– Hinata, drágám! Megjött apuci! Mondtam már, hogy mindent szeretek, ami ázsiai? – kérdeztem meg a két elképedt fiút, akik lefagyva álltak még mindig az előszobában.

Hirtelen jött a felismerés! A Hinata japán név. Ezek ketten mire gondolhatnak? Jót mulattam rajtuk magamban, és elindultam megkeresni a "drágámat". Csak agyaljanak tovább!

– Hinata! Hol vagy már? – míg én a nappali, a háló, és a lakás többi részében is kerestem a drágámat, a két "pincsim" meredten, döbbenten, és persze kurva kíváncsian állt és várt.

Ki az a Hinata...

– Üljetek le, pár pillanat, és jövök én is!

A nyomozó szinte azonnal mozdult is, de Tomon zavart és dühöt láttam. Tudtam, ha nem kerül elő a kis drágám hamarosan, akkor Tom úgy elviharzik, hogy csak a füstje marad utána!

– Hinata! – most már mérgesebben, türelmetlenül hívtam, de semmi, így kezdtem pánikba esni, és kiszaladtam a két fiúhoz.

– Hinata nincs itthon! Nincs sehol! – mondtam kétségbeesve, kezeim tördelve, mire Tom felhorkant

– Lehet, elment vásárolni, vagy futni, tudom is én! Majd hazajön!

Szinte őrjöngött, hisztizett, amit nem értettem hirtelen, de amikor rájöttem, mi járt a fejében, hangosan felnevettem!

– Hinata nem mehetett a boltba, vagy akár futni! – Tom még mindig robbanásközeli állapotban volt, és én ezt igazán élveztem. –- Ugyanis Hinata egy cica!

Miért nincs a lakásban kamera, vagy én miért nem vettem fel "szerelmemnek" az arcát! Ahogy az egyik meglepetést követi a másik, ő úgy változik, úgy suhant át az arcán a meglepetés, és a megkönnyebbülés árnya! Mostanra az eddig zavart tekintete inkább zavarodott lett, és már velem nevetett! Úgy viselkedik, mintha egy pár lennénk, pedig csak egy csók volt! Mert arról ő nem tud, – ugye nem? – hogy én odáig vagyok érte! Hiába próbáltam magam túltenni rajta, ő újból a megmentőm lett!

– Örülök, hogy ilyen jókedvük van, de meg kéne keresnünk Hinatát, a macskát! – rázott fel szavaival minket a nyomozó, és esküszöm, most jó nevet mondott!

– Igen! Keressük meg! – mondta Tom még mindig nevetve.

Gyönyörű, amikor nevet, a gyönyörű csokiszín, vággyal teli szemeivel! Uhh, amikor csókolóztunk! Újra szerelmes vagyok belé, vagy még mindig?

Már csak arra kell törekednem, ne történjen semmi se velem, mert akkor újra ő lenne a megmentőm! Bár ha akkor is csókkal térít észhez, nem is ellenkezem! De ahhoz, hogy újra megcsókoljam, miért kéne, hogy bajom essen! Újra egy nagy sóhaj hagyta el a szám.

– Ne izguljon, Andy! Meglesz a cicája, Haruta... – mondta a nyomozó, biztos a sóhaj miatt gondolta, hogy aggódom.

– Hinata, nem Haruta! – javítottam ki nevetve.

– Jó, én nem vagyok jártas az ázsiai nevekben, semmiben! A hosszútésztás levesüket ismerem, tudom, hol van a Kínai negyed, és ennyi! De maga simán korrepetálhatna, bevezethetne engem a kultúra szépségeibe! – mondta ezt a nyomozó vigyorogva.

Ez most komolyan flörtöl velem? Hirtelen köpni, nyelni sem tudtam! Fél szemmel Tom arcát fürkésztem, aki újra pipa volt. (Így is gyönyörű!)

– Most ne idegeljen ilyen hülyeséggel! Nincs meg a cicám! Ő a mindenem! – mondtam kissé kikelve magamból, szinte tomboltam, ami engem is meglepett.

Tudom, hogy buzis, de a sírás kerülgetett! Ahogy láttam, a nyomozót is sokkolta, ahogy kikeltem magamból! Hátrált is hirtelen, nehogy nekiessek! Egyedül Tom volt az, aki ezen jól mulatott. Vajon miért? Ez egyelőre rejtély marad, mert most csak Hinata érdekel! Minden más most háttérbe van szorítva!

