Jimin a sorszámot szorongatta az ujjai között, annyira ideges, türelmetlen volt már.
Hiába időpontra mentek, fél órája az orvos még csak meg sem jelent. Jobb lábát fel-lerángatta pedig tudja, hogy párja ettől a falra mászik, de most ez sem zavarta.

– Minie, nyugodj meg! Nekem kéne idegesnek lennem, mégis ahogy te viselkedsz, nincs rá esélyem! – súgta a fülébe, közben a vállánál fogva magához ölelte. – Csak pozitívan, szívem, csak jó hírt kaphatunk ma!

– Buddhára mondom, te komolyan sem veszed, mi ennek a vizsgálatnak a tétje! – korholta párját, karjait le is dobva magáról.

Érthető, hogy ideges, sok múlik a mai eredményen.

– Jeon Jungkook, fáradjon be, a doktor úr várja önöket!

– Végre! – morgott Jimin tovább, úgy érezte, ez alatt a fél óra alatt öt évet öregedett.

Majd remegő lábakkal, kéz a kézben indultak be a nővért követve. Egymás kezét egy pillanatra sem engedték el, még akkor sem, amikor a rendelőből kijöttek. Jimin zokogott, hiába tett ígéretet, hogy higgadt marad végig, támogatja párját, ha rossz hírt kapnának, akkor is. Mégsem így történt. Míg Jimin könnyei potyogtak, Kook volt, aki támogatta és nyugtatta őt:

– Kookie, te nem érted, mit jelent az, amit a doki mondott? – rivalt rá párjára a zokogó fiú.

– De igen! – válaszolt Kook mereven a kormányra nézve. – Nincs donor, így pár hónapom van hátra, talán egy évem...

– Hívd Yoongit, kérlek! – rimánkodott összekulcsolt ujjakkal Jimin.

– Nem! Ezt már megbeszéltük! Azok után... Nem kérek tőle szívességet, és a témát lezártnak tekintem!

– Kookie... – készült még mondani valamit, de rájött, semmi értelme, hiszen makacs, mint egy öszvér, és nem tud hatni semmivel sem szerelmére.

Csendben ültek egymás mellett, míg haza nem értek, Kook még Jimin combját vagy kezét sem fogta meg, pedig a hat év alatt, mióta együtt vannak, ez sosem maradt el. Azonban ez akkor fel sem tűnt Jiminnek, magába roskadva csak az utat nézte. Megannyi kérdés fordult meg a fejében, azonban amint a lakásba léptek, már nem fogta vissza magát, egyből párjának esett:

– Rám nem is gondolsz? Hm? Velem mi lesz, ha meghalsz? Mit fogok csinálni nélküled? – szinte már visított, és közben a fiú mellkasát ütötte ököllel, Kook pedig ráhagyta, nem szólt semmit, nem próbálta lefogni sem.

Ki kell sírja, tombolja magát, attól majd sokkal jobban lesz! Bár az rajta nem segít, így is belehal a betegségbe. De ő úgy akar elmenni, hogy maga körül mindent lerendezzen.

Jimin álomba sírta magát, ezért is lepődött meg azon, hogy az ágyukban ébredt fel meztelenül. Kook mellette szuszogott, bal karjával szorosan kapaszkodva Jiminbe. Mi történt az este, hogy ő nem emlékszik semmire sem? Két kézzel markolt a hajába, és próbált visszaemlékezni, de hiába! Mintha megint nyugtatót vett volna be! Ugye, nem! Párja felé fordult, gondolta számonkéri, amiért újra a tudta nélkül adott gyógyszert neki, de ahogy meglátta nyugodt, kisimult arcát, önkéntelenül indultak útnak a könnyei. Nem szólt semmit, majd kitalál ő maga valamit, ezt gondolta, közben visszafészkelte magát szerelme karjai közé, és próbált újra aludni, ami egy zaklatott elmének nem is olyan egyszerű!Eszébe jutott a betegség, és azzal együtt az is, milyen abszurd módon derült ki. Majd a vizsgálatok, az eredmények, és az egyedüli donor, Yoongi! Ahogy párja féltestvére eszébe jutott, már nem a betegség foglalkoztatta, hanem az az ártatlan csók! Miért is vallotta be Jungkooknak? Akkor most nem lennének haragban, és elfogadná a segítségét! De nem, Jeon Jungkook makacs, és nem kér belőle! Inkább meghal, minthogy újra a mindennapjaik része legyen a testvére!

– Miért nem alszol, Chim? – húzta szorosan karjába a fiút, ezzel feledtetve vele a korábbi gondolatokat. – Ha azon agyalsz, hogy hívjam fel Yoongit, mondtam már, hogy felejtsd el!

– De... – vágta rá Jimin kicsit sem meglepve, hiszen tudta, párja ismeri őt már annyira, hogy tudja, mikor, min jár az esze.

– Nem! Yoongi el akar szakítani minket!

– Ez hülyeség! – emelte fel a hangját Jimin, közben felült, és úgy nézett párjára. – Be voltunk rúgva, és azért csókolt meg! Nem szeret, és én sem őt... – próbálta menteni Jimin a menthetőt, pedig valahol mélyen érezte, többről szólt az a csókhárom éve.

– Ccc, persze! – fordult az oldalára Kook, épp a párjával szemben. – Egy egyetemre jártatok, barátok voltatok, és én is neki köszönhetem, hogy megismertelek. Amikor rólad beszélt, mit beszélt! Áradozott, hogy milyen hajlékony vagy, nincs nálad jobb táncos az egyetemen, akármelyik lány megirigyelné a tested és a szépséged! Tudom, hogy szerelmes volt beléd, csak egy beszari fasz, és nem mert lépni!

– Te hülye vagy! Yoongi a barátom, úgy mint Jin és Hopi...

– Hidd csak ezt, kicsim! – legyintett Kook, és újra magához húzta szerelmét. – Ha már úgyis ébren vagyunk... – hajolt párja ajkaira, miközben keze már a testén zongorázott.

Jimin pedig boldogan bújt a karjai közé, és adta át magát neki. Azonban meglepte, hogy Jungkook nem vadul és erőszakosan közeledett felé, mint általában, hanem óvatosan, mégis szenvedélyesen kezdte el kényeztetni. Kook ujjai úgy térképeztek fel teste minden apró szegletét, domborulatát, mintha memorizálni akarná, miközben lágyan csókolta, és nyelve is játékosan érintette a másikét. Amit az ujjai bejártak, követte a nyelve és ajka is, úgy kényeztette, kergette az őrületbe szerelmét. Jimin olyannyira élvezte, hogy szinte kitüntetésnek vette párja játékát! Így nem agyalt már tovább,teljesen átadta magát az eufóriának. Kook amilyen lágyan izgatta és készítette fel szerelme testét, ugyanúgy vette birtokba azt egészen addig, amíg vadulás, kapkodás nélkül a csúcsra jutottak. Egy-egy szeretlek hagyta el az ajkukat, majd mind a ketten mély, kielégült álomba zuhantak. És míg Jimin álmában boldogan visszajátszotta az együtt töltött éveket, addig Kook nem álmodott, csak próbálta véghezvinni, amit hetek óta tervezett.

Hiába jelzett a telefon azon a reggelen, Jimin olyan mélyen járt az álmok világában, hogy még ha ágyút sütögetnének, akkor sem ébredt volna fel. Dél is elmúlt már, amikor az álomszuszék nyitogatni kezdte szépséges szemeit. Míg bal kézzel a szemét dörzsölte, a jobbal már szerelmét kereste, azonban hűvös párna fogadta csak, így azonnal kimászott az ágyból, és elindult megnézni, mit csinál a párja.

– Kookie! – szólította, de hiába, választ nem kapott, majd a konyhába lépve nézte csak meg az időt a mikrón. – Basszus,elmúlt dél! – zavartan megdörzsölte az arcát, hiszen azt sem tudta, milyen nap van.

Gyorsan a gardrób felé indult felöltözni, hogy elinduljon számára is a nap. Gondolkodott közben, vajon mondott-evalamit a párja, hogy hova is megy ma, csak ő szokás szerint megint elfelejtette. Vagy csak a marketbe szaladt el, hogy valamit közösen főzzenek? Az éjszaka emléke is az eszébe jutott, mire arcára egy boldog, elégedett mosoly költözött. Azonban amint kinyitotta a gardrób ajtaját, a mosoly és öröm, ürömmé változott! Jimin levegőért kapkodott,ahogy meglátta, hogy Kook összes ruhája hiányzik a szekrényből! Haját tépve forgolódott, majd kiszaladt a lakás többi helyiségébe, úgy nézett körül. A fogas is üres, nem lógott ott párja kedvenc dzsekije, majd a cipőket is megnézte, ott sem volt egyik lábbelije sem. Őrjöngött, nem értett semmit! Mi és miért történik? Csak szaladgált a lakásban ellenőrizve Jungkook dolgait, de a fiú nem hagyott ott semmit! Jimin egy szál boxerben volt még mindig, nem zavartatta magát, hiszen ideje sem volt felöltözni. A nappali szőnyegén rogyott térdre, utat engedve a könnyeinek:

– Ez csak egy álom... ébredj, Jimin! – pofozta az arcát, hogy felébredjen, és értelmet nyerjen minden, de sajnos nem álmodott, ez a zord valóság: Jungkook elment!

Percekig motyogott maga elé, mint egy eszelős, de ez abban az állapotban érthető volt. Majd még mindig egy szál alsóban a szőnyegen dőlt el. A feje mellett az üvegasztalka szépen egymás mellett a távirányítókkal, amit Kook mindig sorba rakott. Jimin feltápászkodott, és dühében egy suhintással mindent lesodort! Ahogy lerepültek a párja oly féltett tárgyai,azokkal együtt a szőnyegre esett egy boríték. Jimin azonnal utánakapott, és amint meglátta a nevét rajta, felült. Háttal a kanapénak dőlt, és a könnyein keresztül nézte, forgatta apró ujjai között. Félt attól, hogy mi állhat benne, ezért egy darabig nem is nyitotta fel.

Egy idő után... órák is lehettek akár, Jimin megtörölte az arcát, majd erőt véve magán, a levegőt visszafojtva tépte fel a ragasztást. Ujjait végighúzta a tetején, arra gondolt, hogy Kook nyelve érintette korábban... Igencsak erősnek kellett lennie, hogy ne törjön ki újra zokogásban. Ujjai remegtek, a teste tiszta libabőr lett, amíg lassan kihúzta a levelet. Ugyanolyan komótosan hajtotta ki a lapot, és amint meglátta a megszólítást, és a neki írt pár sort... újra zokogott.

Íme a bevezető rész . Remélem tetszik annyira , és felkeltette az érdeklődésed , hogy velem tarts a következő hetekben .  
    
    

Köszönöm szépen , hogy olvasod . 

Mamzi ❤️