A hiányára ébredtem szutykosan, ragacsosan, mert ő már nem volt se bennem, se mellettem. De mielőtt még pánikba eshettem volna, megállt előttem meztelenül az ajtóban. Boldogan, szerelmesen csillogtak rám a szemei.

– Jó reggelt, bonbon! Merre jártál így ádámkosztümben?

– A telefonodra ébredtem, mert egyfolytában csengett, de nem vettem fel, csak behoztam neked. – szabadkozott a drágám.

– Felvehetted volna! Nincs semmi, amit titkolnom kéne előled!

– Köszönöm a bizalmat, szépségem! A nyomi keresett.

Erre újra mellémtelepedett az ágyba, és várta, hogyan reagálok az említett személyre. Mellémbújt, fejét a mellkasomon pihentette, közben a szemeimet fürkészte. Azok a gyönyörű szemek, amelyekben folyton elveszek... Most sem volt ez másképp: nyugtatóan hatottak rám!

– Szeretnél egyedül maradni kicsit, hogy át tudd gondolni?

– Nem! – válaszoltam határozottan. – Arra semmi szükség, és különben is kíváncsi vagyok a véleményedre! Tudod, éjjel ugyan nem sokat gondolkodtam, mert mással voltunk elfoglalva, – kacsintottam pajkosan bonbonomra – de előtte sok dolog jutott az eszembe.

– Mondd el, de reggelizzünk előtte! – időt sem hagyva válaszra, kipattant mellőlem a drága. – Előtte viszont: gyors zuhany, szépségem!

Kacsintott is mellé, és nyúlt a kezemért. Igaza van teljes mértékben: ezt ki kell beszélnem magamból! Csak nem a zuhany alatt!

A zuhanyozás most sem sikerült olyan gyorsra, ugyanis elhúzódott egymás mosdatása. Rá is jöttünk már mind a ketten, hogy nekünk nincs olyan hely, ahol a vége ne a kielégülés legyen, ha együtt vagyunk. Minden alkalom frenetikus, és mégis más!

A reggelit együtt készítettük, mivel Tom nem akart egy percre sem magamra hagyni, úgy érzi, ha nem lenne mellettem, magamba roskadnék. Igaza is van, újra egy olyan eseménnyel kerültem szembe, amire nem voltam, sőt nem is lehettem felkészülve.

– Szépségem, beszélned kellene róla! – kezdett bele félénken, mikor már reggeli után takarítottunk a konyhában, eddig biztos azt várta, hogy én kezdjek neki. – Tudod, amikor én elvesztettem a szüleim, hónapokig csak hallgattam, homokba dugtam a fejem. Aztán jött Chao bácsi. Neki egyből kiöntöttem a szívem, és azzal meg is könnyebbültem. Tudom, nem ugyanaz a két dolog, de tudom, ha beszélsz róla, az sokat segít, és ha nem velem akarod a gondolataidat megosztani, az sem gond! Hívjuk fel a bácsit!

Én csak álltam a pultnál konyharuhával a kezemben, és hallgattam. Igaza van, hiszen velem is történtek már dolgok, amiket a bácsival beszéltem meg, de akkor nem is volt más az életemben. Viszont most itt van ő, itt áll mellettem félénken, és újra kurva nagyot nőtt a szememben! Ledobtam a rongyot, amit addig szorongattam, és megragadtam Tom derekát hirtelen, ahogy felé fordultam. Elkaptam puha, telt száját, és gyorsan, míg észbe nem kap, és nem ellenkezik, lágyan megcsókoltam. Magánakciómmal most nem a kielégülést akartam (egyelőre) elérni, csak tudatni vele, hogy mennyire szeretem!

– Szeretlek, Tomas Shelby! – lihegtem az ajkára. – Veled akarok beszélni róla, és minden másról is!

Felkaptam az ölembe, és úgy vittem a kanapéra, közben persze nyelvét hívtam ismét táncba. Ahogy ölemben tartottam, karja szorosan nyakamra fonódott, és közben nyelvemmel nyelvét cirógattam. Nekünk ennyi elég is lenne, hogy belekezdjünk egy újabb szeretkezésbe, de nem annak volt itt az ideje, így leültettem szerelmem, majd én is szemben vele, úgy kezdtem bele a beszélgetésbe.

