Vadászszezon 1.

(Nyka Del Mar: Taekook)

A vadászat a legősibb tevékenységek egyike. Eredetileg az életbenmaradáshoz volt rá szükség, és az élelemszerzést célozta meg. Manapság elég, ha bevásárolunk, de ez nem volt mindig így. A professzionális vadászok elvileg a természetes állatállományt tartják karban, mert valamilyen oknál fogva mi, emberek nagyképűen azt gondoljuk magunkról, hogy a Természetnek szüksége van a segítségünkre. Nagyképűen azt hisszük, hogy a természetes módon megjelenő dolgokkal saját kényünk-kedvünk szerint szórakozhatunk, mert a mi kezünkben van a fegyver. Ha valami nem tetszik, egyszerűen csak levadásszuk és kész.

Őszintén szólva idióta elgondolás, és a hobbivadászátról ne is beszéljünk, De ami miatt valójában szóba került a vadászat, az persze a két fiú története. Ugyanis saját élőhelyükön mindketten olyan nagyvadnak számítottak, amely levadászva, esetleg trófeaként hatalmas örömet szerzett volna a vadászoknak. Mindketten szépséges és fennséges példányok voltak, ráadásul látszólag magányosan flangáltak a vadászmezőn. Ideális célpontnak ígérkeztek.

Ott volt rögtön Jungkook. Szépen fejlett, hatalmas példány, az izmos fajtából való. Az egyetemi folyosókon prédára leső női vadászok kedvence. A látványa hatására, ahogyan a felkarján feszült a póló rövid ujja, vagy ahogy a szűk farmer látni engedte a combjai határozott vonalait, sok ravasz felhúzódott azonnal, lényegében magától. Női vadászszemek homályosultak el, néhány vagányabb próbalkozó célba is vette őt. Jungkook mindig nyugodtan viselkedett, szeretett meghúzódni az egyetem falainak biztonságot nyújtó bozótosa mellett a folyosókon. Fajtájának jellemzőjeként megfigyelő pozícióba helyezkedett, a falnak dőlt, lábait és karjait összefűzte maga előtt. A vadászok biztosra vették, hogy őket figyeli, de tévedtek. Jungkook kizárólag egyetlen másik fajtabelit keresett vagy követett a szemével állandóan. És többnyire párzási szándékkal.

Jungkook a csendes nagyvadak közé tartozott, de még így is nagy lett volna az igény az elejtésére. Akkor azonban, amikor a tantermekben a hangját is hallatta, megsokszorozódott a vágyakozók száma. Tiszta baritonja úgy zengett a termek pusztájában, úgy hódította meg a legmagasabb hangok csúcsait, hogy a vadászok kezeiben megremegtek a puskák. Azok azonban, akik igyekeztek becserkészni őt, a teljes érdektelenséggel találkoztak, semmivel sem tudták magukra vonni a figyelmét. Eldördült néhány lövés is, de egyik sem talált. Jungkook könnyedén hajolt el a golyók elől, mintha egész életében ezt tette volna. Csak egyetlen dolog tudta őt lekötni. És azok nem a nőnemű vadászok voltak.

A saját nemükkel azonos nagyvadakra hajtó vállalkozók (mert ilyenek is akadtak szép számmal) inkább Taehyung iránt érdeklődtek. Ő az elegáns és fennséges példányok iskolapéldáját testesítette meg, azt az osztályon felüli minőséget, amelyre nem lehet minden bokorban akadni. Az ínyencek egyes számú célpontja lett. Elég volt végig vonulnia a már említett egyetemi folyosók tisztásán, elég volt beleharapnia egy almába, máris híre ment az esetnek vadászkörökben. Akinek rá fájt a foga, megpróbált a közelébe férkőzni valamilyen furfangos módon, kihasználva, hogy kimondottan barátságos fajta. Szerettek volna közeli kapcsolatba lépni vele, így a távolból sosem lőttek rá. Túl értékes vad volt. Inkább otthonukba szállították volna, hogy ott domesztikálják őt kedvükre.

Taehyung jó karaktere miatt kedvesen viselkedett a hozzá közeledőkkel. A vadászok ugyan többnyire a ravaszon tartották az ujjaikat, de meghúzni nem nagyon akaródzott nekik. Mármint a ravaszt. Ámulva figyelték egyéb képességeit is, például azt, ahogyan szaxofonozott, ugyanis agilis luxusvadnak bizonyult. Az említett hangszerrel felfegyverkezett vadászok komoly előnnyel rendelkeztek, prédájuk komoly érdeklődést tanúsított az irányukba. Ha ravasz módon barátkozásnak álcázták vadász szándékukat, valódi esélyük nyílhatott arra, hogy egy váratlan pillanatban rácsapják a ketrec rácsát áhított zsákmányukra.

A legendás vadászt, aki a legközelebb jutott Taehyunghoz, Mark Collumnak hívták. Egyenesen az Egyesült Államokból érkezett a jónevű szöuli művészeti egyetemre, hogy szaxofontudását pallérozza. Valójában azonban ráunt az otthoni melegekre, és a sok thai bl-sorozat után rákattant az ázsiai fiúkra. Talált belőlük bőven a hazájában is, de valami azt súgta neki, hogy természetes előhelyükön kell felkeresnie őket. Mivel rendkívül tehetséges volt, simán felvették vagy inkább átvették a második évfolyamba, és a megérzése őt igazolta. A Kánaán nyílt meg előtte a dél-koreai fővárosban, ennyi ázsiai jópasit egy helyen nem is remélt.

Miután lelkiismeretesen kihasználta az ebből fakadó előnyöket, valami komolyabb után akart nézni. Aztán, amikor megpillantotta Kim Taehyungot az egyetem hatalmas dzsungelében, még puskája is kiesett a kezéből. Olyan királyi példány volt az évfolyamtársa, hogy azonnal csomagolta is volna, hogy kaliforniai otthonába repítse és megmutassa mindenkinek, hogy milyenje van neki. Ám Mark Collum nem tegnap kezdett vadászni, és tudta, hogy a nagyvadak elejtése türelmet és furfangot igényel. Így hát türelmesen és furgangosan kezdte becserkészni zsákmányát.

Mintegy véletlenül az egyik dzsessztörténeti szeminárium előtt megkérdezte, hogy a szabad szék Taehyung mellett szabad-e, és mivel szabad volt, helyet foglalt. Már a hazájában tanult koreaiul, ezért vehetett részt az anyanyelvi órákon is, de valójában az angol és a Hangugo keverékét beszélte, ami néha nagyon viccesen sikerült. Eleinte teljes közönyt tanusított Taehyunggal szemben, majd néhány hét múlva beszélgetésbe elegyedett vele. Rajongott Louis Armstrongért és sokat tudott az 1920-as évek Chicagójának zenei életéről. Mivel Taehyung kedvence a szving volt, hamar közös nevezőre kerültek. Amikor arra is fény derült, hogy a hangszerük közös, a beszédtémák feneketlen kútjába estek. Együtt.

Otthon Taehyung mesélt az iskolai élményeiről, többek között Markról is, de az amerikai fiú teljesen belevegyült a tömegbe. Legalábbis eleinte. Aztán, ahogyan elmerültek a szving és a szaxofon témájában, egyre több szerepet kapott a valóságban és az elbeszélésekben is. Jungkook egy bizonyos ponton akaratlanul is megjegyezte a nevét, azon ponton pedig, amikor azt hallgatta napi rendszerességgel, hogy Mark így és Mark úgy, kezdett nyugtalankodni. A féltékenykedést nem találta túl romantikusnak, és igyekezett alsó hangon tartani. Valójában nem is Markra volt féltékeny, inkább arra, hogy valaki felkeltette szerelme figyelmét. Ráadásul olyat is tud, amit ő nem. Ez a Mark gyerek dzsessz- és szaxofonőrült, pont mint az ő imádottja, úgyhogy biztosan jól megértik egymást. Na ez nem tetszett neki.

Az együtt töltött bőven több, mint két év alatt Jungkook tulajdonképpen megszokta, hogy szerelme haveroknak és barátoknak nevezett udvartartása folyamatosan növekszik, és bár el sem tudta képzelni, hogy mi ebben a jó, de megértette, hogy kedvese társasági ember. Ő az egész Földkerekségről kitiltotta volna az embereket, Taehyung viszont láthatóan jól érezte magát köztük. Az idősebbik élvezte a társasági életet is, de a kettejük viszonya semmit sem változott, szerelmük ugyanolyan odaadó és szenvedélyes maradt, mint amilyen volt. Jungkook nem is gyanakodott semmire. Csak idegesítette a Mark így és úgy. Mikor Taehyung megemlítette, hogy Mark jobb szaxofonos nála, Jungkook lényegében az ártatlan csodálat jeleit kezdte felfedezni szerelmén, ám azok ezúttal sajnos az amerikai fiú irányába mutatkoztak meg. Ne ez sem tetszett neki.

