– Andy! Steve megtalálta a tetteseket!

Talán az, hogy szerelmem mellettem ült átkarolva engem, és már a kezdeti sokkon túl voltam, segített abban, hogy ne legyen rajtam úrrá újra a pánik! Csendben hallgattam bácsim szavait előre meredve. Közben az is szöget ütött a fejembe, hogy akárki is hagyott akkor cserben engem hosszú időre tönkretéve, most újra, ismeretlenül is megteszi! Persze, ha hagyom magam leteperni! Nem! Ezt nem hagyhatom, erőt kellett vennem magamon! Bonbonomért, Chao bácsiért, és persze Hinatáért is! Miért kéne foglalkoznom vele, főleg most? Ünnep van, vacsorázunk épp, és még az ajándékokat sem adtam oda! Ebből elég!

– Most ez engem nem érdekel, Chao bácsi! – pattantam fel szerelmem mellől, de olyan hirtelen ám, hogy ő mint egy pontomim művész, csak hadonászott a kezeivel utánam.

Ez a jelenet jobb kedvre is derített, és biztossá tett abban, hogy ő számít elsősorban igazán!

– Ma már nem szeretnék erről beszélni, és a nyomi nyomozóról sem szeretnék hallani! Tommal megbeszéljük a dolgot, és döntünk, hogy meghallgatjuk-e Steve-et!

Mivel elég határozottan beszéltem, és Chao bácsi ismer, nem is firtatta a témát tovább, bólintott, és intett, hogy üljünk vissza az asztalhoz. Szerelmem őszintén, büszkén mosolygott rám, és tudtam, jó döntést hoztam! Felsegítettem kis pantomim művészemet, mire átölelt, akkor ez számomra sokat jelentett! Tudtam, velem és mellettem van, támogatva engem!

– Tudtam, fiam, hogy bölcsen fogsz dönteni! Boldog vagyok, hogy Tomban társra leltél, és ő is támogat!

– Ez így van, Chao bácsi! Én támogatom Andyt, és aki bántja, azt is, csak azt egy jobb egyenessel, meg egy bal horoggal!

Komolynak akarta láttatni szerelmem a dolgot, de valahogy nem sikerült neki, mert bácsimból és belőlem is kipukkadt a nevetés, mire ő sértődötten puffogott, hogy nem vesszük komolyan.

– Rendben, szerelmetes bokszolóm, remélem ugyan, hogy nem kell az ökleidet használnod, de örülök, hogy számíthatok rád! – kacsintottam rá, és ettől az ő kedve is jobbra derült.

Újra magához rántott, és elfelejtkezve magáról hirtelen puszit nyomott az arcomra.

– Szerencséd, hogy közönségünk van, különben... – suttogta a fülembe, és én tudtam, mire gondolt: nem okvetlenül kényeztetésre, csak egy Tom-féle dorgálásra, aminek a vége mindig ugyanaz...

A vacsora onnantól rendben zajlott, ahogy amúgy is kellett volna. Feszültség ugyan maradt a levegőben, de az már más miatt. Étkezés után beültünk bácsink csepp fája köré egy-egy isteni, sóskaramellás forrócsokival a kezünkben. Szerelmem a combjaim közé ülve dőlt a mellkasomra. Idilli hangulatban csacsogtunk, kerülve mindent, ami felzaklatná a társaság akármelyik tagját.

Azt fontolgattam épp, hogy mikor adjam át az ajándékokat, amikor Chao bácsi állt meg előttünk egy borítékot szorongatva a kezében. Láttam rajta, nagyon kattog az agya, hogyan adja oda, és mit is mondjon.

– Chao bácsi, előbb én szeretném! – ráztam fel őt, szerintem, meg is mentve.

Nem szívesen, de kikászálódtam szerelmem mögül. A székhez mentem, mert az ajándékaik a zakóm zsebében voltak.

– Először Chao bácsi: ezt kettőnktől kapja! – nyújtottam át neki a borítékot, melyben az a repülőjegy volt, amivel én utaztam volna.

Meredt rám majd bonbonomra, és a saját borítékját letéve az asztalra, elkezdte bontani a tőlem kapottat.

– Osaka? Andy! Tom! Ez nagyon drága! – mondta, még mindig a jegyre meredve megilletődötten.

Szerelmemre pillantottam, aki mosolygott és bólogatott, jelezvén, hogy jól döntöttem. Ő ugyanis nem tudott róla, mi lesz Chao bácsi ajándéka, csakis annyit, hogy el van intézve.

– Ha én elmegyek, mi lesz itt veletek? Ki segít nektek?

Komolyan gondolta a szavait, de örült is a jegynek! Tudtam, hogy régóta vágyott haza, de most derült ki számomra, hogy eddig miattunk nem ment! Odasétáltam hozzá, és átöleltem.

– Bácsim, húsz évig gondoskodtál rólam, ideje hazalátogatnod, én és Tom jól leszünk, hidd el!

Szorosan ölelt magához, minden érzelmét, szeretetét beleadva!

– Fiam, annyira szeretlek, attól a pillanattól kezdve, ahogy Mee bemutatott nekem! Hálás vagyok a sorsnak érted, ha már saját fiam nem lehetett! – emlékezett vissza. – Tom, érted is hálát adok az égieknek!

– Na, nem sírunk! – mondta szerelmem szipogva, és átölelt minket.

Én kibontakoztam az ölelésből, hagytam őket is érvényesülni.

– Tom! Kérlek, vigyázz Andyre, míg távol leszek! Maradj higgadt, és ne akarj mindenkit megverni! – mondta korholva, de viccesen szerelmemnek.

– Rendben, ígérem, vigyázok rá, vigyázunk egymásra! – kulcsolta ujjait az enyémmel egybe.

– Mi lesz a boltommal addig? Hinata, a lakás? Mikor indul a gép? – hirtelen annyi kérdést tett fel, hogy mi csak nevettünk rajta.

– Hinata hozzánk jön haza!

Szerelmem szavai hallatán rákaptam a tekintetem. Haza, hozzánk? Nagyon jólesett, amit mondott!

– Először is: én már mindent elintéztem! A boltot felügyeljük ketten, mert én ugyan a vezetéshez nem értek, de Tom igen! Viszont tudok határozott lenni! – vigyorogtam rájuk, és ők nevettek a felvetésemen. – Alkalmazottak is lesznek, akik az ünnepek után kezdenek! Szandra és Matt segítettek megfelelő embert találni! Hinata jön oda, ahol én vagyok! (Direkt nem mondtam, hogy haza, a szerelmem lakására, mert ezt még meg kell beszélnünk!) A lakáshoz meg van kulcsom, és jövök öntözni a virágokat!

– Te tényleg mindenre gondoltál, fiam! – ámult el a bácsim. – Ezesetben, ha mind a kettőtöknek így megfelelő, elfogadom. Köszönöm szépen, fiúk, boldoggá tettetek minden tekintetben!

Újra ölelkezés jött, csak már jóval rövidebb.

– Akkor szerelmem: – fordultam az említett gyönyörű férfi felé – ez a te ajándékod, remélem, tetszik!

Aggódtam, mit fog szólni hozzá, és egy örökkévalóságnak tűnt, míg kibontotta a csepp ékszerdobozt, aminek láttán falfehér lett. Nem kellett sokat agyalnom rajta, mit adjak neki, és hamar be is szereztem.

– Andy! Ez gyönyörű!

Emelte ki, amit vettem neki: az ezüstláncot egy angyalszárny medállal. Viszont azt is láttam rajta, hogy nem érti igazán, miért az angyalszárny... 

-Mi a jelentése édesem? Nézett rám arcomat fürkészve. Én Chao bácsira pillantottam és láttam rajta ő tudja mi a jelentése. A szavakat kerestem, és a gombócot próbáltam lenyelni a torkomban, basszus majdnem megint bőgtem.

-Már... Krákogtam. – Már nem vagy szárnya szegett fiú többé!

Vége ismét bőgtem, viszont az vigasztalt, hogy nem csak én mind a hárman. Szerelmem magához rántott nem törődve senkivel és csókolt meg, de az nem puszi volt, egy könnyes szerelmes mindent bele csók. Ami a mai napig tartana, ha bácsink nem krákog megint bele, de most legalább nem lökte őt félre.

-Szeretlek Andy! Ez életem legszebb ajándéka! Vagyis legszebb ami tárgy mert a legszebb Te vagy édesem. Homlokunk egymásnak döntve suttogta nekem szánt szavait szerelmem, és én határtalanul boldog voltam. – Segítesz felvenni? Nézett rám könnyes bonbonjaival, ami a könnyek miatt inkább volt most borostyán színű.

-Persze drágám. Használd egészséggel! A láncot kezembe adta, és simított rajta egyet, majd el fordult, várva az ékszert.

-Andy fiam te nem vagy semmi! Mind a kettőnket meg sirattál. Mondta már kacagva bácsink.

-Most én szeretném átadni a te ajándékodat szépségem. Ez ugyan nem olyan szép mint a tiéd. Simította végig láncát a nyakában. – De csak a tiéd!

Egy kis dobozát nyújtott át nekem. És én izgatottan kezdtem bontani azt. A fedelét felnyitva egy szürke tüllbe volt csomagolva. Ahogy kiemeltem elállt a lélegzetem. Tíz darab utalvány volt benne. 

"Club Szendvics utalvány!

Amikor úgy érzed, hogy szeretnél megélni velem egy újabb BOLDOG pillanatot, csak nyújtsd át ezt az utalványt.