Ő hallgatott, közben kezével a térdem simogatta, és egyszer sem vágott a szavamba. Persze a végén szerelmem is elmondta a véleményét, amely ugyanaz volt, mint az enyém. Úgy döntöttünk, felhívjuk Steve-et egy utolsó beszélgetésre, pontot téve az ügy végére, de még előtte azért hagytunk időt egy kis kényeztetésre, szerintem (és Tom szerint is) kielégülten jobb lesz beszélni.

Délután négyre jött a nyomozó a bárba, és pontosan meg is érkezett. Mi a bár konyhájában ökörködtünk éppen, mikor Szandra szólt, hogy megjött a vendégem.

– Nekem nem a vendégem, Szandra! Vallatásra hívtuk! – kacsintottam bonbonomra.

Próbáltam ugyan lazán, viccesen venni a dolgot, de nem akartam magamnak hazudni: nagyon idegesített a téma! Kézen fogtam a drágám, és indultunk is az asztalhoz, de mielőtt még kiléptünk volna, mégis elengedtem a kezét: nincs itt az ideje, hogy most hozza nyilvánosságra szerelmem a kapcsolatát.

– Andy, nekem nem probléma, ha tudják, sőt, inkább előny, mert te az enyém vagy! Akinek nem tetszik, az nem jön ide többet! – rántott a vállán egyet lazán.

A mondottakra én szerelmes lettem újra, van ilyen egyáltalán? Hogy a francba ne lenne, sőt az is igaz, ha valami jó akkor hirtelen jön valami rossz is az életedbe! Persze, nehogy már jól érezd magad! Ezt én nem engedem, itt van Tom, és ő társam mindenben! Ezeken a dolgokon kattogtam. Szerelmem azonban kézen fogott, és a nyomozó asztalához vonszolt, én közben a reakciókat és az összesúgásokat figyeltem. Mielőtt még reagálhattam volna rájuk, Steve pattant fel előttem vigyorogva:

– Azt hittem, el sem jössz! Örülök, hogy itt vagy, válaszolok minden kérdésedre!

– Eljöttünk, mert van pár dolog, amit tudnom kell, de ne örülj annyira! – lekezelő, rideg, sőt, lehet, már-már szemét is voltam vele, de isten látja a lelkem, megérdemelte, hisz miatta van minden! (Bár később még hálás is lehetek neki!)

– Rendben, akkor fogjunk hozzá, hallgatlak! Nem biztos, hogy mindenre tudom ám a választ! – mondta jóval halkabban, és az előző vigyornak sem volt már nyoma. – Tom, te is maradsz?

– Persze, zavarok talán? Miben reménykedsz még?

Uu, pipa is lett szerelmem! Jobb, ha minél hamarabb elkezdem, mert robbanás lesz a vége!

– Miért nem kerestek engem? Tudnak rólam egyáltalán? – fogtam rövidre, mert ennyi volt, ami érdekelt, hiszen ez volt a lényeg! Ha erre választ kapok nekem is könnyebb lesz döntenem.

– Nem! Nem tudnak rólad, mert a kórház nem értesítette a nagyszüleidet. Vagyis arról nem, hogy te életben maradtál! A kórház hibázott, ezért kerültél árvaházba.

Újabb olyan infót kaptam, amire ugyan gondoltam, de mégis furcsa érzéssel töltött el. Nem tudnak rólam, hogy életben maradtam! Ezen kattogott az agyam.

– Felelősségre kéne vonnom valakit? Számít az?

– Azt neked kell eldöntened, viszont a pereskedés sok idő.

Igaza van: én ezt nem akarom.

– A nagyszüleid már nem élnek, csak a nővéred. Akarsz tudni róla? – bólintottam, hogy igen. – Elvált, iker fiai vannak, akik hatévesek: Akio és Hiroto. Biztos szeretnéd őket, hiszen az apjuk ázsiai, és te mindent szeretsz...

Tom az asztalra csapott, mielőtt folytatni tudta volna, én pedig éreztem, ahogy egy újabb gombóc növekszik a torkomban. A fiúknak japán nevük van! Idétlenül kacagtam fel, ezt a két asztaltársam nem is tudta hova tenni.

– Akkor tényleg a nővérem: ő is szereti az ázsiai dolgokat! – szerelmemre mosolyogtam, a kezét meg is szorítottam. – Meg akarom őket ismerni!