Még mindig Tomot néztem, ahogy mosolyog, de mostanra már ő is dühített! Itt vigyorog, mint akit baszni visznek, miközben én a cicámért aggódom! Épp el akartam küldeni a picsába, lesz, ami lesz, amikor újra az arcát kezdtem fürkészni. Mintha valamit mutatna! Gyönyörű csoki szemei mosolyognak rám, ívelt, sűrű szemöldökét rángatja, mintha mutatni akarna valamit. Felkapom a fejem, abba az irányba, amerre mutatott a gyönyörűség! Hozzáteszem, ez úgyszintén egy rossz döntés volt, mert abban a pillanatban ugrott hátulról a nyakamba az én édes kis Hinatám!

Az öröm, a megkönnyebbülés, vagy a meglepetés tette, de éreztem, ahogy elkezdtem háttal zuhanni, és milyen jó, hogy van egy személyes megmentőm, mert ő kapott el, újra! Megint a karjaiban találtam magam, és ha nincs az ölemben a cicám, meg is csókoltam volna! Így csak bárgyú vigyorral néztünk egymás szemébe, egy szó nélkül! Hogy meddig, azt a franc sem tudja, de komolyan kezd idegesíteni ez a nyomozó, miért van még mindig itt? Ugyanis az ő krákogása zökkentett ki minket abból a szép pillanatból, ahol csak mi ketten voltunk újra!

– Nem igazán akarok zavarni, de Haruta megvan, ehetnénk valamit! Én állom! – és nyúlt is a telefonjáért, hogy kaját rendeljen, de mi egyszerre kiáltottunk rá:

– Nem Haruta, hanem Hinata!

Egymásra néztünk Tommal, és kitört belőlünk a nevetés! Esküszöm, mintha egy pár lennénk! Bárcsak! A nyomozó lefagyott ismét, és a fejét vakarta.

– Jó, jó! Megjegyzem, na! Amúgy, Andy, magával mindig történik valami baleset? Ha igen, én szívesen lennék a személyes testőre! – mondta ezt olyan vigyorral, hogy azt hittem, menetet vág a nyakán.

Tom felpattant, engem is talpra segített, ügyelve Hinatára, aki még mindig az ölemben dorombolt. Láttam rajta, hogy nagyon mérges a nyomozóra, és a válaszon gondolkodik, vagy talán arra vár, én mit lépek rá?

– Nem mondanám, hogy mindig! Ez az év sajnos, ilyen! Rossz karma, vagy a sors? De ennek köszönhetem, hogy találkoztam Tommal!

Fordultam felé, a tekintetünk egymásba forrt, és láttam rajta, hogy ő is így gondolja.

– Megnézem, mi van itthon Andy hűtőjében, és készítek én valamit! Jó lesz így? – kérdezte Tom kajánul mosolyogva, nehogy már a nyomi nyomozó nyerjen, alapon.

Én annyira boldog voltam, hogy visszamosolyogtam, és csak bólintottam.

– Reméljük, ehető is lesz Tom! – vágott vissza a nyomozó.

– Persze, hogy ehető lesz! Hiszen ő séf! – védtem meg szerelmemet, miközben indultam a konyhába, mutatva az utat.

Tom benézett a hűtőbe, a kenyértartóba, addig én Hinatának adtam enni.

– Club szendvics? – kérdezte tőlem, a nyomozóval nem is törődve.

– Tökéletes!

Hát persze, hogy tökéletes, pár órával korábban erről fantáziáltam! Na, meg másról is, de ha minden így teljesül... Erről neki nem kell tudnia! Wau, újra kezdődő merevedési probléma lépett fel nálam! Gyorsan leültem a pulthoz, és Tomot figyeltem! Direkt nem ajánlottam fel a segítségem, mert így jobb a rálátás, és még mindig gondjaim vannak.

– Sajnálom, Andy, de most kaptam egy hívást, lehet, megvan a rabló! Mennem kell! Ezt majd bepótoljuk! – viharzott be a nyomozó.

Hirtelen nem tudtam mit reagálni, így csak tömören válaszoltam.

– Rendben. Kikísérem!

– Viszlát, Tom! – intett szerelmem felé. – Egy élmény volt! Azért a legközelebbi találkozónkon Andyvel, remélem, nem lesz ott! – mondta vigyorogva, majd elindult az ajtó felé.