A második lehetőség

(Nyka Del Mar: Szivárványhíd)

Jungkook kinyitotta az ajtót.

Miközben lelépett a kis lépcsőre, behúzta és rutinosan fordította is a kulcsot a zárban, ám belebotlott valamibe és majdnem hátraesett. Lába elé pillantván észrevette azt a dobozt, amit a postás hagyott ott valamikor a délelőtt folyamán. Közelebb hajolván kiolvasta a feladó nevét, és bólogatva nyugtázta, hogy megérkezett a szokásos havi csomag az ő nagylelkű öreg adományozójától, aki felszámolandó a családi gyűjteményt időről időre néhány igazán értékes és különleges dzsessz cd-t vagy lemezt küld neki.

Néhány éve az első csomagban egy levélke is volt, amiben az öreg elmagyarázta, hogy számára a dzsessz nem jelent túl sokat, de azt akarja, hogy ezek a lemezek jó helyre kerüljenek a családi vonatkozások miatt. Jungkook szeretett volna fizetni értük, de az öreg ezt határozottan visszautasította. Így maradtak a havi csomagok, amiket Jungkook minden egyes alkalommal tisztelettudóan megköszönt egy udvarias válaszlevélben. Amikor visszanyerte az egyensúlyát, csak felkapta a dobozt és betette az ajtó mögé. Újra megfordította a kulcsot a zárban, aztán indult a dolgára.

Meleg nyári nap volt. A hőmérő higanyszála a déli órákban 35 fok fölé is felkúszott, de Szöul belvárosában semmilyen szellő nem enyhített az ott élők kínjain. Miközben Jungkook a kedvenc étterme felé igyekezett, az ő homlokán is megjelentek az első izzadtságcseppek. Mire odaért egy rövidke séta után, már egészen átnedvesedett az egyszerű fekete pólója, kissé rá is tapadt a mellkasára. Fekete szandálja és jóval a bokája fölöttig érő, könnyű, világosszürke nadrágja sem segített túl sokat a hőség elviselésében.

Kissé zihálva nyitott be az étterembe. Bent kellemes hőmérséklet fogadta és a tulajdonos barátságos köszöntése.

- Jó napot, Jungkook! Iszonyat ez a meleg, igaz? - tette hozzá, miközben keze invitáló mozdulatával a megszokott helyére kísérte vendégét.

- Lényegében elviselhetetlen- felelte Jungkook, és közben leült.

- Egy frissítő ital és egy könnyű étel? - érdeklődött a tulajdonos vendége óhaja felől, és bár a fiatalember bólintott, valójában nem volt szüksége semmilyen válaszra.

Pontosan ismerte Jungkook ízlését, tudta melyik ételt hogyan szereti, melyik fogást kedveli kicsit kevesebb sóval, melyik húst kicsit több szósszal, és azt is tudta, hogy vendége kerüli az erős ételeket. Ujjaival csettintett, mire egy fiatal fiú, a felszolgáló már szervírozta is a frissítőt: egy kancsó hideg vizet és egy palack könnyű vörösbort. Az ételről nem ejtettek egy szót sem, nem volt szükség rá, Jungkook biztos volt abban, hogy nem fogja csalódás érni. Az elmúlt hónapok alatt összecsiszolódtak a házigazdával. Barátok ugyan nem lettek, de kialakult közöttük egy igazán szívélyes, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat.

Így fordulhatott elő, hogy a házigazda a bennfentesek magabiztos mosolyával az arcán érdeklődött fiatal vendége magánélete felől.

- És mikor tisztel meg minket ismét gyönyörű menyasszonyod a jelenlétével?

Jungkook elmosolyodott mielőtt válaszolt volna.

- Két hét múlva tér vissza Európából. Az első dolga az lesz, hogy üdvözöljön téged.

A házigazda elégedett mosollyal biccentett és bort töltött fiatal vendége pohárba. Jungkook egy papírzsebkendővel leitatott néhány izzadtságcseppet gyöngyöző homlokáról, de úgy érezte, jobb lesz, ha kicsit felfrissíti magát a mosdóban. Egyébként is kezet akart mosni étkezés előtt, úgyhogy felállt, és a mosdó felé vette az irányt. A házigazda udvariasan félrehúzódott az útból.

Jungkook átvágott a termen és csak most tűnt fel neki, hogy az egyébként mindig zsúfolt helyiségben alig ülnek néhány asztalnál. Ebédidőben ez elég szokatlannak tűnt, de betudta a nagy melegnek. A mindig szigorúan tiszta mosdóban kezet mosott, majd kicsit bevizezte az arcát és nedves ujjaival hátrasimította a haját. Teste végre kezdett aklimatizálódni a kinti hőség után. Megtörölte a kezét, és egy röpke másodpercig saját szemébe nézett a tükörben. Aztán visszaindult az asztalához.

Ahogy kilépett az ajtón, tekintetét magára vonta egy ülő alak. Nem messze az ő asztalától foglalt helyet a vendég, a visszatérő Jungkook a profilját láthatta csak. A távolból valahogyan ismerősnek tűnt számára. Ahogyan közeledett feléje egy kis nyugtalanságot érzett átsuhanni a testén, de még nem értette, miért. A szemeit kicsit nagyobbra nyitotta, fejét alig észrevehetően előreszegte, hogy jobban szemügyre vehesse a fiatal férfit. Minden egyes lépésnél egyre ismerősebbnek tűntek az alak részletei: a finom arcél, az arcba lógó haj, az ívelt hát, ahogyan valami fölé hajolt, az elegánsan keresztbevetett láb...

Mire odaért hozzá, már tudta ki ez férfi, csak elhinni nem akarta. Nagyon jól ismerte ezeket a részleteket, évekkel ezelőtt sok időt töltött a megfigyelésükkel. Kicsit talán túlzottan is közel lépett hozzá, mire az ülő alak, érzékelvén, hogy valaki nézi őt, felkapta a fejét. Jungkook még nagyobbra nyitotta a szemeit az őszinte meglepetéstől és akaratlanul is kiejtette azt a nevet a száján, amelyet már régóta nem említett senkinek.

- Kim Taehyung?

A másik férfi arcán szintén a meglepetés jelei látszódnak. Szépen rajzolt szája széles mosolyra húzódott, ahogyan felismerte régnemlátott barátját.

- Jeon Jungkook? - hitetlenkedett ő maga is, miközben felpattant és átölelte a másikat. - Ezer éve nem láttalak! Micsoda meglepetés!

- Igen, nagy meglepetés nekem is! - tódította Jungkook viszonozván a kéretlen, de jóleső ölelést.

- Mi járatban vagy Szöulban? - kérdezte, miközben kibontakoztak egymás karjaiból. Taehyung lebiggyesztette az ajkát, úgy közölte a tényt.

- Már itt lakom egy jó ideje.

- Oh - lepődött meg ismét Jungkook. - Úgy tudtam, visszaköltöztél a szülővárosodba.

- Igen, de tavaly visszatértem Szöulba. Most már itt élek és itt is dolgozom.

Jungkook hirtelen türelmetlen vágyat érzett arra, hogy minden részletet megtudjon régi barátja jelenlegi életéről, ezért saját asztalához invitálta őt az ebéd erejéig, amit Taehyung örömmel el is fogadott. Az étterem tulajdonosa szemmel követte az eseményeket, így csak biccentett Jungkook felé, amikor a fiatalember ránézett, megértvén, hogy a két ebédet ezúttal egy asztalnál fogják elfogyasztani.

A következő jó másfél óra kedélyes beszélgetéssel telt. Mindketten eléggé izgatottnak és vidámak tűntek ezalatt, a kívülálló személyzet számára úgy rémlett, mintha túlságosan is elvesztek volna egy külön világban ők ketten.

Jungkook sokmindent megtudott Taehyungról. Kiderült, hogy most a helyi művészeti iskolában tanít énektechnikát, kiderült, hogy bizonyos alkalmakkor különböző dzsesszklubokban szaxofonozik esténként főleg önmaga szórakoztatására, és kiderült az is, hogy Taehyung fiatalabb testvérei és szülei is remek egészségnek örvendnek.

- És veled mi van? - kérdezte ezúttal Taehyung őt, mire Jungkook mélyet sóhajtott jelezvén, hogy sokminden mondanivalója lenne, de végül csak ennyit mondott:

- Én két hét múlva megházasodok.

Taehyung tágranyitott szemekkel, mosolyogva válaszolt neki:

- Oh, gratulálok, Jungkookie!

Néhány másodpercnyi zavartnak tűnő némaság után Jungkook szólalt meg először, csakhogy megtörje a csendet.

- És te...

- Én nem házasodok meg két hét múlva - vágott közbe sokatmondó mosollyal Taehyung azonnal. A következő pillanatban mindketten nevetésben törtek ki, de egyikőjük sem értette pontosan, hogy miért is nevetnek ennyire: Taehyung játékos replikáján vagy a helyzet abszurdságán, eseteleg a mellkas közepe felé kúszó fájdalom enyhítése végett.

Újabb zavart csend következett, majd Taehyung, aki az idősebbik volt, megpróbálta kézbe venni a dolgokat. Felemelte a boros poharát, és kissé megemelvén azt, mintha köszöntőt mondana, így szólt halkan, de határozottan:

- Sok boldogságot kívánok nektek! - azzal kiitta a poharát.

- Most már viszont mennem kell - tette hozzá hangosabban és felállt.

Jungkookon váratlanul pánik lett úrrá. Gondolatai és teste ugyanazon probléma megoldásán kezdtek munkálkodni. Csak néhány másodperce volt arra, hogy megakadályozza Taehyung távozását. Legalábbis az egyedül való távozását.

Hirtelen felpattant ő maga is, és bejelentette, hogy neki is mennie kell. Sietve a pulthoz lépett, ahol a fizetést szokta intézni, és így szólt:

- A vendégem voltál Taehyungii! A váratlan találkozás örömére.

Az idősebbik mosolyogva megköszönte a kedves gesztust.

A két barát végül együtt hagyta el az éttermet. Ahogy kiléptek a kellemesen hűvös teremből a fullasztó hőségbe, mindkettőjük megtorpant egy kicsit. Jungkooknak azonban per pillanat a legkisebb problémája volt a forróság.

Még mielőtt Taehyung megszólalhatott volna, gyorsan kérdezett.

- Hová kell menned most?

Az idősebbik bizonytalanul kezdett magyarázatba:

- Őszintén szólva egy üzletet keresek ezen a környéken. Azt hallottam ismerősöktől, hogy ebben a negyedben van egy pici lemezbolt, ahol valódi dzsesszritkaságok is vannak. És ha emlékszel...én és a dzsessz, nagyon szerettem már akkor is.

A pontos címet sajnos nem tudták megmondani.

Hát hogyne emlékezett volna Jungkook erre! A középiskolai évek alatt, amikor is a két, akkor még fiú kapcsolata kezdődött, pontosan Taehyung volt az, aki megismertette Jungkookot a dzsesszel. Mindketten szerették a zenét, de a kedvelt zenei stílusuk más volt. Jungkook szívesebben hallgatott popzenét, míg Taehyung a dzsesszt szerette. Mindketten imádtak énekelni, gyakran is csinálták együtt. Taehyung baritonja és Jungkook tenorja kiegészítették egymást, tökéletes összhangba olvadva. Nem állt tőlük távol a zeneszerzés sem, de csak úgy, önmaguk és a másik szórakoztatására komponáltak dalocskákat, még véletlenül sem komolyan. A dzsessz titkait, hogy hogyan érdemes hallgatni és élvezni ezt a fajta zenét, Taehyung magyarázta el neki. Idővel Jungkook is ráérzett az ízére, onnantól fogva közös szenvedélyükké vált. Aztán, amikor útjaik elváltak, Jungkook dzsesszlemezboltot nyitott. Hát hogyne emlékezne minderre!