Olyan határozottan jelentettem ki, hogy Tom nem tudott válaszolni. Találkozni akarok vele, úgy is, ha ő szégyellni fog engem, mert egy férfi a szerelmem! Bár, ha kicsit is hasonlítunk egymásra, kétlem! Tudatni akarom vele, hogy létezem! Hirtelen hoztam meg a döntést, holott eddig azt gondoltam, nincs is rá szükségem! Mégis, hogy valami hasonlóságot fedeztem fel közöttünk, – ami lehet persze véletlen is – találkozni akarok velük.

– Steve, kérem a címet, persze, ha tudod! Üzenetben el is küldheted!

Ismét határozottan szóltam hozzá, és a választ meg sem várva álltam lábra, bonbont is magammal rántva.

Milyen fricskát tartogat még a sors nekem? Reménykedtem benne, hogy csakis olyat, ami miatt Tomot el nem veszítem! Szinte rohantam fel a lakásba, ott pedig egyből a konyhába. Szótlan szerelmem követett, hogy mi történt velem, azon merengett. Ezt én honnan tudom, ha nem is vagyok gondolatolvasó? Csak onnan, mert sikerült már ennyire kiismernem! Tudom már, hogy mikor, min angyal az én gyönyörűségem, hiszen mindig más az ábrázata! Most épp aggódó arcot vág, amit az is alátámaszt, hogy a pultnak dőlve, ölbetett kézzel, ja, és felvont szemöldökkel stíről engem. Én a hűtőt pakolom ki épp, hogy vacsorát készítsek, így tudom, hogy szemét vagyok, de rá sem hederítek.

– Carbonara jó lesz vacsira, drágám? – és már engedtem is a lábosba a vizet. – Beszélünk még róla, ígérem, de most ezzel az új infóval kaptam egy kis lendületet, kérlek, nyugodj meg!

Odaléptem, és egy gyors csókocskát leheltem a szájára.

– Nem vagyok eszelős, nyugi, és nem döntök nélküled!

– Én is szeretlek, Andy, teljes szívemből! Ha találkozni akarsz velük, én támogatlak téged, de ez a hirtelen hangulatváltozás megijesztett!

– Szerintem pedig ez nem teljesen új dolog neked... – kacsintottam cinkosan, mire bonbon fel is nevetett. – Valahogy a fiúk neve hallatán kaptam egy löketet! Ez olyan, mint amikor a sikátorban feküdtem a hideg betonon, és egyszercsak egy gyönyörű baritont hallottam meg, a tiédet! Abban a pillanatban ugyan megijedtem, hogy négyen fognak már verni, de lassan megnyugodtam, és kaptam egy lendületet, akkor álltam meg előtted.

Szerelmem szeme izzott a szavaimat hallva, kinyújtotta a kezét, úgy simított az arcomra, én belehajoltam, és pusziltam is gyönyörű, férfias tenyerébe, majd hálásan néztem a még mindig izzó szemeibe.

– Nemcsak megmentetted akkor az életem, hanem reményt és szerelmet is adtál nekem! Bár én most feldobott hangulatban vagyok, azért vannak még a történetben buktatók, de azokról ma nem, sőt, idén már nem szeretnék beszélni! – rábólintott bonbon, hogy érti a kérésem, majd hozzám hajolva, most ő adott egy csókocskát nekem.

Mikor nehezen, de elléptem tőle, folytattam, amibe belekezdtem: a vacsora készítését. A témát lezártnak tekintettük, és már vidáman, ökörködve isteni carbonárát főztünk.

– Holnap van szilveszter, mit szeretnél csinálni?

A nappaliban heverésztünk, bonbon Hinatával az ölében, én a kanapén, épp valami jó műsort kerestem a tévében. Hirtelen meg is lepett a kérdése. Eddig én az év utolsó napját egyedül töltöttem, és nekem az úgy kényelmes és nyugis volt. Viszont most már itt van nekem ő, így rábízom a döntést, mit szeretne csinálni szilveszter éjjelén!

– Én otthon voltam eddig minden évben, de ha neked van ötleted, szívesen tartok veled!

– Szandra hívott minket az utcabálba, utána pedig egy kisebb party lesz a lakásában. Ha van kedved, mehetünk, én még nem mondtam neki semmit.

– Miért is ne, bonbon! Ez lesz az első közös bulink! Viszont az év első napján az ágyból fel sem fogunk kelni, hiszen hónapfordulónk lesz, és amit az év első napján csinálsz...