Ahogy leértünk, – persze én szorosan Tom nyomában, formás fenekét vizslatva – ő megtorpant hirtelen, amire én bele is szaladtam abba a formás... Na, de nem annak volt itt az ideje, ami máris befészkelte magát a fejembe, na, meg a boxerembe! Szóval, felkaptam a fejem, mert nem értettem, mi volt a hirtelen megállás oka.

Először nem is tűnt fel nekem, csak az, hogy Lewisnak kurva jó kedve lett hirtelen! Gondoltam is magamban: de jó, akkor rólam végre lekattan! Csak kis idő múlva vettem észre azt, akit nem akartam látni, akivel nem akartam beszélni.

– Mi a faszt keres itt a nyomi nyomozó? – fordult felém Tom, igencsak mérgesen.

– Nem tudom. Én nem hívtam meg.

– Akkor meg ki? Az a barom Lewis? Látom, nagyon rá van állva, egymáshoz is valók!

Bambán figyeltem szerelmemre, mert nem tudtam, mit tegyek.

– Menj fel a lakásba, én elküldöm, nem kell vele beszélned! – próbált nyugtatni, de tudtam, hogy nem fogok megfutamodni.

– Rendben leszek, mert te mellettem vagy. Majd jelzek, mikor küldd el! – simítottam mosolyogva a karjára, de belül nagyon féltem, feszült voltam. – Idegesít engem is, hogy itt van! Biztos a döntésemre kíváncsi.

– Addig jó neki, amíg a döntésedre gondol, és nem a megdöntésedre! – forrongott szerelmem. – Melletted leszek, nyugi!

– Ne legyél féltékeny, már mondtam! – kacsintottam rá, és ajkára egy puszit nyomtam.

Ő elkapta a kezem, és úgy indultunk be kézenfogva. Ha ebből nem jön rá, hogy szálljon le rólam, akkor marad Tom B terve: a verés, de nem Lewis lesz most a kiválasztott, hanem a nyomi nyomozó. Vagy mind a kettő...

Nyugodtan mentünk az asztalhoz, ami a nyomozónak először fel sem tűnt.

– Steve! Te mit keresel itt? Ez egy zárt buli! – kérdezte szerelmem egyből, ahogy az asztalnál megálltunk.

A nyomi zavartan nézett minket és a kezünket, amit szerelmem szorosan fogott.

– Lewis hívott meg! Tudja, hogy ismerjük egymást, – vigyorgott ránk – és szeretnék Andyvel beszélni! Persze, ha neked nem gond, Tom!

Én csak álltam, mint aki másik bolygón van vagy nem érti a nyelvet. Hallgattam a párbeszédet. Szerelmem próbált engem óvni, de az a nyomi valamiért hajthatatlan volt.

– Steve! – szólítottam meg a saját nevén, és kissé erélyesebben. – Menjünk át a másik asztalhoz!

Intettem a fejemmel a másik oldalra. Úgy voltam vele, hogy ezt a beszélgetést nem kéne Lewisnak hallania! Szerelmem kezét fogva indultam is az asztal felé.

– Steve! Én nem vagyok kíváncsi az elkövetőkre, és úgy tudom, Chao bácsi erről már értesítette. – kezdtem is bele, nem szerettem volna már az üggyel foglalkozni, lezárást akartam.

– Tehát, ha nem nyomulsz tovább Andyre, és az ügyet sem hozod fel, akkor szívesen látunk itt, de ha ez így neked nem felel meg, akkor menj el! – Tom olyan határozottan beszélt hozzá, hogy én ott, helyben majdnem el is olvadtam.

Istenem, de szexi ez a pasi, és az enyém!

Csak figyeltem őt a nyálamat csurgatva, azt sem hallottam meg, amit éppen nekem magyarázott a nyomozó:

– Andy, látom, hogy együtt vannak, és igazából örülök is, bár kicsit furcsa, mert Tomot eddig csak csinibabákkal láttam.

Na, a szemét! Szerelmem idegesen szisszent fel, de mielőtt balhé lett volna, megszorítottam a kezét nyugtatásképp.

– Nem is sejtettem, hogy ő is meleg, bár végiggondolva, mégsem lep már meg annyira. A sportolók és a szigorú szabályok! Na, de nem is emiatt vagyok itt!

– Térj a lényegre, ne velem, vagy velünk foglalkozz! – szakította félbe bonbonom dühösen. – Mi mondandód lehet még?

– Az az igazság... és Tom, engedd, hogy végigmondjam, ne vágj közbe, kérlek! Szóval. Már az első találkozásunk után sem rejtettem véka alá, hogy Andy tetszik nekem! Nagyon! És én nyomozni kezdtem.

– Jó szar nyomozó vagy, ha azt az esetet tőle hallottad először! – vágott közbe cinikusan szerelmem.

