M A G N O L I A !
▬▬▬▬▬▬▬▬▬▬

A pisztoly dördülése testem egészében rázott meg, füleimben sípoló hanggal tompítva eszem tisztaságát. Rémült tekintetemet a garázs betonpadlójára vezettem, ahogy fejemet a süketítő visszhang lógatásra kényszerítette.

Jasper erőtlenül hullott a földre, kezét a lőtt sebre szorítva. Száját fájdalmas nyűszítéssel hagyta el káromkodások sorozata, ahogy tenyereit a vérrel átázott ruhájára tapasztotta, elképedve figyelve a meglepetését, ami csakúgy döbbentette meg őt, mint engem.

- Ezt már korábban meg kellett volna tennem. Komolyan, ki a halál kér, egy másfél szobás lyukért havi háromszázötven dollár bérleti díjat?!

Apám hangja hallatszódott mögöttem, aki lassan leeresztve kezei közt szorongatott fegyverét került ki engem.

- Christian, honnan... - nyöszörögte Jasper lőtt sebére szorítva kezét, de apám nem várta meg, hogy összekaparja mondatát, megválaszolta a gyanított kérdést.

- Amikor felgyújtottad a lakást, megkerestem hol laksz, arra az esetre, ha ki akarnálak nyírni álmodban, vagy viszonozni a szívességedet - közölte apám érdektelen hangnemben, mintha csak az időjárásról beszélne.

- A tűzeset nem baleset volt? Meg akartak ölni téged? Mégis miért?! - néztem meglepettségtől csillogó szemekkel figyelve az ujjain fegyvert pörgető apámat.

- Miattad - motyogta Japser.

- Nem osztottam neked lapot. Majd akkor szólalj meg, amikor kérdezlek - förmedt rá apám egy újabb golyót repítve a fiúba, aki a sípcsontjába összpontosuló fájdalomtól keservesen sikított fel.

Az apám egy közveszélyes szociopata és én az alkoholizmusa miatt aggódtam... milyen suta voltam.

- Magyarázd meg! - kegyelmet nem ismerő hangnemben szólítottam fel apámat, aki fáradt sóhajjal forgatva szemeit, tette csípőre kezét.

- Te lepaktáltál az ógréval, Jasper pedig bosszút akart állni rajta, mert úgy nézett rád, mint anno Jasmine-ra.

- Yolanda - javította ki Jasper testvére nevét, mire apám összeszűkült szemekkel pillantott rá.

- Siket vagy, vagy ennyire szeretnél egy golyót a seggedbe? - ordította, mire a szenvedő fiú reszketve rázta a fejét. Apám unalmat tanúsítva fordult ismét felém, hogy folytassa a történetet. - Szóval ez a nyomoronc bosszút akart állni Maximus barátodon, amiért miatta halt meg Yolanda. Téged akart megölni. Azt hitte egyedül vagy otthon, mert világított a lámpa, nekem meg AA gyűlésen kellett volna lennem, ezért felgyújtotta a helyet. Te neked kellett volna bent égned. Neked kellett volna meghalnod.

Kövér könnycsepp csordult arcomon, ahogy szembesültem az életemet fenyegető veszéllyel, ami másra hárult. A döbbenetet rövidesen bűntudat váltotta fel, ami szomorúságba taszítva szorított egy nagyot a szívemen. Miattam égett meg. Miattam került kórházba. Miattam halt meg majdnem.

- Nem te tehetsz róla - törölte le egy könnycseppet, mire elhúzódtam tőle. Akármennyire is érintett rosszul a tény, hogy miattam került kórházba, nem felejtette el velem a sok kínt, amit ő okozott. - Én mentettelek meg, legyél már egy kicsit hálás érte.

- Kösz - préseltem ki magamból földre szegezett tekintettel.

- Mi a baj, kislány? Nem ízlik az élet? Adhatok kóstolót a halálból is, de higgy nekem, az közel sem ilyen élvezetes.

- Szeretek élni - már amikor Maximus-szal vagyok, de ezt a részletet elég magamnak megtartanom. - Szóval oldozz el, kérlek.

- Anyádra vall, hogy ilyen gyorsan tanulsz. De a kérésedet pont úgy teljesítem, mint ahogy az övét; sehogy.

