– A rablás napján történt! A tettes felismerte Tomot, a bárban megtámadta a barátnőjét, és őt is! Ugyan Tommal nehezen bírt, de... – Steve zavartan vakarta a fejét, mintha nem tudná, hogy mondja el, mi is történt, én viszont itt már az ájulás határán álltam, és nem is hallottam tisztán, amit mond!

– Sajnos, hiába bokszoló, ő sem golyóálló...

Újra az az érzés tört rám, mint akkor, ott a sikátorban, pedig nem is futottam! A tüdőmből elfogyott a levegő, a lábamból kiszállt a vér, és úgy éreztem, lebegek. Nem is figyeltem tovább a nyomozóra, erőt véve magamon sarkon fordultam, és nekiiramodtam!

– Andy! Szent Margit Kórház! – kiabált utánam, és nem próbált megállítani.

Ez remek hír, mert ez a kórház innen futva öt perc! Ezen fellelkesülve, futottam is a szerelmemhez! Mi lehet vele? Nem is hallottam, hol érte a lövés! Ébren van-e? Látogatható? Nem baj, majd kint várok, ha kell, és ameddig csak kell! Remegtem az hidegtől, (mégiscsak december van), na, meg a kabátot sem vettem fel! Kattogott az agyam egész út alatt (ami tényleg rövid volt), hogy ezért nem találkoztunk, ezért nem keresett! És én miért nem kerestem? Miért vagyok ennyire büszke? Mennyivel egyszerűbb lett volna, ha elmegyek a bárba! Akkor már hamarabb tudtam volna, hogy megtámadták, és mellette lehettem volna!

Ahogy a kórházba értem, egyből a nővérpulthoz vettem az irányt, hogy megtudjam, hol van Tom. Persze nem akartak egyből felvilágosítást adni, de mondtam, hogy a barátja vagyok, mosolyogtam szépen a fiatal lányra, így megkaptam a kért információt.

Megtudtam, hogy a tüdejét érte a golyó, de most már jól van! Komplikációk merültek fel nála, de hála istennek, túl van azon is, és már látogatható! Nem vártam meg a liftet, gyalog szaladtam fel a harmadik emeletre, mivel elég időt fecséreltem már el a hülyeségem miatt!

A kórterem ajtajában, az ablakon át figyeltem az éppen alvó szerelmem, miközben a könnyeim patakzottak az arcomon! Árnyéka volt csak önmagának, ahogy sápadtan az ágyon feküdt!

Lassan, halkan benyitottam, és az ágya mellé sétáltam, vagy inkább lopództam.

Szerencsére más nem volt a szobában, így nyugodtan megfigyelhettem. Csövek, gépek, már nincsenek rákötve, ezért megkönnyebbültem kicsit. A könnyeim még mindig megállíthatatlanul potyogtak, akkor is, amikor fölé hajoltam, és először csak megsimogattam az arcát, majd adtam rá egy puszit. Az az isteni illata így sem tűnt el, csak halványabb, mert elnyomta a kórházi fertőtlenítő szaga!

– Sajnálom, Tom, hogy csak most jöttem! Bocsáss meg, kérlek! – suttogtam, vagy inkább zokogtam a hajába.

Arra készültem, hogy az ágya melletti székre ülök, amikor mocorogni kezdett, lassan nyitogatta a szemeit, és keresett, esküszöm, hogy engem keresett a gyönyörű, de most halványabb csokiszínű szemeivel! Ahogy rám nézett, lábaim a földbe gyökereztek, szótlanul csak fürkésztük egymás arcát.

– Andy! Miért kérsz bocsánatot? – kérdezte rekedtes, gyenge hangon, miközben erőtlen kezét felemelve megsimogatta az arcom, én meg még mindig csendben zokogtam, majd kézfejét megfogva a tenyerébe csókoltam.

– Amiért csak most jöttem!

Ő csak nézett, és próbálta a fejét rázni.

– De most már itt maradok melletted, amíg haza nem mehetsz! Most már én foglak ápolni téged! – jelentettem ki.