Már május elején jártak aztán, amikor Taehyung együtt kezdett zenélni Markkal. Folyton hangsúlyozta, hogy sokat tanulhat tőle, és Mark nagy szívességet tesz neki azzal, hogy megmutat neki fogásokat. Jungkook ezen a ponton biztos lett abban, hogy a jó öreg Mark nemcsak zenei fogásokat akar megmutatni az ő szerelmének, de Taehyung láthatóan abszolút nem gyanakodott semmi ilyen hátsó szándékra. Úgyhogy Jungkook nem hozta szóba, sőt mégcsak nem is célzott rá, nehogy szerelme azt higgye, hogy óvodás módon akar beletiporni az ő szakmai előmenetelébe. Nos, ez sem tetszett neki.

Ezen felül sajnálatos módon megesett néhányszor, hogy Jungkook előállt valamilyen közös programjavaslattal, semmi extra, csak egy kis séta vagy cukrászda, de Taehyung kérésére el kellett napolni, mert éppen Markkal kellet találkoznia szaxofon ügyben. És Mark csak akkor ért rá. Ezeket a közös dolgokat aztán mindig bepótolták, Taehyung láthatóan szívén viselte a sorsukat. Kicsit talán bántotta is, hogy nemet kell mondania szerelmének, dehát Mark csak akkor ért rá. És hogy Jungkook ne érezze megrövidítve magát soha, még a szokásosnál is jobban kényesztette őt az ágyban és azon kívül is. Na ez tetszett Jungkooknak, de az már nem, hogy bizonyos esetekben sorba kellett állnia.

Bár bemutatva nem lettek egymásnak, de többször is látta az amerikai gyereket. És ebből az alkalomból azt is, hogy milyen szemekkel néz Taehyungra. Sajnos a saját territóriumát nem jelölhette meg, ha már a vadászatról beszéltünk korábban, pedig szerette volna. Szerelmét sem figyelmeztethette, mert csak olcsó féltékenykedésnek tűnt volna. Úgyhogy maradtak az összeszorított fogak, a szájában vitustáncot járó nyelve és az önuralom. De aztán a félév vége felé eljött az a pillanat is, amikor egyszer és mindenkorra kiderült, hogy - egy klasszikust idézve - a lófasznak is van vége.

Mint minden egyetemi szemeszter végén, abban az évben is elérkezett június közepén az Egyetemi Zenei Napok előadássorozata, ami egyben verseny is volt. Javarészt az első évfolyamosok és a végzősök léptek fel, a kisebbek azért, hogy bemutatkozzanak, a nagyobbak azért, hogy megmutassák magukat. Azért is volt fontos rendezvény, mert a záró vizsgaelőadások mellett, ekkor is feltűntek fejvadászok, akik olyan előadóművészpalanták után kutattak, akikben van potenciál. A másodikosok közül néhányan (akiket a tanárok felkértek) társadalmi munkában a zsűrit erősítették, ők képviselték a kortárs közönség ítéletét, és így esett meg, hogy ebben az évben Taehyungnak is szavaznia kellett. Jungkook versenyzett, de az egésznek az adott igazán különleges zamatot, hogy Mark is azt tette.

A zsűri a szakmai tudást és az előadóművészi készségeket pontozta. Nem állítottak fel kategóriakat, a táncosok, az énekesek és a hangszeresek egymás ellen versenyeztek. Nem kellett kötelezően résztvenni rajta, de az EgZeNa (így hívták röviden az eseményt) lehetőséget adott, és aki akart, élhetett vele. Jungkook annyira komolyan vette ez a lehetőséget, hogy még Hobit is rávette arra, hogy egy kis visszafogott koreográfiát megtanítson neki. Úgy gondolta, hogy egy popénekesnél előnyt jelent, ha nemcsak fadarabként áll a színpadon, hanem mozogni is tud rajta. Néhány próbára Taehyung is elkísérte őt, és nem győzte hangsúlyozni, hogy szerelme tehetségeinek listájára ideje felvenni a táncot is. Ez persze erős túlzás volt, de még Hobi is állította, hogy van Jungkookban táncos potenciál.

A potenciálokban bővelkedő ifjú titán meg akarta mutatni. Meg akarta mutatni, hogy van hangja és jól énekel, sőt azt is, hogy színpadra termett. Olyan dalra volt szüksége, amelyben a E6-ot is ki bírja énekelni és táncolható. A Standing next to you mellett döntött végül, amihez Hobi néhány Michael Jacksont imitáló mozdulatot álmodott meg. A pop koronázatlan királyának felidézése dallamvilágban és koreográfiában ütő kártyának ígérkezett, és hogy Jungkook szimata milyen remek volt, mi sem bizonyítja jobban, hogy az előadását bizony tátott szájakkal nézték diákok, tanárok, fejvadászok. A "Sun and the Moon" (E6) résznél kollektív áll leesés következett be, és a publikum nem fukarkodott az "oh"-kkal és az "ah"-kkal.

A dalhoz egy kis ölbetett kezű csípőringatás is járt vizuális elemként, mire a vadászok a saját puskáikat szegezték a saját fejeiknek. Az egész előadás Michael Jacksont idézte, de az övénél Jungkook egy sokkal frissebb, sokkal elementárisabb és sokkal, de sokkal szexibb produkciót hozott létre, ami hatalmas sikert aratott. Jungkook ilyen volt. Nem szeretett a középpontban lenni vagy tömeg előtt megnyilvánulni, de ha mégis azt tette, abba beleremegtek a falak. Taehyung legszívesebben a transzparenssel a kezében járkált volna, amin az a felirat áll, hogy "Jeon Jungkook az én pasim és engem szeret", de ehelyett csak füligérő szájjal vigyorgott a zsűriszékében, és arra gondolt, hogy aznap este milyen jót fognak szexelni. Mert kétségtelenül hatással volt rá az is, ahogy szerelme táncol.

Rettentő izgatónak találta, ugyanúgy mint Jungkook izmait, elmélyített hangját vagy piszkos fantáziáját, ami kizárólag az ágyban tudott megcsillanni. A serdülőkori muscle kinkje mellé az egyetemi évek alatt felzárkózott a dancing kink is, és míg Jungkook hangja a szívét vette célba, addig az izmai és a tánca az ölét. A fiatalabbik nagyon nekivaló volt. A szerző azt sem tartja teljesen kizártnak, hogy Jungkook azért is tette magát oda olyan nagyon, mert tisztázni akarta mindenki, de főleg szerelme és Mark előtt, hogy mi az ő pozíciója a vadakkal teli erdőben, ahol maguk a vadak is lehetnek vadászok. De hogy még világosabb legyen, legalábbis hármuk számára a helyzet, verbálisan is megtámogatta önmagát.

Mark ugyanis szintén nagyon tehetséges előadóművésznek bizonyult, és ráadásul Chet Baker Autumn leaves-ét adta elő, amiről Jungkook pontosan tudta, hogy szerelme egyik legnagyobb kedvence. Nyilván Mark is tudta. Szóval az amerikai fiú felvette kesztyűt és hősiesen küzdött, bár nem is sejtette, hogy van ellenfele. Olyannyira, hogy ők ketten jutottak a döntőbe. A zsűri tagjai sorrendben szavaztak, és utoljára került sor Taehyungra. Jungkookra és Markra ugyanannyian voksoltak, tehát rajta állt a végeredmény. Taehyung érezte magán a felelősség súlyát, és éppen ezért alaposan meg kellett gondolnia a válaszát, amihez néhány hosszúnak tűnő másodpercre szüksége volt. Mindketten nagyon jók voltak, mindketten megérdemelték volna a győzelmet. Igyekezett objektív módon dönteni, és félretenni a Jungkook iránt érzett végtelen szerelmét, de így is egyértelműnek tűnt számára az, hogy kinek a nevét kell bemondania.

A műsorvezető, akinek a szerepét ráadásul Jin töltötte be, egy mikrofonnal a kezében odalépett hozzá. Elé tartotta, de Taehyung csak nem szólalt meg. A síri csendet ekkor Jungkook törte meg:

- Mark Collum vagy én? - kérdezte kisfiús mosollyal, és bár ő nem lett kihangosítva, elég jól lehetett hallani.

A teremben általános vihogás tört ki, annyira váratlan és meglepő volt a beszólása, nem illett abszolút a szituációhoz. A tanárok csitítani kezdték a nézőket, és aztán végre Taehyung is megszólalt. Valójában fogalma sem volt a helyzet szimbolikus mivoltáról, de tudat alatt érzett valamit belőle. Egyszer és mindenkorra közölte hát a világgal a döntését, amit az amerikai vadásznak is tudomásul kellett vennie.

- Jungkookie Jeon - mondta egy édes mosollyal körítve, miközben le sem vette a szemét szerelméről.

NykaDelMar8