8. rész

– Hallod, van valahol filctoll ebben a házban? – állítottam meg egy random embert, aki szembejött velem a folyosón és nevetni kezdtem a kialakult szituáción.

– Gőzöm sincs, nem lakok itt – rázta meg a fejét a srác és továbbment.

– Hé, hová mész? – kiabáltam utána, de valószínűleg a hangos zene miatt már nem is hallotta mit mondok. – A picsába – ültem le az emeletre vezető lépcsőre és csak néztem magam elé.

Egy kicsit beütött a pia, de egyáltalán nem mondtam volna vészesnek az állapotom, viszont azt próbáltam észben tartani, hogy még véletlenül se igyak többet, ha nem akarok magamnak – és persze másoknak sem – bajt.

– Jimin, hát itt vagy! – ült le mellém újdonsült barátom, Hoseok.

– Nem tudom hol találhatok filctollat, pedig az fontos. Rá akarom írni a nevem a poharamra. Meg mindenkinek rá akarom írni a nevét a poharára. Így honnan tudjuk majd, melyik kié? – túrtam a hajamba idegesen és komoly aggodalomba estem.

– Nagyon édes vagy – kuncogott mellettem a béta és közelebb csúszott hozzám.

Igazán jól éreztem magam vele. Az este nagy részében beszélgettünk és iszogattunk, aztán odakint elszívtunk egy cigit is. Én igazából sosem szerettem a cigit, de buliban mégis elszívtam egy-két szállal, hogy mert olyankor egészen hangulatos.

– Hogyan lehetsz ilyen izmos? – dőltem a karjának és úgy pillantottam fel rá.

– És te hogy lehetsz ilyen szép? – karolt át, így kidolgozott mellkasának döntöttem a fejem és elmosolyodtam.

– Helló, Jimin? – kocogtatta meg valaki a vállam, mire felpillantottam az illetőre. – Szóval ide tűntél el – mosolygott ránk Tae, amit viszonoztam is. – Kérlek, vigyázz a kicsit részeg barátomra – nézett az engem ölelő bétára, aki bólintott. – Aztán csak okosan – kacsintott ránk és még mielőtt utána szólhattam volna el is el is vegyült a többiek között.

– Menjünk táncolni! – pattantam fel pár perc elteltével, miután meguntam az üldögélést és Hoseokot magam után húzva beléptem a nappaliba, ahol többen is táncoltak, – vagyis a legtöbben dőlöngéltek.

A bétával szembefordulva, átkaroltam a nyakát majd teljesen hozzábújva kezdtem el ringatni magam a zene ritmusára, mire ő a derekamat átölelve követett ebben.

Izmos mellkasán pihentettem a fejem, becsuktam a szemem, nagyon fáradt voltam, de mégsem akartam aludni, bulizni akartam, táncolni és jól érezni magam.

Elégedetten mosolyodtam el, amikor megéreztem, hogy a srác kezei lentebb csúsznak a fenekemre.

Tetszett, hogy bejövök neki.

– Azonnal ereszd el! – rántott ki valaki hirtelen Hoseok karjai közül, mire csak kapkodtam a fejem a két személy között.

– Már megint te? – pillantottam fel Jeonra, aki dühösen meredt a táncpartneremre.

– Bocs haver, de neked mi bajod? – nézett értetlenül a béta az engem tartó alfára.

– Az, hogy én vigyázok rá és nem hagyom, hogy egy hozzád hasonló kihasználja – förmedt rá.

– Ugyan már, ez semmi sem volt, mi csak jól érezzük magunkat – vont vállat.

– Igen, semmi sem volt, nekem hála és most leszállsz róla, amíg szépen mondom! – közölte vele idegesen a tisztavérű, mire már én is felháborodtam és próbáltam kiszabadulni Jeon kezei közül, de mivel sehogysem ment, így visszadőltem az alfa mellkasának és hagytam, hogy megtartson, ha annyira akar...

Megcsapott a hideg levegő, kint voltunk, de nem tudtam, hogy miként jöttem ki. Vissza akartam menni táncolni, de fáradt voltam és valami fura volt.

– Izé, hideg van – mondtam és igyekeztem ébren maradni. Valakinek a karjában voltam és ez a valaki Jeon Jungkook volt.

– Tudom, de mindjárt nem lesz az – mondta, mire értetlenül néztem rá.

– Aish, te rohadék, vigyél vissza! Táncolni akarok! – csaptam a mellkasára, de elkéstem, ugyanis egyenesen a kocsijához cipelt és egyből be is tuszkolt az anyósülésre. – Minden menta illatú – szippantottam egy nagyot a levegőbe és hátradőletem az ülésben.

