*4* 🔞
Az egyetemnek vége, a diplomám is meg van végre.
Az utolsó időszak ugyan nehéz volt, de tudtam magamról, hogy számomra nincs lehetetlen.
Vagyis, de van! Hogy az angyalkámat végre megismerjem.
Ugyan egyre kevesebbet gondolok rá, azért mégis hajt felé valami láthatatlan erő!
Még mindig nem kérdeztem felőle, csak Mee nénit figyeltem, mikor kotyog ki valamit róla.
Annyit tudok már egyetemre jár első éves, de csak ennyi.
Kezdek kétségbe esni!
Mintha próbálnák előlem elrejteni.
Úgy éreztem, az edző meló nem nekem való, így bácsiék tanácsára másik szakma után keresgéltem, ami igazán fekszik nekem.
Nem is kellet sok idő, hogy ki derüljön mi a hozzám illő, és még jó is lehetek benne.
Pár hete én hívtam meg vacsorára az időseket, és a főzés az előkészület nagyon jól esett.
Tetszett , teljesen kikapcsoltam tőle.
Ezért úgy döntöttem energiát fektetek bele, gondolva a jövőmre.
Nem leszek mindig fiatal, és lassan fel kell majd hagynom a boksszal.
Emiatt szakács sulit kezdek szeptemberben.
Szombat van, tíz óra múlt, és épp egy buliba tartok, ahova Nam Joon hívott.
Jó lesz kicsit lazítani, hátha sikerül egy olyan bigét találni aki még nekem is bejön, és sikerül már végre elélvezni.
Frusztrált vagyok már miatta, és tudom ha abba hagyom a bokszot akkor végre önmagam lehetek, de az még nem mostanában lesz, mert még élvezem!
A Pubban, vágni lehetett a füstöt, a háttérben fasza rock dübörög.
Tetszik a hangulata, nekem is ilyenem lesz egyszer, el is döntöttem magamba. Annyi különbséggel, hogy én főzni is fogok.
Felszabadultnak éreztem magam hogy van álmom, élet célom újra. Na és erre az örömre a sört, vodkát csak úgy döntöttem magamba.
A társaság is jó volt, Nam elhívta a fekete hajú fickót.
Nagyon jóban lehetnek, egész este egymással enyelegnek.
Csak nem ő is meleg!? Nem! Hiszen ismertem a barátnőjét akivel pár hónapja szakított.
Így el is tereltem fejemből a gondolatot.
A hangulat egyre fokozódott én pedig kerestem a ma esti áldozatot.
Jó ez így csúnya, de ez van!
Mert egy nőtől sem akarok többet mint hogy kényeztesse kicsit a farkam.
Ja és csak remélni tudom, van itt olyan aki leszop boldogan.
Szemem járatom végig a kínálaton, amikor kintről egy fiúra figyelek fel. Vékony, nálam alacsonyabb alkat, iszonyatosan sexi kerek segge.. A haja sötétszőke, de hiába is fókuszálok az arcát nem látom.
Egy valami azonban biztos, látványától feszített a nadrágom!
Első fiú eddigi életembe, aki ilyen hatást váltott ki belőlem.
Még mindig őt figyelem, és látom, ahogy valaki lökött rajta egyet hirtelen.
Ám a fiú sem hagyta magát, mint a kiskakas csak ágált..
Hallani, nem hallottam min vitatkoznak, csak azt tudtam segítenem kell, hiszen a támadói többen vannak.
Felpattantam, úgy hogy még az asztalt is majdnem felborítottam.
A társaság csak morgott, kérdezett mi lett velem hirtelen, de én nem foglalkoztam már velük, a fiú segítségére kellett sietnem.
Szedtem lábaim, magam előtt mindenkit félre löktem, minél hamarabb át akartam vergődni a tömegen.
Mire az utcára értem és jobbra kaptam a fejem, a fiút és a támadóit már hiába is kerestem.
Neki iramodtam, hátha valahol utolérem, de pár méter után jöttem rá csak..
Ez, mint jó magam is.. Reménytelen ...
Leültem a fal mellé a betonra, és próbáltam összpontosítani a fiúra.
Az arcát ugyan nem is láttam, de a teste valami fantasztikus, magas, szálkás erről árulkodott az ágaskodó farkam is. Hiszen ilyen reakciót belőlem még nem váltott ki senki.... Jólett volna az arcát is látni.
Ki volt ő? Lehetett az angyalom!?
Mivel merevedésem nem szándékozott alább hagyni, muszály voltam egy csajt keresni.
Ez így nem maradhat, és már van valaki akit elképzelhetek magamnak..
Mint mindig most sem tartott soká, hogy egy nőt gyűrjek magam alá!