- Haszontalan megmentésnek nevezned, hogy Jasper foglyából a tiéddé tettél. Miért nem hagytad neki, hogy megkínozzon, amikor te is pontosan arra készülsz.

- Ő a testedet kezdte kínozni - közelített egy zsebkendővel az arcomon húzódó seb felé. - Én a lelkedet fogom.

- Miért?

- Maximus miatt majdnem meghaltam. Csodálkozol, ha kiegyenlíteném a számlát?!

- Maximus nem jön ide.

- A ház előtt leparkoló fekete autó egészen mást mondd - fordította telefonját képernyővel felém, hogy megmutassa a kamerák felvételét. Ez... tényleg Maximus! Miért van itt? A kérdés valójában az, miért is hittem, hogy rám hallgat az ösztönei helyett?!

Maximus mellett két vörös konty villant, ekkor pedig meglátom az elhatározott arckifejezést vágó törékeny lányt. Te jó ég, Rebekah, mibe keveredtél?

- Mire készülsz? Megölsz, hogy megkínozd Őt?

- Dehogy, kislányom, nem vagyok én szörnyeteg! Őt ölöm meg és te végignézed, majd az egészet Jasper nyakába varrom.

- Addigra én halott leszek, öreg - sziszegte a leendő bűnbak ereje fogytában.

- Tudom mire játszol, de nem lövök beléd több golyót - mosolygott apám a haldokló fiúra, amitől hátborzongató libabőr futott végig rajtam.

Mély levegőt vettem, hogy legyűrjem a félelmemet és elkiáltottam magamat torkom szakadtából, hogy Maximus biztosan meghallja.

- Meneküljetek vagy meghaltok! A garázs... - nem tudtam befezni a segélykérést, mert apám a számra tapasztotta kezét, ezzel elnémítva, majd lábával a hasamba térdelt, hisz láthatta a kamerán, hogy Jasper nem kímélte e tájékomat.

- Ne akarj beleavatkozni a tervembe, mert úgy jársz, mint az anyád.

A garázs ajtaja lassan emelkedni kezdett, ezért figyelmét elszakította rólam, hogy meglássa, ki rejtőzik mögötte. Lassan egy bőr nadrágra lógó piros ingruhát pillantottunk meg, végül Rebe arca került ki a takarásból.

- Mr. Mendes, rég találkoztunk!

Ahogy minden szempár rá szegeződött, a garázs ház felöli ajtaján Max surrant be és osonó léptekkel közelítve apámat, készült arra, hogy hátulról hatástalanítja, azonban ő ezt kiszúrta a falra vetődő árnyékok miatt és egy gyors mozdulattal megfordult tengelye körül.

- Már vártam erre a pillanatra - húzta ajkait éhes mosolyra. Habozás nélkül ugrottak egymásnak, előbb állva, aztán egy jól irányzott rúgásnak köszönhetően a földön dulakodtak.

- Kérlek, ne! - ordítottam rá apámra, aki kegyetlenül püfölte a kék szemű arcát.

Max vérző orral kerekedett felül rajta és ökölbe szorított kézzel kezdte ostromolni apám orrát, aki észrevétlenül előhúzott zsebéből egy bicskát és Maximus oldalába szúrta. Az izmos fiú erejét vesztve gurult apám mellé, kezét a benne álló késre szorítva. Teste körül sűrű, vörös folyadék terjedt szét egyre nagyobb tócsává nőve.

Sírástól elcsukló hangon kiabálva szitkozódtam dühömben a szaporán lélegző fiúért, aki teljes mértékben uralta szívemet az első perctől fogva. Apám gonosz nevetését hallva elérhetetlennek tűntek a könnyes szemeim előtt megjelenő közös emlékek képei.

- Lia, Lia, Lia - fülem mellett Rebe aggódó hangja csendült, miközben eloldozta a testemet leláncoló köteleket.

- Minden rendben lesz, Maximus - hajtogattam a haldokló barátom mellett térdelve.

- Szer... Szeretlek - motyogta sebétől véres kezét az enyémre helyezve.

- Én is téged - suttogtam, ahogy egy csók erejére lehajoltam hozzá.

Két kéz a vállamra fonódva próbált elválasztani tőle. Felpillantva apám ellenkező arckifejezésében részesültem.

