Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

NykaDelMar8: Sirokkó

NykaDelMar8: Sirokkó

1. Fojtogató szél

Jake gázt adott, és még gyorsabban száguldott az autó. Pedig már addig sem mentek lassan. Kyle letekerte az ablakot teljesen, és az egyik karját kinyújtotta rajta. A másikat Jake vállára tette. Közben teli torokból énekelte azt a dalt, ami a rádióban ment. Jake ismerte, de különösebben nem tetszett neki a szám. Aztán Kyle kikapcsolta az övét, és feléje fordult. A nyakát kezdte csókolgatni, keze Jake combjai közé tévedt, sokat nem foglalkozott azzal, hogy a másik éppen vezet. Jake vagány gyerek volt, de hülye nem. Igyekezett eltolni magától a fiatal fiút, aki valamiért viccesnek találta, hogy miközben 140-nel mennek, szexuális értelemben magára vonja a másik figyelmét, és éppen már rá is akart szólni, amikor elvesztette az uralmát a kormány felett. Automatikusan a fékre lépett, de az autó megpördült és belecsapódott az útmenti árokba.

Jake felriadt. Lihegve felült az ágyban, homlokán folytak a verejtékcseppek. Rendszeresen álmodott erről a szörnyű balesetről, és mindig kicsinálta őt. Felkelt és ivott egy pohár vizet a konyhában. Aztán az arcát is megmosta. Az utóbbi hetekben már eleve nagyon meleg volt, de előző délután megérkezett a sirokkó is, ami elviselhetetlenné tette a létezést.
Ez a dél-keleti irányból fújó szél a Földközi-tenger térségében kínozza az embereket azzal, hogy meleg és páradús. Gyakran fullasztó homokot hoz magával Afrikából. Több napig eltarthat, ezalatt a levegő forró, fojtogató, és semmi sem hoz enyhülést.

A forró szél nem hozott könnyebbséget a kínzó hőségben, hanem csak rontott rajta. Keverte a levegőt, igen, de az a levegő szinte égette az ember bőrét, fojtogatta a torkát. Ha Jake csak mozdulatlanul feküdt a fülledt szobában, akkor is izzadt, a teste forró volt, nyirkos, ragacsos, és a zuhany sem segített. Jake utálta a sirokkót, amely ugyan nem tartott sokáig, de folyton visszatért. Nem lehetett mit tenni, végig kellett szenvednie. Újra meg újra. Nagyon hasonlított az életére.

Még sötét volt, de már nem tudott visszaaludni. Az ablak tárva-nyitva állt, a ventillátor egyenletesen zümmögött. Klímát a nagyszülei nem akartak beszereltetni, szerintük csak betegséget okoz. Megtámadja a tüdőt és végez az emberekkel. Jake hiába magyarázta nekik, hogy ha rendszeresen tisztíttatják a berendezést, akkor semmi problémát nem okoz, hajthatatlannak bizonyultak. Így maradt a szenvedés a hőségben, a sirokkó idején főleg, legalábbis abban a hónapban, amit nyaranta náluk töltött, Dél-Olaszországban. Apai nagyszülei nevelték fel, miután a szülei autóbalesetben meghaltak, és bár ő Londonba költözött, nem fordulhatott elő, hogy ne látogassa őket rendszeresen. Holnap, vagyis már ma, viszont hazarepül, tehát csak ezt az éjszakát kell még kibírnia.

Ha visszatért Londonba, akkor azonban meg kell látogatni Kyle-t. Már biztos nagyon várja őt. Hetente szoktak találkozni rendszerint, kivéve ezt az egy nyári hónapot. Már három éve így megy, a baleset óta. Kyle szülei kérték meg erre annak idején, hogy mondhatott volna nemet, de aztán nagyon összezavarodtak a dolgok. A szívességből teher lett, hogy más kényelmetlen aspektusokról ne is beszéljünk. De Jake nem tudta azt mondani, hogy többet nem jön. Ő ült a kormánynál. Ő volt a felelős a balesetért, ő miatta lett Kyle az, ami.

Jake határozottan nem akarta folytatni a dolgot vele, de képtelen volt kimondani. Szerette volna a saját életét élni, de Kyle mellett nem tudott kapcsolatot kialakítani senkivel. Elmúlt már harminchat, az egyéjszakás szexen kívül azonban más viszonyt eddig nem tudott felmutatni. Amennyire nem érdekelte őt egy komoly kapcsolat korábban, annyira vágyott egy ilyenre most. Úgy vélte, azért, mert öregszik. De az is lehet, hogy csak amiatt, hogy Kyle mellett egyáltalán nem volt rá esélye.

