- Ne vágj már ilyen búval baszott képet - szörnyedt el Rebe, mikor a sokadik boomerang készítésével kísérletezett.

- Az összes boomerang egyforma. Vagy csücsörítünk rajta, vagy elmosolyodunk, néhanapján kacsintunk. Nem lehetne valami...nem is tudom, új felállás?

- Ha megcsókollak, az elég újnak számít? - kérdezte megpróbálva komoly hangot megütni, azonban arckifejezésem láttán elnevette magát. - Jesszus Lia, nagyon dögös csaj vagy, de Weatherlyt még rád se cserélném le.

- Most kihordtam egy infarktust.

- Gyere, a mosdóban van tükör, ott még nem csináltunk boomerangot - indult meg a lépcsők irányába, mire szemeimet forgatva követtem. Rebe közösségi élete nagyon forgalmas, sok barátja van, akik ezerszer érdekesebbek, mint én, mégis, valami érthetetlen okból kifolyólag velem lóg. Azonban ugyanúgy megtalálható a közösségi médiában, sőt, rendszeresebben posztol, mint egy influencer, mert szerinte manapság a social media platformok többet mondanak ezer szónál.

A mosdó üresen várt ránk, elősegítve Rebe boomerángjának létrejöttét, tetszőlegesen elrendezhettük a terepet. Mielőtt feloldhatta volna telefonját, a tükörben megpillantottam egy, a bal kezemen ékeskedő foltot, mely tegnap Maximus szorításának nyomául maradhatott. Miután Rebe sem a Maximussal kötött alkumról vagy annak piszkos üzleteiről, sem apám erőszakos jelleméről nem tud, tennem kellett valamit, hisz ekkora kék-zöld foltra nem húzhatom rá, hogy nekimentem az ajtónak, hacsak nem egy tömör acél darabról beszélünk, de az olyan ritka, mint a fehér holló.

- Honnan szerzed az ötleteket? A képek szerkesztéséhez, meg hasonlók.

- Egy igazi Pinterest-kurva vagyok. Ha ott nem találod meg amit keresel, sehol sem fogod.

- Akkor keressünk ihletet képkészítéshez, hátha valami kreatívra akadunk.

- Zseni vagy! Így talán nem viszlek vissza a menhelyre - derült fel és fénysebességnél is gyorsabban kapta elő mobilját, melynek képernyőjét ellepték a barátokkal készített képek.

- Az ott? - böktem rá egyre, amin két lány egy-egy shaket szürcsölgetett.

- Úgyis megszomjaztam, akkor két shaket ütünk egy csapásra - kacsintott és felkapta táskáját, melybe számos alapozó és sebem elfedéséhez szükséges holmik lelhetőek fel, így cselekednem kellett, hogy elfedhessem a foltomat, hisz nálam ehhez fajta smink nem akad.

- Hagyd csak itt, majd én vigyázok rá, elég ha csak a tárcádat viszed - mosolyodtam rá, majd egy bólintás után távozott.

Amint kitette a lábát a sötétkék ajtón, hevesen kutakodni kezdtem a mosdókagylós pulton hagyott ridikülben, melyből kikapkodtam az alapozókat, korrektorokat és Rebe egyik rúzsát is, mely kísértetiesen hasonlít bőröm árnyalatához. Ahogy a dús szálú ecsetet a karomhoz érintettem, iszonyatos fájdalom nyilalt a Max által tegnap megszorongatott részbe, melyek apró felszisszenéseket váltottak ki belőlem. Gyakorlott vagyok a sebek lefedésében és elrejtésében apámnak hála, ezért sem értem, miért nem jutott eszembe reggel a folt lesminkelése. Talán az álmom annyira beárnyalta az elmémet, hogy még azon területen sem működtem száz százalékosan, melyen igencsak gyakorlottnak számítok.

Épp csak visszaszórtam a termékeket a táskába, mikor Rebe berúgta a mosdó ajtaját, hisz kezeiben a két shake-es pohár foglalt helyet, így ezt a kevésbé elegáns, azonban sokkal inkább hozzá illő megoldást választotta.

