Csak bólogatni tudtam, annyira csalódott voltam, és indultam is az ajtó felé. Vagyis indultam volna, ha Tom nem ránt vissza, és olyan vehemenciával tapad a számra, hogy csak lebénulva engedelmeskedtem a nyelvének, amely most engem hívott táncba! És ez most nem egy ájult álom! Ez a valóság!

Nem lassú, finomkodó, ismerkedő csókkal búcsúzott! Egy, „lesz még folytatás" követelőző, vérlázító csókot kaptam tőle!

Amilyen hirtelen elkapott, ugyanúgy el is engedett. Szóhoz sem jutottam, csak lehunyt szemmel, lihegve álltam a konyhaajtóban, és vártam! Ő lassan magához húzta a fejem, és a fülembe csókolt, ezzel kőkemény merevedést okozva nekem! Minden erőmet összeszedve lenéztem csodálatos arcára, csoki szemeibe, (amelyekben őszinte vágyat láttam), és adtam egy finom puszit a szájára!

– Menned kéne! Vagy akár maradhatnál is! – basszus, csak ennyit tudtam kinyögni! Komolyan csak ennyi telt tőlem?

Tom állta a tekintetem, rám mosolygott, és egy újabb kicsi, tényleg kicsi csókot adva elvált tőlem. Ujjait lassan végigsimítva a tarkómon, a nyakamon át a mellkasomon pihent meg a gyönyörű, férfias, mégis törékeny keze.

– Most tényleg mennem kell, de folytatjuk! – mondta ezt olyan mosollyal az arcán, hogy a víz is kivert abban a pillanatban úgy, mintha egy gejzír szakadt volna a nyakamba!

Tudja ezt még fokozni ez a pasi? Tudom még ennél is jobban kívánni? Ő lassan ellépett tőlem, a telefonját zsebre vágta, és míg a kabátjával bíbelődött, Hinatát is megsimogatta! Még a cicám is kifeküdt tőle! Mi ez az ember? Valami Casanova? Istenem, most van végem! Ez az állapot az arcomon tükröződhetett, ugyanis újra magához rántott, és adott egy újabb csókot! Ebben már a nyelve is nagy szerepet kapott, amit én sem hagytam válasz nélkül! Magamhoz öleltem, a tarkóját elkapva fordítottam szép fején, és elmélyítettem a búcsúcsókot! Úgy faltam azt a finom, telt ajkát, mintha nem lenne több alkalmam rá, (ami, valljuk be, esélyes) és ő hagyta! Beleforrt az ölelésembe, és élvezte velem a csókot az utolsó pillanatig!

– Tényleg menned kell, Tom! – mondtam mikor nehezen, de elváltam tőle. – Különben...

Nem fejeztem be! Zavaromban csak a tarkóm vakargattam. Ő is csak lihegett, és mosolygott rám!

– Rendben! Majd jelentkezem!

Ezzel kiment, papucsát a cipőjére váltotta. Az ajtóból még visszamosolygott, intett nekem, majd eltűnt a folyosón! Én pedig leforrázva, állatira felizgatva álltam (minden tekintetben) még mindig a konyhaajtóban! Mi volt ez?

Azután a bizonyos este után, napokig nem tudtam róla semmit, és magamat hibáztattam miatta! Még egymás számát sem tudtuk, hogy is érhetnénk el egymást? Persze tudjuk, ki, hol lakik, vagy dolgozik, de mégis nekem inamba szállt a bátorságom! Így maradt a kezem éjszakánként, amikor eszembe jutott, az arca, a csoki szemei, az ajka, és az isteni csókja! De meddig lesz elég a kezem? Ilyen gondolatokkal teltek a napjaim.

Lassan december van, és megfeszített tempóban dolgozunk, csak aludni járok haza! Szerencse, hogy Hinatát szereti a szomszéd család, és átjárnak hozzá etetni! Alig látom őt. De, amikor befogadtam, még nem tudtam, hogy ennyit leszek távol! Ám ő így is hálás állat! Mindig őszintén örül, dorombol nekem, ami fel is vidít minden alkalommal!

