-Na és te milyen zenét szeretsz? - léptettem közelebb a kezemben tartott fiú babát a Juniper mancsában szorongatott lányhoz. Öltözékük megegyezett, mindketten egy hosszított rózsaszín-fehér pöttyös ruhát viseltek, még lábbelijük is azonos volt, mintha csak szinkronizálták volna őket. Ezzel szemben az én babám, anyakönyvezve Leonard, egy neonzöld fürdő nadrágot viselt és kidolgozott kockahasát mutogatta Jean-nek, míg én szokásomhoz híven, fekete és szürke árnyalatokban díszelegtem. 

- Szeretem az ACDC-t és a Guns N' Roses-t, de bármilyen pörgős dal jöhet.

- Na és táncolni is szeretsz?

- Igen, de nem tudok. Csak balettozok, mert oda írattak be, de ki nem állhatom azokat az álszent kurvákat  - nevetett fel Juniper miközben a babát irányította. 

- Ki tanította neked a k betűs szót?

- Micsoda? - kérdezett vissza még mindig a babára koncentrálva, mellyel egy ötletet is adott, hogy adagolhatnám be neki a csúnya szavak kerülését.

- Jean, olyan szép neved van, gyönyörűen nézel ki, ne rontsd el azzal, hogy ilyen szavakkal dobálózol - fordítottam meg a babát drámai hatás kedvéért. - Olyan fiatal vagy még, nincs késő visszafordítani ezt a rossz szokást. Ha táncolni szeretnél velem, kérlek ne káromkodj.

- Rendben, Leopold. Megváltozom a kedvedért - lépkedett közelebb a babával, mire felé fordítottam a kezemben tartott játékot. 

- Nem akarom tönkretenni Jean és Lepold nagy pillanatát, de szeretnék pár szót vátani Liával - lépett be kopogás nélkül Max az ajtón. 

- Átveszed addig, nagylány? - kérdeztem Junipert, majd bólintása jegyében kezét nyújtotta, hogy átadhassam a babát. Max felajánlott segítsége nélkül tápászkodtam fel a földről, aminek a szoros szürke farmerba bújtatott lábaim nem igazán örvendtek, s rándulás formájában elégelték meg a helyzetet.

- Örülök, hogy jól elvagytok June-nal - kezdte még húga hallótávolságában a szobából kifelé, majd mikor a hálószobájába értünk és becsukta annak ajtaját, rögtön váltott. - Nem a te dolgod Juniper nevelése, úgyhogy többször ne terelgesd semmilyen irányba se, akkor se, ha egy játéknak álcázod.

- Miért, talán hagynom kellett volna, hogy két éves létére úgy beszéljen, mint egy kocsis? Max, ez nem normális és igen, nem nekem kell nevelnem, de ha senki sem teszi meg, én miért ne tenném? - kérdeztem, de amint kiszaladt a számon, már meg is bántam a második kérdésemet. A fiú kék tekintete dühben forgott, tetovált karjával megragadt és tenyerében lakozó minden erejét vékony végtagomon vezette le, melyet fedő necc hálós anyag semmit sem fogott fel a fájdalomból.

- Nekem egy ilyen senki ne osztogasson nevelési tanácsokat! Ha te is keresztülmentél volna annyi fájdalmon, mint amennyin Juniper, elnézhető volna a káromkodás. Meghalt az anyja. Még csak most múlt két éves. Sosem fogod tudni ez milyen, úgyhogy a szádat még egyszer ne használd olyan becsmérlésére, akit nem is ismersz! - vicsorított egyre közelebb hajolva. Könnyek gyűltek a szemembe és egyre forrósodó torkommal nehezen nyeltem, de nem hagytam, hogy gyengének lásson, mégha belepusztolok sem adom meg neki azt az örömet.

- A bemutatkozáskor úgy tűnt alig három szót ismer, ehhez képest az imént sokkal érettebb volt. Mégis mit gondolsz, honnan szedi az olyan szavakat, mint a "kurva"? Hát kétlem, hogy a puccos magánbölcsiben töltött délelőttjei alatt ezek ragadnak rá.

- Hát ez a bajod - nevetett fel hitetlenkedve és elengedett szorításából. - Mindig is szegény voltál, ösztöndíjjal vagy a fősulin is, hát hogy nem jutott az eszembe! Te sosem jártál magánbölcsődébe, nem rendeztek neked "puccos" születésnapi zsúrokat és saját lovad sem volt. Vigyázz Lia, még a végén megsárgulsz az irigységtől.

-  Csak fel akartam hívni a fgyelmed arra, hogy a húgod elcsíphetett részleteket a szexbarlangodban elhangozottakból, ne adj Isten, még látott is valamit, vagy a lent folyó bizniszekből hallott valamit. Érdemesebb lenne óvatosnak lenned, Maximus. Ezt a húgod miatt mondom, nem a pénzed vagy akár te miattad. Az utóbbi kettő hidegen hagy, mert nem kapsz tőlük szeretetet vagy boldogságot - fontam karba kezeimet és az ajtó felé igyekeztem. - És ha megbocsátasz, az irigységtől sárguló lábaimmal visszamegyek Juniperhez. Az ő bébiszittere vagyok, nem a tiéd.

▬▬▬▬ 🐚🦋

- A pódiumra szólítom azokat, akik szeretnének néhány szót szólni az elhunytról - visszhangzott a pap hangja a templom kiürült termében. A padokon csupán egy-két ember ült, mindannyian fekete ruhát viseltek, legtöbbjük megtört arccal bámulta a sír melleti álványon elhelyezkedő bekeretezett, fekete-fehér fotót. Elsőnek édesanyám állt a mikrofon mögé, aki egy gyászos beszédet adott elő. Monogramjával hímzett dísz-zsebkendőjével törölgette smink nélkül ritkán látott arcát, kétség kívül nagy erőfeszítésébe telt, hogy egyáltalán meg tudjon szólalni anélkül, hogy patakokban folyó könnyáradata óceánná formálta volna a templomot. 

- Magnolia a világ legjobb gyermeke volt - hangzott el első épkézláb mondata. A "volt" szónál azonban ismét kifakadt és megfáradtan bordult a pódiumra szerelt mikrofonra. Rebe felpattant az első sorból és véget vetve anyukám küszködésének, lesegítette a középpontból, majd miután biztonságba helyezte őt az egyik padon, visszalépett a pódiumra és megköszörülte torkát.

- Lia a legjobb barátnőm. Nem fogom azt mondani, hogy "volt" és nem fogok róla múlt időben beszélni, mert itt él köztünk tobábbra is, a szívünkben mindig lesz egy hely a szarkasztikus, szerethető, megbízható személyének - emelte fekete kesztűs kezét mellkasára, majd az ujjait körülvevő anyaggal letörölte az arcán lassan csordogáló könnycseppet. - Nagyon fiatal még ahhoz, hogy egy ilyen oporsóban feküdjön és nem itt volna a helye. Nagyon nem. Momentán egy latin órán kellene ülnie mellettem és Weatherly professzorról kellene áradoznom, amit ő türelmesen végighallgatna, holott tudja, hogy minden szó csacsiság és még talán én sem hiszem el, hogy lehetnek esélyeim egy tőlem ennyire eltérő érdeklődésű férfival. Az én Liám mindig azt mondta nekem, hogy én egy tiszta vízű, UNESCO által világörökség részének nyilvánított tó vagyok, ami az embereknek biztos talajt biztosít a partjával és mivel tele vagyok energiával, a megpihenni vágyók feltöltődhetnek nálam. Nos, mint minden tónak, nekem is kell egy folyó, ami folyton energiával lát el és számomra ez a folyó Lia. És a medre hiába nem szállít már vizet számomra, pótolhatatlan lesz és senki sem léphet majd a helyébe. Mert mint már elmondtam, a szívemben örökké él.

Rebe leszegett fejjel sétált vissza a padokhoz, ahol édesanyám mellett helyet foglalva magához ölelve a nőt, annak vállára omlott vörös haja terítette be a fekete ruhába csomagolt csontos vállát, miközben a leghátsó padról felállt egy férfi. Fejét felszegte, öltönyét megigazította, beletúrt sötét hajba, hogy rendezze az összképet. Az alakot csupán hátulról láttam, így kiléte ismeretlen maradt  számomra. De pont ettől lettek hangsúlyosabbak a templom kövén megtett visszhangzó léptei, sétabotjával levegőben körzése és fütyülése, mely semmibe tiporta a tiszteletet. A férfi megállt a koporsónál, hátat mutatva a gyászoló tömegnek és belerúgott a fába. Egyet. Kettőt. Hármat. Addig rugdosta, míg a keret teljesen betört és a megrepedt fa beleállt a testembe, de nem állt meg ennyinél. Újabbat rúgott. Egyet. Kettőt. Hármat. 

Zilálva riattam fel a rémálomból és zakatoló szívemet tartó mellkasomról oldalamra tettem a kezem, melyből nem álltak ki fadarabok. Lassan megnyugodva, hogy élek a ziláló mellkasom egyre csillapodott, ahogy zavart lelkiállapotom is. Két kezembe temettem az arcomat, majd kis megnyugvás után az kócos fekete tincseimbe túrtam, ahogy az éjjeliszekrényemen pihenő digitális óra zöld számaira pillantottam. Az előtte hanyagul elterült hajgumi után nyúltam, melynek segítségével egy kontyot formáztam az izzadtságtól nedves hajzuhatagomból, majd a Metalicás pólómhoz felhúztam egy sortot, hogy ne egy póló-bugyi együttesben csoszogjak ki a fürdőbe. 

Egy hideg zuhannyal, füstös sminkkel, fekete necc harisnyára húzott kantáros szoknyával, alatta  kedvenc szürke pólómmal később a konyhában készítettem el az ebédet apámnak, aki még az igazak álmát aludta, mint minden lányán élősködő alkoholista szülő fél hatkor. A bolognai ragut és a tésztát külön dobozba csomagoltam el a hűtőszekrénybe, míg magamak is tettem el egy kis adaggal, hogy megegyem majd két előadás közt. Reggeli gyanánt a készülő ételből áradó mennyi illatokkal telítődtem el, de az állapot ideiglenessége miatt egy zöld almát bedobtam a táskámba. 

Fülhallgatómat fülembe dugva, adtam át magamat a zenének, miközben a lépcsőház közös tárolójában parkoló biciklire pattantam, hogy az ébredező város hideg szellőjében fürödve kiszellőztessem a fejemet. Mire a külvárosi lakásunktól a központban lévő egyetemig tekertem, a Nap felkelt, a hajnali szellő jópár fokkal melegebben simogatta az arcomat és az emberek nyüzsögve lepték el a várost. Járgányomat az egyetem előtti tárolóba állítottam, zár híján reménykedve, hogy nem lopják el, majd a Porshekból és Roverekból kiszálló gazdag, üresfejű egyetemen lébecoló diákokkal együtt sétáltam be az épületbe, mintha minden rendben volna.

Fülemben a hangosan dübörgő I want to break free-vel sétáltam be az előadóba, ahol közel sem olyan elánnal zajlott az élet, mint az a robosztus épületen kívül történt. Egyedül a takarítónő huzigálta fáradtan a felmosóronygot, mikor a széles lépcsőkön bakancsommal felcsörtetve, helyet foglaltam a leghátsó padban és az ablakon kifelé bámulva gondoltam vissza az éjjel lejátszódott szörnyű képsorokra. Elmerültem a fenyőfák végtelen látványában, így észre sem vettem, hogy megtelt az előadó tudásra vágyó egyetemistákkal egészen addig, míg a napjaimat bearanyozó vörös színfolt helyet nem foglalt mellettem. 

- Tegnap kezelésbe vett a doki, mi? - emelgette szemöldökét, miután kiszedtem a fülesemet, hogy Rebe-re figyelhessek. - Maximus Caiden Perez, a pszichológustan-hallgató görög isten tegnap elvitt magával, ma meg úgy bámulsz ki az ablakon, mint akit annyira megdugtak, hogy kiesett az agya. Minden részletet hallani akarok, a mocskosakat is. Főleg azokat.

- Nem történt semmi.

- Elmentél egy GQ magazin címlapjáról lelépő sráccal és még csak egy árva csók sem csattant el? Biztos az én legjobb barátnőm vagy? 

- Igen bitos. Csak azért keresett meg, hogy vigyázzak a húgára, én lettem a dadája, vagy mi.

- De nem is tűnsz egy gyermekbarát csajszinak. 

- Kösz, én is szeretlek.

- Köszönd a fekete ruhatáradnak barátnőm. Biztos nincs más a háttében? Nem hurcolt el szexrabszolgának vagy ilyenek? Nem zsarol valamivel, nem is tudom, hogy elvetted a bőrdzsekijét vagy lenyúltad a bakancsát?

- A gyanakvó orroddal inkább szimatolj arra, mert megjött a herceged - biccentettem az ajtón beérkező férfi felé. Amint Rebe odahajolt hozzám, hogy Weatherly számomra sablonos kardigánjáról áradozzon, villámcsapásként jutott eszembe az álmom, Rebe beszédje, a koporsó és az ismeretlen alak, mire kirázott a hideg.

- Gondoltam, hogy ez a nagy tiltakozásod Weatherly ellen csak színjáték, hogy kendőzd, bejönnek az unalmas férfiak neked.

- Micsoda? - tértem vissza az órára mentálisan is, de pont elcsítem Rebe sületlenségét, miszerint Isten megfosztott a jóízlés hatalmától.

- Az az igazság, Liám, hogy a libabőr sosem hazudik.