– Kösd be magad – szállt be az autóba az illat tulajdonosa is, majd egészen közel hajolt hozzám. Talán még sosem voltunk ennyire közel. Bekötötte az övemet, én meg nem éreztem magamban elég erőt, hogy ellenkezzek.

– De hová megyünk? Piát veszünk még? – érdeklődtem, mire az alfa csak a fejét ingatta.

– Egyszerre vagy aranyos és idegfeszítő amikor részeg vagy – sóhajtotta, majd elindultunk valamerre, reméltem, hogy piát venni.

– Jaj, ne, szegény srácot csak úgy otthagytam? Ne már! – eszméltem fel hirtelen miután majdnem sikerült elaludnom a fűtött autóban.

– Hagyd már, csak ki akart használni! – förmedt rám hirtelen Jeon, ami nagyon felidegesített.

– Semmi közöd hozzá! Azt csinálok amit akarok és én bulizni akarok! – fakadtam ki.

– Ezt még meg fogod nekem köszönni! – vágott vissza.

– Soha! – jelentettem ki makacsul. – Amúgy te hogy vezethetsz, ha ittál? – csaptam fejbe magam.

– Nem ittam végül – közölte velem. – Valahogy sejtettem, hogy ma jobb lesz, ha nem iszok – jegyezte meg, mire csak megforgattam a szemem és egy darabig nem is szóltam hozzá, csak akkor, amikor már kezdett elviselhetetlenül meleg lenni az autóban. – Ah, vedd már le a kurva fűtést! – hámoztam le magról nehezen a kabátom, ami nem is tudom hogyan került rám. – Mindjárt meggyulladok – panaszkodtam.

– Na ne – fékezett le váratlanul a kihalt utcában az alfa és azonnal felém fordult, majd a kézfejét a homlokomhoz érintette viszont, mintha áramütés érte volna, rögtön el is kapta onnan. – Bassza meg, ez nyilván való. Neked lázad van – állapította meg, de én csak a fejemet ráztam.

– Nem. Ez hülyeség – közöltem vele nyűgösen.

– Amióta úton vagyunk egyre erősebben érzem az illatod. Először azt hittem, csak túl ideges vagy, de ez más, sokkal másabb... – szorította össze a szemeit és az orra elé kapta a kezét miközben hátrébb húzódott tőlem. – Fogalmad sincs, egészen ideáig is mennyi önuralomra volt szükségem, de percről percre nehezebb még nekem is visszafogom magam – mondta és igazán látszott rajta, hogy küszködik.

Nem is akartam elhinni, hogy ez ténylegesen igaz legyen, de amikor az alkohol mámorán túl megéreztem az ismerős fájdalmat, már nekem sem volt kétségem afelől, hogy heatem van.

És a lunám könyörgött az alfáért. Szenvedett...

Csak azt akarta, hogy segítsen rajta, mert ő volt az egyetlen, aki ezt megtehette.

– Haza kell vinnem – jelentette ki nyomatékosan és előrefordult a mellette lévő ablakot pedig leengedte, hogy a friss levegő gondtalanul beáramoljon az autóba.

Elindultunk. Rajtam pedig percről-percre jobban elhatalmasodott a láz, ami sokkal gyorsabban és erőteljesebben tört rám, mint normális esetben. Fogalmam sem volt, hogy mi van velem.

Ziháltam és előregörnyedtem fájdalmamban. Kivert a víz, a testem felforrósodott és már nem voltam önmagam.

Az alkohol bódító hatása és a heat kombinációja teljesen kiütött.

– Kérlek... – öleltem át magam és sírtam, mert annyira szükségem volt rá.

– Jimin, bírd ki egy kicsit még – nyugtatott az alfa, de ettől még cseppet sem lett jobb a helyzetem.

– Nem bírom már – kínlódtam és közelebb húzódtam az alfához, hogy jobban érezzem az illatát, mert az enyhítette a fájdalmam, de ezzel együtt még inkább elkábított és úgy éreztem sokkal jobban vágyok rá mint eddig bármi másra az életben.

– Ne csináld, Szöszi – szólt, de nem nézett rám. Szigorúan az útra meredt és jobban a gázra taposott. – A határomon vagyok és Istenemre esküszöm, hogy nem tudom kibírom-e – feszültek meg izmai és elfehéredett ujjakkal markolta a kormányt. – Ha más omegával lennék hasonló helyzetben jobban viselném, de te... – ingatta a fejét.

– Megszerettem az illatod – sóhajtottam és lehunyt szemekkel lélegeztem be az alfa illatát, ami szintén felerősödött az enyémre reagálva.

