Én engedelmesen, mint egy kiskamasz, szó nélkül haladtam vele egyszer-kétszer rápillantva... És már sejtettem, hogy valami bennem elindult.....

Nekem hosszúnak tűnt az a pár méter, amit addig a bizonyos hátsó ajtóig megtettünk. A bárhoz, vagyis a hátsó ajtóhoz érve, amit először megfigyeltem, a rend volt, azután pedig Tom arca. Zavart és büszkeséget láttam rajta. Büszkeség azért, mert szép rendszert alakított ki a raktárban (gondolom, a raktáron haladtunk keresztül), és zavar, hogy egy meleg sráccal kettesben van egy már bezárt bárban. Basszus, nem is én akartam bejönni, és nem is akartam ezt az egészet,akármennyire is teszik nekem! Tovább mérgelődtemmagamban, de közben követtem a még mindig zavart Tomot.

Maga a bár is fantasztikusan nézett ki! Rendezett, tiszta bárpult, tele a világ italaival külön régiónként szeparálva!Fantasztikus, ahogy be van rendezve az is! A pultnál nem sok,csak pár bárszék van, beljebb pár asztal, hol két, hol négy székkel. Hangulatos capucchino és vanília szín az egész bárban, szép látvány! Gondolom, ide nem seggrészegre leinni magukat jönnek az emberek, ez inkább egy társasági hely!Biztos eljövök én is a kollégákkal ide, mert se barátaim, se családom.

Mire felocsúdtam, Tom mellettem állt egy elsősegélydobozzal,és egy pulóverrel a kezében.

– Gyere, kitisztítom, fertőtlenítem a sebeid, és itt egy pulóver is, mert reszketsz!

Ezt mind ellenvetést nem tűrő, rideg hangon mondta nekem.Én felé is fordultam, és elkezdtem a dzsekimtől megválni,amikor ő elfordította a fejét. Nem mondom, hogy nem esett kurva szarul, dehát mit lehet tenni: ő tuti hetero. De várjunk csak, egy hetero szemrebbenés nélkül nézte volna végig! Nem! Nem! Rázom meg a fejem, nem szabad hiú ábrándokba ringatnom magam! Innentől inkább figyelem a jeleket...

– Na, mi lesz, leveszed végre? – rázott fel a gondolataimból Tom.

– Persze, csak fáj kicsit a mozgás. – lódítottam.

– Amúgy a neved sem tudom még. Én Tom vagyok, Thomas Shelby. – mondta ezt olyan szép mosollyal, hogy éreztem, ha tovább nézem, gondok lesznek altájon...

Mi van velem, ilyet még senki sem váltott ki belőlem! Ez nekem is új!

– Andrea Giudice, de szólíts csak Andynek! Olasz felmenőim vannak állítólag, bár én senkit sem ismerek! Születésem óta árvaházban éltem 16 éves koromig, kórházban hagyott gyerek vagyok.

Ennyi egyszerre elég is belőlem. – gondoltam magamban.

- Nem mondom, hogy sajnálom, amiért árva vagy, mert biztos hallottad már sokszor eddig, de remélem, attól még jó életed volt, és jó életed van! – szólalt meg Tom egy kisebb döbbenet után.

Teljesen megleptek Tom szavai, és jól is estek. Nem válaszoltam neki erre, mert mit is mondhattam volna! Hogy nem látod, milyen jó életem van? Random King Kong méretű srácok kergetnek órákon keresztül, tévedésből! De nem mondtam semmit, nem gondoltam, hogy kellene.

Ő lassan, szakszerűen lekezelte a sebeimet, közben végig motyogott magában valamit. Nem hallottam, mit mond, de gondolom, valami szitkozódás lehetett, hogy miért kell velem bajlódnia. Biztosan lett volna jobb dolga is, mint egy buzitápolni!

– Sajnálom! – mondtam neki teljesen őszintén.

– Mit sajnálsz? – kérdezte kikerekedett, értetlen, és gyönyörű szemeit rám emelve, amit a bár tükrében láttam, ahogy felkapta a fejét.

– Csak biztosan jobb dolgod is lenne, mit velem itt bajlódni! –őszintén gondoltam, és ezért kértem bocsánatot tőle.

Tom még mindig csak nézett rám a szavakat keresve. Hirtelen elfordult tőlem, és pakolni kezdte a fertőtlenítőt, tapaszt, amit használt.

– Kész van! Felveheted a pulóvert! Készítek valamit enni! Club szendvics jó lesz? Nem vagy allergiás a tojásra, vagy valami másra? – kérdezte olyan lazán, hogy én csak bólogatni tudtam, szóhoz sem jutottam.

Elindult a bárpult mögé, ahol a konyha lehetett. Addig én felvettem a pulóvert, és jó mélyet szippantottam bele, de bárcsak ne tettem volna! Az előző problémám újraéledt!Terveztem, hogy körbesétálok, de így feszítő nadrágban kényelmetlennek tűnt, így maradtam a pultnál, és a menüt kezdtem tanulmányozni: szendvicsek, többfajta steak saláta, és koktélok vannak szépen ízlésesen felsorakoztatva rajta. Jó kis menü! Biztosan újra fogok jönni!

Fejemet a pultra hajtottam, hogy összeszedjem kicsit magam, és közben már jó grafikus és reklámszakember lévén azon kattogott az agyam, hogyan is tudnék segíteni a "megmentőmnek", mivel tudnám viszonozni a segítségét. Úgy elmerültem gondolataimban, hogy a Club szendvics illata volt az, ami észhez térített. Olyan volt, mint amilyennek lennie kell! Olyan izgatott lettem, mint egy kisgyerek, aki új játékot kapott!

– Ez valami fenségesen néz ki, Tom! – nyomatékként meg is nyaltam a szám.

– Köszönöm szépen! Remélem, ízleni is fog! – és elém tett együveg (és nem fránya műanyag) Coca-colát.

– Ugye, iszol ilyen üdítőket, vagy kérsz mást? Esetleg cukormenteset, ha diétázol? – faggatott jó vendéglátóhoz méltón, és esküszöm, hogy láttam, ahogy végigmér, s mintha tetszett volna neki, amit lát.

– Nem! Ilyen szendvics mellé csakis Coca-cola dukál! Nem ronthatjuk el az élményt! – mondtam neki, miközben kihúztam magam, pedig nagyon fájt minden porcikám.

– Nekem is ez a véleményem! Jó étvágyat, Andy!

Egy ideig csendben falatoztunk. Én élveztem az ízorgiát a számban! Fantasztikus szakács ez a srác! Bárcsak a saját séfem lenne! Előttem is termett egy kép, ahogy a konyhámban főz, én kóstolgatok, közben egy-egy csókot lopok... Huu,ilyen gondolatok! Mi lett velem? Beleszerettem valakibe, akit pár órája ismerek? Hú, ez baromság, Tom hetero! Ezeket mantráztam magamban a fejemet rázva, amikor Tom megszólalt:

– Andy, valami gond van?

Baszd meg! Erre mit mondjak neki? Hogy bocs, épp rólad fantáziáltam, ugye, nem gáz? Nem, ezt biztosan nem mondhatom neki!

– Azon gondolkodtam, hogy házi ez a majonéz vagy bolti, és győzködtem magam, hogy biztos saját készítésű! – mondtam Tomnak, és közben mélyen a szemébe néztem a füllentésemet alátámasztva, és elővettem a legszebb mosolyomat.

– Én készítettem a majonézt, tehát házi! – mondta egy nagy mosollyal az arcán Tom.

A következő pillanatban felém hajolt, kezét lassan, kurvalassan felemelte, és...