- Bocs, hogy ilyen sokáig elvoltam, de Martha néni helyett egy új büfésünk van, aki körül csakúgy legyeskednek a bigék. Muszáj lesz találkoznod vele, pont a te eseted, mintha csak neked teremtették volna!

- Megtaláltad a Weatherlymet? - kuncogtam, miközben belekortyolam a vaníliás italba.

- Ahogy mondod, szóval készülj barátosném, mert innentől fogva minden nap büfézni fogunk.

▬▬▬▬ 🐚🦋

+1 (310)421-0657
Már csak negyed órád van.

Értetlenül bámultam az ismeretlen számtól érkezett üzenetre, mely fenyegetően hatott, így gyorsan félredobtam a készüléket, mintha az bármin is segített volna. Homlokomon apró izzadtságcseppek jelentek meg, szívem hevesen zakatolt, mikor ismét pittyent a telefon, így körbenéztem, hogy tartózkodik -e még valaki a könyvtárban rajtam és Brendán kívül, akivel megírtuk a felmondási papírjaimat, majd miután meggyőződtem róla, hogy nem, ismét a telefonoma pillantottam.

+1 (310)421-0657
Magnolia! Ha a húgomat a bölcsődében mered hagyni, nem állok jót magamért. Úgyhogy egy percet se késs!

Sosem gondoltam volna, hogy életem során valaha is megörülök Maximus Caiden Perez üzenetének, de mégis megtörtént. Ajkaimat nyugodt sóhaj hagyta el, majd ezt követően el is mentettem a számát, hogy megspóroljak magamnek még egy infarktust. A becenév választásnál vacciláltam a gyógyszertáros, füvesember és az eufórikus kétajtós szekrény között, de miután Rebe-nek is teljeskörű hozzáférése van a telefonomhoz, valami kevésbé beszédes névre kellett esnie választásomnak.

ME
Honnan szerezted meg a számomat egyáltalán?

KINDER MAXI KING
Megvannak a forrásaim, tündérke.

ME
Nem lett volna egyszerűbb Messengeren rám írni?

KINDER MAXI KING
Sosem választom az egyszerű utakat, abban nincs semmi izgalom, se veszély. Ami egyébként a második neved, nemigaz?

ME
Hát figyeltél rám, amikor beszéltem? Istenem, Maximus, ez olyan édes tőled
Remélem a képernyőn keresztül is érezhető volt a szarkazmus

KINDER MAXI KING
Amikor nem valami mocskosan jár az eszem a csinos kis szádat nézve, néha figyelek arra amit mondasz
Remélem képernyőn keresztül is magad előtt látod a mosolyom

ME
Inkább tedd férre a bárgyú vigyorgásodat egy kicsit (elképzelem milyen nehéz lehet számodra, ha nem magaddal foglalkozol kivételesen) és küldd át a bölcsőde címét.

KINDER MAXI KING
Silverfox Elite Nursery - Google a barátod
Ja és Juniper nem ülhet semmiféle tömegközlekedési tragacson, se a bicikliden, amit a Szentlélek tart össze

ME
Akkor akadályozd meg
Az én garázsomban nincs három kocsi meg egy motor, sőt, garázsom sincs

KINDER MAXI KING
*négy kocsim van

ME
Szóval mi legyen Juniper-rel? Elhozod te, ahogy abban megállapodtunk?

KINDER MAXI KING
Nem, találsz a parkolóban egy kocsit, amivel elviheted
Egy piros mini cooper, hogy legyen valami szín az életedben

ME
Szerinted egyedül te neked van piros minid az egyetem területén?

KINDER MAXI KING
Higgy nekem, ezt meg fogod ismerni

ME
Még ha hiszek is neked, honnan szerzek hozzá kulcsot?

KINDER MAXI KING
Kettőt találhatsz hova rejtettem ;)

Nem is kellett gondolkodnom, szinte azonnal beugrott Maximus kis rejtekhelye, így lassan felkeltem a nem túl stabil székről, majd levettem a polcról a Bibliát, melyben valóban egy kulcs lapult, melyet a levegőbe dobtam, s az elkapása után besepertem az asztalomon lévő cuccaimat a táskámba és a parkolóba igyekeztem, hogy időben odaérjek Juniperhez.

- Nevetséges - forgattam szemeimet, mikor megpillantottam a piros mini coopert, melynek szélvédőjére egy szál magnólia volt erősítve az egyik ablaktörlő segítésgével. Leügyeskedtem a virágot, melynek szárán egy cetli fityegett, amire ismét csak az égre emeltem tekintetemet.

"A szabályaim mindegyik kocsimra vonatkoznak, légy jó házi állat és fogadj szót, tündérke ;)"

Ugyan autóm nincs, de jogosítványom van, mert Rebe-től a tanfolyamot kaptam tizenhatodk születésnapomra, majd később az ő kocsiján gyakoroltam és elevenítettem fel megszerzett tudásomat. Hosszú idő után először ülni a volán mögött felszabadító, mellette azonban enyhén feszült érzés volt, főleg, hogy egyszerre kellett koncentrálnom a gps-re is.

- Jó napot - támaszkodtam a recepciós pultra, ahol a harmincas évei elején járó hölgy a vezetékes telefon vonalának túlsó felén beszélő ember magyarázkodását hallgatta. Türelmetlenül járattam feketére lakkozott körmeimet és közben szemeimmel felmértem a hófehér falú, drága bútorokkal felszerelt bölcödét.

- Magnolia Mendes? - kérdezte a recepciós vállával megtámasztva a kagylót miközben az előtte katonás sorrendben elrendezett íróasztalon a jegyzettömb felé nyúlt, hogy egy tollal társítva nekem adja. - Kérem írja fel a telefonszámát és a címét.

- Miért?

- Ez a szabályzat, miután Ön is átveheti Miss Perezt, ha valami történne, el tudjuk érni. Mindent a gyermekek biztonsága érdekében - virított rám egy széles mosolyt, drága pénzért megcsináltatott tökéletes fogsorát felém villantva.

- Ha hívatlanul nem állítanak be vagy telefonálnak semmis ügyletekben, megadom a számomat - vontam meg vállamat és felfirkantottam kért adataimat a papírra. Mondjuk kétlem, hogy bojlert vagy késkészletet szeretne hirdetni telefonos megkeresésekkel.

- Nem szokásunk érdemtelen ügyekben telefonálgatni, ám hívatlanul beállíthatunk Perez kiasasszony biztonsága érdekében, effelől biztosíthatom, Miss Mendes.

- Persze, a poronty biztonsága az első - küldtem felé legkedvesebb mosolyomat és követve a magassarkúban tipegő hölgyet, szelve a világos folyosókat, az egyik terembe vezetett, ahol térdemig, a délben repetázó gyerekek combom feléig értek.

- Juniper kisasszony, megjöttek érted - harangozta be a recepciós hölgy, mire az említett kislány felpattant a székről és megindult felém.

- Szia, Lia - nyújtotta mancsát, melybe belecsaptam.

- Milyen napod volt? - kérdeztem megfogva kezét miközben úton voltunk kifelé.

- Nem volt rossz - vonta meg a vállát.

- Nem vagy valami határozott - méregettem a kis törpét. - Teszünk egy kis kitérőt, de erről nem szólunk Maximusnak, jó?

- Valami rosszra készülsz?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy az ő olvasatában szabálytalannak. Tudod Juniper, amiről nem tud, az nem fáj neki.

▬▬▬▬ 🐚🦋

Juniper a délutáni titkos fagyizás utáni diabéteszkómától elcsendesülve játszott az ágyán elszórtan heverő plüssökkel, míg én a szőnyegen görnyedve folytattam sürgető határidőre kiszabott beadandómat. A biostatisztika elég agyzsibbasztó egy tantárgy, ezalól az erre irandó esszék sem kivételek, így fel kellet dobnom magamat valamivel, mielőtt becsavarodtam volna.