Ez alkalommal egy rövid hajú vörösre esett a választás, és csak megdugni, vagy szoptatni akartam semmi mást. Viszont nagy meglepetésemre benne volt abban is, hogy ha leszophat, én viszont megdughatom seggbe.
Szereti a farkat ahogy én is, így értettem miért akart dugás előtt szopni is.
Mondjuk jobb volt mint az előzőek, de ez sem volt elég, hogy kielégítsen.
A fiú testét képzeltem magam elé, hogy ő kényeztet engem, majd hirtelen fogtam a lányt (akinek a nevét úgy szint elfelejtettem), és négykézláb magam elé penderítettem.
Gyorsan gumit húztam, a kielégülést váró, már lüktető farkamra és úgy kezdtem behatolni a vörös hajú lányba.
-Óvatosan, mert rég jártak ott! Szólt a vörös, ami szemét módon engem meg sem hatott. Na jó azért figyeltem rá, mégsem akartam kárt tenni benne, ha már azt hogy seggbe dugjam megengedte.
Bele köptem tenyerembe, az óvszert farkamon jól átkentem, és nem túl lassan hatoltam be.
Ahogy már benne voltam, viszont nem finomkodtam. Gyors, mély mozdulatokkal dugtam, és nem kellett sok, csak pár lökés, már is a csúcsra jutottam.
Elégedetten másztam is le egyből róla, és ültem le a betonra. Ja, hogy azt el is felejtettem a sikátorban keféltem.
Kijött utánam amikor a fiú segítségére siettem , a vöröske nem is tudott volna időzíteni jobban.
Mellém telepedett ő is, és már gyújtott is meg egy cigit. Valahogy esze ágában sem volt engem kínálni.
-Kérek én is egyet! Nyúltam is a cigi felé.. Nem dohányzom, de most jól fog esni.
-Azt hittem Jk te nem dohányzol! Mi a fasz honnan tudja a nevem. Nézek is rá nem túl értelmesen. -Ismerjük egymást valahonnan?
-Persze! Nem emlékszel rám?! A következő pillanatban felém fordult, és egy laza mozdulattal le vette a haját.. Na ez hülyén hangzik, de én így láttam akkor kábulatomba. Na szóval neki ugrok újra, a vörös rövid haj, nem más mint paróka. Tátott szájjal néztem rá, ahogy fekete hajkoronája a vállára hullott. Addig néztem, míg be nem ugrott.
-Suny !? Együtt jártunk gimibe, és ha jól emlékszem ott is magam alá gyűrtem párszor. - Hogy kerülsz te ide? Mi ez a paróka? Úgy emlékszem régen nem engedted, hogy.... Vakartam a tarkómat zavartan. A lány felnevetett, és a vállam ütötte.
-Hogy te milyen meglepett képet tudsz vágni! Itt dolgozom a pubba ahol ittál. Azt hittem valami történt, olyan gyorsan, eszetlen módon kiszaladtál. Csak nem a fiú után, akit a kirakatnak löktek? Ismered? És régen nem volt téma a seggem...
Látta ő is a fiút! Ez újabb reményt adott nekem. És nem hülye! Emlékszem a gimiben kedveltem.. De csak mert jött ha kellett!
-Nem! Csak láttam, hogy bajban van és segíteni akartam. Kamuztam neki, mégis mit mondhattam volna!?
Hogy annyira tetszett a fiú, hogy neki köszönhető a merev farkam, amivel őt seggbe dugtam!
-Te mindig is ilyen voltál! Nevetett fel a lány .- Viszont esélyed sem volt, mert rossz irányba futottál...Ezt már jóval mérsékeltebb hangon tette hozzá. Én pedig kurva pipa lettem magamra.
-Hogy mondtad? Kérdeztem miközben már a farkam tisztítottam egy zsepivel és magam is rendbe tettem. Gyorsan ment, és már Suny előtt térdeltem. - Rossz irányba futottam? Merre mentek? Sürgettem már talpon állva.
-Átrángatták, vagy zavarták az úton a parkba! De mit akarsz csinálni? Miért olyan fontos ez neked?
- Te ezt nem értheted! Mordultam rá, majd már futva indultam is a parkba. Bassza meg! Bassza meg! Magamra haragudtam kurvára. A fiút lehet már szétverték, én meg csak kefélek a világba. Ha valami baja esik nem bocsátom meg magamnak.
Hirtelen viszont eszembe ötlött egy gondolat? Miért vagyok ennyire kiakadva? Azt sem tudom ki ő, és nem is ismerem...
Mégis az a láthatatlan erő ami vonzott, húzott feléje....
Sietnem kellett, ha még nem volt késő, nehogy nagyobb baj érje.
Köszönöm, hogy olvasod és a vote-ot ❤️
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro