Still don’t mind

Jimin

A moziban várakozok. Közben Hyungie-nak pötyögök egy üzenetet:
„ El sem hiszem, randizok Yoongival! szívecske-szívecske-szívecske"
„Zsír. Aztán holnap mesélj el minden piszkos kis részletet"
„Egyelőre csak randizunk, mondtam már"
„Azt mondom én is" - és telepakolja kacsintós szmájlikkal. Javíthatatlan.
Yoongi tűnik fel mellettem.
- Hello, gyönyörűség. Vársz valakire? - kérdezi szívdöglesztően mély tekintettel.
- Igen, egy mogorva producerre. De úgy látom, te nem ő vagy. Inkább doromboló kiscicának tűnsz.
Yoongi körbenéz. Kevesen lézengenek a mozi folyosóján, és úgy találja eléggé takar az oszlop minket. A számhoz hajol, és könnyű csókot lehel rá.
- Melletted? Dorombolnék bármikor. Na gyere, vár minket a film.

A harmadosztályú westernfilm őszintén szólva kevéssé köt le, de nem is ez a lényeg, hanem hogy: randin vagyok Min Yoongival! Még mindig a szürrealitás határán mozog számomra ez a szinte valóra vált álom.
Néhány képkocka lepereg, éppen a főhős kerül bajba, aki természetesen egy jószívű (és jóképű) bandita.
Yoongi a fülemhez hajol, megérzem a nedves szusszanását. Az apró pihék a nyakamon rögtön vigyázzba vágják magukat.
- Jimin-a, nem akarunk lelépni? - suttogja olyan remegő vággyal a hangjában, hogy belebizsereg a combom belseje.
- Azt mondtad, randizgatni akarsz, mielőtt belevetjük magunkat a testi örömökbe - mondom neki komoly ábrázattal, de magamban kajánul vigyorogni kezdek.
- Igen, de túl erős hatással van rám a fizikai közelséged.
- De engem érdekel a film... - füllentem.
- Oké, ha akarod, nézzük - adja meg magát, majd megigazítja a farmerja korcát és a belebujtatott övet. Apró büszkeség önti el a lelkemet. Várok pár pillanatot, hogy visszamerülhessen a filmbe.

Felé fordulok, végigsiklik a tekintetem az arcélén, a vászon színei fényjátékot játszanak a világos bőrén. Újra és újra rá kell csodálkoznom, hogy mennyire jóképű! Sosem kérkedik vele, nem érdekli, talán tudatában sincs a szépségének. Pedig rajzolni sem lehetne finomabb arcvonalat, orrot és szájat. Hozzájuk azok a macskaszemek, és a tekintete mélysége, ahogy az emberre tud nézni, vadító kombó. Nyelnem is kell egy jó nagyot. Megérintem a köztünk lévő kezét, engedélyt kérek, hogy becsúsztathassam a sajátom a tenyere és a szék karfája közé. Yoongi megemeli kissé a karját, és a keletkező résben kezünk összesimul. Ujjaimat lassan tolom az övéi közé, hogy érezze a finom behatolást. Hadd asszociálgasson! Majd visszahúzom őket, és a tenyere érzékeny idegvégződéseit simogatom. Halk nyekkenést hallat, és úgy rámarkol a kezemre, majdnem felszisszenek. Hátraveti a fejét, és mélyen veszi a levegőt.

De én még nem végeztem vele. Kihúzódok a tenyere alól, majd a mutató- és hüvelykujjamat összezárom, egy kis kört képezve ezzel. A karfáról lelógó kisujjára csúsztatom, és le-föl kezdem rajta húzogatni. Yoongi felnyög, elrántja a kezét, majd leveti a kardigánját, és hevesen az ölébe csomagolja.
- Na, most már mehetünk - állok fel mellette, indulásra készen. Rám fordítja a macskaszemeit.
- Te megvesztél? - suttogja. - Nem tudok én így menni sehova.
- Miért nem? Jó az a kardigán, és ha jól sejtem a kezedre nem is lesz szükséged, ahhoz, hogy a helyén maradjon - kuncogom.
Megérzem jobb tenyerét a combomra simulni, megmarkol, majd belém csíp.
- Áú! - szisszenek fel.
- Jimin-a, ne ingerelj túl, bünti lesz ezért otthon!
Odahajolok a füléhez, és belesuttogom.
- Remélem is...

Majd átmászom rajta, annyira hozzásimulva, ami feltűnésmentesen megoldható egy moziteremben. Yoongi a folyosón ér utol, kardigánját lelkesen szorítja az ölére. Feltűnő problémája ellenére szemtelenül rácsap a fenekemre, ahogy elhalad mellettem.
- Hyung, hova rohansz?
- A mellékesbe, mit gondolsz?
Gyorsítok a lépteimen, és mire magára csaphatná a WC ajtót, beslisszolok mellé.
- Menjél már innen! - nevet rám, és megragadja a vállaimat, hogy kitoloncoljon a szűk fülkéből.
- De gondoltam segítek rajtad - simogatom meg domborodó nadrágját.
- Itt? Azt biztos nem. Nem foglak itt megcsinálni, otthon akarom kiélvezni lassan, komótosan a tested minden szegletét - suttogja a számra.
- Akkor csak adj egy csókot - kérem, és megnyalom az ajkait. Készségesen engedi be a nyelvem. Nyög. Nyögök. Nem is gondolunk arra, hogy bárki meghallhat minket, habár ez egy mozi mosdója. Szerencsénkre a film még tart, úgyhogy a népek velünk mit sem törődve bambulják a vásznat.
- Nagyon gyorsan menjünk haza, vagy összerondítom a nadrágomat - bontja meg az ölelésünket. Kitépjük magunkat a mosdóból, majd úgy rohanunk végig a mozi folyosóin, mintha a filmből szabadult pandúrok mind minket kergetnének.

Leint egy taxit, és már robogunk is a lakása felé. Az autóban még csak rám nézni sem mer, és ezúttal én is békén hagyom, tényleg nem venném a lelkemre, ha oda lenne a frissen vásárolt farmerja. A taxis elegáns társasház előtt tesz ki, az épület üvegfalai büszkén nyújtóznak Szöul kék ege felé.

Beránt a liftbe, ami szusszanva elindul velünk felfelé. Csendben állunk egymás mellett, csak a levegő remeg köztünk. Yoongi a megfogja az állam, és maga felé fordítja az arcomat. Tekintete a két pupillám közt cikázik, majd lejjebb halad, szinte beszkenneli az arcom minden ívét. - Annyira gyönyörű vagy! - suttogja. A lift nyekkenve áll meg, Yoongi csuklón ragad, és vonszol maga után, mit valami elejtett vadat. Gyorsan pötyögi a kódot, és már lépünk is be a kis előszobájába. A meglepetés csak ekkor ér bennünket. Valahol zene szól.
- A francba - jegyzi meg, míg lerúgjuk a cipőnket.
Követem őt lakása belsejébe. Elegáns nappalin vágunk keresztül, majd ebédlőt és konyhát látok egy nyitott ajtóban. Az egész lakás meleg, sötét színekben játszik, a lámpák remegő sárga fényt szórnak itt is, ott is a felvikszolt mahagóni parkettra.
- Á, Yoongi-ja! Hát megjöttél? - kérdi egy hórihorgas srác. Látva a párosunkat és Yoongi megszeppent arcát, hozzáteszi: - Elfelejtetted, hogy kölcsönkértük a stúdiódat?
- Neked a lakásodban is van egy stúdiód? - kérdem lenyűgözve.
- Aham, van. Ja, ja persze, emlékszem. Mikor végeztek?
- Alig egy óra, és megvagyunk - válaszolja a hórihorgas. - Ki a fiatalember? - érdeklődik irányomban.
- Ő Jimin... a kedvesem - mutat be, és a lelkem menten elolvad a megnevezéstől. A hórihorgas egyáltalán nincs meglepve. Kezet nyújtok és bemutatkozok neki. Kedvesen fogadja, majd visszabújik a stúdióba.

- Kérsz valamit inni, míg ezek itt rontják a levegőt? - kérdi Yoongi egy bocsánatkérő mosollyal.
- Semmi baj, hyung, hosszú még az éjszaka - simogatom meg az arcát. - Hmm... Igyunk viszkit, mit szólsz?
- Oké, csüccs le a nappaliba, hozom a piát.
Letelepszem a kanapé elé, a puha szőnyegére. Az kis asztalon rengeteg zenei magazin fekszik békésen, és egy verses kötet a kupac tetején. Yoongi visszatér, tálcán egyensúlyozza a viszkisüveget, egy tál jeget, és a poharakat. Leteszi, és nekilát tölteni.
- Verseket is olvasol? - mutatom felé a frissen felfedezett könyvecskét.
- Jó kondiba tartja a zeneírási készségemet - a kezembe nyomja az italomat, és mögém telepszik a kanapéra. Kortyolok és megvárom, hogy a viszki maró íze elernyedjen a nyelvemen. Belelapozok a versekbe. Néhány sor megtetszik, felolvasom neki:

„...Szívem szíveddel hasad,
könnyem tieddel folyik,
az én lelkem sem szabad,
a bűnöm bennem ordít.

Én tettem, vagy csak hagytam,
ettől nem könnyebb, hidd el,
nem csak téged bántottalak,
én is több lettem egy sebbel.

Nem maradt másom éjnek éjjelén,
csak a félve remegő, éhező remény..."

- Ez tetszik, az éhező remény, szép - állok meg a költői képnél.
- Ne ilyen szomorúakat olvass, szerelmeseket keress!
- Olvassak fel neked szerelmes verseket? - pillantok rá kicsit meglepve. Ő csak elnyúlik a kanapén, egyik kezében ital, a másikkal a tincseimet babrálja.
- Igen, szeretném hallani azon az édes hangodon!
Hogy is állhatnék ellent ennek a kérésnek? Keresek neki valami romantikusat.

„Lelkem függőágyán révedve libbenek,
ábrándos szemedbe nézve, elveszek.
A világ elmállik, én is vele olvadok,
pupilládon keresztül a testedbe folyok.
Fátylába von tekinteted lágysága,
mint nyári éjek könnyű sóhajtása..."

- Ez jobb? - kérdem.
- Aham, én is ezt érzem, ha rád nézek!
Elpirulok, és visszafordulok a könyv felé. Lapozgatok.
- Ez mi, ez a furcsa iromány? - mutatom neki a rendbontó formába írt szöveget. A mondatok körbe-körbe futnak a lapszélen.
- Ez ilyen szabad vers, nem követi a hagyományos formákat. Sokan nem bírják, én szeretem őket.
- Akkor ezt még elolvasom.

„Emlékszel? Mikor először fogtad meg a kezem, épp kigyúltak a fények, színes lampionok ragyogtak. Tücskök húzták a nyáresti dallamot, szád a számra simult, úgy andalogtunk.

Emlékszel? Mikor forrón öleltél és odakint tombolt a vihar, a fák ágait törte ropogva, dörgött az ablakban. Az eső hűvösen suhogott a tetőn, de az ágyunkban mi forrón öleltük egymást. Testek hevültek, a szívek elégtek. Mint a villám, az apró gallyat, a te tüzed is úgy emésztett.

Emlékszel? Mikor utoljára néztél rám, nem volt kint tél, épp tavaszba borultak a fák. Csak idebent leheltünk egymásra zúzmarát. A szemed volt jég és a lelked hideg, csupán bennünk fagyott meg a lendület."

Leteszem a könyvet, és odafordulok hozzá.
- Én maradnék annál az elemésztő tűznél - búgom neki, és már épp összeérne a szánk, amikor végszóra meghalljuk a csapatot kitrappolni a stúdióból. Zavartan beköszönnek a nappaliba, Yoongi kelletlenül áll fel kikísérni őket. Miután becsapta mögöttük az ajtót, visszahuppan a kanapéra, és szusszanva magyarázkodni kezd.
- Ne haragudj, totál kiment a fejemből. Mert teljesen elveszed az eszem... - vigyorog rám.
- Igen? Pedig arra csak most készülök - mondom, és szemből az ölébe ülök.
- Mmmm - ad hangot az élvezetének, ahogy combom a derekára szorul, ágyékunk összeér. Finoman mozgok rajta, stimulálóan dörzsölöm össze nadrágjainkat, míg a szájára tapadok, és kimeríthetetlen csókra hívom. Yoongi élvezettel kóstol, nem siet, alaposan megízleli minden részemet, ahogy ígérte. Az arcomat puszilgatja, majd nyelvével izgató nyálcsíkot húz a nyakamra. A pólóm szélét keresi és kibújtat belőle. Remegő ujjakkal simogatja végig tánctól szálkás testem.

- Olyan vagy mint egy márványszobor...
- Várd meg a nyár végét, olyan leszek mint egy bronzszobor... csak jussak le végre a busani tengerpartra.
- Úgy is szép leszel... gyere, menjünk be a hálóba. Vetett ágyban, puha párnák közt akarom felfedezni az izgató szépségedet - suttogja a bőrömet csókolgatva. A hálóig tartó úton lekerül rólunk a többi ruha, meztelenül mászom az ágyába. Mellém fekszik, és minden egyes négyzet-centiméteremet megcirógatja. Keze kutakodón fut a derekamon, majd a fenekemre simul a tenyere. Magához húz. Éledő férfiasságára kulcsolom a kezem, és ingerlőn simogatom. Egyre szaggatottabban veszi a levegőt, kezembe feszül minden vágya. Csókolgatni kezdi a mellkasom, minden oldalbordámat külön-külön, majd egyre lejjebb csusszan. Szétnyitja a lábam, belső combomat kényezteti a puha ajkával. Simogató kezét érzem magamon, és a szája forró ölelését. Ritmusos mozgására zsibbadni kezd az agyam, belefullad a hormonlöketbe. Yoongi gyengédségének a foka teljesen új élménnyé teszi számomra a szexet. Nem csak fizikai kontaktus, az idegszálaimat a végletekig stimulálja, még a lelkem is fel van izgatva.
Az éjjeliszekrényén készenlétben áll minden. Elveszem a tubust, és odanyújtom neki. Egy kaján mosoly a jutalmam, érti a kívánságomat. Folytatja az orális kényeztetésem, miközben síkosított ujját finoman a bejáratomhoz nyomja. Már attól majd elsülök, ahogy megérzem a feszülést. Lassan jár bennem az ujja, gyorsan rajtam a nyelve. Majd újra beenged a szájába, szinte teljesen elnyel, miközben következő ujját is belém tolja és kitartóan fokozza a tempót. Felnyögök a kéjtől.

- El akarsz élvezni, gyönyörűségem?
- Veled akarok elélvezni - nyöszörgöm. Visszamászik hozzám, leemel egy óvszert az éjjeliszekrény kincseiből. Fölém hajol, és mélyen megcsókol. Majd megérzem behatolásra kész szerszámját. Úgy csúszik belém, mint kés a vajba, köszönhetően igen felfokozott izgalmi állapotomnak, meg annak is, hogy csatakosra síkosított.
- Ó, te jó isten! - suttogja a számra. - Annyira... emberfeletti módon... felizgattál - lihegi, mohón tapad vissza rám. Mélyre hatol bennem, fent is, lent is eltelít, én meg úszom a bizsergető érzésben, amit kivált a testünk összefeszülése. Felemelkedik és megtámaszkodik a vállam mellet, úgy néz le rám, elhomályosodó szemmel. Rákulcsolom a lábam a derekára, és könnyedén cirógatni kezdem a meredező hímtagom. Észreveszi, és rögtön a segítségemre siet.
- Majd én.
Átadom neki magam, támaszkodó karját simogatom, csuklójához fordulok. Érzem a bőrének férfias illatát. Csókot lehelek rá. Dörzsölődő prosztatám hullámokban küldi szét az endorfint a testemben, nem kell sok, és úgy robbanok el Yoongi kezében, hogy a saját államra is jut az élvezetem cseppjeiből. Pulzáló testem jó afrodiziákum neki, alig néhány pillanat, és pár gyorsuló lökés után felkiáltva élvez belém.
Levegőért kapkodva távolodik el tőlem, majd visszabújik alélt testemhez, és könnyed puszikavalkáddal kényezteti mellkasom és hasam érzékeny felületét. Izzadt arcát az enyémhez nyomja, kezét a hátam alá tuszkolja, és szorosan magához ölel.
- Jimin-a - lihegi -, maradjunk így örökre.

*-*
Akinek tetszett, feltétlenül barangoljon el az oldalamra az előzményért „Never Mind” címmel.
*-*

BerthaTheBrightOne