- Nem vagy éhes, Prücsök?

- Tudnék enni - mosolyodott el huncutul és szóra nyitva száját a Perez duó személyi szakácsáért kiáltott volna.

- Mit szólnál hozzá, ha ma én készítenék neked uzsonnát és nem Palmer. Szegény lány itt gürizik egész nap, ráfér egy kis pihenés.

- Nekem mindegy, csak kaja legyen - vonta meg vállát és visszatért a plüssök világába, míg én csapot papot otthagyva a konyhába igyekeztem.

A hatalmas helyiséget kórházi hangulat ölelte a steril, lakkozott fehér berendezésekkel és a makulátlanság tortáján már csak a pulton ülő kis fehér hangszóró volt a hab. Telefonomat a zenét felerősítő eszközre csatlakoztattam, melynek hátulján megtaláltam egyéb kombinációk mellett a WIFI-kódot is, melyre csatlakozva ingyenes Spotify fiókommal tivornyáztam.

- Tell me something 'cause I need somebody - énekeltem torkom szakadtából és közben csípőmet a ritmusra hangolva ringattam.

- Treat me as you would treat a little child - folytatta a dalszöveget egy mély férfi hang, mire összerenzenve fordultam hátra. Maximus a konyhasziget túlsó felén állt, majd lassan közelített felém megkerülve azt, s ezzel párhuzamosan rekedtes hangján is finomított. - Love me, love me, love me now.

- Touch me, touch me, touch me now - folytattam elcsukló hangon. Közelsége megrémített, mert részben féltem tőle és erőszakosságától, másrészt viszont felcsigázott, hisz végső soron, büszkeségemet lenyelve bevallom, nem egy csúnya férfiról beszélünk. Sőt. Muszklis karokra simuló fekete ing első gombját szabadon hagyva, mély kék tekintet, csókért kiáltó dús ajkak, éles állkapcsot kiemelő borosta - s mind ehhez férfias, mégis biztonságos érzetet kölcsönző illatfelhő társul, mely garantáltan érzhető maradna egy apokalipszis után is, szemben az én gyenge aromáimmal.

- Let me check inside of you, oh, yeah - mély hangja dorombolva vette át rajtam az irányítást és ezt nagyon utáltam benne. - Imádom, hogy hatással vagyok rád - suttogta a fülembe, mire libabőr táncolt végig testem minden pontján. - A puszta jelenlétemmel lázba hozlak - egyre közelebb préselte magát hozzám, míg baritonjával továbbra is szenvedélyes hangnemet ütött meg. - Kár, hogy ez nem kölcsönös.

Itt tanultam meg a leckét örökre: Maximus Caiden Perez az a fajta ember, aki előbb a mennyekbe emel, majd egy mélyrepüléssel a pokolba taszít.

- Aki nem képes betartani az egyszerű szabályaimat, Michele Morrone-t hallgat és a konyhában táncol, az nálam hangyafasznyi esélyt se kap - veregetette meg vállam, majd mögém lépett, hogy egy üveg vizet vegyen elő a hűtőből. A bárgyú vigyorral mosolygó férfit faképnél hagytam, hogy sietős léptekkel a fürdőszobába mehessek. Lenyelve a megalázástól gyülemlett könnyeimet vízzel és szappannal sikáltam meg a karomat, melyet pár órával ezelőtt sminkeltem le és szándékomban állt Max tudtára adni, elvetette a sulykot, ezúttal fizikailag is.

Mély sóhaj hagyta el ajkaimat, mikor a csapon támaszkodva farkasszemet néztem tükörképemmel, majd felszívva magamat, felemelt állal sétáltam Juniperhez, aki még mindig plüssei varázsában úszott.

- A tesód kiüldözött a konyhából, szóval uzsonnával nem szolgálhatok - guggoltam le az ágya elé és éppen visszatértem volna leckémhez, mikor Juniper megakadályozott ebben.

- Lia, játszanál velem?

- Hát persze - fordultam vissza mosolyogva. - Lehetek én a vizilóval? Az a kedvenc állatom.

- Persze, az enyém úgyis az oroszlán - mutatta fel mosolyogva a kezében tartott állatot, majd egy komplett állatkerti jelenetet adtunk elő Juniper kastélyának baldahinos ágyán a csöpp kis csajszival, aki bevezetve rossz dolgok nélküli világába teljesen kirántott marcangoló gondolataimból és egy új helyre kalauzolt, ami tulajdonosával együtt belopta magát a szívembe.

- Kész a vacsora, tündérúrnőm - nézett be az ajtón Max.

- Azt hittem már nem is köszönsz - csúszott le az ágyról Juniper és bátyja nyakába ugrott, aki lehajolva felkapta a kislányt. - Lia is velünk eszik ma?

- Én nem hiszem, hogy ez jó ötlet - vetettem futó pillantást a küszöbön álló férfira, aki bájgúnár szerepet öltve nyájasan mosolygott rám.

- Légysziii - nyújtotta el a magánhangzót Juniper és édesen vigyorgott le rám.

- Rendben, csak miattad - hunytam szemet a délutáni incidens felett és kiviharzottam a szobából.

Az étkezőasztal három főre terítve várt ránk, a konyhapulton sült hús, zöldbab és krumlipüré sorakozott, mellyel én kínáltam körbe a testvérpárt, hogy Maxnak megmutathassam tegnapi agresszív viselkedésének következményét, mikor odahajoltam elé, a foltot szó szerint orra alá dörgölve.

- Zöldbabot? - ajánlottam fel a férfi elé hajolva, dekoltázsomat a sebes kezemmel eltakarva. Az azúrkék szempár a színes foltra kúszott, gúnyos mosolya arcára fagyott, mikor ajkait összepréselte és láthatóan döbbenet ült ki arcára. - Maximus, kérsz zöldbabot?

- Öhm...igen, kérek - rázta meg fejét, majd Juniper mellé léptem, hogy őt is megkínáljam. Miközben tettetett tudatlansággal fogyasztottam el vacsorámat, lopva Maximust lestem, aki egész este meglőve figyelte a véraláfutásos karomat, melybe olyan szinten elveszett, hogy még enni is elfelejtett, így maradékával szedtem le tányérját.

- Beszélhetnénk? - kérdezte, mikor összepakoltam Juniper padlóján heverő tanszereimet. Aprót bólintottam, mire a hálószobája felé biccentett. A kulcs elfordult a zárban, majd Max lelkiismeretfurdalással hangjában kérdezgetett. - Azt a karodon... én okoztam?

- Igen.

- Sajnálom, Lia. Az utolsó dolog, amit ezen a világon elkövetnék, az egy nő bántalmazása. Bocsáss meg.

- Változtat az bármin is? Ugyanolyan agresszív leszel velem, felcsigázol, majd szavakkal bántasz, ha rosszat szólok, erőszakosan reagálsz rá csak nem lesz érte bűntudatod, mert megbocsátok. Nem pszichológusnak kellene tanulnod, hanem pszichológushoz kellene járnod - mondtam összefont karokkal, mire erősen megragadott két vállamat közrefogva. - Látod, pontosan erről beszélek.

- Igazad van, sajnálom - motyogta, majd farzsebéből előhúzott egy borítékod. - Az eddigi béreid. Jó szolgálatot tettél, Juniper imád.

- Ez kölcsönös - utaltam a délutáni intermezzóban elhangzott mondatára, majd jó éjt kívántam neki és húgának, hogy hatszáz dollárral táskámban vezessek haza a minimben. Számomra ismeretlen érzés fogott el és a rám telepedett boldogság végett széles mosollyal téertem haza, ahol egy mosogatás, alapos felmosás és a kanapén henyélő apám mellett felborult sörösüvegek vártak.