– Köszönjük, hogy ilyen előrelátó! – mosolyogtam vissza, és ahogy láttam, Tom is bazsalygott magában.

Vajon mi járhatott abban a gyönyörű buksijában?

Chao bácsi Szandrához sétált, mi pedig mentünk a dolgunkra. Én személy szerint a kulcsokért, és a kabátomért indultam Tom lakásába, hogy ő hova tűnt egy szempillantás alatt, fogalmam sem volt róla. Ezen agyaltam a lépcsőn felfelé haladva a lakásba, mikor hirtelen kitárult az ajtaja, és gyönyörű bonbonom berántott rajta! Szólni, sőt nyikkanni sem volt időm, úgy vette birtokba a számat. Komolyan, mint aki hónapok óta epekedik a másikért! Hagytam magam, már miért is ne hagytam volna, hiszen már mondtam: mindent imádok, amit ő tesz velem! Falta az ajkaim, csókolta a szemem, az arcom minden milliméterét! Én pedig bamba módon behódoltam neki, ragadtam rá, mint légy a légypapírra, hisz szeretem! Már azt hittem, elengedni sem akar, amikor a nyakam cirógatva megszólalt nagy nehezen:

– Azt hitted, szépségem, búcsúcsók nélkül elmehetsz? – suttogta két nyelvcsapás között.

– Dehogy hittem, bonbon! El sem indultam volna nélküle! – súgtam rekedten a mámortól, gyenge hangon, lehunyt szemmel.

Annyira a hatása alá kerültem, hogy kedvem már nem is volt máshoz, csakis hozzá, de voltak kötelességeim, így újfent én szakadtam el tőle, hátralépve egyet.

– Chao bácsi vár rám, bár biztos tudja, mi tart ennyi ideig! – kuncogtam. – És ott van Hinata is, bűntudatom van miatta!

– Menj szépségem, nem állt szándékomban visszatartani téged, csak ez a csók kellett! Még el sem mentél, de már most hiányzol!

Fürkésztem szerelmem gyönyörű, kipirult arcát, és én is ugyanazt éreztem, amit ő!

– Sietek vissza hozzád! Amúgy a telefonszámom már tudod, ha végeztél lent, és nem bírod nélkülem, hívj fel vagy írj egy üzenetet! De figyelj oda magadra!

Nyugtatni akartam, hogy minden rendben lesz. Értettem, miért ilyen ragaszkodó, még akkor is, ha csak pár hete ismer, és pár napja vagyunk igazán együtt. Neki, és nekem is ez sokkal több időnek tűnt. Én úgy éreztem, mintha mindig is velem, mellettem lett volna!

– Vezetés közben nincs telefonálás! – mondta jobb mutatóujját szigorúan feltartva!

Persze utána ki is pukkadt a nevetés mind a kettőnkből.

– Értem, bonbon, de van kihangosító az autóban. – magyaráztam én is neki ugyanazzal a pózzal, amivel ő is tette.

Gyorsan felkaptam a dzsekimet, a kulcsokat, és indultam is, nyomomban Tommal, aki közben a fenekem markolászta. Mikor hirtelen felé fordultam, hogy korholjam, egyből védekező pózba vágta magát, hiszen bokszoló, mit is vártam! Nevettem rajta, és nem is a tapi miatt voltam mérges.

– Bonbon! Álló dákóval kurva kényelmetlen vezetni! – suttogtam, nehogy meghallja valaki, de ő csak elégedetten kuncogva nézett a szemembe.

– Az enyém is mint a cövek! Nehogy már csak én szenvedjek! – kacsintott rám.

Erre már nem is válaszoltam, mert akkor szegény Chao bácsi a bárban aludt volna ma éjjel! Gyorsan igazítottam az ékszeremen, és folytattam a kitervelt utam.

Chao bácsi egész úton sajnálkozott, amiért felhozta a múltat, és én kiborultam tőle. Hiába mondtam neki, hogy nem probléma, mert így legalább kisírtam magamból a feszültséget, amely hetek óta mart belülről, és Tom sem volt mérges. De miért is lehetett volna az? Én gondoltam talán túl a dolgokat? Feleslegesen aggódtam, mert tudtam, hogy ő más, nem fog tőlem elfordulni, és elhagyni, csak mert problémáim, gondjaim voltak! Lassan, de sikerült megnyugtatnom őt is, és a saját fejemben is rendet raktam. Nem lehetek saját magam ellensége! Már nem! Nekem kell a szerelem, Tom kell nekem! Én balga eddig azt hittem, hogy egyedül jobb lesz nekem!

