Öt perc nagyon sokat számíthat egy ember életében. Például, ha a professzor vagy tanár elhúzza az órát és lekésed a buszodat, így a következőre órákat kell várnod. Ha a koleszban túl mélyen alszol megfeledkezve az ébresztőről, s így lekésed az említésed sem méltó hosszúságú reggeliidőről. De ez az öt perc lehet fájdalmasabb is, mint ahogy az esetemben történt. A tökéletes porontyok nevelésére törekvő bölcsöde szúrós szemével méregető gyűrődés mentes egyenruhát viselő Silver Fox dolgozók becsmérlése ugyanis ebbe a fájdalmas halmazba tartozik. 

Öt perccel később megyek a gyerekért balettóra után és úgy néznek rád, mintha a kis elit kölyköket egy alapos kínzás után brutálisan meggyilkoltam volna, majd konyhásnőnek állva őket tálaltam volna fel a vezetőség ebédjéül. Hülye gazdagok...

És ha ez nem lenne elég, ezen késés és a délutáni zsúfolt utak miatt elkerültük Maximust, így kulcs híján a hideg lépcsőn várakoztam Juniper társaságában, akit teljesen lefárasztott a balett és idézem, a körülötte bénázó libák.

- Éhen halok - fújta fel pofazacskóit durcásan, mellyel Maximusra emlékeztetett, aki le se tagadhatná kishúgát, hisz kiköpött mása. 

- Tessék, ezt edd meg, amíg Max nem jön meg - nyomtam kis mancsába egy, a bőrdzsekimben aszalódó cukorkát, amit még Martha néni adhatott nőnapon. 

- Köszönöm, de nem ehetek ilyeneket.

- Ja, nem biztos, hogy ennek a cukorkának nyúlnia kéne. Bölcs döntés, hogy nem eszed meg.

- Maxi szarocskáknak hívja a cukrot, csokit és a többi ilyet. Nem ehetek, mert szúnyogos lesz a fogam és szerinte nekem van a legszebb mosolyom a világon.

- Úgy érted szuvas lesz? - kacagtam fel Juniper tévedésén, mely még aranyosabbá tette a kiscsajt. - Egyébként Maximus nem mondott hülyeséget, tényleg rosszat tesz, csak gondoltam egy ideig csillapíthatná az éhséged.

- Nagyon okos ám, csak ezt nem mutatja ki másoknak, nehogy bibis legyen a szíve. Fejből idézi a meséket és fürdetéskor mindig verseket mondd nekem. 

- Kár, hogy legtöbbször a testével igyekszik érvényesülni, sokkal szerethetőbb lenne, ha felénk is megmutatná azt az oldalát, amit neked.

- Az a pajzsa. Amikor a barátja is velünk játszik és én vagyok a királylány, akit meg kell menteni, sosem vesz pajzsot, mert azt mondja, a teste az. 

- Mert az ő esetében a szíve a királylány és a teste a várfal - bukott ki belőlem a lassan összeálló kirakós egy újabb darabja, mely kissé megkönnyítette a dolgomat Max megértésében. Ki törhette össze a szíved, hogy ilyen kegyetlen vagy, Maximus?

- Ha továbbra is nekem akarsz dolgozni, érj oda időben Juniperért - Maximus mély baritonja töltötte be az udvart, miután kiszállt a garázs előtt leparkolt fekete Mercedeséből. A jeep típusú kocsi tisztán csillogott, mintha most gurult volna ki a szalonból, de a tulajdonosának rendmániájából kiindulva rendszeresen van mosatva és Max vigyáz rá, mint szeme fényére. 

- Ha továbbra is azt akarod, hogy neked dolgozzak, adj kulcsot a házhoz - válaszoltan flegmán, holott magamban elhatároztam, hogy megértőbb leszek vele, de az előbbi megjegyzésével belerúgott az összeálló kirakósomba. 

- Persze, utána meg éjszakánként arra ébredjek, hogy az ágy végéből csodálsz? Kösz, kihagyom az élményt - horkantott miközben elfordította a karikán magányosan lógó kulcsát a zárban.

- Nem azért kértem, hogy a savanyú képedet bámulhassam, vagy a horkolásodat hallgassam, te faszfej. Csak ha nem vagy itthon és én hazahozom a farkaséhes húgodat, ne a panaszkodását kelljen hallgatnom, hanem adhassak neki kaját - daráltam karba font kezekkel, miközben Juniper az emeletre szaladt, Maximus pedig elém állt, mikor követni szerettem volna a kicsinyített mását.

- Söpörd fel a virágföldet és tedd rendbe a teraszt az eredeti állapotába.

- A tesód bébiszittere vagyok, nem a takarítónőd.

- Nyilván pótkulcs után kutattál, mikor rájöttél, hogy nincs itthon senki, ezért felforgattál minden lehetséges helyet. Hadd világosítsalak fel egy két dologról. Először is, nincs pótkulcs, mert nem csak a hanyag személyzetem akarhat bejönni, hanem bármelyik bátor idegen próbálkozhat - mikor arra számítottam volna, hogy fétise szerint közelebb lép és fülembe suttogva fenyeget, egyszerűen csak ellépett mellettem és megközelítette a bejárati ajtót. - Másodszor pedig, amit elcseszel, hozd rendbe. Kerti szerszámok a garázsban, de egy karcolás se legyen a kocsikon amikor kiügyetlenkeded őket onnan. 

- Nincs is ilyen szó - kiátottam utána dühösen, mikor már átlépte a kiszüböt, majd hisztisen fújtattam egyet és Juniperért kiáltottam, hogy míg rendbe rakom a teraszt, fél szemmel figyelhessek rá. 

- Segítsek valamit? - kérdezte Juniper a frászt hozva rám, mikor óvatosan igyekeztem kicipelni a seprűt, gereblyét és a lapátot a garázsból vigyázva, hogy ne karcoljam meg az autókat.

- Egyedül csesztem szét, egyedül hozom rendbe - sóhajtottam, majd egy kedves mosoly kíséretében megsimogattam a kislány apró vállát. - De azért aranyos tőled, hogy segíteni szeretnél.

- Hát jó - vont vállat és leült az asztal melletti hintaszékbe, hogy két babájával játsszon. Halk duruzsolása alapzajként szolgált míg én felsepertem a virágládából kiömlött földet és visszatettem minden, pótkulcs keresése végett elmozdított tárgyat a helyére. Közel negyed óra után álltam Juniper elé, aki még nem végzett a babák aznapi történetével, így a kőre ülve hallgattam a mímelt párbeszédet, mely ártatlannak indult, de aztán mégis felkaptam rá a fejemet.

- Sosem segítesz senkinek, csak magaddal törődsz. A bátyád Maximilian is ezt csinálja - a fiú babát igazgatta, mire lepörgettem korábbi játékainkat az agyamban. A lány babát Jean-nek hívják, idősebb fivére Maximiliam, s a testvérpár így kísértetiesen hasonlított Perezékre. - Akkor majd változtatok ezen és ott segítek, ahol tudok - miközben a lány babával közelebb lépett a másikhoz, villámcsapásként villant be Juniper korábbi kérdése, hogy segítsen -e a terasz rendberakásával. 

- Hé, picúr, nem vagy éhes? - kérdeztem tőle hátsó szándékomat elősegítve, mire feltápászkodtam a kőről és megvártam, míg Juniper is így tesz.

- Mindig az vagyok.

- Na és mi a kedvenced? Palmer még nincs itt, szóval be kell érned velem.

- A húst nagyon szeretem - mosolygott rám egy elég tág témakört megszabva miközben bementünk a házba és a második emeletet megcélozva először kezet mostam, majd a konyhába igyekeztem, ahol Juipert felültettem a pultra és hozzáláttam a főzéshez.

- Mondd csak, vannak barátaid a bölcsiben? - kérdeztem óvatosan tapogatózva a vékony jégen és elővettem a hűtőből egy tálca darált marhahúst. 

- Igen, de inkább a  másik csoportból, mert nálam túl sok a hülye. 

- Értem - bólintottam és egy megpucolt répát adtam neki, hogy nassoljon, míg nincs kész a vacsora. Zellert és krumplit kockáztam, pár vöröshagymát is megpucoltam, miközben óvatosan faggattam a gyanút nem fogó Junipert. Régen anya is ezzel a recepttel bírt szóra, mikor rájött egy csínyemre mielőtt azt elmodhattam volna neki. Bár lehet, hogy a korábban hitt varázserő helyett csak a beleöntött bortól eredt meg a nyelvem. - Ezek a barátok többségében lányok?

- Van ilyen is, meg olyan is.

- Ők kedvesek veled? 

- Kedvesek, persze. Engem mindenki szeret.

- Biztos az összes csoporttársad beletartozik ebbe a "mindenki"-be? Mármint nem bántanak, meg ilyenek ugye?

- Dehogyis! - legyintett és magához vett egy újabb répát, míg én a feldarabolt zöldségeket a vízzel felöntött karamellizált hagymára öntöttem.  

- Csak aggódtam, mert amikor elsétálam a játszótér mellett, felismertem az egyik kisfiút, aki éppen lelökött valakit a hintáról - hazudtam, hogy többet tudjak meg, mivel a szószátjár kislányból harapófogóval kellett kihúzni minimális információt is. - Leopoldnak hívták azt hiszem, de nem igazán tudtam kivenni, mert a másik kisgyerek, akit ellökött, sírva mondta.

- Van egy csoporttársam, akit Leonard-nak hívnak.

- És ő agresszív? Impulzív? Bánt másokat?

- Nem, ő nagyon édes fiú, beszélget velem, tanácsokat ad. Biztos szeret engem. 

- És te szereted őt? - kérdeztem miközben egy kanállal megkóstoltam a ragu levét sósságát tesztelve.

- Igen, de ezt Maxi nem tudhatja meg. Ígéred? - nyújtotta kisujját. Ez a kötelék szent és sérthetetlen, de még a beleegyezés előtt tudtam, hogy meg fogom szegni, így aztán csak bólintottam és magamhoz öleltem a lányt. - Finom lett?

- Nekem ízlik. Megkóstolod? - kérdeztem és egy másik kanállal mertem egy keveset, majd alposan megfújva adtam neki, nehogy elégesse nyelvét. - Na, ehető, vagy vigyem haza és kenjek neked egy mogyoróvajas bagelt?

- Ez nagyon finom - hümmögött elismerően. - Kár, hogy Palmer nem csinál ilyeneket. 

- Palmer is jókat süt-főz. A minap megkóstoltam a pulton hagyott csokis kekszét és kishíján elmentem.

- Ezt most nem értem. Azt mondod finom volt, akkor miért mentél volna el?

- Majd megérted, kölyök - paskoltam meg feje búbját és hónaljánál fogva leemeltem a pultról. - Amíg hűl egy kicsit, kirakunk egy puzzle-t, oksi?

- Maxival elkezdtünk egyet még tavaly, de azóta se csináluk meg - fonta macsát mutatóujjam köré és az emeletre lépcsőzve a keleti szárny felé indult. 

- Tudod, nem muszáj kirakóznunk, bújócskázhatunk is, vagy segíthetsz befejezni az esszémet, mert kicsit lemaradtam vele - húztam a nyugati szárny felé, hisz Maximus erősen ajánlotta az ellenkező irány kerülését. Ámbár magamban elhatároztam, hogy meglesem magamnak miért tiltott az a terület, nem éppen Juniper-rel terveztem, hátha csontvázak lógnak a gardróbban vagy ilyesmi. 

- Maxi odarejtette a szülinapi ajándékomat, ugyi? - kérdezte izgatottan és így aztán belement, hogy kövessen a megengedett szárnyba. - Két hét múlva lesz. Biztos már megvette. Mondtam mit kérek neki, de mindig meglepetés. Szerinted? Te tudod?

Juniper hajthatatlanul kérdezgetett az ajándéka felől, míg én teljes figyelmemet a beadandómnak szenteltem és csak néha-néha vakkantottam neki válaszokat. Elhatároztam, hogy a határidő előtt leadom az esszét, de minél több időt töltök a kisebbik Perezre vigyázva, annál lassabban haladok a dolgozattal, amit két nap múlva be kellene adnom. 

