– Mi van velem, Chao bácsi? Engem emlegetett?

Hallottam meg a hátam mögül egy ismerős, mégis kurva kellemetlen hangot! A fejem egyáltalán nem boldog szerelmem felé kaptam, aki nyugtalanul fészkelődött a székén. Tudtam, hogy féltékeny rá, pedig nem volt rá oka, mert én csakis őt látom! Nyugtató mosolyt, és pillarebegtetést küldtem szerelmem felé, remélem elég lesz!

– A faszomat, nyomi nyomozó! – épp csak sziszegte összeszorított fogai közt szerelmem.

Úgy láttam, a mosoly és a miegymás nem volt elég, így inkább az asztal alatt újra megcirógattam a lábát. Valamelyest hatott, de idegesen nézett körül, amit először nem is értettem.

– Steve nyomozó! – szólította meg végül Chao bácsi. – Én nem emlékszem, hogy beszéltünk volna rólad!

Játszotta a tudatlant. Ezért is szeretem annyira a bácsit, mindig tudja, mikor, hogy kell reagálni.

– Akkor lehet, rosszul hallottam. – túrt bele hosszú hajába a nyomozó. – Én pedig még örültem is, hogy Andy engem emleget!

Nézett le rám vigyorogva, miközben a vállamra tette lapátkezeit. Engem a víz kivert abban a pillanatban, na, nem azért, mert jólesett a lapátkeze a vállamon, hanem azért, mert Tom robbanásközeli állapotba került attól a mozdulattól!

– Hello, Steve! Nagyon sűrűn jársz ide mostanában! – szólította meg Szandra, ezzel meg is mentve minket a robbanástól.

Én gyorsan kibújtam a keze alól, és elnézést kérve, a mosdóba vettem az irányt. Csak reménykedni tudtam benne, hogy addig nem történik kinn semmi! Elővettem a telefonom, és egy üzenetet akartam írni szerelmemnek. Bassza meg, a számát még mindig nem tudom! Kínomban felnevettem, idegesen téptem a hajam. Mit csináljak, meddig maradjak, meddig maradhatok kint, hogy ne tűnjön bunkóságnak? A hajamat igazítottam már, hogy indulok vissza, amikor hirtelen kivágódott az ajtó.

Én, barom, még azt is nyitva hagytam!

– Bassza meg! Még a telefonszámod sem tudom! – rontott be kurva mérgesen, zihálva szerelmem a mosdóba.

Még csak válaszolni sem hagyott időt nekem, mert egyből elkapott, és felültetett a mosdóra! Szabad ezt neki? Nem árt a sebének?

Szétnyitott combjaim közé fúrta magát, és ahogy ágyékunk összeért, nyögtünk mind a ketten egy nagyot, majd egy eszeveszett csókba invitált szerelmem. Most is másként csókolt, mint eddig bármikor! Most vehemensebb volt, birtoklóbb! Igen, birtokló, jelezvén, hogy az övé vagyok! És én nem is akartam ellenkezni vele, hiszen kurvára élveztem, mint mindent, amit ő tett velem! Ahogy haraptuk, téptük egymás száját, nyelvét, a külvilág is megszűnt számunkra! Szorosan bújtam hozzá, farkunk lüktetett a vágytól! Mikor már a levegőnk elfogyott, váltunk csak el egymástól. Tudtuk, ennek itt nem szabad megtörténnie, türtőztetnünk kell magunkat, ami kurva nehéz, amikor már attól is mereven áll farkad, ha a másik csak rád néz!

– Andy! Add meg a számod! – felkacagtam, és most már tiszta elmével néztem gyönyörű arcára.

Hirtelen lerohanásának következményeként szája a duplájára dagadva, néhol cseppet, de tényleg csak cseppet még véres is volt! Be voltam indulva, na! Gondolkodás nélkül nyaltam le szájáról a vért! Szerelmem felhördült a tettemre, és lépett egyet hátra!

– Ma még te is hörögni fogsz alattam! – mondta halkan, mély hangon. – Ezt már megígértem a kórházban is! – kacsintott rám, hogy észhez térítsen révületemből. – Most pedig add meg a számod! Írni akartam neked, hogy menj fel a lakásba, én meg megyek majd utánad! Chao bácsi értette volna, hogy mi a szitu. Gondolkodás nélkül felpattantam, lesz, ami lesz alapon, indultam utánad! Azt sem bánom, ha a vendégeimről kiderül, hogy homofóbok, és nem jönnek többet! Te hozzám tartozol, és ezt annak a nyomorult nyomozónak is tudnia kell! És minden potenciális pasinak, aki szemet vet, vetett vagy vetne rád! – igazán fenyegetőre változott a hangja. – Ha nem lennék sérült, biztos leütöm!