Kyle nagyon szép és féktelen, tizenkilenc éves, fiatal fiú volt, amikor megismerkedtek egy szórakozóhelyen. Gazdag családból jött, ahhoz volt szokva, hogy mindent megkaphat, amit csak akar. És azon az estén láthatóan a nála tizennégy évvel idősebb Jake-re vetett szemet. Őt akarta megkapni, és végül meg is kapta. Szó szerint felszedte őt. Előbb melléült a bárpultnál, aztán pedig rengeteget beszélt. Egy ponton még a személyijét is előkapta viccesen, hogy igazolja a nagykorúságát. Nem mintha ez Jake-et érdekelte volna. Érdekelni kezdte viszont a csinos fiú, ugyanis a rámenős bottomokat nagyon kedvelte. Úgy érezte magát velük, mint amikor lakott területen kívül átlépi a sebességhatárt. Izgalmas, felszabadító, de nem túl veszélyes.

Kyle-ról azonban idővel kiderült, hogy ő bizony veszélyes. Nem gonosz karakter értelemben, dehogyis, hanem temperamentum értelemben. A szenvedélye szórakoztatta Jake-et, a hevessége azonban megijesztette. Az ágyban lehengerlő volt, ágyon kívül azonban néha fura dolgokat mondott vagy tett, amit Jake a fiatalsága számlájára írt. Ezeket kezelnie kellett, és meg is tette a maga módján márcsak azért is, mert az első néhány elég jó szex után váratlanul járni kezdtek.

Jake először csak az egyetem előtt vette fel, mert Kyle összeveszett az egyik tanárával és tiszta ideg volt, de aztán felvitte magához a fiút, aki részletesen elmesélte a történteket, bár ő nem kérte, és közben az ölébe ült. Addig ficánkolt benne, amíg Jake láthatóan felizgult, és akkor arra kérte, hogy dugja meg őt. Jake úgy tett. Más alkalommal autóval, csak úgy, kiruccantak Rhy-ba, ahol sétáltak egyet a középkort idéző házak között, és arról beszélgettek, hogy Jake ingatlanirodájának titkárnője éppen válik, mert a férje leigazolt egy harminc évvel fiatalabb nőt. Aztán lementek a tengerhez, és Kyle mindenképpen szerette volna bebizonyítani a homokos part egyik eldugott részén, hogy a férjnek igaza volt: a fiatalok nagyon lelkesek és jók a szexben. Bebizonyította.

De az is megesett, hogy Kyle ebéd után megcsörgette őt, és amikor kiderült, hogy egy házat szellőztet éppen a Kensington közepén, mert egy óra múlva érkezik a vevő, Kyle felkereste őt, és olyan (viszonylag gyorsan kivitelezett) dolgokra vette rá az eladandó ingatlanban, amik abszolút nem voltak helyénvalók. Ezt követően együtt fogadták az érdeklődőket, aki aztán ajánlatot is tettek, és Kyle nevetve mutatott rá a történtek közötti összefüggésekre: miszerint ha dugnak egy házban, azt azonnal meg akarják venni. Megvették.

Ilyen spontán és erkölcsileg kifogásolható esetek rendszeresen estek meg velük, és Jake tulajdonképpen élvezte őket. Nem volt a maximum, de nagyon szórakoztató volt. Épp elég unalmas viszonyt tudott már a háta mögött ahhoz, hogy értékelje Kyle eredetiségét és gátlástalan szenvedélyét, még akkor is, ha az általa leginkább kedvelt intim formában nem tudtak kiteljesedni olyan módon, hogy azt mondta volna: wow.

Kyle mindenesete annyira elkábította, hogy néhány hónap után azon kapta magát, hogy vele és szüleivel vacsorázik egy puccos étteremben. Akiknek ráadásul semmi kifogásuk nem volt ellene, a tizennégy év korkülönbséget simán lenyelték. A gazdag felmenők körülbelül ugyanannyival voltak idősebbek nála, mint ő a fiuknál. Szimpatikusnak tűntek, de ezzel együtt elég felszínesnek is, akik mindent pénzzel akartak megoldani, és ez többnyire sikerült is nekik.

Jake kedvelte Kyle-t, és nem is fordult más formás fenék után, bár sosem volt a hűség mintaszobra. Korábban, ha úgy érezte, hogy fordulnia kell, akkor fordult, úgy volt vele, hogy egyszer élünk és ez már az. Szerette volna élvezni ezt az életét, és számára a szex bizonyult a legnagyobb örömforrásnak. Valaki olvasni szeret, valaki főzni, valaki sportolni. Másokat gyűjtőszenvedély vezet. Ő a szexért volt oda. Amikor azonban a húszas évei közepén ezt megértette, nem örült. Az ő érdeklődési területe ugyanis elég rossz általános megítélés alá esett.