– Mert nem azután nyomoztam. – mondta Steve tartózkodón. – A családja után kutattam. Meglepetést akartam okozni, és azzal közelebb kerülni hozzá. – a nyomozó tónusa egyre jobban változott, ahogy az én hangulatom is – Nem is sejtettem, hogy ti egy pár lesztek, azt már mondtam, hogy miért. Én mellette akartam lenni!

Inkább már nem is hozzám intézte a szavait, Tomot próbálta nyugtatni.

– Ki kért meg rá? – kérdeztem éles hangon, és felpattantam a székről. – Miért kell neked velem foglalkoznod? – hirtelen fel sem tűnt, hogy letegeztem mérgemben. – Én elvoltam huszonnégy évig árván, mert nem voltam egyedül, Chao bácsi és Mee néni a családom, ők mellettem voltak, és most már Tom is! Elhagytak engem, mert nem érdekeltem őket, akkor most miért lennék kíváncsi rájuk?

Más helyzetben őrjöngtem volna, most viszont mérges voltam ugyan, de szerelmem jelenléte mégis nyugtatott, visszafogott. Ő a kezemet egy percre sem engedte el, feszülten figyelt a megbeszélt jelre.

– Éppen ezt akartam elmondani: nem hagytak el! – tegezett vissza egyből a nyomozó is. – Balesetben haltak meg! Anyukád terhes volt veled. Ő ugyan meghalt a kórházban, de téged meg tudtak menteni, míg apukád a helyszínen...

Álltam, döbbenten hallgatva a szavait, gondolataim csak úgy cikáztak a fejemben! Mi lett volna, ha hamarabb kutatok a szüleim után? Akkor talán az életem máshogy alakult volna? Nem! Mindez semmin sem változtat, csak azon, hogy ne haragudjak rájuk! A végeredmény ugyanaz: árva vagyok, csak nem elhagytak engem, hanem szerettek, és talán még vártak is rám! Ömlöttek a könnyeim, de mégis miért? A szüleimet sirattam, őket gyászoltam? Leroskadtam vissza a székbe, Tom egyből rántott is a karjaiba, úgy fonódtunk össze. A hátam simogatva próbált nyugtatni engem, miközben a szíve olyan gyorsan vert, hogy már őt is féltettem. Fel fogom dolgozni ezt is! Túl fogom élni! Csak most nehéz...

Pár pernyi csend telepedett ránk, szerelmem a fülembe duruzsolt, nyugtatott, és őszintén: erőt is ő adott.

– Steve! Van egy mondás! Amit nem tudunk, az nem is fáj! – suttogtam, de szerelmem karjaiból el sem mozdultam. – Ezzel a tudással a szívem szúrtad át, mert eddig nem is gondoltam rájuk, most viszont szeretném megtalálni legalább a sírjukat! Tisztességesen meg kéne gyászolnom őket!

Jobban belebújtam drágám ölelésébe, de sírni már nem sírtam.

– Drágám, ne haragudj, hogy újra sírok, – búgtam puha nyakába – de...

– Édesem, megint olyan dolog miatt kérsz bocsánatot, ami nem a te hibád, és igazság szerint senkié sem. – nyugtatott a drága. – Otthon, ha szeretnéd, még beszélünk róla! Szeretnél még beszélni a nyomival, vagy menjünk fel?

– Nemsokára jobban leszek, maradjunk még, kérlek! Utána még meglátjuk!

– Van még valami, Steve, amivel Andyt fel akarod zaklatni? – ismét cinikusan beszélt a nyomozóhoz, ami érthető, hiszen a párja kiborult miatta.

– Van egy dolog, amiről még tudnod kell, de azt majd máskor! Most ha megbocsájtotok... – emelkedett álló helyzetbe.

– Nem! – rivalltam rá. – Most elmondod, mert nekem már úgyis mindegy, és többet nem hallgatlak meg!

Kihúzott háttal ültem előtte, arcomat is megtöröltem a könnyeimtől. Komoly témához, komolyan, és elszántan kell hozzáállni! Közben szerelmem mindvégig fogta, szorította ugyanúgy a kezem, és figyelt minden mozdulatomra, rezzenésemre. Nem is tudom, hogy reagáltam volna, ha nincs mellettem minden tekintetben! Szeret, és óvni próbál engem, és én is miatta leszek, és maradok is mindig erős, hiszen ő a másik felem!

– A szüleid olaszok, ahogy te is tudod, de itt éltek az országban, Chicagóban.

Elhallgatott hirtelen, és engem fürkészett, mintha valami jelre várna, hogy folytassa-e. Én biccentettem neki, hogy hallgatom, gondoltam, meglepni már úgysem tud!

– A szüleidnek az ötéves lánya, Mara Chicagóban maradt a nagyszülőkkel.

Mi a fasz? Alig akartam hinni a füleimnek! Láthatta rajtam, hogy nem igazán értem...

– Van egy nővéred, aki a mai napig Chicagóban él! Andy, van családod!