Bonbonod."

Szavak nem jöttek a számra, agytekervényem csak épp hogy kattogott. A kártyáknak olyannyira a hatásuk alá kerültem, hogy csak mereven figyeltem. Hirtelen rootolás után újra indult és boldog mosollyal nyújtottam át egy kártyát, az idegességtől megint fal fehér szerelmemnek.

-Szerelemem ez most, itt! Ez is egy ilyen pillanat! Kérlek készíts nekem egy szendvicset! Az már biztos, hogy azon a napon keveset jártam WC re könnyíteni magamon, mert a folyadék nem a vesémen hanem a szemeimen keresztül távozott, ugyanis megint potyogtak a könnyeim örömömben.

-Tetszik édesem? Nem olyan mint a te ajándékod, de gondoltam örülni fogsz neki. Te olyan tiszta, őszinte lelkű ember vagy akit egy jól irányzott szó, egy apró gesztus is boldoggá tesz. Ezért gondoltam erre, a szavaid után. Tudom egyszer gonosz voltam, de azt felejtsd el kérlek! Izgatottan fürkészte arcom, vajon tényleg tetszett az ajándéka. Most eljött az én időm egy csókra, hogy fantasztikus nyelvét táncba hívjam. Belefeledkezve csókoltam most én őt. Hallottam bácsinkat, hogy tapintatosan kiment mert hirtelen dolga akadt, de mi csak egymást faltuk míg levegőnk el nem fogyott. Szívem szerint ölembe kaptam volna és a szobánkig meg sem állok vele, de ez nem az az este volt. Ez az este a hármunké. Ezért is váltunk szét, mert le kellett higgadnunk.

-Csinálok szendvicset szépségem, de beléd fog az még férni? Kérdezte ártatlan arccal szerelmem. És azok a fránya szavak, és én megint többet láttam bele, és a fantáziám meg is lódult.. Nem hagyhattam szó nélkül. Kaján vigyorral néztem rá, és Ő már tudta turpisságra készülök. Imádom!

-Más is belém férne! Kacsintottam rá! Szerelmem levegőt kapkodva, nézett körbe, válaszolni akart, de szó nem igazán jött ki a száján. – De ma elég lesz a szendvicsed, és még a bácsi ajándéka is hátra van. Gyors puszit nyomtam szájára majd indultam a konyha irányába.

-Andy! Ezt még visszakapod! Ígérem! Kínjában nevetett szerelmem.

Chao bácsival segédkeztünk a szendvics készítésben, és vidáman, vagyis jóval vidámabban fogyasztottuk is el azt.

-Fiúk, nekem is van számotokra valami ajándékom! És csakis remélni tudom, hogy mi mint három bőgő masina nem kezdünk újra bőgni. Izgult nagyon az ajándéka miatt, vajon tetszik e nekünk mégis mosolygott. Igencsak találó volt a megnevezése. Az asztaltól felállt, majd mellénk sétált, ahogy az illik, és csak állt kezében azt a bizonyos borítékot szorongatva, vagy inkább simogatva. Ötletem sem volt mi lehetett benne ami ennyire aggasztotta, és megvallom őszintén már nagyon kíváncsi voltam. Ahogy szerelmemre lestem egy pillanatra láttam rajta, hogy ő is az.

-Fiúk először is ez egy olyan ajándék amiben már évek óta biztos vagyok, sőt még drága Mee is így akarta, hogy ez a tiétek legyen egyszer. Azt már el mondtam, hogy nyolc éve mióta Tom fiam te is az életünk része lettél biztosak voltunk benne, hogy ti egymásnak vagytok teremtve. Meevel sokat beszélgettünk róla, még akkor is, ha ő a sorsra akarta bízni a ti találkozásotokat, ami valljuk be jöhetett volna hamarabb. Nevetett fel. És ebben teljesen igaza volt bácsinknak, de a lényeg, hogy már együtt vagyunk, így hejeselve bólogattam, és szerelmem is. – Amikor a boltban megláttalak kettőtöket együtt a határtalan öröm mellet még egy dolog jutott eszembe. Meenek megint igaza volt. Halvány kis mosollyal az arcán, tudtam ismét kedvesére gondol. - Szóval ez a boríték közel nyolc éve várt már átadásra, bár nem így szerettem volna, de ennél jobb alkalom, nem lesz. Ez a tiétek Andy és Tom fiaim, fiaink. Felénk nyújtotta a borítékot épp kettőnk közé arra várva, hogy valamelyikünk elvegye tőle azt. Valahogy egyikünk sem szánta rá magát, hol a borítékot, hol egymást néztük. Nem voltunk felkészülve arra ami a borítékban lehet. Valami komoly dologról lehet szó ha nyolc éve nekünk szánták.