Ahogy a szobában körbenéztem, az ajtóban állva megláttam Franket, aki viszont egyáltalán nem volt boldog a hallottaktól, de engem az sem érdekelt!

– Akkor vigyázzon magára, és készülhet is haza, akárhol is legyen az! – mondta mosolyogva a doki. – A zárójelentést Frank nővér majd behozza! Jobbulást!

A szoba újra üres lett, vagyis majdnem, mert Frank akkor krákogott egyet, amikor Tom a nyakamnál fogva magához rántott egy csókra. Nem rebbentünk szét egyből! Ki előtt kéne szégyellni magunkat? Mi egy pár vagyunk! De jó ezt így kimondani!

– Mióta vagytok ti együtt, hogy ekkora a szerelem? – kérdezte gúnyosan.

Szerelmemet megelőzve én válaszoltam.

– Neked ez miért fontos? Van talán valami közöd hozzá? – kérdeztem én is ugyanolyan gúnyos hangon, mint ő.

Nem válaszolt, csak nézett engem, és gúvadt szemekkel méregetett.

– Mondtam már neked, Frank, hogy ne méregesd Andyt! Te a lába nyomába sem léphetsz! Egy érintése is többet jelent számomra, mint te jelentettél tíz éve! Se jogod, se közöd hozzám, hozzánk, és nagyon remélem, hogy többet nem találkozunk! – mondta Tom mérgesen, fenyegető hangsúllyal, mire Frank felkacagott.

– Félreértettél, Tom! Te engem már nem érdekelsz! Andyt féltem! Egy ilyen szép férfit, mint ő... nem szeretném, ha csak használnád, mint engem! Ő komolyan más mint én, és más, mint bármelyik meleg férfi! Valami van benne, ami engem is érdekel! Ő nem érdemelné azt, hogy használják, majd eldobják! Én szívesen lennék vele, akár míg élek!

Én sápadtan néztem hol Frankre, hol a szerelmemre. Mi van? Mit mondott ez a görény? Mit akar tőlem? Gondolatmenetemnek Tom vetett véget! Felkelt az ágyból, és úgy rontott Franknek!

– Baszd meg, te szemét!

Alig tudtam elkapni, ráadásul úgy, hogy a sebe ne sérüljön! Én már észnél voltam, és rájöttem, mit akar a szemétláda elérni! Megfogtam szerelmemet a vállánál fogva, és magam felé fordítottam. Erőt vettem magamon, hogy higgadtan tudjak beszélni hozzá!

– Ez a szemét csak idegesíteni akar téged, mert még mindig szerelmes beléd! Elégtételt akart venni rajtam, mert gyűlöl engem, féltékeny, amiért én vagyok a párod, és látja, hogy...

– Szeretjük egymást! – Tom fejezte be a mondatot, amitől a szívem félrevert, a lábam megremegett, és lassan bólintottam, hogy én is ezt akartam mondani.

– Szóval, ne foglalkozz vele! Nemsokára otthon leszel, nem fog senki sem zavarni! És ha most kakaskodsz vele, még újabb sérülés érhet, ami miatt viszont maradnod kéne!

Simogattam meg gyönyörű, és most már nyugodt arcát! Megint Frank szakított minket félbe, egyszerre ránéztünk, ami igazán fenyegetőre sikerülhetett, mert két kezét maga elé emelve szabadkozott, és hátrált kifelé, miközben beszélt:

– Rendben, látom, ti komolyan gondoljátok, bocsi, ha durva voltam.... De Andy, hogy te milyen hamar átlátod a dolgokat! Tomnak ilyen pasi kell! Minden szavad igaz, kivéve egyet! – emelte fel a kezét rám pillantva. – Én nem gyűlöllek, Andy, sőt! Tényleg az esetem vagy!

Ekkor Tom felszisszent.

– De mivel őt szereted, nem próbálkozom többet semmivel! Ígérem!

És tette fel esküre a kezét.

– Tom, te meg becsüld meg! Sokan akarhatják őt! – ezzel kacsintott egyet rám, és kiviharzott a szobából.

Egymást néztük percek óta, és próbáltuk az elhangzottakat feldolgozni.

Én még mindig szerelmem vállán pihentettem a kezeim, ő meg az arcomat fürkészte.

Egyikünk sem tudta, mit kéne mondani. Igen, elhangzott az a bizonyos szó, de nem úgy, ahogy kellett volna! Én első látásra estem szerelembe, és abból amit mesélt, ő is! Akkor mégis miért állunk itt, és nézünk egymásra, mint borjú az új kapura? Miért nem csomagolunk inkább, hogy minél hamarabb elmehessünk innen? Majd egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

– Andy! Hová szeretnéd, hogy hazamenjünk? Nálad azért lenne jobb, mert ott van Hinata, és nem akarom, hogy hiányoljon, viszont hozzám átvihetjük őt is. Attól, hogy nem dolgozhatok, még a bárt szeretném szemmel tartani. Egyszerűbb lenne, mint kocsikázni naponta. – mondta mosolyogva szerelmem.

– Akkor el van döntve! Hozzád megyünk! – válaszoltam neki egyből, és ezt egy futó csókkal meg is pecsételtem.

Jól sikerült csók volt, mert zihálva nézett rám a gyönyörűségem. Hogy még jobban zavarba hozzam...

– Zuhanyzós vagy kádas a fürdőszobád? Csak hogy felkészüljek a fürdésre! – mondtam pajkos vigyorral az arcomon.

Szabályos hörgést hallatott, én meg kuncogva puszit adtam a homlokára. Indultam elpakolni a dolgait.

– Várj csak, Andrea Giudice, várj csak! Fogsz még te is hörögni! – mondta fenyegetve.

Nekem ugyan a farkam megrándult a kijelentésére, de nem mutattam.

– Alig várom, drágám!

Erre Tomnál újra lefőtt a kávé! Felém vette az irányt, és a bal kezével kapott el, ami nem ért váratlanul, de azért húztam még kicsit az agyát. Imádom, amikor ilyen! Kezem a farkához húzta, és éreztem, hogy ő is elérte a teljes merevedést! Csillogó, vággyal teli csoki szemeivel nézett rám!

– Andy! Mióta ismerlek, azóta ismerem a vágyakozás fogalmát: állandóan, mint egy vasrúd, úgy áll a farkam! Mit tettél te velem?

Mosolyogtam kijelentésén, és élveztem hallgatni a szavait!

– Csak azt, amit te velem! – válaszoltam neki kacsintva.

Az összepakolás gyorsan ment, mert Tomnak alig volt cucca. Segítettem átöltözni, ami bevallom, tovább tartott, mint maga a pakolás, és kurvára felizgulva ültünk egymástól távol, (groteszk látvány lehetett) csakis azért, hogy ne ugorjunk újra egymásnak! Kurva nagy volt a kísértés!

És ezt az idilli pillanatot újra a görény Frank szakította félbe, amikor beviharzott a szobába egy kerekesszékkel.

Még jóval dél előtt megkaptuk a papírjait, a recepteket, így izgalommal teli szívvel, és persze vággyal indultunk haza Tomhoz. Az úton mindenféléről csevegtünk, nem koncentrálva a vágyainkra. Nem is tudom, milyen sületlenségekről beszéltük, tényleg csak terelés volt, mert akármelyik pillanatban elpattanhatott volna az a bizonyos húr, és a kocsiban egymásnak ugrunk. Jó, bevallom, nekem nem is lett volna ellenemre, és szerelmemnek sem!

Egy hirtelen gondolattól vezérelve, kedvenc étkezdém felé vettem az irányt. Úgyis ebédidő van, és addig is csillapodunk, gondoltam.

– Hova megyünk, Andy?

– Ebédelni, drágám! A kedvenc helyemre megyünk, mert régen volt már reggeli, és kell az energia!

Bassza meg, ez most kétértelmű, és Tom is úgy értette, ahogy én nem akartam, hogy értse! Csillogó szemeit egyből rám kapta, szája szélét beharapta, és csak nézett rám. Még hogy csillapodunk! A francokat, újabb bombát dobtam! Szorítottam a kormányt, és fészkelődtem az ülésben, mert a szerszámom újra lüktetni, rángatózni kezdett. Mi a faszért nem maradtam kussban! Magam szidtam, amikor Tom bal kezét éreztem meg a combomon. Nem vagyok izzadós, de most ömlött rólam a verejték!

– Tudom, hogy a gyógyulásomra gondoltál! – mondta vigyorogva, de mégis kétértelmű volt a drágám.

A levegőm beragadt, úgy éreztem, a kormány mindjárt kilapul az ujjaim között! Azt mondta, hogy „drágám"? Ő csak mosolygott, vagy inkább vigyorgott a reakciómon! A kis szemét! Imádom!

– Kölcsön kenyér visszajár! – mondta már kacagva, és igaza is volt.

– Akkor egálban vagyunk? És most megyünk, és eszünk egy finom ebédet!

Az étkezde ebédidő lévén tele volt, de azért a galérián még találtunk helyet. Sűrűn járok ide, mert finom az étel, és többféle is van az étlapon: olasz, mexikói, ázsiai. Egymással szemben ültünk le az ablaknál, és bár tele volt a galéria is, Tom az asztal alatt cirógatta lábával az én lábam, én meg viszonoztam. Jó érzés, hogy még így is érezni akar valamilyen formában! Kétfajta ételt választottunk, mert magától értetődő már, hogy egymás után eszünk. Így cseverésztünk megint, minden feleslegesnek vélt dologról ebéd közben. Míg szerelmem felhozott egy számomra ennyi év után is szomorú témát.

– Nem próbáltad megkeresni a szüleidet, a családod? – kérdezte komoly hangon.

Nem sértett vagy bántott a kérdése, csak a téma maga volt számomra zavaró, mondjuk úgy inkább, hogy tabu. De vele semmi sem az!

– Még gyerekkoromban érdekelt volna, de egyedül mit tehettem? Chao bácsi próbált anno nyomozni, de sikertelenül. Így nem is kerestem tovább.

– Tényleg, Chao bácsit honnan ismered?

– A felesége az intézetben dolgozott, és én voltam a kedvence. Gyakran vitt haza hozzájuk hétvégén, mert nekik nem lehetett gyerekük. Ő meghalt négy éve, de Chao bácsi még mindig olyan, mintha a nagyapám lenne! Eddig nekem csak ő volt!

Reményteli mosollyal az arcomon néztem rá! Gyönyörű arca ragyogott, ahogy néztem őt.

– Eddig, Andy! Mostantól én vagyok a családod!

A szívem majdnem megállt hirtelen a hallottaktól! Alig bírtam megállni, hogy ne vessem rá magam! Újra fészkelődni kezdtem, (Bassza meg, mit vált ki belőlem ez a pasi!) majd felpattantam.

– Menjünk, drágám! Nem bírom tovább! – mondtam ellenvetést nem tűrve.

Erre ő is felpattant, csak bólintani volt ideje, mert már kaptam is el a kezét, és húztam lefelé. Akkor nem is gondolkoztam, hogy mit csináltam! Ő ugyan nem ellenkezett az ellen, hogy mások előtt megfogtam a kezét, nekem valamiért mégis rosszérzésem lett! Amit nem is hagytam szó nélkül, ahogy a kocsiba szálltunk.

– Ne haragudj, drágám!

– Miért? Miért kérsz bocsánatot, Andy? – értetlenül meredt rám.

– Azért, mert megfogtam annyi ember előtt a kezed! De mentségemre szóljon, hogy nem tudok már várni, minél hamarabb otthon akarok lenni!

Szerelmem felkacagott, és magához rántott az ismert vehemenciájával! Úgy rontott nekem, hogy azt hittem, ott kielégítjük egymást! De amilyen hirtelen rohant le, úgy is szakadt el tőlem. Szaporán vettük a levegőt, még a beszéd is nehezünkre esett. Így csak egymást fürkésztük hátradőlve.

– Andy, most akkor megyünk? Én itt esek neked, ha nem indítasz!

Nekem sem kellett több, indítottam, és már gurultunk is vágyaink kielégítése felé!