PART 36

CAMERON

       Patakokban folytak a könnyeim, a szívem darabokban hevert. Legszívesebben világgá rohantam volna, de meg sem bírtam mozdulni. Csak álltam ott, és néztem az ágyon szenvedélyesen szeretkező párt. A döbbenettől és a fájdalomtól még azt is elfelejtettem, hogy ehhez hasonló jelenetet sosem láttam és más helyzetben valószínűleg borzasztóan szégyellném magam.

- Matt - nyögtem.

Nem gondoltam, hogy meghallották, de a fiatal szőke fiú felkapta a fejét és rám nézett.

- Hát ez meg kicsoda? - kérdezte zihálva. Erre már Matt is felfigyelt. Rám nézett. Arcán meglepetés, némi szégyen suhant át, majd megvonta a vállát és megcsókolta a szőke fiút.

- Senki. Ne törődj vele - súgta, de úgy, hogy én is halljam.

- Mi..miért csi..hi.nálod ezt velem? - kérdeztem zokogva.

- Nem mennél ki? - förmedt rám mérgesen. Majd újra a másik fiúval kezdett foglalkozni. Szeretkeztek, ez egyértelmű volt még nekem is.

- MAAATTT!! - kiáltottam kétségbeesetten. Ez nem történhet meg velem! Ezt nem teheti meg velem! - MAAATTT!!

Annyi erőm sem maradt, hogy tovább álljak ott. Térdre rogytam, majd végignyúltam a padlón. A zokogásomon át is tökéletesen hallottam, ahogy Matt és a partnere nevetnek rajtam.

- Cammy, édesem - hallottam távolról egy kedves hangot. - Kincsem, ébredj fel!

- Matt? - kérdeztem halkan, még mindig zokogva.

- Kiscicám, én vagyok az, Jake. Ébredj fel, kérlek - mondta kedvesen, és éreztem, ahogy gyengéden simogatja az arcomat és a hajamat. Végre sikerült kinyitnom a szememet.

Pár percig csendben ölelt magához, simogatta a hátamat, amíg meg nem nyugodtan. Már megint ugyanaz az álom. Az elmúlt közel egy hétben minden éjszaka pontosan ugyanígy, sírva ébredtem. És a zokogásom és kiabálásom Jake-et is minden éjjel felébresztette.

- Cammy cica, ez így nem mehet tovább - sóhajtott.

- Bocsánat, hogy megint felébresztettelek - mondtam szomorúan.

- Ez a legkevesebb, kiscicám. Én miattad sokkal jobban aggódom.

- Nem tehetek róla, hogy ilyen álmaim vannak.

- Én ezt nem egészen így látom - felelte legnagyobb meglepetésemre. - Tudod, amikor Matt elmondta ezt az egész szarságot, azon a hajnalon kicsit megijedtem. Aztán amikor másnap felébredtél, egyenesen pánikba estem. Akkor hosszú évek után először éreztem azt, hogy tehetetlen vagyok, és rettegtem, hogy ezúttal feladod, és elveszítelek. Aztán megkönnyebbültem, mert erősebb voltál, mint azt bármikor korábban reméltem. Úgy éreztem, hogy összeszedted magad, megbeszéltél minden Matt-tel, és túl vagytok ezen. Vagy legalábbis jó úton haladtok. De ezek az éjszakák rácáfolnak erre. Egyértelmű, hogy nem dolgoztad fel.

- De tényleg minden rendben van - ellenkeztem. - Minden nap, minden hajnalban beszélünk Matt-tel. Mint régen. Viccelődünk, szeretjük egymást.

- Ha minden rendben lenne, akkor nem lennének ezek az álmaid. Minden éjjel.

- Mit tegyek? - kérdeztem. Felesleges lenne vitatkoznom, hiszen talán Jake jobban ismer, mint én saját magamat. Ő valószínűleg tisztábban látja a dolgokat.