- Lia, Lia! Éhes vagyok! Lia - rángatta meg a karomat Juniper, mire magamhoz kapva a füzetemet és pár nyomtatványt lesiettem vele a konyhába. Még számomra is túlzottan nagy adagot mertem számára a raguból, mert abban reménykedtem, hogy eltelítődik és fejébe szállva a mennyiség kiüti pár órácskára, hogy befejezzem a feladatomat. Tervem azonban meghiúsult, mikor a kislány a tányér felének elusztítása után megálljt parancsolva abbahagyta az evést és, mint egy megpakolt kamion masírozott el, hogy tovább játsszon. 

Félbehagyva saját vacsorámat pakoltam el Juniper után és a már felszbadult tálak, lábosok elmosogatásának láttam neki, mikor a sütő ajtajának tükröződésében megpillantottam Maximust, aki köszönés nélkül csörtetett el mögöttem fel az emeletre. 

Szürke trikóján izzadtság foltok sötételledtek, az anyag alját felhatjva törölte meg gyöngyöző homlokát, ezzel felfedve kidolgozott hasizmát, melynek kockáin a cseppek, mint felhők az égen ültek s tökéletesítették az összképet. Hosszú lábaira siklott a pillantásom, melyeket egy térdig érő fekete sportnadrág fedett, majd újra markáns vonalú arcára vándolt tekintetem, mely összeakadt a sütőajtó tükrében engem figyelő kékjeivel. Ösztönösen kaptam el barna íriszeimet, így szembesültem a vízben úszó konyhapulttal miután a csapot nem zártam el amíg Maximus lehetetlenül tökéletes edzés utáni külsejét stíröltem.

- Picsába! - mordultam fel és elzárva a csapot a felmosórongyért igyekeztem, míg Max egy harsány nevetés kíséretében távozott. 

Amíg Max a zuhanycsobogás alatt felfrissítette magát, addig én nyomorultan próbáltam feltakarítani a kiömlött vizet, s mire végeztem vele, úgy döntöttem, inkább állva, a pultnak dőlve fogyasztom el vacsorám maradékát. 

- Figyelj, Max, szeretnék veled beszélni - tettem le a kezemben tartott tányérat, mikor a fiú megjelent csípőjére tekert fehér törülközőjében. Fekete tincsei még viesen lógtak arcába, ezzel kiemelve a gyönyörű azúrkék szempárját, mellyel a hűtőben sorakozó vizespalackokat méregette, míg végül egy dobozos narancslevet vett elő, melybe rögtön bele is ivott, nem szórakozva a pohárba öntéssel.

- Sajnálom, hogy viszket a micsodád, de az én ágyam egyszemélyes. 

- Neked folyton a szexen jár az eszed? Idióta!

- Nem, néha elmélkedek azon is, hogy ok nélkül mégis mennyire szemtelen vagy velem. De igen, többségében a szexen gondolkozom - ajkain kaján vigyorral lépett közelebb, de csak míg felmarkolta tányéromat és helyettem fejezte be vacsorámat egy lépést hátrálva. - Miről is akartál beszélni velem?

- Egy Leonard nevű kisfiú bántja Junipert. Folyton beszólogat neki, azt mondja neki, hogy nem jó és meg kell változnia, de Juniper nem akar róla beszélni.

- Akkor honnan veszed, hogy bántják?

- Amikor babázik, a játékok neve Leopold, Jean és a lány bátyja Maximiliam. 

- Tehát abból, hogy hasonló hangzású neveket adott a játékainak, mint amilyennel a valóságban körül van véve, verbális bántalmazásban részesül a bölcsödében? Túl sok Harry Pottert néztél, Magnolia.

- Azt gondoltam, hogy minden áron megvéded a húgodat, ha egy hajszála is görbül, erre, amikor tényleg baj van, nem teszel semmit?

- A te képzelgéseid és összeesküvés-elméleteid nem jelentik azt, hogy baj van. 

- Nem gondoltam volna, hogy az oroszlán ilyen gyáva kiscica valójában.