Újabb hosszú évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjön: nem vele van a baj, hanem a világgal. Nem arról volt szó ugyanis, hogy szexmániás lett volna, nem mentális problémával küzdött. Nem akart folyton és mindenkivel szexelni, hogy annak segítségével oldja meg a gondjait, sőt hiányosságokat sem vele akart kompenzálni. Egyszerűen csak imádta csinálni és kitanulni a fortélyait. Harmincas évei elejére rábukkant a saját szakterületére is, és annak komoly szakértőjeként tarthatták volna nyilván, ha a külvilág nem egyszerűen csak szexmániásnak könyvelte volna el ezt a fajta érdeklődést.

Ahogyan az olvasó megtalálja a neki való zsánert, a főzni szerető a nekivaló ízvilágot, a gyűjtő a neki való objektumot, ő is felfedezte azt a részét a szexuális gyakorlatnak, amely maximálisan kielégítette. Elmélyedt benne, gyakorlatot szerzett és élvezte. Jake tehát érzéki "hobbival" rendelkezett, de hülye nem volt. A védekezés és a partnerek megválogatása első helyen szerepelt az elvei között, a higiénia és a biztonság iránti rendkívüli igényével gyakran meg is lepte a partnereit. De ezzel meg úgy volt, hogy alkotni csak tiszta helyen lehet. Piszkos konyhában sem lehet főzni. Nem is kapott el soha semmiféle betegséget, és a rendszeresen aktualizált vérteszt papírja a személyije mellékleteként ment vele mindenhová. Ugyanezen dokumentum felmutatását a partnereitől is elvárta maximálisan.

A "hobbija" azonban még így sem esett a lepkegyűjtés kategóriájába, tehát maradt a komolytalan, szexmániás minősítés, amellyel megtanult együtt élni. Ez eléggé beszűkítette a teret körülötte, néha azt is érezte, hogy elfogy a levegő. Többnyire hobbija jellegéből fakadt az is, hogy valóban komoly kapcsolatot nem tudott vagy nem akart kialakítani senkivel sem. Két lehetősége lett volna: olyan partnert találni, aki elfogadja így, ahogy van, tehát azt is, hogy ha fordulnia kell, akkor fordul, vagy egy olyan partnert, aki annyira és úgy tudja élvezni a különös hobbiját, azon felül, hogy érzelmileg is kötődnek, hogy ne kelljen fordulnia. A tapasztalatai alapján a lottóötösnek jackpottal együtt nagyobb esélye volt az életében. Ja és nem lottózott.

A Kyle-lal való viszonya sem képzett kivételt ez alól. Csak azért mert jókat és főleg sokat szexeltek, az nem jelentett mindent Jake számára. A wow hiányzott, és érzelmileg sem köteleződött el a fiú mellett, aki mellesleg sokkal fiatalabb volt nála. Ez persze nem is jelentett volna problémát, de egy alkalommal kibújt a szög a zsákból. És elég rozsdásnak tűnt, amivel lehet veszélyes sebeket ejteni.

Történt ugyanis, hogy bő egy éves együttjárás után Kyle kezdett Jake-hez költözni. Otthagyott nála ruhákat, fogkefét, és egyre gyakrabban aludt nála. Megesett, hogy egy héten háromszor-négyszer. Eleinte Jake szépen kimosta és elpakolgatta a cuccait, de amikor egy egész fiók betelt velük, elgondolkodott. Arra jött rá, hogy neki ez nem jó érzés. Nyilvánvalóan nem szerelmes Kyle-ba, ám ugyanez a fiatal fiú esetében nem mondható el. Kyle ugyanis számos jelét adta az ellenkezőjének. Hogy csak a leggyanúsabbat említsük, egyik reggel azt mondta Jake-nek, hogy szereti őt.

Abból még valahogy kikeveredtek, de Jake nagyon kényelmetlenül érezte magát. Nem akart hazudni a másiknak, és szerette volna rövidre zárni az ügyet a lehető leghamarabb. Mivel Kyle szexuális étvágya pontosan leképezte a fiatal, meleg fiúk átlagát (tehát mindig szexelni akart), nem volt egyszerű megfelelő alkalmat találni hozzá. Ráadásul az állandó igény némileg elterelte a figyelmet arról is, hogy Jake szakterületén belül ő is csak amatőr rajongó volt, aki nyitottan állt a dolgokhoz ugyan, de nem lehetett elhivatottnak nevezni. Ami persze jó volt, de nem maximum és nem wow. Jake tehát fontolgatta a szakítást, bár ő már járni sem akart volna ezzel a jóval fiatalabb fiúval, az is csak úgy alakult.