Kábán adtam kezébe a telómat, hogy csinálja vele, amit kell! A kijelentése, hogy mennyire akar engem, levett a lábamról! Csak bámultam rá a szavakat keresve! Mit mondhatnék erre a vallomásra neki? Kell mondanom egyáltalán valamit? Kisült aggyal másztam, de inkább folytam le a mosdószekrényről.

– Szedd össze magad, szépségem! – kuncogott szerelmem önelégülten, tetszett neki az eredmény, hogy pár szavával, mit tett velem.

Közben megigazította a hajam, a pulcsim (Inkább a nadrágomban ágaskodó dárdámmal kéne már kezdenie valamit!), a telómat a zsebembe dugta (Miért azt, és miért oda?), megráztam a fejem, hátha tisztul! Lassan indultunk vissza az asztalhoz, de előtte még...

– Szeretlek, Tom! – suttogtam hátulról a fülébe, mire ő lassított, majd meg is állt.

– Én is, szépségem! Szeretlek! – hátranyúlva elkapta a kezem.

– Tom! Én nem ezért mondtam! Nem akarom, hogy gondod legyen miattam! – húztam ki a kezem az ujjai közül. – Nyomi nyomozót meg bízd rám! Idővel mindent elrendezünk!

Az arcára simítottam. Értette, amit mondani akartam neki, és mosolyogva kacsintott rám, majd indult vissza az asztalhoz.

– Á, Andy, lassan azt fogom hinni, hogy menekül előlem! – fogadott idióta szövegével a nyomozó, és már húzódott is arrébb, hogy üljek le mellé.

Én persze nem foglalkoztam vele, egyből Chao bácsi mellé telepedtem, aki csak figyelt minket. Nyugtató mosolyt küldtem felé, és persze szerelmem felé is, folytatva a beszélgetést a hátam közepére sem kívánt nyomozóval:

– Miért menekülnék? Nem vagyok bűnöző! – mondtam neki lazán.

– Én nem is arra gondoltam! – kacsintott rám.

– Nem tudom, mire gondolt, nyomozó, de én a rablás napján megmondtam, hogy szerelmes vagyok valakibe, és ez azóta sem változott!

Az utolsó mondatot hangosabban mondtam, nyomatékosítva, hogy vegye a lapot! Chao bácsi és szerelmem csak mosolyogtak a szavaimon, sőt azok a bizonyos csokibonbonok gyönyörűen ragyogtak! A nyomozó csak zavartan nézett rám, nyoma sem volt már az előző vidámságának.

– Értem, Andy! Igen, mondta, de azt is, hogy viszonzatlan a szerelem!

Bassza meg, hogy minden szavamra emlékszik!

Sunyítva néztem szerelmemre, aki felhúzott szemöldökkel figyelt csendben. Én meg kurva pipa voltam a nyomi nyomozóra!

– És ha viszonzatlan? Attól még őt szeretem, és nem fogok senkivel sem kavarni! Tudja nyomozó, a remény hal meg utoljára! Hogy mondjam érthetőbben, hogy MAGA ENGEM NEM ÉRDEKEL?

Az utolsó mondatot tagolva, közel hajolva hozzá mondtam! Mérges voltam, hogy nem ért a szóból! Olyan, mint a főnököm, Lewis! Amióta neki dolgozom, zaklat, és hiába mondom, hogy nem kell nekem, ő sem érti! Felhúztam magam!

– Könnyűvérűnek látszom? Vagy mert árva vagyok, és egyedül a világban, nekem minden mindegy? Kikezdhet velem, vagy megverhet engem bárki? Nem!

Már kiabáltam vele, Chao bácsi nyugtatott, Tom is hajolt felém, nyugtatni próbálva, de én elrántottam a kezem.

– Mondja, nyomozó, magát hányszor támadták meg azért, mert meleg?

A nyomozó hallgatott, mert őt egyszer sem támadták meg! Milyen szerencsés ember! Én próbáltam megnyugodni, de ahogy Tomra néztem, eszembe jutott, ahogy pár perce megfogta a kezem, felvállalva engem. Neki több veszítenivalója van: az élete, a megélhetése! Nekem nincs semmim, csak egy cicám, és mellettem ez a két ember! Gondolat gondolatot követett a fejemben!

– Magát hagyták már az árokban sérülten, mert meleg?