódé mellett folyamatosan azt kántálva, hogy „hol van?” vagy, hogy „te láttad merre ment?” A szemeim megforgattam, biztos valami szerencsétlent üldöznek a gímiből aki már milliószor elátkozta magát amiért jóképűnek született. Az ilyen jelenettől mindig felfordul a gyomrom úgyhogy inkább nem is figyelve rájuk fordultam meg és döntöttem úgy, hogy kiürítem a szemetet. A masnira összekötött zsákot felkapva indultam meg a sikátor felé, a zsákott belevágva a konténer mellett mozgolódásra leszek figyelmes..

– Na jó ha most kiugrik egy patkány akkor esküszöm infarktust kapok! – Suttogom magam elé majd elvéve egy kidobott parfis nyelet magamhoz véve bökdöstem a kuka mögötti pontot vagyis a zaj forrását.

– Auh.

– Aah – kiáltottam fel és ütni kezdtem, de a patkánynak hirtelen keze nőt és elkapta a fegyverem.

– Aish abba hagynád kérlek! – Egyenesedett fel egy szőke hajú srác, akit mindenhogyan ismertem. Ha nem lennék Army akkor is felismerném, hisz tele van plakátozva a képeivel az egész város. A ma esti koncert miatt meg pláne.

– ÚrIsten Park Jimin – suttogtam magam elé, egyik kezemet pedig a szám elé tettem.

– Igen én vagyok! – Mondta enyhén bosszúsan.

– Azt a kurva. De mit keresel a szemetes mellett? Csak nem ide bújtál a sok visongató lány elől? Akkor téged kerestek?- Néztem hátra az utca írányába majd vissza rá.

– De pontosan – engedte le a parfis nyelet, majd idegesen beletúrt a hajába.

– De mit keresel kint? Egyedül. Megakarsz halni?

– Nem hiszem, hogy pár rajongótól meghalnék.

– Majdha a búzgoságuk miatt agyontaposnak akkor majd nem ezt mondod.

Szomorú képet vágott mert pontosan tudja, hogy igazam van. Abban is biztos vagyok, hogy az említett dologban már tapasztalatta is van.

– Mit akarsz tenni? – Kérdeztem.

– Felhívtam a sofőrömet, addig míg nem ér ide megpróbálom itt meghúzni magam.

– Na ne viccelj velem, ha itt megtalálnak nincs kiút! – Szemeit oda vissza jártak az aszfalton. Kattogtak a fogaskerekei. De nem csak az ővé hanem az enyém is. A sapkámra néztem, majd az órámra. Akivel idén együtt melózok elment egy órás ebéd szünetre. Még van bő fél óra mire visszajön.
– Vedd ezt fel – vettem le a sapkámat és tettem a fejére. Meglepve nézett rám miközben megigazította a kapott darabot. – Gyere! – Fogtam meg a kezét és húztam magam után. Az utcához érve körbe néztem. Tiszta volt a terep. A bodéhoz futottam kinyitva az ajtót pedig beengedtem magunkat.
– Csukd be az ajtót! – Szófogadóan tette amit kértem. - Itt meghúzhatod magad. A társam egy ideig nem jön vissza. Szólj a sofőrődnek, hogy a Sugar Free sarki fagyizó bódéjához jöjjön.

– Ooh oké – bollogatott kissé kukán. – Köszönöm..izé..

– T/N. A nevem T/N.

– Köszönöm T/N – majd visszafordult a telojához.
Míg vártunk jöttek azért a vendégek így nekem folytatnom kellett a munkát. Jimin pedig a pult melletti szekrénynek dölve ült a földön, közvetlen a lábam mellett, de így is teljes takarásban volt a külvilág elől. Épp egy hat fős gimis lány csapatot szolgáltam ki mikor az egyikük hirtelen megszólalt.

– Izé..bocsi de nem láttad erre felé Jimint?

– Jimint? Milyen Jimint? – Pislogtam nagyokat.

– Park Jimint. A BTS angyal hangú Mochiját!

– Nem! – Vágtam rá egyből. – Khm.. Nem láttam.

– Biztos? Ahj azt mondták erre lófrált.