Most azonban csak szélesen elmosolyodott és így szólt:

- Ma szerencsés napod van, Tae. Az az üzlet az enyém.

Taehyung ismét tágra nyitotta a szemeit, a mai napon már ki tudja, hanyadszorra.

- Tényleg? Vagy csak viccelsz? - kérdezte gyanakodva. Jungkook megfogta Taehyung csuklóját, de gyorsan el is engedte, aztán csak ennyit mondott:

- Gyere, odaviszlek.

A rövidke séta alatt nem sok szó esett, Taehyung csak mosolygott, Jungkook pedig az utat nézte a saját lába alatt. Néha rápillantott a barátjára, de tekintetük soha nem találkozott. Nem is azt kereste Jungkook, csak egyszerűen nem tudott betelni Taehyung szépségével. Igen, ez volt a helyzet.

Taehyung nagyon jóképű volt már fiúként is, és mostanra lélegzetelállítóan gyönyörű férfivé vált. Arcvonásai rendkívül finomak voltak, majdhogynem nőiesen finomak, az arca pedig teljesen szabályos. Enyhén mandulavágású barna szemeiben folyton tűz lobogott, és a szája...oh, édes istenem, a szokásosnál kicsit teltebbek voltak az ajkai és édesen puhák. A haját most hosszabbra hagyta nőni és nem is festette be semmilyen színűre, pedig régebben mindig másfajta színt használt. Tincsei voltak már tűzvörösek, szőkék, halványzöldek vagy világoskékek, szürkék és rózsaszínek, de tépett haja ezúttal természetes barnán lógott a szemébe. Testalkata mindig is vékony volt, és izmos is egyszerre, kulcscsontjai enyhén kiemelkedtek, ám ezt Jungkook egyáltalán nem bánta. A fülei nagynak látszottak, de csak akkor, ha jobban szemügyre vette valaki. Kezein az ujjak hosszúkásak voltak, és velük végtelenül elegánsan tudott megfogni vagy megérinteni dolgokat. Az egész testfelépítése remekbeszabott volt, vékony csípője és izmos kerek feneke olyan S alakot formált, hogy bármelyik nő megirigyelhette volna.

Jungkook annak idején sok időt töltött barátja szépséges részleteinek megfigyelésével, határozottan kedvét lelte benne, így idővel már nagyon jól ismerte őket. Tudta pontosan, hogy Taehyung ajkai hogyan formálnak négyzetet, amikor nevet, és azt is tudta, hogy hosszú ujjaival hogyan szokta megsimítani a tárgyakat. Jungkook csodálta a természet eme remekművét, és ezzel nem volt egyedül. A középiskolai évek alatt Taehyung mindenegyes alkalommal elnyerte a legjóképűbb fiú címet. De nemcsak ķívül volt elképesztően gyönyörű, a személyisége legalább annyira vonzotta az embereket, mint a megjelenése. Talán egyesek számára kicsit furánk tűnhetett, hogy szerette megérinteni a dolgokat, a személyeket, de ezt ő soha nem tolakodóan tette, csak egyszerűen így lépett kapcsolatba. Tárgyakkal és személyekkel egyaránt. Számára csak látni a dolgokat kevés volt, éreznie is kellett őket. Mindemellett végtelenül alázatosan és udvariasan viselkedett, a saját véleménye mellett kiállt, de a másikat soha nem bántotta volna meg.

- Megérkeztünk - állt meg egy üzlet előtt Jungkook. Taehyung kicsit hátrébb lépett, hogy jobban szemügyre vehesse a helyiség külsejét. Tényleg elég picinek tűnt, kintről ítélve nem lehetett nagyobb 50 négyzetméternél. Egy hatalmas, egész falat betöltő kirakat és egy egyszerű barna faajtó várta a vevőket, akik érkezését egy helyes kis csengő jelezte, amikor benyitottak. A kirakat fölött egy szerény felirat tudatta az ideérkezőkkel, hogy ez bizony "JK boltja".