Most épp az irodámban görnyedek, az év utolsó nagy projektjén! Nehezemre esik a koncentrálás, de ha szeretném a prémiumot, na, meg a pihenőt, muszáj jól teljesítenem! Így még Lewist is kerülhettem, ami nem egyszerű, mert mindig ostromolna, de csak az idegeimet tudja! Látja, látják a kollégák is rajtam, hogy valami történt, mert mostanában nem sziporkázom, mint anno, de csak találgatás folyik, (persze mindez csak a hátam mögött) mi történt velem. Senkinek sem mondtam el, mert nem láttam értelmét! Azt sem akartam, hogy rajtam nevessenek, amiért első látásra szerelmes lettem, és hoppon is maradtam! Hogy sajnáljanak, arra pedig végképp nincs szükségem! Egyszer jól leszek! Jön majd valaki, akit szeretek, és ő viszontszeret engem! A remény hal meg utoljára!

A nyomozó hívott párszor, de ignoráltam a hívásait! Bezzeg ő tudja a számom! Csak az nem, akinek a hívását várom!

Miért csókolt meg? Miért mondta, hogy folytatjuk? Ilyen gondolatokkal fárasztottam újra magam, amikor a főnököm, Lewis berontott hozzám. Rossz szokásához híven, persze kopogás nélkül!

– Hogy haladsz, Andy fiú? Amennyi időt itt vagy az irodában, már lassan készen is vagy! Ugye? – kérdezte szőke szemöldökét rángatva a bájgúnár.

Igazság szerint jóképű férfi! Szőke haj, kék szem, napbarnított bőr, szépen kidolgozott test! Nálam kilenc évvel idősebb. Nők és férfiak mind bomlanak érte! Nekem mégsem tetszik!

– Szerintem, a héten megvagyok vele, Lewis! Utána szeretnék pihenni, szabadságra menni! –mondtam fáradtan. – Osakába szeretnék utazni újra, oda, ahol tanultam három éve. Ott felejthetek is!

– Rendben, visszatérünk rá! Amúgy látogatód van!

Na, erre felkaptam a fejem. Nekem látogatóm?

– Egy fekete szépség vár kint! Valami Steve. A pasid?

Ja, csak a nyomi nyomozó, és megint ő jut eszembe róla is!

– Dehogy! – emeltem fel rá a hangom.

– Ha nem, én szívesen becserkészem! – kacsintott.

– Fogjad - vigyed! Nekem nem az esetem!

– Ő sem az eseted? – kérdezte megrökönyödve. – Se szőke (ezzel magára célzott), se fekete? Akkor milyen a zsánered, Andy?

– Az legyen az én titkom! – mondtam lemondóan, és elindultam a nyomozó felé.

A váróban várt rám, körülötte a csajok legyeskedtek, nem tudva, hogy a nyomozó meleg. Honnan is tudnák? Hisz nincs ráírva!

– Üdvözlöm, nyomozó!

– Mi járatban? – kérdeztem hangulatomhoz képest nyugodtan.

– Andy! Miért van így meglepve? Többször is hívtam az utóbbi két hétben! A nyomozást is le kéne zárnom! És Tomot sem értem el, csak a hét elején. De vele sem tudtam beszélni a kórházban. – mondta ezt olyan nyugodtan, hogy én attól robbantam volna fel!

Nem is tőle, inkább az információtól, amit most kotyogott ki nekem! Lassan emeltem fel a fejem, ahhoz képest, amilyen izgatott, ideges voltam (de neki ezt nem kell tudnia).

– Miért van kórházban? – kérdeztem nyugalmat, és nyugodt arcot erőltetve magamra. – Mi történt Tommal?

Ez utóbbi kérdést már két oktávval magasabban tettem fel, és szívem szerint a grabancánál fogva szedném ki belőle a választ!

– A rablás napján történt! A tettes felismerte Tomot, a bárban megtámadta a barátnőjét, és őt is! Ugyan Tommal nehezen bírt, de...

Én itt már az ájulás határán álltam!

– Sajnos, hiába bokszoló, ő sem golyóálló...