Mozdulatlanul aludtam át az éjszakát, Tommal a mellkasomon. Felemelő érzés, hogy van mellettem valaki! Nekem ez még teljesen új, és ha van jövőnk, szeretném a legjobban csinálni! Szerelmes vagyok, ami szintén az első életemben, és boldog is! Nem tudom, ő hogy érez irántam, bár tudom, egyáltalán nem hagyom hidegen sőt, azon leszek, hogy boldoggá tegyem! Hülyeség ezen agyalnom, amikor csak hét hete ismerem? Lehet a közelgő karácsony teszi ezt velem? A remény, hogy nem kell egyedül töltenem a lakásomban gubbasztva? Idén ugyan mást terveztem, mégpedig azt, hogy Osakába utazom az ottani barátokhoz, akiket a továbbképzésem idején sikerült megismernem. Elvileg jövő héten indultam volna, de így már maradok mellette, és ez a gondolat boldogságot éleszt a szívemben! Ha holnap haza is vihetem, segítségre lesz szüksége, és én szívesen segítek is neki! Egyből eszembe jutott, hogy ketten, na, meg Hinata leszünk csak! Hogy eltereljem a gondolataim kezdődő merevedésemről, fejben már a bevásárlólistát készítettem. A telefonom fél hetet mutatott, így miután megpusziltam Tom haját és arcát, óvatosan kimásztam mellőle. A reggeli rutinom végeztével elindultam haza, hogy mire felébred, visszaérjek!

Az autómat az irodánál hagytam, így szapora léptekkel mentem érte. Először átöltözni akartam, és némi váltóruhát is magamhoz venni. Na, meg Hinatámat is szerettem volna látni! Ahogy hazaértem, gyorsan el is végeztem, amit terveztem. Cicámnak az ételadagolóját feltöltöttem, az almot lecseréltem. Listát írtam, mit kell vásárolnom, és kis dögönyözés után, indultam is az irodába. Reméltem, Lewis már bent lesz, tudok vele beszélni! És nem is tévedtem, már bent volt, és serényen dolgozott. Bekopogtam hozzá, én nem vagyok bunkó, hogy minden előzetes jelzés nélkül rontok be.

– Á! Andy, hol a francban voltál? Hiába hívtalak, semmi válasz! Valami gond van? – kérdezte meglepett arccal.

– Szia, Lewis! Nincs semmi gond! Azért jöttem, hogy szóljak: idén már nem fogok az irodába jönni, csak ha nagyon muszáj, otthonról fogok dolgozni. A projekt kilencven százalékban kész. Ugye, nem gond?

Csak nézett rám, az arcomat fürkészte, mi történhetett, amiért ezt a döntést hoztam.

– Rendben, de hiányozni fogsz, nem fogom a szép pofidat látni, ami miatt én is itt vagyok minden nap! Ha itt vagy, az iroda hangulata is más! Kevésbé idegesít, hogy csajok az ágyukba akarnak cibálni, ugyanis egyedül te tudod, hogy meleg vagyok. És tudod, hogy tetszel nekem nagyon!

Komolyan, megint kezdi? Udvarol, amikor tudja, hogy semmi esélye!

– Jövő hét végén évzáró bulit tartunk! Arra azért eljössz, ugye? – cinkos vigyora az arcán nekem visszataszító.

Velem van a baj, hogy egy ilyen pasi nem tetszik? Tomnak a nyomába sem léphet!

– Elvileg igen, elmegyek, de most mennem kell, emailben majd küldöm az anyagot!

Fordultam is ki az irodából, intve felé. Gyorsan összepakoltam, amire szükségem lehet, és indultam vissza szerelmemhez. Reggelire friss péksüteményt, kávét, forrócsokit vettem, mert nem tudom, mit szeret, vagy ihat egyáltalán.

Ahogy visszaértem, megint az ajtóüvegen át figyeltem, ez már valami megszokás nálam. Már nem az ágyban volt, az ablaknál állt, és kedvetlenül, kócosan meredt a kinti parkra, amely a kórházhoz tartozott. Délután sétálhatunk ott egyet, ha lesz kedve! Ahogy benyitottam, egyből felém fordult, és láttam a megkönnyebbülést az arcán és a testtartásán. Én lepakoltam, sietve léptem hozzá, és átöleltem.

– Jó reggelt! Hoztam reggelit! – nagyot szippantottam hajába.

Ő felnézett rám, majd szó nélkül kapta el a nyakam, és szokásához híven úgy megcsókolt, hogy a lábamból az erő is kiszállt egyből! Számonkérés, hiányérzet, aggodalom, és persze bosszú volt a csókjában. Egyből a nyelvem kereste, és én is az övét, vadul, szenvedélyesen csókolt, a számat tépte, harapta, mintha félne, nem lesz több alkalmunk rá! Édes ajkai az ájulás szélére sodortak! Viszonozni akartam neki én is! Éreztetni, hogy itt vagyok, és maradok is, amíg csak szüksége van rám! Egy csók mi mindent el tud mondani! Erre én is csak most jöttem rá! A mondás szerint: "Jó pap is holtig tanul." Ez igaz is! Én tőle akarok megtanulni mindent, amit csak lehet! Azt kívántam, bárcsak már otthon lennénk, és ennek a csóknak ne legyen soha vége! De ami késik, nem múlik! Így nehezen, de megint én váltam el tőle! Homlokunk egymásnak döntve pihentünk kicsit.

– Azt hittem, vissza sem jössz, tudod, hogy megrémültem? Aztán azon gondolkodtam, hogy csak álom volt-e? Azt akarom, hogy valóságos legyen, igazi, ami kettőnk között van, vagy lesz! – suttogta szerelmem, és újra szárnyra keltek bennem azok a bizonyos pillangók.

Az állánál fogva emeltem fel a fejét, hogy a csoki szemeibe nézhessek. Azok a gyönyörű szemek most vágyakozással néztek rám.

– Az én vágyam is ez! Lesz még alkalmunk bőven beszélni rólunk, de most egyél, drágám, újra kihűl, mint tegnap a für...

Még jó, hogy elharaptam a szó végét! Szerelmem teli szájjal kacagott!

– Együnk, Andy! Holnap haza akarok menni! – mondta mosolyogva, és mielőtt elengedett volna, nyomatékként kaptam tőle egy újabb isteni csókot, de ez már lassú, játékos csók volt.

Már nem az ágyban ült le, hanem az ablak alatti asztalhoz, és úgy reggeliztünk. Mint kiderült, a kávét és a forrócsokit is szereti, így osztoztunk rajtuk. A harmónikus hangulatnak egy nővérke vetett véget. Egy nővérke, aki pasi, és ahogy Tom meglátta, majdnem megfulladt a kávétól. Sápadt, remegő szájjal nézte. Én is szemügyre vettem az alacsony, szőke, zöldszemű, vele egyidős férfit. Nem volt csúnya, sőt!

– Frank? – szólította meg kérdő hangsúllyal szerelmem.

Ezt a fejezetet 2022. december 31-én írtam. Mennyi víz lefolyt azóta a Dunán...