– Biztos. Hidd el ha Park Jimin itt lenne berángatnám magam mellé és nem ereszteném el! – Ekkor feltűnt szemem sarkából, hogy az említett engem vizslat.

–Te is Army vagy? – Kérdezz egy másik vörös hajú lány.

– Uhm – bollogatok helyeslően. – De király! Mi is. – Mutatót egy szőke magukra. – Vidékről utaztunk a konci miatt. Te is jössz?

– Nem én sajna lecsúsztam róla. De nektek jó szórakozást! Énekeljetek hangosan addig míg benem rekedtek.

– Úgy lesz! – Helyeseltek – Szia. – Intettek mind.

– Sziasztok – Ahogy hallotávolságra kerültek a pultnak támaszkodva néztem a fiúra. – Hát ez meleg helyzet volt.

– Tényleg lecsúsztál a koncertről?

– Mi? - Döbbentem le a hirtelen kérdésétől. Arra számítottam, hogy esetleg kiakad amiatt, hogy az igazságot mondtam hazugságnak.

– Azt kérdeztem, hogy tényleg lecsúsztál a koncertről?

– Jah.. igen. Egy barátnőmmel elszerettünk volna menni, de az egyetem drágított így neki nem volt rá pénze. Én meg nélküle nem megyek. Pedig nagyon szerette volna láttni Namjoont.

– Nam a biasa?

– Ritka ugye? Ő mindig a kevésbé felkapott tagokért van oda.

– Értem, és neked ki a biasod?
Itt azért már komolyan zavarba jöttem. Hisz az én biasom itt ül velem szemben.

– Khm..Nem jön még a sofőröd?

– De elvileg már itt van.

– Akkor miért nem mész?

– Mert akkor még itt voltak a fanok.

– Jó de most már elmentek szóval.. – néztem körbe a felakasztott munkás pulcsimat levéve nyújtottam neki oda.
– Tessék vedd fel. Meg a sapit is hagyd magadon.

– Oké – állt fel. Felvéve kinézett a kiszolgáló pult ablakán. – Ah láttom.

– Szuper akkor menj. Vigyázz magadra és adj bele mindent.

- Hálás vagyok mindenért. De komolyan T/N. Szeretném meghálálni.

– Semmi szükség rá. A BTS eleget tett már értem.

– Ezt örömmel hallom – mosolygott amitől szemei átmentek két vonallá. – Meddig dolgozol?

– Hatig.

– Barátnőd?

– Szabadnapos. Otthon van.

– Fél nyolcra legyetek itt mindketten.

– Miért?

– Mert a sofőr arra lesz itt értettek.

– Nyolckor kezdődik a koncert – suttogom magam elé amit ő is meghallodt.

– Pontosan, ugyhogy elne késettek. Jah és még valami – fordult vissza az ajtóból. – Nem válaszoltál a kérdésemre.

– Milyen kérdésedre? – Léptem elé és megfogtam az ajtót, hogy becsukhassam utána.

– Hogy ki a biasod? – Néz egyenesen a szemembe.

– Miért olyan fontos ez? – Komolyan nem értettem.

– Mert tudni akarom kit kell legyőznöm. Szóval?

– Te vagy a biasom. – Megdöbbent, ezt kihasználva pedig elé léptem és szorosan megöleltem. – Köszönök mindent. Vigyázz magadra. – Léptem is vissza és csuktam be az ajtót.

– Eljössz ugye fél nyolckor? – Szólt be az ablakon.

– Kinem hagynám – mosolyogtam rá ahogy ő is rám, azzal megfordulva gyors léptekkel ment a kocsi felé.
Örömömben majd kicsattantam. Eljutunk a koncertre és találkoztam életem legnagyobb szerelmével. Istenem, ezek után, hogy nézek másik fiúra. Sehogy. Vénlányként halok meg. Bár ez most a legkevésbé sem érdekel mert a bennem lévő Armyt kiengedve toporogva visitok mint egy fél őrült vagy inkább teljes.

Köszönöm ha elovastatad! 🖤

Ha tetszett a történet akkor kérlek nyomj a csillagra. Véleményedet pedig oszd meg velem kommentben. 🖤