Éreztem, hogy a nedvem teljesen eláztatja a nadrágom és a lunám egyre kétségbeesettebben akarta az alfa segítségét.

Alsó ajkamba haraptam s combjaimat összeszorítva küzdöttem saját magam ellen.

Egyszerűen reszkettem érte...

– Jimin, ki tudsz szállni? – hallottam meg hirtelen Jeon hangját, mire kinyitottam a szemem s  felkaptam a fejem megpillantva a tisztavérű alfát, amint a kinyitott ajtó mellett áll és vöröslő szemeivel néz le rám.

Egy nagyot nyelve ráztam meg a fejem, a szemkontaktust pedig a világért sem szakítottam volna meg.

Úgy nézett rám, mint eddig még senki sem, ez pedig akkor iszonyúan tetszett...

Nem kellettek szavak, anélkül is tökéletesen megértettük egymást. Az alfa és az omega vágyai bennünk összpontosultak.

– Hol van a lakáskulcsod? – köszörülte meg a torkát és oldalra pillantott.

– Nem érdekel – közöltem vele és megkíséreltem kiszállni az autóból, csakhogy eközben az arcom majdnem találkozott a betonnal.

– Hé, csak óvatosan! – kapott el Jeon és miután segített felegyenesednem a mellkasának dőltem.

Elbódított az illata, a közelsége és a teste melege.

– Segíts rajtam! – nyöszörögtem kínomban és nyaka köré fontam karjaimat, mire az alfa teljes testében megfeszült és élesen szívta be a levegőt.

Nem csak én szenvedtem azon az éjszakán...

– Szöszi, mindjárt hazaviszlek, biztonságban leszel. Kérlek, ne most ronts el mindent! – tolt távolabb magától és átkarolt, hogy meg tudjon tartani.

Miután kikapta a kabátomat a kocsiból egy kis kutakodás után megtalálta az egyik zsebében a kulcsomat, így engem az ölébe véve cipelt el egészen a házam bejárati ajtajáig, amit egy kisebb szerencsétlenkedés után sikerült is kinyitnia.

– Merre van a szobád? Szeretnéd, hogy odavigyelek? – kérdezte, de én csak a fejemet ráztam és a nyakába bújtam. – Jimin, ne! – sóhajtotta és óvatosan letett az öléből, de tekintve, hogy alig állok a lábamon, nem eresztett el. – A legjobb az lesz, ha most lefekszel. Jungwon nemsokára itt lesz, már szóltam neki, ő majd gondodat viseli – közölte velem és megpróbálta lefejteni karjaimat a nyaka közül, de én ezt semmiképp sem akartam hagyni.

– Nem, rajtam csak  te segíthetsz – makacsoltam meg magam és váratlanul lehúztam magamhoz, hogy végre ajkaimat az alfáéra tapasszam.

Gerincemen végigfutott a borzongás, megremegtem, a lunám tűzben égett.

Ez volt életem első csókja, azt sem tudtam, mit teszek, az ösztöneim hajtottak. S oly' szenvedéllyel vetettem bele magam az ajkaink játékába, hogy fel sem tudtam fogni, ez tényleg én vagyok.

Az alfa szorosan magához préselt, gyengéden ölelt, mégis akaratosan, ahogyan a csókja is ugyanezt tükrözte.

Mintha már ő sem tudott volna ellent mondani a lunám hívó szavának, aki elérte a célját.

Egyre csak többet akart, megállíthatatlan volt és uralkodott felettem az éhező vágy. Reszkető kezem ügyetlenül csúsztattam be az alfa fekete pulcsija alá, hogy megérinthessem felforrósodott bőrét, de ekkor az elkapta a kacsómat és megállított ebben majd távolabb is tolt magától, én pedig majd beleőrültem a csókjai és az érintései hiányába.

– Ha megtenném, örökké gyűlölnél – mondta zihálva és szemeit összeszorítva próbálta összeszedni magát.

Eleresztett és hátratántorodott, a földre csúsztam és az égető fájdalomtól sírtam. Semmit nem voltam már képes felfogni, csak az alfát akartam, teljes megszállottsággal.

Jeon a nyitott ajtó fakeretének támaszkodott, szinte láttam, ahogy reszket. A szenvedése, talán egyenértékű volt az enyémmel, s nem értettem, hogy mégis, hogyan csinálja. Miért nem segít mindkettőnkön?

Elterültem a földön, magzatpózba húztam magam és kínomban nyöszörögtem, jól esett a hideg padló érintése.