Aztán megtörtént a baleset. Ami megváltoztatott mindent. Az első trauma után Jake kezdte azt hinni, hogy vele jelet küldött neki az ég, és arra inti, hogy itt a megállj és nincs tovább. Hogy ahhoz a határhoz ért, amit már nem léphet át. Hogy meg kell változnia. A szüleit autóbalesetben veszítette el, és most Kyle is majdnem meghalt. Végül tolószékben kötött ki, de a kormány mögött ő ült. És ezt nem lehet semmissé tenni.

Ő mindig is szerette ostromolni azokat a bizonyos határokat, az élet minden területén. Szerette az életet a maximumra járatni, száguldani a kocsijával (üres pályán, lakóterületen kívül), az ágyban halmozni az élvezeteket (tisztán és békésen), hatalmasakat enni és alkalomadtán sokat inni (persze nem vezetés előtt), de ésszel csinálta. Ő mindig óvatos volt, miközben feszegette a határokat, Kyle nem volt az. Nem kellett volna a combjai közé nyúlnia azon a délutánon, hiába fújt be a kocsi ablakán zöldillatú szél, hiába szólt az a régi szám a rádióban, hiába volt szerelmes és gondtalan fiatal. Nem kellett volna rámásznia és csókolnia őt, megharapnia a nyakát, nem kellett volna ilyeneket tennie. De megtette, és Jake nem tudta időben rendre inteni.

Elvesztette az uralmát a kormány felett, és automatikusan a fékre lépett, ám az autó megpördült és belecsapódott az útmenti árokba. Ő csak néhány zúzódást szerzett és eltört az egyik karja. Kyle azonban kirepült a kocsiból, és a földre zuhant. Ő bekötve sem volt. Jake néhány perc után ki tudott szállni az autóból, és amikor megpillantotta Kyle kicsavarodott testét az aszfalton, azt hitte, hogy meghalt. Mentőhelikopter vitte el, és azonnal megműtötték, de agyi traumát szenvedett. Se járni, se beszélni nem tudott eleinte, és a rehabilitációja után is tolószékben maradt, viszont élt. Az orvosok azt mondták, hogy soha nem fog ismét talpra állni a grincsérülése miatt, a beszédkészség azonban javulhat. Egyéb agyi elváltozások valamilyen csoda folytán nem következtek be, nem mintha mindez nem lett volna elég.

Jake ellen büntetőjogi eljárás indult maradandó egészségkárosodással járó, közúti balaeset okozása miatt, ám Kyle írásos nyilatkozatban ismerte el a saját felelősségét, és így a procedúrát megszüntették. Mindössze pénzbírságot szabtak ki rájuk az állammal szemben. Ezeket Kyle szülei állták, akik az első sokk után örültek annak, hogy fiúk életben maradt. Ismerték őt jól, tudták, hogy milyen felelőtlen bizonyos esetekben, aminek most meg is lett a következménye. Hatalmas összegeket fordítottak Kyle fejlesztésére, és azért is küzdeni akartak, hogy egyszer még újra járhasson.

Kyle érthető módon nagyon rosszul viselte az új helyzetet, és miután fizikai szempontból stabilizálódott az állapota, a depresszió kezdte maga alá temetni. A szülők ekkor, nyilván segítő szándékkal és végső kétségbeesésükben arra kérték Jake-et, hogy látogassa meg minél gyakrabban, hiszen tisztában voltak azzal, hogy fiuk gyengéd érzelmeket táplál iránta. És Jake nem mondhatott nemet. Akármik is voltak a körülmények, a kormány mögött ő ült, ő vezette azt az átkozott kocsit.

A baleset délutánján tehát minden megváltozott. Egy fiatal élet tragikus fordulatot vett, egy már kevésbé fiatal élet pedig az utolsó határhoz érkezett. Jake látogatni kezdte Kyle-t, és közben rémálmokkal küzdött. Újra és újra átélte a szörnyű balesetet, és ahogyan múlt az idő, mindinkább úgy érezte, hogy az élete megfojtja őt. Pont úgy, mint a sirokkó forró és nedves szele a nagyszülei házában. Neki pedig el kellett viselnie.

NykaDelMar8

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro