Egy szakítás lehet hirtelen, előrelátható, felszabadító, szomorú, gyötrelmes, viharos, és ami a közös bennük, az az, hogy fájdalmas. Utána a nagy, sötéten tátongó űr, a tehetetlenség, a bizonytalanság érzése, és a másik elveszítésével járó fájdalom marad csak. Miért? Mert nem csak a párját, s vele együtt az életét veszíti el, hanem a napi rutinját, amiből hirtelen ki lett szakítva, az álmait, a terveit, melyeket közösen szőttek évek óta, és a jövőképét is, ahol együtt lettek volna. Ezt mind elveszítette!

A fájdalom annyira erős, hogy az ember számtalan olyan tettre vetemedik, amit később megbán. Így cselekedett Jimin is. Először véletlen egy vágás esett az ujján, majd amint rájött, hogy semmit sem érzett akkor, sőt, mintha felszabadult volna a szíve fájdalma alól, akkor már az alkalmat kereste, mikor és hol teheti meg újra! Tudta, mi megy benne végbe, és azt is, hogy butaságot csinál, mégsem tudott megálljt parancsolni magának!

Aznap is, amikor barátai rájöttek, a korábbi fájdalmat akarta felejteni, ami a felismerésből fakadt, hogy Jungkook nem megy vissza hozzá! Első vágás – várta a hatást: a megkönnyebbülést, hogy endorfin járja át gyenge, megtört testét, szívét és a lelkét. Nem jött egyből az érzés, ezért egy újabb, és újabb kísérletet tett. Annyira fanatikusan akarta az érzést, hogy észre sem vette: egyre mélyebben vágta meg magát, és végülis emiatt derült ki, mit csinál magával.

Jin eldöntötte még az elején, hogy nem fog a barátja előtt sírni, összeroppanni, hiszen a védelmezője, a bástyája akart lenni, ekkor azonban kontrollálatlanul potyogni kezdtek a könnyei! Ekkor értette meg, hogy még csak elképzelni sem tudják, milyen fájdalmat érezhet Jimin! Míg Hopi fertőtlenítette a sebeit, ő a telefonja után nyúlt, és egy üzenetet írt valakinek, aki anno nagyon sokat jelentett Jiminnek. Eddig is tudták, hogy ők ketten már nem elegek, és ha a fiú nem segít, orvost kell keressenek, mielőtt még nagyobb baj történne! Onnantól már az üzenet címzettjében is reménykedett! Válaszol vajon? Segít-e nekik?

Aznap este már nem faggatták barátjukat, gondolván, még nagyobb sebet okoznának. Így mind a ketten ott maradtak, és mint anno a kollégium kis szobájának csepp ágyán, összebújva aludtak hárman. Jin és Hopi is nyugodt lehetett egy időre, mert a barátjuk mellettük van, így nem csinál újra valami hülyeséget, ami akár végzetes is lehetne.

Míg a két barát megkönnyebbült arra az éjszakára, addig Jimin szívében egyre nagyobbra nőtt a fiúk iránt érzett hála! Sírt akkor is, de nem Jungkook és a szakítás miatt, hanem azért, mert az a két ember ott van, mellette áll, és a végsőkig ki is tart csakis érte!

Békésen aludtak hát, nem is sejtve, hogy mi történhet ezek után.

Órák óta ömlött az eső, a nap sugarai pedig hiába sütöttek hétágra, a szürke, zord felhők alatt nem tudták felmelegíteni a földet, pedig nyár van, mégis mindenkinek rossz a kedve a borongós idő miatt. Persze Jin és Hopi nem az eső okán esett letargiába. Ők legjobb barátjukért aggódtak. Mi lenne a helyes? Hogyan cselekedjenek, hogy Jimin testén ne szaporodjanak tovább a sebek? Nem szidták meg azóta sem, amiért ezt tette magával, hiszen elképzelni sem tudták, mit érezhet! Nem faggatták, várták, hogy majd magától megnyílik nekik, és erről akkor úgy gondolták, a lehető legjobb döntésük! Jin még mindig reménykedett, hogy Hopinak igaza van, és az üzenete célt ért, a címzett pedig félre tudja tenni a múltat, a sérelmeket, és a segítségükre lesz!

Három hét...

Jiminnek csak úgy tovaszállt ez az idő, mint egy pihe, hiszen szinte végig a lakásban volt.
Felváltva sírt, őrjöngött, igazi okokat keresett, majd Jin vagy Hopi társaságában sétálni is elment, persze félve, nehogy megismétlődjön a korábbi eset.

Pár napja ért el arra a pontra, hogy magában kezdte a hibát keresni! Megrendült a magába vetett hite, amit épp Jungkook nevelt bele az évek alatt, így magát hibáztatta, ócsárolta, azt hangoztatva, hogy ő nem volt elég jó, és mindez miatta van! Épp ezért barátai már ritkábban voltak nála, hiszen egy gyenge pillanatában pár napja elzavarta őket, amikorellentmondtak neki, mert tudták, Jimin semmiről sem tehet.

Azóta telefonon beszél a barátaival, bocsánatot mégsem kért még tőlük. Így arra sem kérte meg őket, hogy menjenek vissza hozzá, mert szüksége van rájuk, hiszen nagyon magányos egyedül.

– Figyelj csak, Jiminshi, nem akarsz eljönni a stúdióba? – próbálkozott Hopi, hátha jobb hangulatban lesz a barátja, ha elmegy és táncolni kezd!

Ismeri már: onnantól kezdve újra szinte a régi lenne minden! Szinte...

– Nem is tudom... – gondolkodott Jimin, pedig a szíve nagyot dobbant a táncnak már csak az említésére is. – Holnap elmegyek veled! – rázta le ennyivel, bár pontosan tudták mind a ketten, hogy a fiú úgysem fog kimozdulni másnap sem. - Amúgy köszönöm, hogy főztél, és be is vásároltál nekem!

– Én? – vágott barátja szavába értetlen hangon a fiú. – Nekem nem volt időm vásárolni! Biztos Jin...

Persze ez a legkézenfekvőbb válasz, de Jin Busanban van, így ha sem ő, se Jin nem vásárolt...

– Akkor megköszönöm neki is! – vágta rá Jimin azonnal, majd pár perc után bontotta a vonalat.

Egy biztos: oltári szerencse, hogy Jimin nem lát át a telefonon, így azt sem láthatta, Hopit mennyire zavartak bizonyos gondolatok! Jimin le sem rakta a készüléket, Jint tárcsázta, a köszönetet és a bocsánatkérést megérdemli barátja! Főleg addig amíg, nem esik újra letargiába! Pár csörgés, de a vonal süket maradt. Így nem is próbálkozott tovább, gondolta dolga van. Az eső esett, még kocogni sem mehetett ki, így átöltözött gyorsan, és lement az alagsorba kondizni. Addig sem sír, nem szidja magát, és nem kreál mindenféle agyament elméleteket a fáradt ágyában!

Újra arra ébredt Yoongi, hogy egy test simul szorosan hozzá. Azonban ahhoz, hogy kiderítse, milyen nemű az illető nem volt semmi kedve. Főleg ahogy odasimult, attól csak még idegesebb lett! Így mielőtt felkeltette volna, csak kimászott az ágyból, és a fürdőbe indult. Vissza sem nézett, kit szedett össze újra részegen, hiszen nem is számít! Arra sem emlékszem,jó volt-e vele, bár az illetőnek biztos, ha még mindig itt héderel! – gondolta, de ez sem hatotta meg.

Egy gyors zuhany és fogmosás után a konyhába vette az irányt, magába kellett töltenie a szokásos koffeinadagját. Élvezte a kávé ízét, a csendet, miközben azt is elfelejtette, hogy valaki fekszik az ágyában odabent. Próbált az éjszakára visszagondolni, kivel volt, mennyire volt ciki részegen... de az éjszaka és az aktus teljesen kiesett. Újabb kávét töltött,amikor megszólalt egy idegen hang a háta mögött. Bassza meg, egy csajt hoztam haza! – szidta magát, ahogy a vékony hangot meghallotta.

– Én is kapok kávét? – cincogott a csaj, akinek az arcát, meg úgy mindenét még mindig nem látta.

– Persze.

Bő választ adott, majd minden nélkül rakta le a bögrét csaj elé. Szőke, barnaszemű, európai a csaj. Még a száját is elhúzta a fiú, hiszen az ázsiai fiúkkal szívesebben hál... de ez van, ha seggrészegre issza magát!

– Utána mehetsz is!

A csaj tátogott, mint a partra vetett hal, de a fiú arcát látva tudta, a szavai semmit sem hatnának. Így megitta a kávét, ami még az éjjel igénybevett testrészét is összehúzta, olyan erős és keserű volt, ő pedig sok cukorral és tejjel issza... de nem szólt, felesleges is lett volna. Felöltözött, és indult haza. Az ajtóból visszanézett, de a fiút nem látta már sehol sem.

Persze hogy nem, mert ő már a székében ült a stúdióban, és az új dalát komponálta. Este lett, amikor úgy érezte, hogy kockásra ülte a fenekét, meg aztán a gyomra is megkordult, hiszen nem is evett még semmit.

– Rendelek valamit a kínaiból. – motyogta csak úgy magának, majd hogy nem kezdett vitatkozni a másik fele, a telefonját kezdte keresni.

Idegesen kutatott a készülék után, már azt hitte, a szőke elvitte, vagy elhagyta valahol, amikor üzenetet jelzett az előszoba felől. A kabátom! – csapott homlokára a fiú, majd saját tempójában érte indult. A készülék nem csak üzenetet jelzett, azt is, hogy két százalékon van, vagyis hamarosan lemerül. Látta, ki írt neki, és mosolyogva ment el a töltőt keresni. Az viszont ott volt, ahol hagyta, így nem idegeskedett, morgolódott tovább.

Régi barátja sorait olvasva először még mosolygott, azonban a tömör üzenet szavaiban fájdalmat és kétségbeesést érzett! Nem mellesleg, a számára fontos, ha nem a legfontosabb személy a földön bajban van! Azonnal írt, gondolkodás nélkül pötyögve be válaszát:

Egy hét, és ott vagyok! Addig vigyázzatok Jiminre!

Yoongi