A lakásomban összeszedtünk pár dolgot Hinatámnak, aki annyira örült nekünk, hogy végig az ölünkben akart lenni. Néhány ruhát is raktam el magamnak, „biztos, ami biztos" alapon, mert ki tudja, mikor jutok haza! Még az is lehet, hogy Chao bácsinak lesz igaza!

Már a bácsim lakása felé vezettem, amikor üzenetet jelzett a telefonom. Nem néztem meg egyből, gondoltam, majd ha megérkeztünk, de az üzenetek csak jöttek, és jöttek!

– Valaki nagyon türelmetlen, fiam! – mondta a bácsim nevetve.

– Az! Majd elolvasom, ha megérkeztünk.

Én is nevettem vele!

– Már mondtam, de elmondom újra, hogy örülök nektek! Kettőtöknek nincs, és nem is lesz az életben olyan akadály, amit ne tudnátok együtt megoldani! Persze a rózsaszín köd felszáll egyszer, de a szerelem marad! És ti ketten vagytok egyek! Nem ismételni akarom magam, csak tudatosítani benned és Tomban, hogy minden akadályt le tudtok győzni ketten, együtt!

Hinni akartam neki! Tiszta szívemből hinni!

Chao bácsi lakásán már nem időztem sokat, igyekeztem, hogy mihamarabb szerelmem karjaiban lehessek, aki az üzenetek számából ítélve epekedve várt már. Nem mintha én máshogy éreztem volna, de abban reménykedtem, hogy mivel a forgalom már jóval gyérebb, hamarosan vele lehetek! Mielőtt elindultam volna, gyorsan válaszolni akartam, és az oldalam is fúrta a kíváncsiság, mit írhatott nekem.

Bonbon pm:07:10

Hol vagy már, szépségem? Már most hiányzol !

Bonbon pm:07:30

Remélem, minden rendben Hinatával!

Bonbon pm:08:02

Nincs nálad az a kurva telefon?

Bonbon pm:08:23

Ha indulsz vissza, hívj fel, vagy legalább válaszolj, szépségem! Amúgy mereven várom a vacsorát!

Bonbon PM 08:42

Szépségem, kezdek kurva ideges lenni!

Jót derültem bonbonom üzenetein, és ahogy elolvastam, hogy "mereven" várja a vacsorát, abban a pillanatban lettem én is újra kemény, a mai nap már ki tudja, hányadik alkalommal! Na, de ki számolja? Végülis én leszek a vacsorája! Gyorsan pötyögtem neki én is egy üzenetet, és már indultam is.

pm: 09:25

Bonbon! Ne legyél ennyire türelmetlen, hamarosan nálad vagyok! Ez az út nekem is "kemény" ;)

A forgalom – mintha azt akarta volna, hogy a vágyaim minél hamarabb kielégüljenek – nagyon gyér volt! Úgy látszik, már mindenki elintézte a karácsonyi vásárlást, amitől én még feldobottabb lettem, hangosan bömbölő zene mellett vezettem szerelmem karjaiba, sokszor a zenét is túlordítva! A ház előtt gyorsan leparkoltam, még az újonnan elhozott ruháimat is az autóban hagytam, hiszen az is időt vesz el, amit nem akartam fecsérelni ilyen apróságokra! Becsengettem a lakásba, és mintha bonbonom erre várt volna, már nyílt is a központi zár. Csodálom, hogy nem lent várt meg kanos szerelmem, de érthető, hiszen kurva hideg van.

Párosával szedtem a fokokat a lakás felé, ahol az ajtóban rostokolt ő!

Lassított tempóban közelítettem felé, közben gyönyörű csoki szemeit fürkésztem. Ő is tartotta velem a szemkontaktust. Abban a pillanatban, ahogy előtte álltam, tanácstalan voltam, minden bátorságom az inamba szállt, hiába vágytam rá olyan nagyon! Az ő szemei is a vágyakozva csillogtak rám!

Arra gondoltam hirtelen, hogy mérges, amiért nem hívtam, de ezt el is vetettem! Nem szólt, és én sem kérdeztem abban az örökkévalóságnak tűnő percben!

Ő volt a türelmetlenebb (mint mindig), de nem hirtelen. Lassan kinyújtotta a kezét felém, amikor megfogtam, ujjainkat összekulcsolta, és maga után vezetett a lakásba. Nem gondolkodtam, csendben lépkedtem mellette, nem tudva, hová tartunk. Meghitt békesség öntötte el a szívemet! Mikor a nappaliba értünk, lemeredtem, mert mindenre számítottam, csak arra nem, amivel engem várt!