Nem voltunk felkészülve arra, amit Chao bácsi borítékja rejtett! Valami komoly dologról lehet szó, ha nyolc éve nekünk szánták.

Mind a ketten csak szótlanul figyeltük a bácsinkat, várakozó és szerintem igazán bamba arccal. Sejtésem, sőt sejtésünk sem volt, mi lehet az, amit ez a csodálatos házaspár két gyereknek szándékozott adni, és aminek most jött el az ideje, amikor mi egy pár lettünk! Szerelmemre néztem, láttam rajta is, hogy azon angyal, mi lehet a nagy borítékban.

– Jól van, fiúk, ne húzzátok tovább az időt, látom, milyen kíváncsiak vagytok! Vegyétek el kérlek, ez nekem is egy emlékezetes, fontos pillanat, és már mondtam: évek óta várok rá! Úgyis együtt bontjátok ki!

Határozottan lépett közelebb hozzánk, és a kezünkbe nyomta a borítékot. Mi még akkor is csak meredtünk rá, nem akaródzott kibontani. Tomra néztem, hogy csinálja ő, és felé nyújtottam. Ő vette a lapot, és nem szarozva vele, fel is tépte, majd átadta nekem. A kis mocsoknak inába szállt a bátorsága! Nagy levegőt vettem, és felállva borítottam ki a boríték tartalmát az asztalra. Akkor már szerelmem mellettem állt. Ahogy kiderült számunkra, mi van a borítékban, először egymásra néztünk, majd a síró bácsinkra. Ugyanis a borítékban volt az élete, a Mee nénivel közös életük munkája!

– Chao bácsi, ezt nem fogadhatjuk el! – sietett szerelemem mellé, persze én is igazat adtam neki.

– Ezt tényleg nem teheti velünk! Mi lesz ezek után? Hogy képzelték ezt Mee nénivel? Mindent ránk hagyni? Én nyolc éve még gyerek voltam!

Komolyan kiakadtam, aminek hangot is adtam volna, ha szerelmem nem nyugtat meg, és persze Chao bácsi nem ad érthető választ:

– Andy! Szerinted, egy idős ember kire hagyja, amije van? A gyerekeire, és nekünk ti vagytok azok! Mindig is tudtuk, hogy te leszel az örökösünk, és majd a társad, a párod, mivel a másik fiunk, aki szintén árva lett fiatalon, és egyben a párod is, ő a másik örökösünk!

Abban a pillanatban nem értettem, miért voltam annyira dühös, így jobbnak láttam csendben, magamban puffogni, és ahogy láttam szerelmemen, ő is inkább kussban várt.

– Értem ám, mi a problémátok! Más örülne, mint majom a farkának, de ti ebből is látszik, hogy kivételesek vagytok! – mondta mosolyogva. – Ne gondoljátok túl, kérlek! Nem vagyok halálos beteg, nem szándékozom sehova sem menni, vagyis ez így nem teljesen igaz, mert épp tőletek kaptam egy jegyet, és Osakába megyek egy időre! Viszont visszajövök! Nem akarok visszavonulni sem!

Na, ennek őszintén örültem! Bácsim, aki eddig állva mondta a miértekre a választ, közelebb sétált hozzánk.

– Andy, tudom, mi jár a fejedben, fiam! Nem veszítesz el, már mondtam: sehova sem megyek! Azért adtam most át nektek, mert végre együtt vagytok! Együtt ünneplünk, tehát mikor lett volna jobb alkalom, ha nem ma?

Ekkor gyúlt abban az idióta, csökönyös agyamban világosság: attól féltem, hogy elveszítem őt is, mint Mee nénit!

– Bassza meg! Hogy én milyen idióta vagyok! Tom, nem akar minket elhagyni, csak közölte a szándékait velünk! – magyaráztam a drágámnak is, aki bólintott, szerintem, ő már hamarabb értette. – Tehát mi vagyunk az örökösök, ha valami történne, ez a hagyatéka! – csaptam is homlokomra a felismeréstől, és annyira megkönnyebbültem, hogy kínomban kacagni kezdtem.

– Érthető, hogy így reagáltál, szépségem, neked ő a családod! Míg én ismertem a szüleimet, és velük éltem a balesetig, neked csak ők voltak!

Hozzám lépett, és átölelt, derekamra fűzte csodálatos karjait, ettől nyugodtam meg igazán.

– Chao bácsi, köszönjük szépen!

– Köszönjük szépen, és ne haragudjon rám, amiért túlgondoltam megint!

– Erre számítottam, fiam, az lett volna furcsa, ha nem így reagálsz! Ne feledd: négy éves korod óta vagy az életem része!

Láttam rajta, hogy megkönnyebbült.

– Viszont már késő van, izgalmakból is volt ma bőven! Én megyek aludni, fiúk! Ti még maradjatok nyugodtan!