- Így kellett lennie - na ezt nem kellett volna. Elszabadult az utolsó ép agysejtem is és egy lendületes mozdulattal kirántottam Max oldalából a bicskát, amit aztán apám hasába szúrtam, aki megbicsklott és a fal mellé húzódva szenvedett a fájdalomtól és a döbbenettől. - A pokolban... rohadsz meg ezért! - nyöszörgött izzadt homlokkal.

- Ott találkozunk, hogy aztán újra megtegyem - sziszegtem résnyire összeszorított fogaim között.

Lassan lecsukódtak szemei, sarkukban a fájdalomtól rajzolódott ráncokkal. Jasper-re pillantva fal fehér arca, élettelenül összecsuklott teste rémisztő látványt nyújtott.

Három halott férfi közt kétségbeesett pillantással néztem legjobb barátnőmre, aki csak szeretetteljesen pislogott felém.

- Sajnálom, Lia.

- Én is - szipogtam a kis ogrém miatt hullatott könnyektől fulkodolva.

Kövér esőcseppek ólomként hullottak a szürkébe burkolózó égbolt sűrű felhőtengeréből. A fák levelein kopogva gördültek a kikopott fűtől kopasz földre, amivel párosulva sárként tapadt cipőnk aljára. Ahogy a pap a mikrofonhoz lépett, tekintetemet elszakítottam a gödörbe eresztett koporsóról.

Epés keserűség borította a nyelvemet, ahogy tudomásul vettem, az ideje korán eltávozott férfi temetésén szűk számban gyűltünk össze. Bár nem meglepő, hisz nehezen viselte a társaságot, veszélyesen erőszakos hajlamainak betudhatóan a többieket is egyre tábolabbra taszította magától. Na de akkor is; ennyi idősen meghalni...

Rebe megszorította kezemet, amellyel karjába kapaszkodtam, mert rám várt a mikrofon, hogy gyászbeszédet adjak. Lesöpörve egy könnycseppemet léptem a kihangosítóhoz és rekedtes hangon szólaltam meg.

- Szerettem a hibái ellenére is, mert meg kell hagyni, voltak bőven. Sajnálom, hogy fájdalmakat okoztunk egymásnak, sajnálom, hogy a lányának az apja nélkül kell folytatnia az életét - köhögéssel hessegettem el a borús gondolatokat, hogy összekapjam magam.

A sötét felhők tengerében egy villám cikázott, mintegy repítve az égbolt nyugalmas csendjét.

- Eltávolodni és elszakadni tőle nehezebb lesz, mint vártam. Nem sok barátja volt, mert utálta, ha közel engedett valakit magához, lehetőséget teremtve, hogy az elforduljon tőle, amikor a legsebezhetőbb. Ennek ellenére döbbenten állok itt és veszem tudomásul, hogy rajtam kívül két ember jelent meg ezen a kurva temetésen. Ráadásul az egyikük a pap. Ennyire nem volt rossz... - dühben forgó szavaim kiáltását Rebe szakította meg, aki elrángatott a mikrofontól, ami hangomat zengette az egész temetőt ölelő csendben.

- Nyugodj meg - húzott volna ölelésébe, de én egy lépést hátrálva utasítottam vissza.

- Menj el, kérlek. Szeretnék egyedül gyászolni - jeges hangom nme legjobb barátnőm személye ellen irányult, csupán ez kellett ahhoz, hogy ne kerítsem magamat az őrületbe.

- Később beszélünk - dobott meg egy halovány sajnálkozó mosollyal és távozott a helyszínről.

- Folytathatom? - kérdezte a pap, mire bólintottam. Szavai azonban elálltak, ahogy a sír felé közeledő fiúra nézett.

Fekete bőrkabátot viselt, ében farmere szegecses bakancsába lógott, ám határozott megjelenése ellenére bizonytalanul botorkált.

- "Miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek", nemigaz, atyám? - kérdezte Maximus, majd az pap reszkető bólintása után keresztet vetett. - Beszélhetnénk egy percre, tündérkém?

- Nem várhat, amíg eltemetem az apámat?