Láttam az arcán, hogy jólesett neki, amit mondtam, és még egy gyenge mosolyt is mutatott nekem, amellyel annyira megindított, hogy egyből fölé hajoltam, és megcsókoltam! Nem akartam lerohanni, letámadni, csak tudatni, éreztetni vele, hogy itt vagyok! De ő másra gondolhatott, mert a tőle ismert vehemenciával viszonozta! Erőtlennek hitt kezével elkapta a tarkómat, és azonnal el is mélyítette a csókot! Olyan boldog voltam abban a pillanatban, hogy szárnyalni tudtam volna! Percekig nem váltunk el egymástól, és akkor is csak azért, mert a levegőnk vészesen fogyott, nekem pedig eszembe jutott, hogy alig két hete kapott golyót a tüdejébe, ezt lehet nem kéne! A homlokunkat egymásnak döntve, lihegtünk, közben Tom a tarkóm simogatta, én pedig az arcát!

– Nem lenne szabad, nemrég operáltak! – magyaráztam a hirtelen szünet okát! – Vigyáznod kell magadra, és én is nemrég ígértem neked, hogy vigyázok rád! – mondtam mosolyogva, miközben a szemeit fürkésztem, és most már jóval több élettel teli csillogást láttam bennük!

– Most, hogy itt vagy végre, Andy, sokkal jobban érzem magam! Két napja keltettek fel, és egyből az utolsó találkozásunk jutott eszembe, mert megígértem, hogy jelentkezem! De az a szemét keresztülhúzta a terveim! Gondolom, milyen ideges lehettél!

Nem hiszek a füleimnek! Miattam aggódott, amikor ő majdnem meghalt?

– Te miattam aggódsz, amikor te fekszel itt? – rá is kérdeztem, mert abszurdnak gondoltam. – Tényleg csalódott voltam, mert azt hittem, valamit félreértettem, de ahogy a nyomozó elmondta, mi történt, olyan lelkiismeret-furdalásom lett, hogy azonnal rohantam ide! A kurva életbe, hiszen még a számodat sem tudom, és te sem az enyémet!

Úgy éreztem, a szívem szakad meg abban a pillanatban! Hirtelen kimondtam, ami a szívemet nyomta, közben pedig újra potyogtak a könnyeim! Ahogy Tomra néztem, ő csak csendben figyelte az arcom, amely a könnyeimtől csillogott, majd lassan letörölte azokat!

– Teljesen igazad van! Én sem értem, miért nem cseréltünk számot, amikor ugyanaz az érzés kerített hatalmába mind a kettőnket!

Mivel kezét még mindig a tarkómon pihentette, egy laza mozdulattal rántott újra a szájához, és az előző csókhoz hasonlóan támadta le a szám! Úgy csókolt, mintha attól félne: ez az utolsó, pedig én azt szeretném, hogy sok következzen még ezután! Megint én szakadtam el tőle előbb, mert féltettem őt! Nagyon!

– Valami baj van, Andy? – kérdezte is meg egyből szerelmem, és láttam az arcán, hogy nem tudja, mi történhetett, amiért elváltam tőle.

– Nincs semmi baj, Tom! Féltelek! Ha innen hazamehetsz, ígérem, el sem válunk egymástól! – mondtam neki kacsintva, és erre az én ágyéki gondom újra előjött. A fene essen bele, hogy túl vizuális vagyok!

– Na, akkor meg is van az okom arra, hogy minél hamarabb kikerüljek innen! Már alig várom! – mondta szerelmem olyan csibészes mosollyal az szája sarkában, hogy szabályosan remegtem, annyira akartam őt!

Az első pillanattól vágytam rá, amikor megláttam a sikátorban, és ez az elmúlt másfél hónapban mit sem változott!

– Én is! – mondtam neki tömören, miközben úgy mosolyogtam rá, hogy abban minden benne volt. – Hozzak neked valamit? Mire van szükséged? – próbáltam elterelni a gondolataim.

– Rajtad kívül? – és úgy tett, mint aki nagyon gondolkodik. – Csakis rád, Andy! És egy fürdésre! – mondta vigyorogva.

Azt a kurva életbe! Ha én segítek neki, akkor abból nem csak fürdés lesz!