És indult is az emeletre a szobájába, de mi cinkos kacsintás után ugrottunk mellé, és öleltük át, amit boldogan fogadott tőlünk, és vissza is ölelt mindkettőnket!

– Köszönöm, hogy mellettem volt, maga apám helyett apám volt, és fontos része az életemnek!

Hálásan bújtam hozzá, ami az első alkalom volt eddigi ismeretségünk óta, és nagyon jólesett a lelkemnek!

Úgy döntöttünk szerelmemmel, mi is eltesszük magunkat holnapra, mert kimerültek voltunk a sok sírás és izgalom miatt. Így indultunk mi is zuhanyozni. Mivel megállapodtunk, hogy itt semmit sem csinálunk, ehhez is tartottuk magunkat, amit nehéz volt véghez is vinni! Álló farokkal, visszafogva magunkat fürdettük le egymást! Komolyan mondom: fakírok vagyunk mind a ketten! Még a csókot is kerültünk, mert az nekünk a detonátor!

– Nem kéne inkább hazamennünk? Én nagyon nem bírom! – nyafogtam már az ágyban, mellkasomon szerelmem feküdt, ügyelve arra, nehogy olyan helyet érintsen, amely elindítaná a lavinát. – Pizsamában aludni? Ez is idegesít!

Én ficánkolni kezdtem az ágyban, szerelmem meg csak kuncogott. Na, szép, ezt holnap visszakapja!

– Édesem! Felőlem mehetünk, de reggel mit fog szólni hozzá Chao bácsi, ha nem talál itt minket, vagy visszaosonunk?

– Waw! – emeltem feljebb a hangom. – Nem is rossz ötlet, drágám! Menjünk! – és kezdtem volna kimászni alóla, de ő visszafogott.

– Andy, nekem is lenne ötletem, mihez kezdjek veled, főleg a kis beszólásod után: „férne még belém valami!" – próbált engem utánozni. – Azóta kívánlak annyira, hogy a hasam alja lüktet egyfolytában! Tudtuk, hogy nehéz éjszaka lesz, de kibírjuk! Holnap meg annál jobb lesz újra meztelenül, egymásba felejtkezve összebújni!

Közelebb is bújt hozzám. Na, ezt esküszöm, hogy direkt csinálta, nemhogy jobb lett volna, még rosszabb lett!

– Na, akkor én most megyek, és könnyítek magamon, mert végem van! – és ismét tettetve magam kászálódtam volna ki alóla.

Bárcsak máshogy lennék alatta!

– Naaa, nyugodj meg, szépségem, ne hisztizz! – parancsolt rám szerelmem. – Inkább mesélj: mikor találtad ki a láncot? Annyira boldoggá tettél vele, és a szavaiddal is!

– Nem is olyan nagydolog egy láncot megvenni, viszont a te ajándékod: az igen! Mikor csináltad, hogy nem vettem észre? Hogy találtad ki? – sok-sok kérdés volt a fejemben.

– Spontán ötlet volt! Olyat szerettem volna adni, aminek komoly jelentése van, és csak mi tudjuk, mi is az! Tegnap fejeztem be, a bár konyhájában csináltam.

A szemei ragyogtak rám, ahogy elmesélte. Ember lehet még ennél boldogabb?

– Köszönöm, szerelmem, ilyen ajándékot még senkitől sem kaptam! – búgtam a hajába. – Szeretlek!

– Én is szeretlek, Andy! – felkúszott hozzám, és csakis egy kurva puszit nyomott a számra, amit én egy nyüszítéssel díjaztam. – Holnap hazamegyünk, és ki sem mozdulunk a lakásból, ígérem! Hidd el, nekem is minden vágyam, hogy meztelenül feküdj mellettem, és kényeztesselek téged, de arra itt nincs esély! Tiszteljük meg a bácsinkat ezzel!

Addig, addig beszélt hozzám, hogy lenyugodott a vérem, és már annak is örültem, hogy a karjaimban tarthatom, és itt van mellettem! Hiszen ez volt a lényeg, hogy itt van mellettem!

– Igazad van, Tom! Chao bácsi megérdemli, hogy tiszteletben tartsuk a házát! Két nap múlva Osakába repül, legyünk itt vele, és tegyük félre a buja vágyainkat! – kacsintottam rá.

– Kérdezhetek valamit, szépségem?

– Persze, bármit!

– Döntöttél már a nyomozóval kapcsolatban, beszélsz vele?

– Nem akarom tudni, kik voltak! – fogtam rövidre a választ.

– És.. elmondod, mi történt?

Halkan, bátortalanul kérdezte meg, bár én nem akartam már visszaemlékezni, neki tudnia kellett róla! Összeszedtem a gondolataimat, hogy tömören el tudjam mondani, mert ma estére már elég volt a drámából!