- Öt perccel később is eltemetheted, mert ugyanannyira halott lesz, mint most - ahogy látta, hogy nem győzött meg, a paphoz fordult. - Ha jól tudom, Jézus óta nem volt példa föltámadásra. Mondja csak atyám, fogadna velem egy miseborban, hogy... - mondandóját nem hagytam, hogy befejezze, mert karjánál megragadva rángattam arrébb.

- Látom jobban vagy, de erről előbb is tudomást szerezhettem volna, ha nem tiltod meg a nővéreknek, hogy bemenjek hozzád a kórházba - fontam karba kezeimet dacosan, tekintetemet az övének szegezve.

- Nem akartam, hogy gyengének láss, Lia. Tudod, férfi hiúság, meg ilyesmi.

- Ennyin múlt - szorítottam össze hüvelykemet és mutatóujjamat -, hogy ne a kezeim közt halj meg, szóval feldughatod magadnak a hiúságodat, meg minden olyasmit.

- Nem veszekedni jöttem.

- Akkor mégis miért?! Mi volt olyan rohadt fontos, ami nem várhatott öt perc tiszteletet?

- Elköltözöm.

- Tessék?!

- Azok után, amiket át kellett élned miatt, az a sok fájdalom, amit én okoztam neked... Te nem érdemelted meg.

- Ne gyere nekem az én hibám minden és a te érdekedben lépek le dumával!

- Magnolia Raelyn Mendes, nálad erősebb, harciasabb embert keveset ismerek. Hatalmas szíved van, ami olyan odaadással tud szeretni, ahogy senki azt nem tette velem korábban. Tiéd vagyok teljes valómban, de nem hagyhatom, hogy te alám rendeld magadat.

- Sosem leszek senkié. De ha valakihez tartoznom kell, ha valakinek dominálnia kell felettem, akkor azt akarom, hogy az te legyél, Maximus Caiden Perez.

Két hatalmas tenyere közé fogta arcomat, hogy egy heves csókban részesítsen. Kapaszkodtam belé, mert nem akartam, hogy vége legyen a pillanatnak, hogy vége legyen nekünk. Eltolva magától szakította meg a csókot, hogy szemeimbe nézzen.

- Hallgattam a gyászbeszéded. Újra és újra az járt a fejemben, hogy az apádról beszélsz -e, vagy tudat alatt rólam vallasz színt. És ahogy felismertem magamat a megtört szavaidban, bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztam. Mert az utolsó dolog, amit ezen az elcseszett világon akarok az az, hogy ezeket a szavakat ismételd a temetésemen. Nem akarok fiatalon elhunyni, nem akarom, hogy Juniper egyedül nőjön fel. És nem akarom, hogy ilyen apróra törött szívvel hagyjalak magadra. Ezért, hogy megváltozzak, hogy jobb ember legyek, el kell tűnnöm onnan, ahol a bűntudatom született. El innen, minél messzebb.

- Hát, ha csak a várostól akarsz elszakadni, hadd menjek veled én is.

- Nem lehet.

- Miért nem?

- Mert így válhatok jobb emberré. Hogy magam mögött hagyok minden rosszat és az egyetlen reménysugaramat is, akiről lemondok az ő érdekeit szolgálva.

- Nekem az szolgálja az érdekeimet, ha együtt lehetek a férfivel, akibe szerelmes vagyok és egy családdá alakuljunk a kislányával, akit szeretek.

- Nem azért jöttem, hogy megvitassam a kérdést, hanem, hogy közöljek egy döntést. Mert megérdemlünk egy rendes búcsút, ami nem csak digitális szövegbuborékokból áll.

- Nélküled nincs értelme az életemnek.

- Olyan értelmetlen dolog volna, hogy nem rabolnak el pszichopata drogdílerek kedvük szerint? - mosolygott felém óvatosan puhatolózva, de elérte, hogy könnyeim közt felnevessek. - Maradj mindig ilyen.

- Gyűlöllek! - kiáltottam el magam mellkasára csapva, majd ölelésébe futva kapaszkodtam a világon számomra legfontosabb dologba. - Szeretlek, Maximus. Ma, holnap, örökké.

- Tökéletesen összefoglaltad a kapcsolatunkat, tündérkém - részesítette ajkaimat egy érzelmi háborút vívó csókban búcsúzóul, majd jégkék tekintetét az ennyémmel fűzte össze. - Odi et amo.

VÉGE