- Beszélned kell dr Williams-szel erről az egészről.

- Ó!

- Gondolom a hétfői szeánszon nem mondtál neki semmit - mondta.

- Nem igazán - vallottam be szégyenkezve. - Csak annyit mondtam, hogy volt egy kis vitánk.

- Tudtam! Kiscica, szépen kérlek, hogy legközelebb mondj el neki mindent. Az álmokat is.

- Jó, hétfőn el fogom mondani - ígértem.

- Addig még két nap van - sóhajtott. - Legszívesebben felhívnám, de mára már biztosan nem fog tudni időpontot adni. Hétvégén pedig nem dolgozik.

- Sajnálom. Ezt a két éjszakát valahogy kibírjuk. Esetleg nem alszom - ajánlottam félig viccesen.

- Az nem megoldás - legyintett. - Mi lenne, ha elalvás előtt bevennél legalább egy altatót?

Összeszorult a gyomrom. Minden erőmmel azon vagyok, hogy sikerüljön abbahagynom a gyógyszereket. Teljesen le akarom tenni. Amikor Matt bejelentése után annyira kiborultam, elfogadtam a Jake által adott gyógyszereket, de másnap már visszatértem arra a pontra, ahová dr Williams útmutatása alapján már eljutottam. De bízom Jake-ben, mert tudom, hogy mindig a legjobbat akarja nekem.

- Rendben - bólintottam.

- Nagyszerű - mondta mosolyogva. - Még nagyon korán van, csak fél hét. Szeretnél most bevenni egyet?

- Nem, most nem, mert akkor nagyon sokáig fogok aludni - feleltem, mire Jake csak bólintott. Örülök, hogy nem erőltette. - Kicsit olvasgatok, hátha tudok még kicsit szundikálni.

- Oké. De én most visszafekszem, ha nem haragszol.

- Ne butáskodj már! Menj, aludd szépre magad - intettem. Egy hatalmas cuppanós puszit nyomott a homlokomra, és kiment a szobából.

Én kimentem a fürdőszobába, ledobtam az izzadt pizsamámat, lezuhanyoztam és tiszta ruhát vettem fel.

Bebújtam az ágyamba, és próbáltam olvasni. Először egy könyvet, majd Matt eddigi leveleit lapozgattam. Végül csak heverésztem és újra átgondoltam az elmúlt hét eseményeit. Attól a pillanattól kezdve, amikor teljesen kiborultam Matt, mondjuk úgy, árulása miatt.

Fájdalom és düh kavargott bennem. Becsapott az egyetlen ember, akiről elhittem, hogy szerelemmel szeret. Ja, nem, ő már a második volt. Csakhogy ez még Stewart árulásánál is jobban fájt. Mindennek vége, minden álmom összetört. A remény, hogy alig másfél hónap múlva teljesen új életet kezdek Matt-tel, szertefoszlott.

Magamra is haragudtam, amiért elhittem, hogy sikerülni fog. Még Jake-re, és a többiekre is haragudtam, amiért elhitették velem, hogy sikerülni fog. De legfőképp Matt-re haragudtam. Megmutatta, hogy mi lehetne az enyém. Szerelmet, boldogságot, családot ígért, majd elvette tőlem.

Jake a saját ágyához kísért, lefektetett, és két altatót adott nekem. Én engedelmesen lenyeltem. Majd befészkeltem magam az ágyba és vártam, hogy magával ragadjon a jól ismert semmi.

Nem tudom, hogy mennyit aludtam, de biztosan jó sokáig kiütött a gyógyszer. Jó ideje nem vettem be, ilyenkor erősebben hat.

Az első pillanatban nem is értettem, hogy mit keresek Jake ágyában. Ahogy oszlott az elmémet borító köd, úgy tértek vissza az emlékek az előző éjszakáról. Matt. Megcsalt. Becsapott. A párnába fúrtam a fejem és megint sírva fakadtam. Mindennek vége. Sirattam magam, sirattam az álmaimat.

