– Mi lesz már? – fonta keresztbe kezeit a mellkasa előtt Katsuki türelmetlenkedve, mire jobban megmarkoltam a késnyelet, és a fejem fölé emeltem.

– Igen! – húzta gúnyos vigyorra ajkait Katsuki – Tedd meg!

A kezeim meglendítettem, és a kés a sensei mellkasában volt már. Egy utolsót ordított, és kezei gyengén lógtak le az asztalról. Fel sem tudtam fogni mi történt. Meghalt miattam. Kihúztam az élettelen testből a véres fémtárgyat, és minden elsötétült...

[Név] szemszöge:

– Bakugou-kun felébredt! – hallottam egy hangot közvetlen mellettem, majd egy nagy ajtó csapódást.

– Menj ki vérszívó – parancsolta, mire a másik csak bólintott egyet, és elhagyta a szobát.

– H-Huh mi történt? – ültem volna fel, ha Katsuki nem fektet vissza.

– Oi először pihenj, aztán elmondom – húzott az ágyam mellé egy széket, és leült rá.

– Huh?

– Elájultál – jelentette ki komoly arccal a szőke.

– De mitől? – kérdeztem értetlenül.

– Hát nem emlékszel mit csináltál? – firtatta meglepetten Katsuki, mire megráztam a fejem – Ne már [Név]. Pont az izgalmas részeket felejtetted el!

És ekkor beugrott a kép, ahogy Aizawa-Sensei az asztalon fekszik körmei helyén csak a húsa látszik. Tekintete üres, de ajkain egy mosoly ül. Kezei gyengén omlanak le a kínzó asztalról. A lábai még mindig kifeszítve vannak. Ruhája tiszta vér, főleg a mellkasán, ahol a kés beléhatolt. Azt a lyukat én okoztam...

– Már emlékszem... – suttogtam magam elé, mire a szőke hajú ajkaira egy vigyor kúszott.

– Nagyon ügyes voltál szépségem – hajolt a fülemhez – De még nincs vége – suttogta, majd gyengéden a fülembe harapott.

– M-mi? – szörnyedtem el – M-mit akarsz?

– Az apukád megfenyegetett, hogy feljelent a rendőrségen. Le kéne beszélned róla, mert ha megteszi – egy pillanatra abbahagyta a mondandóját, és egy nagyot sóhajtott – akkor meg kell ölnöd.

– Huh?

– Igen [Név]. Szóval kérlek beszéld le róla – mosolygott.

– Ha meg kell ölnöm... – hajtottam le a fejem – Akkor magam is utána megyek...

– Oh szépségem – nevetett fel Katsuki, majd átölelt – Te nem mész sehova. Itt maradsz velem. Örökre.

– Más szóval csatlakoznom kell a Gonoszok ligájához? – sütöttem le [Szemszín] íriszeim.

– Úgyis mondhatjuk – tűrt egy tincset a fülem mögé a fiú.

– De Katsuki így széttaposod az álmom! – gyűltek könnyek a szemembe.

– Sajnálom, de én nekem meg az volt az álmom, hogy a UA-ben együtt legyünk, de te csak másokkal akartál járni. Szerinted nekem milyen érzés volt, hogy észre sem vetted az érzéseim feléd?! Semmibe vettél!

– Nem vettelek semmibe!

– De igen! A rohadt Dekuval meg a felemás barommal akartál összejönni, és én meg csak tanú legyek az esküvőtökön, ugye?! – ordította.

– De összejöttünk, és amikor Kirishima rám esett, azt sem tudtam megmagyarázni, mert nem engedted! – keltem ki én is magamból.

– Persze, mert ezen nincs mit magyarázni! Ott smároltál vele! – kiáltotta.

– Ez nem igaz Katsuki! Kirishima részeg volt, és én el akartam tolni, de nem ment! – ordítottam már én is az arcába könnyes szemekkel.

Erre nem mondott semmit. Vörös íriszeibe csak az ürességet láttam. Leült az ágyra, és idegesen a hajába túrt, és simogatta a fejét. Leültem mellé, és próbáltam visszafojtani a sírást, mert nem akartam pont előtte. Főleg most.

– A semmiért van ez az egész... – suttogta – A SEMMIÉRT ÖLTEM MEG A LEGJOBB HAVEROM! – ordította sírva, majd az ablakhoz szalad, és a fejét kidugta a friss levegőre.

– Katsuki...

– Most maradj csöndbe kérlek – mondta nyugodtabban, de még egy kis idegességgel a hangjában.

– Rendben – mormogtam, majd magamra húztam a takarót.

Pár perc múlva Katsuki leült az ágy mellé, és megfogta a kezem. Óvatosan összekulcsolta az ujjainkat, és egy puszit nyomott a kézfejemre.

– [Név], én-

– Sajnálod? – fordultam felé, mire meglepetten bólintott egyet – Nem kell. Tévedés volt az egész. Mindketten hibások vagyunk, hisz' te nem engedted, hogy megmagyarázzam, én meg azért, mert engedtem.

– Miért szeretsz engem [Név]? – kérdezte elhaló hangon Bakugou, miközben az arcát a kezembe temette.

– Mindenért – suttogtam.

– Mindenért? – kapta fel a fejét, mire egy aprót biccentettem – De hát egy gyilkos vagyok [Név]... Megöltem a barátaid, és nem kérdeztem semmit.

– Katsuki.

– Igen?

– Ez érthető. A yanderék heves természetűek. Először cselekednek aztán kérdeznek – mosolyodtam el.

– Ezt honnan tudod? – döntötte oldalra a fejét.

– A pszichológustól.

– Pszichológus? Mi a fasznak kell az neked? – nevetett, de amint meglátta az elkomorodott tekintetem, abbahagyta – Bocsi.

– Semmi baj – simogattam meg a fejét, mire Ő a kezemhez bújt – Azért kellett meg kell, mert amikor eltűntél olyan szinten megtörtem és elkeseredtem, hogy a jegyeim romlani kezdtek, nem volt kedvem semmihez, nem mentem a suliba sem. A pszichológusnál kibeszéltem az összes bajom. Először féltem segítséget kérni anyáéktól és tőle, de amint kértem jobb lett.

– Én azt hittem valami szűk, sötét és ijesztő szobában kísérleteztek rajtad – vallotta be a szőke hajú, mire felnevettem.

– Dehogyis! Dehogyis! – kacagtam – Neked is el kéne menni.

– Sajnos nem lehet – kúszott egy kínos mosoly a szőke ajkaira.

– Miért nem? – firtattam.

– Azonnal felismernének a tv-ből, és mehetnék a börtönbe meg a kihallgatásokra. Lehet még meg is kínoznának, hisz' nem árulom el a csapatot – motyogta az utolsó mondatot magának Katsuki, de én ígyis meghallottam.

– Nos lehet, ami még a hősöktől is fura – bólintottam – A hősöknek menteni kéne nem kínozni – csóváltam rosszallóan a fejem, mire Kacchan helyeselve biccentett egyet.

– Ezt magyarázom neked [Név]. A hősök azt hiszik megmentik az embereket, az átállástól, de ha átállnának minden jó lenne.

– Katsuki.

– Hm?

– Ez csak neked és a társaidnak lenne jó. Gondolj bele. Romokban lenne a város, az emberek erőszakosak és akaratosak lennének egymással szemben. A gyerekek és szülők a vitáikban lehet még fegyvert is használnának... – hajtottam le a fejem.

– Ez mondjuk tényleg nem jó – suttogta maga elég Katsuki.

– Látod? Ezért vannak a hősök – emeltem rá újra [Szemszín] íriszeim, és elmosolyodtam – És én is pont ezért akarok hős lenni.

– [Név]... – sóhajtott egy nagyot a fiú – Ha te velem akarsz lenni, és biztonságban tudni a szeretteid, akkor  soha nem lehetsz hős.

– H-Hogy mi? – képedtem el, de nem kaptam választ.

Katsuki felállt, és kiment a szobából. Én üresen néztem magam elé. Nem lehet hős? De hiszen ez a nagy álmom. És Katsukié is! Valahogy vissza kell hoznom a hősök oldalára.

~ Flashback ~

– [Név] kicsim menj szépen Katsuki-kunnal játszani! – nógatott anya.

– De anyu Ő most a fiúkkal játszik – néztem a [Anyukád hajszíne] hajú nőre – Ilyenkor nem annyira akar velem játszani.

– Oi [Név]-chan! – integett a szőke – Nem jössz ide?

– Látod? – mosolygott rám anya, mire bólintottam – Menj csak.

Odaszaladtam Katsukihoz és szorosan a karjaimba zártam. A szőke a hátam simogatta, majd amikor elengedtem egy puszit nyomott az arcomra. Erre persze halvány pír szökött az arcomra.

– Wow Katsuki – csodálkozott a szárnyakkal rendelkező nagy darab fiú – Te szereted [Név]-et/at

– Igen – húzta ki magát büszkén a fiú – Ő az enyém, csakis az enyém.

– Nagyon jó hős páros lesz belőletek – mosolygott a másik, barna hajú fiú.

– Igen, ugye [Név]? – emelte rám skarlátjait Katsuki.

– Uhum – bólintottam.

~ Flashback vége ~

Mostmár ez nem teljesülhet...

/Words:1090/