- Megkérdőjelezed, hogy jó testvér vagyok -e? - ragadta meg csuklóimat és a hűtőszekrény csukott ajtajának nyomott. Szavait úgy fröcsögte, hogy lehellete bőrömön táncolt, olyan közel volt hozzá, hogy borostája szinte arcomat karcolta, erős kezeivel egyre jobban szorította csuklómat, testével teljesen a hűtőnek nyomva. - Mit tudsz te a testvériségről, Magnolia? Egyedül vagy, mint a kisujjam, azt sem tudod hogy kell bánni az emberekkel, nem hogy hogyan kezelj egy húgot. 

- Csak aggódom Juniper miatt - nyökögtem visszatartott lélegzettel.

- Én vagyok a bátyja, az én dolgom, hogy aggódjak érte. Ha tényleges a veszély amiről jártatod a szád, majd megvédem, de amíg a te kombinálásaidra kell alapoznom, nem cselekszem - felelte kissé nyugodtabban, majd elengedve csuklóimat, ellökött magától, felkapta a tányéromat és magába lapátolva a vacsorámat andalgott ki a helyiségből. - Kösz a ragut.

Lecsúszva a hűtőn nyúztam le hátmat, de nem foglalkozva az égő érzést kölcsönző helyzettel, kezeimbe temettem arcomat és némán elsírtam magam kiadva az előbbi megfélemlítés szülte feszültséget. Lelkiekben összeszedtem magam, letörölve a  felhevült arcomon csordogáló könnyeket felálltam a padlóról és összekapva a cuccamat, köszönés nélkül léptem le. 

Két utcányira a lakástól parkoltam, ugyanis az ilyen nyomornegyedekben mindent visznek, ami mozdítható, értéktől függetlenül, így nem is volt lérdés, hogy az új piros Minmet nem adom keselyűk kezére. Feldúltan gyalogoltam hazáig, hagytam, hogy a lehűlt levegő kitisztítsa elmémet és nyugodtan térjek haza, de az épület előtt kialakult téboly szédítően csapott fejbe teljesen romba dönte korábbi megnyugvásomat.

Kék, piros fények villogtak, a tűzoltóautót egy esetkosi s a körülötte hemzsegő egyenruhás rendőrök, mentők vették körbe. Leblokkolva szaladtam fel a dohos lépcsőházban, ahol a kíváncsiskodó szomszédok és beöltözött törvényszolgák zsúfoltsága közepette próbáltam utat törni.

- Hölgyem, Ön nem jöhet be ide - állított meg a bejárati ajtómban utat álló hústorony.

- Még csak az kéne. Én itt lakom, engedjenek be - ütöttem ököllel a rendőr mellkasát, aki kollégájával telepatikus szemkontaktust váltva végül arréb állt. - Mi történt? - kérdeztem a nappalban fotózó helyszínelőt.

- Ön Mr.Mendes... - vitte fel a hangsúlyt a mellettem termett rendőr arról kérdezve kije vagyok az itt lakó férfinak.

- ...lánya. A lánya vagyok, Magnolia. Mi történt? - kérdeztem ziláltan.

- Az édesapja a kanapén dohányzott és valószínűleg a túlzott alkohol hatására elaludt, ezzel magára gyújtva az ülőgarniturát, a szomszédok hívták ki a tűzoltókat a füst miatt. 

- És életben van? - faggatóztam. A stresssz és sokk hatására nem tudtam tisztán gondolkodni, még saját gondolataimat sem hallottam, így nem csoda, hogy alig értettem valamit a zsaru beszámolójából.

- Igen, de eszméletvesztés kórházba kellett szállítanunk. Ha gondolja bevihetem hozzá.

- Van autóm, köszönöm - dadogtam.

- Ilyen állapotban nem kellene vezetnie. Beviszem az édesapjához, úgyis már lejárt a műszakom és útba esik. Jöjjön! - lépett el mellőlem és kirántott a káosz centrumából. - Mr. Mendes nagyon szerencsés férfi. Ha öt perccel később telefonálnak be, füstmérgezés átal életét vesztette volna - mosolygott rám, mikor elfordítva a slusszkulcsot beindította a motort, melynek búgó hangjától összerezzentem. Lecsúszva az ülésen pillantottam ki az ablakon és a villózó fényeket látva utoljára, lehunytam szemeimet, hagyva, hogy az első könnycsepp leguruljon arcomon.