- Kiscica, sshh - hallottam meg hirtelen Jake hangját. Éreztem, ahogy az ágy szélére ül és elkezdi simogatni a hátamat. - Ne sírj, Cammy. Nincs miért.

- Ho..hogyne lenne - hüppögtem.

- Bébi, hidd el, hogy pontosan tudom, hogy mi történt. Miután téged lefektettelek, én még sokáig beszélgettem Matt-tel.

- Tényleg? - kérdeztem csodálkozva. Még a sírást is abbahagytam, annyira meglepett a dolog.

- Igen. És hidd el, hogy mindent alaposan elmesélt. A legapróbb, legcikibb részletekig - mondta.

- Akkor mindent tudsz - sóhajtottam.

- Igen. Mindent - bólintott. - És ha kíváncsi vagy a véleményemre, akkor nagyon szívesen elmondom.

- Ha nemet mondok, szerintem akkor is elmondod.

- Nyilván - nevetett. - De most komolyan, kiscica, tudom és látom, hogy mennyire kiborultál, és teljesen igazad van. Csak egy dolgot ne felejts el, hogy ez az idióta tényleg nagyon szeret.

- Ugyan már! Ha tényleg szeretne, akkor nem csinálta volna ezeket - legyintettem.

- Cammy cica! Pedig hidd el nekem, hogy éppen egy szerelmes pasi tudja a legnagyobb baromságot csinálni.

- Nem a részeg? - kérdeztem.

- Az teljesen más - felelte. - Te még sosem voltál annyira részeg, hogy elveszíts minden kontrollt, de hidd el, hogy olyankor az ember tényleg azt sem tudja, mit csinál. És legtöbbször másnap sem emlékszik rá. Olyankor képes az ember totál hülyét csinálni magából.

- Vagy megcsalni a párját.

- Igen, arra is - bólintott. - Bár ez egy érdekes dolog, mert legtöbbször ha egy pasi szinte eszméletlenre issza magát, akkor a farka sem fog felállni, de nyilván vannak fokozatok.

- Nem lehet, hogy csak kitalálta, hogy olyan részeg volt?

- Én nem gondolom. Totál őszintének tűnt, amikor beszélgettem vele. Őszintének és kétségbeesettnek. Nem hinném, hogy ilyen tapasztalt hazudozó lenne.

- Nekem mégis milyen könnyen hazudta, hogy másik bázison van - mondtam keserűen.

- Más üzenetben leírni valamit és más szemtől szembe hazudni - felelte. - Az egy idióta döntés volt. Tudta, hogy előbb vagy utóbb be kell vallania neked a svéd srácot, de húzni akarta az időt. Talán valami csodában reménykedett. A szerencsétlen.

- Te tényleg nem érzed olyan súlyosnak a helyzetet? - kérdeztem csodálkozva. - Túlreagálom?

- Nem, kiscica! Nem reagálod túl. Teljesen érthető a reakciód. Ez minden normális embernek szarul esne. És nem is próbálom mentegetni, mert tényleg idióta volt. Én csak azt próbálom elmondani neked, hogy Matt szeret téged, szándékosan nem bántana meg. És vannak helyzetek, amikor az ember hülyeséget csinál, rosszul dönt.

- Én sosem hazudnék neki.

- Valószínűleg nem - felelte elgondolkodva. - De érte?

- Ezt hogy érted?

- Mindjárt egy óra van. Sarah nagyjából ilyenkor szokott hívni, ugye? - kérdezte. Bólintottam, majd folytatta. - Szóval nemsokára felhív. Csevegni kezdetek, de hamar leveszi, hogy nem vagy topon, mert nem tudsz hazudni. Rákérdez. Mit mondasz rá? Hogy semmi. Nem fogja firtatni, de tudni fogja, hogy valami van. Megkérdezi, hogy Matt-tel van valami? Mire te azt mondod, hogy minden oké. Esetleg hozzáteszed, hogy semmi komoly, csak egy apró vita. Ezt fogod mondani, mert nem akarod elárulni Matt-et az anyjának. Meg akarod védeni az anyja pusztító haragjától. Mert szereted.

