– Benne vagyok én is, drágám, de csakis vacsora után!

Felemeltem fejem a pultról, közben lábam a derekára, karomat pedig a nyakára kulcsolva egy gyors mozdulattal fordítottam a helyzetünkön, egy nyikkanásnyi ideje sem volt ellenkezni a tettemmel. Gyorsan ráhajoltam a szájára, amit már nyitott, – nehogy már szó nélkül hagyja a dolgot – és adtam neki egy gyors, „mindent bele" csókot. Amikor elváltam tőle, csak pihegett alattam a csokibonbon szemeivel. Ha már ettől ilyen arcot vág, mi lesz, amikor szeretkezünk? Gyorsan elhessegettem a gondolatot, mert tényleg itt a konyhában faljuk fel egymást! És basszus, a hálóig még el sem jutottunk!

– Mondtam, Tom, hogy még nincs vacsoraidő! – kacsintottam rá, és el is váltam teljesen tőle.

Gyorsan rendbeszedtem magam altájon, – és persze fejben is – míg ő mozdulatlanul pihegett a pulton.

– Most akkor ki, kinek a vacsorája, drágám? – kérdeztem cinkosan kacagva, tudva, hogy szemét vagyok, de nem hagyhattam ki!

– Szerintem, az már mindegy, szépségem! – simított az arcomra – Csak ennénk már!

Rám kacsintott. Fuu, ebbe rendesen beletrafált! Imádom érte!

Lassan rendbeszedte szerelmem is magát, addig én ellenőriztem a telefonom. Jó pár hívás, üzenet és email a nyomozótól és Lewistól. Gondoltam, később foglalkozom majd velük. Hamar végeztünk, és indultunk is Chao bácsihoz a bárba. Tom szó nélkül megfogta a kezem, és vezetett maga után. Úgy éreztem magam, mint aki a mennyországba sétál! Felemelő érzés volt, és boldogsággal töltött el, ahogy összekulcsolt ujjainkra néztem! Ahogy leértünk, Tom hirtelen torpant meg. Felém kapta gyönyörű arcát, és láttam rajta, valamin nagyon gondolkodik. Tudtam, mire gondol, így én szólaltam meg először.

– Nem gond, ha elengeded a kezem, tudom, milyen előítéletesek az emberek! Azt is tudom, hogy a bár a megélhetésed! Nyugi, ezen én nem akadok fenn!

Majd adtam egy apró, és most tényleg apró csókot a szájára.

– Andy! – csak ennyit tudott meglepetésében kinyögni – Szeretlek!

Boldog mosolyt eresztettem meg felé, és bólintottam, majd elengedtem gyönyörű ujjait.

– Én is, szerelmem!

További lelkizés nélkül léptünk be a bárba. Szívem nagyot dobbant az ismerős hely láttán, de most jóval többen voltak, mint azon az éjszakán! Szinte minden asztalnál ültek, fogyasztottak, és csendben beszélgettek. Egyből Chao bácsit kerestem szememmel, de mint kiderült, Tom is. Egyből felé vettük az irányt, miközben szerelmem egyenként köszönt a vendégeknek. Biztos törzsvendégek, mert az állapota felől érdeklődtek, és örültek, hogy jól van, és újra itt lehet a bárban.

– Tom! – kiáltott fel az egyik vendég, aki a pultnál ült. – Most, hogy itt vagy, csinálsz nekünk valami fantasztikus steaket? Szandra is csinált, de az nem olyan, mint a tiéd!

Szandra csak cümmögött a halottakon, de mosolygott.

– Ha ráérsz, akkor majd igen! Most van egy fontos vendégem, akivel beszélnem kell! – válaszolt egyből szerelmem.

Láttam rajta, hogy örül a fogadtatásnak, de van nála is egy fontossági sorrend, és annak az elején most Chao bácsi van, aki széles mosollyal fogadott minket, mikor odaértünk, és örömmel ölelt meg mind a kettőnket.

– Ajj, fiúk, olyan boldog vagyok, hogy találkoztatok végre! Ebben mesterkedtem évek óta, még a drága, megboldogult Mee is úgy látta, ti ketten vagytok egyek! – mondta szomorú sóhajjal. – Mind a ketten mintha a fiaim lennétek!

– Chao bácsi! – szólt közbe szerelmem. – Ha így gondolta, miért nem mutatott be minket egymásnak? – korholta viccesen.

– Na, erre én is kíváncsi lennék, ugyanis az már kiderült számunkra, hogy ismeretlenül is ismerjük egymást, a bácsinak hála! – mosolyogtam rá, és megszorítottam a kezét.

– Az igazság az, hogy én szerettem volna, de Mee az időre, a sorsra bízta! Andy tizenöt, és te Tom, tizenkilenc éves voltál, bár Andyt régebben ismerem, a szemem láttára nőtt fel. – nézett a bácsi szerelmem szemébe – Sokat szenvedett ez a fiú, nem akartuk, hogy ha tévedünk, újra szenvedjen miattunk! Andy nem panaszkodott soha, Mee ezért is imádta. Nem szólt, amikor a suliban bántották, amiért árva, és egy idős, ázsiai nő ül be anyák napján az előadásra, vagy mert én, egy idős, ázsiai férfi mentem el a sportnapra. Ő boldog volt, hogy valaki ott volt csakis miatta! Középiskolában sem volt jobb a helyzete, ott számára már nyilvánvaló volt a mássága, így került mindenkit, mert nem akart konfliktust magának. Sajnos, éppen ebből lett a konfliktus! Azt hitték azok a gonosz gyerekek, hogy lenézi őket, mivel mindig évfolyamelső volt! Többször jött be hozzánk bevert arccal, mint ahányan a sürgősségire járnak! Komolyan azt hitték, zugrendelőt működtetek! – mondta felkacagva, de azt vettük észre, hogy újra elkomorodik.
– Ő akkor sem panaszkodott! Szorgalmasan tanult, sportolt, és a boltunkban dolgozott. A főiskola már könnyebb volt számára, addig a napig... – itt megszorítottam a kezét, mert ő könnyes szemmel nézett rám – Mee akkor került kórházba infarktussal. Sietett be hozzá, és mivel autója nem volt, így futott, ami jól ment neki. De a kórházba nem a saját lábán ért be! Erről én mit sem tudtam, mert beteg feleségem ágya mellett gubbasztottam. Eltelt egy nap, kettő, és hiába vártam a fiam, nem jött. Emlékszem, Tom, te is voltál bent Mee-nél! – fordult szerelmem felé, ezzel felrázva őt, aki újra megkukultan hallgatott.

– Igen! Emlékszem, Chao bácsi! Ott is beszélt nekem az árva fiúról, akiről semmit sem tud napok óta, és aggódik érte. – mondta Tom már könnyes arccal.

– Hiába hívtam, nem vette fel. Később tudtam meg, hogy a telefonja eltűnt. Azt bánom, hogy arra nem gondoltam: segítséget kéne kérni! Azt hittem, sokkos állapotba került Mee állapota miatt, hiszen nagyon szerették egymást! Egy hét múlva Mee meghalt, és én akkor sem tudtam még a fiamról semmit. A gyász túléléséhez az adott nekem erőt, hogy ő ott van! De a temetésre sem jött el! Akkor estem igazán pánikba, és mentem el az egyetemre. Szidom magam azóta is, amiért nem jutott hamarabb eszembe odatelefonálni! Én, bolond öregember! – korholta magát – Az egyetemen egyből választ kaptam mindenre...

Hosszú csend telepedett hirtelen ránk, és Chao bácsit néztük. Szerelmem rám nézett, és a szemeiben bánatot láttam, ami felkavart engem! Nem akarom, hogy szomorú legyen miattam! Az asztal alatt lábammal megcirógattam, hogy felrázzam őt, és értette is a hirtelen érintésem okát, így rám mosolygott. Annyira gyönyörű, ahogy mosolyog, miattam nem lehet szomorú! Akkor fogadalmat is tettem, hogy amíg élek, boldoggá teszem! Chao bácsi rázott fel minket gondolatainkból.

– Látjátok, fiúk! Ezt mi tudtuk Mee-vel! Ti egymásnak lettetek teremtve! Ahogy egymás szemébe néztek! Két test, egy lélek! – mosolygott újra a bácsi. – Mondjuk a boltban többet is láttam, – hümmögött mellé – de az a mocsok Steve megzavart titeket, ezért is rontottam rátok! A kórházban is voltam ám! – kacsintott ránk, mi meg szégyenünkben majd elsüllyedtünk!

– Mi van velem, Chao bácsi? Engem emlegetett? – hallottam meg a hátam mögül egy ismerős, de mégis kurva kellemetlen hangot!