- JK boltja? - kérdezte Taehyung felvonva szemöldökét. - Mennyi ideig gondolkodtál ezen a néven?

Jungkook megvonta a vállát, de nem vallotta be, hogy egy másodpercet sem, ugyanis abszolút nem érdekelte a dolog, csak muszáj volt nevet adnia az üzletnek. Ehelyett így szólt:

- Tudom, hogy nem a legjobb, de bármikor megváltoztathatom.

- Ez igaz - felelte Taehyung ajakbiggyesztve és ezzel le is zárták a témát.

Jungkook előkereste a kulcsot és ajtót nyitott. Ezalatt Taehyung érdeklődve nézegette a kirakatot. Az üvegablak mögött egy régi, viszonylag nagyméretű gramofon állt a földön, ráhelyezve egy lemez. Mellette egy több színből összevart anyaggal bevont puff hevert, körülöttük és a puffon is random módon elhelyezett lemezek, borítóval vagy anélkül. Ez a dekoráció már kicsit átgondoltabbnak tűnt, de Taehyung még javított volna rajta ezt-azt. Ezúttal nem tett megjegyzést, csak lebiggyesztett ajakkal követte barátját az üzletbe. Azaz követte volna, ha Jungkook szinte hasra nem esett volna az ajtóban. Megint az a doboz állta útját, amit ebéd előtt talált a lépcsőn. Féllábbal arrébb sodorta, aztán betessékelte barátját.

- Hát ez lenne az - sóhajtott és gyorsan bekapcsolta a ventillátort.

Teahyung körbenézett. Bent már nem tűnt olyan aprónak a helyiség, sőt hátul egy édes kis fa csigalépcső vezetett fel a galériára. Az alsó szinten a falak mentén magas fapolcok sorakoztak sűrűn, de rendezetten megpakolva lemezekkel. Rengeteg lemezzel. A leghátsó fal előtt állt egy hosszú fapult, elől üvegajtókkal lezárva. Benne kaptak helyet a cd-k. Rengeteg cd. A pult tulajdonképpen üres volt, csak a fizetéshez szükséges dolgok foglaltak rajta helyet, egy teljesen modern lemezjátszó, meg egy elég vaskos fehér illatgyertya, amely még soha nem volt meggyújtva. Mögötte egyetlen barna fa karosszék álldogált magányosan. A pult és az ajtó között annyira kicsi volt a tér, hogy csak 3-4 vevő férhetett be kényelmesen. Egy színes kis rongyszőnyeg hevert még a parkettán a pult előtt.

- Nagyon kedélyes kis hely. Van hangulata - szólt elismerően Taehyung.

- Én szeretem - felelte a másik és végigsimította a pult szélét. Aztán nekitámaszkodott, egyik lábfejét keresztbevetette a másikon, karjait keresztbefonta a mellkasán és fürkészően barátjára nézett.

- Szóval valami konkrét dolgot keresel? - kérdezte halkan.

Taehyung jól ismerte ezt a pózt. A távolságtartó megfigyelő. A középiskolában leggyakrabban így lehetett látni Jungkookot a folyosón, amivel persze számos rajongó női tekintetet vont magára. Magas termete, izmos felsőteste, kemény combjai és a rövidujjú póló alól kivillanó erős karja csak úgy vonzotta a csodáló szempárokat. Aztán rendszerint Jungkook két kezével végigsimította a haját, mielőtt pozíciót váltott volna. Taehyung rendkívül szexinek látta ezt a pózt és örömmel nyugtázta, hogy bizonyos dolgok nem változtak semmit az évek alatt.

- Igazából nem. A kíváncsiság hajt csak. Tudod, szeretek rejtett kincseket találni - felelte tétován, miközben hosszú ujjait lassan végighúzta néhány lemezen, aztán Jungkookra nézett. Jungkook kiegyenesedett, kezeivel vegigsimította a haját és bátorítóan így szólt: - Akkor nézelődj csak, és ha kellek, szólj.

A ventillátor szorgalmasan zümmögött a csendben, ám a kis boltot melegség járta át.

Hosszú percek teltek el szótlanul, és ezt a meghitt némaságot senki sem zavarta meg kívülról. Jungkook ugyan nem fordította meg a "ZÁRVA" táblát az ajtón, de nem valószínű, hogy emiatt nem nyitott be senki.

Taehyung random lemezeket húzott ki a sorból, valamelyiket azonnal visszatette, és néhányat komolyabban is megvizsgált. Előbb-utóbb azonban ezek is a helyükre kerültek.

Jungkook le sem vette a szemét a kutakodó alakról. A pult mögötti karosszékben ült, lábait és karjait keresztbetéve. Ezúttal volt lehetősége és ideje is bőven megfigyelni a részleteket. Taehyung szűk világosbarna térdnadrágot viselt, világos szandált és piros pólót. A póló rövid ujjait kissé felhajtotta, ahogy mindig is szokta. A mellkasán keresztbe akasztva egy sötétbarna válltáska lógott, a hajában pedig egy piros fejpánt díszelgett. Csuklóin karkötőket viselt, az egyik fülében karika fülbevaló függött. Mindkét mutatóujján gyűrűt hordott, a bal kezén a hüvelykujján is. Jungkook az ékszerek közül egyet sem ismert fel. Saját üres kezeire nézett, amelyek szomorúan csupasznak tűntek. Ő az utóbbi időben már nem viselt kiegészítőket, egyetlen karikafülbevalót kivéve.

Újra Taehyungra nézett, aki pontosan tudta, hogy őt nézi percek óta. Nemcsak, hogy tudta, hanem élvezte is. Szerette, ha nézik őt az emberek, de leginkább Jungkook kitartóan rászegeződő tekintetét szerette. Régebben legtöbbször csak rajongva bámulta őt, tulajdonképpen bárhol. Aztán volt az a változat, hogy a szemeivel szinte felfalta őt és volt az, amikor úgy tűnt, hogy őt nézve Jungkook egy másik univerzumba kerül. Taehyung szerette, ha Jungkook nézte őt, és igyekezett kiszolgálni ezeket a vágyakozó szemeket. A lehető legtöbbször szinte véletlenszerűen megérintette önmagát, mozdulatait lelassította, de általában nem viszonozta a pillantást, ugyanis Jungkook olyankor szinte mindig zavartan elkapta a tekintetét.

Miközben így múltak a percek Taehyung hirtelen feszültséget kezdett érezni magában. Kezdeti könnyedsége heves szívdobogásba váltott át, gyomrában kis szorítást érzett. Ez a váratlan fordulat cselekvésre kényszerítette őt: önkéntelenül is megpróbálta kizökkenteni önmagát. Jungkookhoz fordult, aki valóban őt nézte. A pulthoz lépett a kezében lévő lemezzel, mire Jungkook két kezével hátrasimította a haját és felállt.

- Elnézést, uram - kezdett viccesen udvariaskodva a mondandójába -, ebben üzletben bele lehet hallgatni a lemezekbe?

Jungkook jobb kezével megfogta a lemezt, de rá sem pillantott arra, bal kezével pedig a lemezjátszó után nyúlt.

- Igen, de csak régi barátoknak - felelte mosolyogva. Könnyed mosolya azonban azonnal köddé vált, amint meghallotta Taehyung válaszát, amit a másik meredten a szemébe nézve ejtett ki.

- És régi szeretőknek?

Bumm! Az egész délután kellemes hangulata a másodperc tört része alatt omlott össze kártyavárként, nehéz súlyokat pakolva mindkettejük vállára. A két egykori szerető némán, mozdulatlanul nézte a másikat, a távolból csak a ventillátor zúgása hallatszódott.

 NykaDelMar8