– Szépségem, ne csináld, bírd még ki! – térdelt le hozzám a tisztavérű, mire a kezét megragadva a hasamhoz húztam azt, miközben könnyes szemekkel néztem fel rá.

– Nagyon fáj... – zokogtam.

– Tudom – suttogta és gyöngéden simogatta a pocimat.

Alsó ajkamba haraptam, elképzelni is nehéz, hogy akkor mennyire kívántam őt.

– Vedd el a fájdalmam, kérlek! Nagyon szeretném! – fakadtam ki és kezét az ajkaimhoz húzva csókot nyomtam kézfejére majd az ujjperceire és így tovább...

– Nem! Nem lehet! – rántotta el a kezét és odébb mászott, hogy tisztes távolságban legyünk egymástól.

Mintha valami önkéntes kínzáson vettünk volna részt...

– Miért csinálod ezt? Nem bírom tovább! – téptem a hajamba és megpróbáltam felülni, de a szúró és égető fájdalom miatt még ennyi sem ment.

– Mindent miattad teszek – felelte. – Sosem volt még szükségem ennyi akaraterőre, hogy visszafogjam magam és még most sem hiszem el, hogy képes vagyok rá – mondta, miközben fejét a falnak döntötte, ezáltal feltárva előttem a nyaka férfias vonásait, mintha az a legtehetségesebb szobrász műve volna. – Nem akarom, hogy gyűlölj – osztotta meg újabb gondolatát. – Bármennyire is szeretném, tudom, hogy sosem bocsájtanál meg érte – nyelt egyet. Mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, izmai pattanásig feszültek.

Nem érdekeltek az érvei, semmi sem érdekelt.

Az ereimben égett a vágy kénköves pokla s nála volt a kulcs a szabaduláshoz.

– Én azt akarom, hogy tegyél a magadévá! – nyögtem ki világosan, s ha előbbi szavaim nem sikerült volna felfognia, csillogó tekintetemből gond nélkül kiolvashatta azok őszinte jelentését.

– Szöszi... – akadt torkán a szó amikor közelebb kúsztam hozzá, de mielőtt még bármi is történhetett volna egy váratlan látogató toppant be Jungwon személyében.

– Basszus! – kapta a szája elé a kezét és miután hozzám rohant azonnal arrébb ráncigált az alfától, akinek vöröslő szempárjában már megpillantottam a megadást. – Jungkook, azonnal menj ki, én ezt intézem! – utasította az alfát, aki nagyot nyelve kászálódott fel a földről, míg tekintetét le sem vette rólam. – Majd beszélünk, te menj minél messzebb! – mondta még búcsúzóul Jeonnak, aki után egyből kulcsra is zárta az ajtót. – Te jó ég! – csapott homlokára az omega. – Én még életemben nem láttam ilyet – rázta meg a fejét miközben visszasietett hozzám és a kanapéra fektetett. – Hogy bírta ki egy heatben lévő omega mellett? – tűnődött, majd miután levette rólam a cipőmet és átöltöztetett egy kényelmesebb ruhába az addig viselt tapadós szett helyett a konyhába ment, hogy kerítsen nekem valami ennivalót, hiába mondtam neki, hogy nem akarok enni.

Jungwon éppen egy instant levest készítésének vágott neki, amikor csengettek az ajtón. Titkon annyira reméltem, hogy az alfa jött vissza, a szívem majd kiugrott a helyéről.

Az omega bátortalanul lépdelt az ajtó felé, s szinte megugrott ijedtében, amikor zsebében megcsörrent a telefonja.

– Igen? – vette fel egyből. – Oh, oké, köszi. Nagyon figyelmes vagy! – mondta fogalmam sincs kinek és mire. – De ugye már elmentél? – kérdezte, mire összevontam a szemöldököm. – Jó akkor, majd behozom neki – közölte vele. – Nyugi, jól lesz, majd beszélünk később és köszi mindenért – tette le ennyivel a telefont és a bejárati ajtót kinyitva, óvatosan kinézett majd valamit gyorsan leakasztott a kilincsről és vissza is zárta a nyílászárót amilyen gyorsan csak tudta.

– Mi az? – kérdeztem nehezen, a barátom kezében lévő fekete anyagra mutatva.

– Valami, aminek nagyon fogsz örülni – sóhajtotta és a kanapéhoz sétálva leült mellém.

A szemeim felragyogtak, amikor megéreztem az ismerős menta illatot, ami akkor számomra a világot jelentette és egyből el is kaptam a kezéből a ruhadarabot.

Az ő pulcsija volt az...az ő illatával.

(remélem, nem baj, hogy most így küldtem és nem doksiban...)

_euphoriaGurl_