Tágra nyílt szemmel néztem a legjobb barátomra. Ez a fiú egyszerűen hihetetlen. És valószínűleg igaza van. Mint mindig. Ha belegondolok, eszembe sem jutna elmesélni Sarah-nak ezt az egész helyzetet. Mert tudom, hogy nagyon elszomorodna, és persze azonnal nekiesne a fiának. Talán egyszer, később majd megtudja, de akkor már remélhetőleg túl leszünk ezen.

         Nagyjából tizenöt perc múlva valóban hívott Sarah és már meg sem lepődtem azon, hogy a beszélgetés szinte pontosan úgy zajlott, ahogy azt Jake előre megmondta.

Egy óra után nem sokkal viszont valami hihetetlen dolog történt. Olyan meglepetés, amiben még sosem volt részem. Éppen ebédeltünk, amikor csengettek. Az ajtóban egy kifutófiú állt és elmondta, hogy Cameron Hunternek hozott csomagot. Dadogva mondtam, hogy én vagyok az, mire az orrom alá nyomott egy papírt, amit nagy nehezen sikerült aláírnom. Aztán átnyújtott egy gyönyörű csokor virágot és egy kisebb csomagot. Döbbenten mentem vissza a nappaliba, ahol Jake vigyorogva nézett rám.

- Ez igen! Valaki nagyon kitett magáért - nevetett.

Nem válaszoltam, csak néztem a kezemben tartott csodálatos rózsacsokrot. Ilyen gyönyörűt még sosem láttam. Mondanom sem kell, hogy még sosem kaptam virágot senkitől, csak filmen láttam ilyesmit. Titkon mindig vágytam rá, hogy valaki így meglepjen.

- Vajon kitől kaptad? - kíváncsiskodott Jake.

Bár sejtettem a választ, de mégis izgatottan nyitottam ki a kis borítékot, ami a virágok közé volt szúrva. Ennyi állt rajta: “SAJNÁLOM. SZERETLEK. MATT”.

- Matt küldte - súgtam. Az egyik pillanatban összetöri a szívemet, a másikban pedig ilyen meglepetést szerez. Nem lehet mellette unatkozni, az már biztos.

Gyorsan kerestem egy vázát, vízbe tettem a virágokat, majd a kisebb csomagot kezdtem bontogatni. Egy kisebb szivárvány színű plüss maci volt benne.

- Ó, de édes - kiáltott lelkesen Jake. A kiscica, aki eddig mellette ült, szintén lelkesen kezdte vizsgálni az új szerzeményt.

- Nem, Peanut, ez nem új játék - toltam el nevetve.

Még további fél órán keresztül küzdöttem, hogy a cicát távol tartsam az ajándékaimtól, aztán Jake elküldött, hogy olvassam el az e-mailt, amit valószínűleg Matt küldött.

Amint elolvastam, már egyre biztosabb voltam abban, hogy ha hajnalban hazaérek, akkor megpróbálok beszélni Matt-tel. 

            És milyen jól tettem, gondoltam, miközben mosolyogva öleltem magamhoz a szivárvány színű macimat, és magamra húztam a takarót, amit szintén Matt-től kaptam még korábban. A rózsacsokor már elhervadt sajnos, de Jake javaslatára fellógattam egy szögre, hogy szépen kiszáradjon. Így még nagyon sokáig a szobám dísze lehet. Kidobni sajnáltam volna.

            Végül sikerült még másfél órát aludnom. Szerencsére ezúttal a rémálom is elkerült. Hétfőn mindenképpen fogok erről is beszélni dr Williams-szel. Be kell látnom, hogy nem tudom ezt egyedül megoldani, bármennyire is szeretném. Márpedig nagyon szeretném. Akarom, hogy működjön. Minden. Az életem, a kapcsolatom. Talán ez az utolsó esélyem.

            Matt levele másnap, szombaton érkezett. Hajnalban, a klubból hazafelé kértem meg Philipet, hogy álljon meg a postahivatalnál. Valamiért éreztem, hogy ott fog várni a levél. És nem csalódtam. Pedig általában több időbe telik, mire választ kapok. De most egy hét alatt megérkezett. Én pedig megéreztem. Ez lehet egy égi jel akár!

Otthon gyorsan lezuhanyoztam, pizsamába bújtam, és beléptem a Skype-ba. Matt pedig már hívott is.

- Szia, kedves - köszöntem mosolyogva.

- Szia, gyönyörűm - felelt vidáman. - Nem dolgoztál ma?

- Dehogynem! Most értem haza. Miért?

- Csak mert olyan szép és friss vagy, mintha alaposan kialudtad volna magad.

- Ugyan már - nevettem. - Pár perce értem haza, épp csak lezuhanyoztam. Ja! És fel vagyok dobva, mert az előbb kaptam meg ezt.

És meglobogtattam a borítékot, mire szívdöglesztő mosolyt kaptam válaszul.

- Akkor jó ideig nem fogsz aludni ha elköszönök sem - nevetett.

- Így van. És egy cseppet sem bánom - feleltem.

- Hogy érzed magad? - kérdezte. Furcsa, mintha érezné, hogy valami nem oké velem. Pedig egy szóval sem említettem neki az álmokat.

- Én jól, köszönöm. És te? Minden rendben van? Lábad?

- Én is jól vagyok. A lábam olyan, mint régen. Ma már futottam is - újságolta büszkén. Elég csúnyán kibicsaklott a bokája egy hete. Sajnáltam, mert így nem is repülhetett. Már második hete az irodában tologatja a papírokat.

- De ugye csak óvatosan? Orvos engedte?

- Nyugi, óvatosan, fokozatosan terheltem. És igen, orvos is látta, és engedte. Sőt, hétfőn már újra repülhetek.

- Ez nagyon jó hír - mondtam mosolyogva. Tudom, mennyire hiányzott már neki a repülés.

- Nekem mondod? - nevetett.

Elmesélte, hogy ugratták a többiek a kényszerű pihenő miatt. Pingvinnek hívta Wayne. Ezt először nem értettem, de aztán Matt elmagyarázta, hogy a pingvin sem tud repülni. Ja, tényleg. Vidáman beszélgettünk még sok mindenről. Szeretem, hogy mindig mindenre kíváncsi velem kapcsolatban. És nemcsak udvariasságból kérdezi, hanem türelmesen végig is hallgat, ha mesélek valamit. Néha azt kívánom, bárcsak ne lenne olyan unalmas az életem. De sejtem, ha ha Matt-tel végre elkezdjük a közös jövőnket, akkor az unalmas szót kitörölhetem a szótáramból.

Nagyjából fél órát beszélgettünk még, aztán elköszöntünk.

Én pedig végre elolvashattam a levelemet.

Drága Cameron,

Mielőtt válaszolnék a legutóbbi leveledre, még egyszer szeretném elmondani, hogy mennyire sajnálom ami történt.

Remélem sikerül majd valamennyire jóvá tennem!

És köszönöm, hogy adtál egy második esélyt. Hálás vagyok ezért! Ígérem, hogy nem fogod megbánni!

Én is minden nap végiggondolom, hogy mennyi idő van még hátra a hazautazásig :) Már csak kicsivel több, mint egy hónap! (Ha jól tippelek, akkor olyan huszadika körül kapod meg ezt a levelet, és akkor már csak 5 hét!)

Igen, Fort Hood-ba érkezünk, ez már biztos. Most már nagyjából biztos a menetrend: A németországi bázison, Ramsteinen keresztül megyünk haza. Március 4-én, szombaton indulunk Bagramból, és dél körül érkezünk meg a németországi bázisra. Innen pedig másnap délben indulunk haza. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor március 5-én, vasárnap, délután 4 körül szállunk le. Nagyjából ez a tuti, de 1-2 óra eltolódás lehet. Egy rakás időzónán is át fogunk repülni, ami kicsit szívás, de mivel ott leszel, ez fog a legkevésbé érdekelni. Alig várom, hogy találkozzunk végre!

Már kezdhetitek szervezni az utazást ;) Anya már tudja, hogy kitől kell megkérni az engedélyt a belépésre a katonai reptérre. Majd vele is beszélek, hogy kérje meg időben.

A féltékenységről, előző kapcsolataimról és egyéb ilyen dolgokról szerintem nem kell többet beszélni. Bárki is volt az életemben, bármit is tettem, ez már nem számít egy cseppet sem. Te vagy és te leszel is az egyetlen. És nekem egy szemernyi kétségem sincs arról, hogy elég leszel. Tökéletes leszel. Tökéletesek leszünk. Nem mondom, hogy bennem nincsenek kétségek, de elsősorban miattam. Már több, mint tíz éve folyamatosan bázisokon, laktanyákban éltem. Ez egy másfajta életmód. Ha együtt fogunk élni - és én ebben egyre biztosabb vagyok ám!! - gyakorlatilag újra meg kell majd szoknom a családi életet :) Remélem türelmes leszel majd velem! Én igyekezni fogok!

És ha már szóba került az együttélés - lassan el kell döntenünk, hogy Fort Hood, Ramstein, vagy valami más hely legyen :)

A gyógyulással, gyógyszerekkel kapcsolatban nem tudok mit mondani, mint hogy büszke vagyok rád. Örülök, hogy ilyen pontosan betartod az orvos utasításait. Ez nagyon okos dolog :)

Van valami oka annak, hogy félsz a madaraktól? Egyébként nem kell aggódnod :) Sosem jutott eszembe, hogy háziállatként madarat tartsak :)

Alig várom, hogy lássam a rajznaplót! Gyönyörűek a rajzaid, mindig örömmel nézegetem amiket eddig küldtél.

Köszönöm a képeket, amiket a leveleddel küldtél. És köszönöm, amiket e-mailben. Ha majd újra használhatom a gépemen az internetet (lehet, hogy már csak otthon), akkor le is fogom tudni tölteni. És bármikor nézegethetem :D

De a legjobb az lesz, amikor nem kell már a fényképeket nézegetnem, hanem ott leszel mellettem élőben :)

Nemsokára!

Vigyázz magadra és legyen szép napod!

Szeretlek!

Matt

            Istenem! Már csak negyvenhárom nap! Negyvenhárom! Soknak tűnhet, de ha belegondolok, hogy az első levelet majdnem tíz hónappal ezelőtt küldtem el, akkor már nem tűnik olyan soknak. Annyi hónap várakozás után már csak negyvenhárom nap, és találkozunk személyesen! Alig várom, hogy Sarah-val komolyan elkezdjük tervezni az utazást. Holnap a főnökkel is beszélek, hogy mennyi szabadnapot tud nekem adni. Remélem nem lesz gond, és el fog engedni.

Negyvenhárom nap! Olyan közel van már, gondoltam mosolyogva.

A levelet betettem a párnám alá, majd bevettem a kis asztalkára odakészített altatót. Nem túl lelkesen, de Jake-nek megígértem. Egy gyógyszer még nem a világ vége!

Bekucorodtam a takaróm alá, magamhoz öleltem a szivárványos macimat és boldog mosollyal az ajkamon elaludtam. Negyvenhárom nap...

bertokt