Már nincs több titok, és ezáltal nincs már lelkiismeret furdalás sem!
Csak az önzetlen napról napra nagyobb szerelem.
A vallomással tonnányi szikla gördült le a szívemről,és én szinte lebegek ettől az érzéstől.
És, hogy félek e mi fog történni a jövőben? Nem!
És ez egy határozott nem, mert tudom angyalkám is ugyan úgy imád engem, nincs senki és semmi ami eltudná szakítani tőlem!
Mindent megoldunk, ha kell akár  elköltözünk, ott új életet kezdünk!
Bár akkor biztos jóval feszültebb és féltékenyebb lennék....
Hiszen az a város jóval lazább, és jóval több a meleg férfi.
Jó bízom Jimin -ben, de másban nem....

Izgalommal, vagy inkább félve vártuk az utazás napját, mert Jimin attól fél, milyen érzelmek törhetnek fel benne a szülei sírjánál.
A szívem szakad meg érte, hiszen évekig élt elhagyott gyerekként, hogy ő senkinek sem kell.. Majd kiderült nem hagyták el, az egész csak egy fatális tévedés. Boldogan a testvérével élhetett volna, szeretetben..
Bár így sem szenvedett benne hiányt, mert a bácsi és Mee néni sajátjukként szerették, és bácsi mai napig is!

Én a helyében már rég felelősségre vontam volna mindenkit aki hibázott,esküszöm komolyan kitudnék osztani jó pár pofont...
Életem viszont nem akar egy újabb problémát magunknak ,boldog akar végre lenni, ezért is  dugja inkább homokba a fejét!
Az ő döntése, én tiszteletben is tartom, és hogy újra kellemetlen perceket éljünk át, azt sem akarom. Hiszen feszültség egy kapcsolatba maga a rémálom!
Én már csak tudom..

A repülő út most teljesen más hangulatban telt, hiszen nem vakációzni indultunk, és teljesen más a hangulatunk!
Így bár lett volna kedvem a mosdóban kényeztetni, ellazítani feszült angyalkám.. Én szóba sem hoztam az ő jelzésére vártam.
Egész úton fogtam a kezét, még akkor is amikor elszundított és vállamra hajtotta a fejét.
Vajon mi járhat a szép fejében, milyen forgatókönyv szerint tervez tovább..

Úgy beszéltük meg, első utunk a szüleihez a temetőbe vezet, és majd ott a hangulatától függően tervezzük a továbbiakat , hogy mikor látogatjuk meg a testvérét és az ikreket.

A reptéren béreltünk egy priust olcsóbb, kényelmesebb minthogy állandóan taxizzunk.
Angyalkám élvezettel vezette, és az élmény az úticélunkat is feledtette, az úton első alkalom, hogy mosolyogni láttam szerelmemet.
Fejembe is vettem, ha végre velünk lehet pajti lecsererélem a sajátomat egy ilyenre.. És ha angyalkám akarja magának majd, állok elébe!

-Mondtam már drágám, hogy mindent szeretek ami japán ??

-Viccelsz angyalkám!? Kérdeztem kacagva, mire ő izzó szemekkel nézett rám, mert imádja amikor így hívom. És tudtam jó a tervem, mielőbb meg kell valósítanom. – Párszor már hallottam tőled..

Újra rájöttem, hogy jó döntés volt egy japán autót bérelni, mert sikerült őt  teljesen kizökkenteni.
Már amikor a temetőbe sétáltunk a sírok között szlalomozva, még akkor is a japán kultúráról csacsogott nekem.
Ja persze azért mert én kérdeztem.  És persze komolyan érdekel is, hiszen látom rajta, hogy még, ha csak beszél róla azt is élvezi!
A kutyás kávézóktól az anime kávézókig, a gyorsvonatról ami fél óra alatt képes 60 mérföldet megtenni , ja és az óriási pokemon központot se hagyjuk ki.....
Ő örömmel mesélt, én pedig boldogan hallgattam..
Addig beszélgettünk míg a sírhoz nem értünk, ott   viszont lefagyott, csak meredt maga elé a grániton nézve a képet .
Tudtam neki ez egy rendkívül nehéz helyzet.
Sírni nem sírt, és az a nekem tett ígérete miatt is lehetett.
Én pedig már arra gondoltam, hogy nyugodtan ha ettől neki könnyebb.
Azonban még mielőtt akármit is szólhattam volna, felém fordult és már száját is nyitotta.
De egy hang sem jött ki a torkán, zavartan a hátam mögé nézett.
Csak nem!?
Megfordultam én is hirtelen, persze én is azonnal lemeredtem, mert a két unokaöccsé szaladt, majd állt meg mellettünk hirtelen.
Két kis cuki törpe..

- Ti kik vagytok? Kérdezte egyikük. Olyan egyforma a két kisfiú, és még nem is ismerjük őket...-Ti egy pár vagytok? És szeretitek is egymást? Egy biztos akármelyikük is, ő nagyon okos, jó nevelést kaphatott..
Ugyanígy gondolhatta angyalkám is,egyből átszellemült, és jóval nyugodtabban guggolt le mellé. Látszott mozdulataiban, az arcán, és a szemeiben a meghatottság.
Komolyan köpni nyelni nem  tudtam...

-Igen mi egy pár vagyunk akik szeretik egymást! Te viszont Akio vagy ugye? Honnan tudja, hogy ő Akio? Hiszen mint két tojás úgy hasonlítanak egymásra.. Én bambán néztem, hallgattam a párbeszédet majd mellénk ért a fiúk anyja is Min Jee ... Szépségem női változata, szeme ugyanolyan szép csak valamivel sötétebb. Haja vállig ér és sötétszőke mint szerelmemnek, arccsontja , álla dettó ő, viszont testalkata.. Kis töltött galamb, és ha annyit mondok bomba nő, ezzel el is mondtam mindent.
De angyalkám százszor szebb.

-Ismerjük egymást valahonnan? Érthető kérdés, én is igazán meglepődnék a helyében, viszont angyalkám teljesen lefagyott mégis felállt, így tudtam nekem kell lépnem!

-Helló! Jeon Jungkook vagyok. Ő pedig... Jimin ... Bassza meg, mondjam ki a teljes nevét, vagy azt hagyjam még mindig bamba szerelmemre?
Felé fordultam segítséget kérve..
Min Jee csak állt, figyelt és méregetett minket. Hol édesem, hol pedig engemet. Szerelmemen azért tovább elidőzött, végigmérte őt rendesen..
Pár perc csend,  senki semmit sem kérdezett, míg újra Akio volt aki közbeszólt, megtörve a feszült csendet.

- Anya! Anya! Ezek a fiúk szeretik egymást. Szerelemmel. Ugye az nem baj, hiszen az ember nem élhet előítélettel!
Ha azt mondom tátva maradt a bagólesőm, nem túlzok vele, és egyből bácsi határozott szavai jutottak eszembe.
És szégyen vagy sem ott esett le mire is értette..

-Persze, hogy nem! Na határozott őszinte a nő, ez jó.. - Örülök Akio, hogy figyeltek rám! Most viszont hagyjatok minket beszélgetni kicsit. Ott a pad és játszatok valamit, csak csendben ne zavarjuk meg a temető csendjét! Rendben? A két kis fiú kánonban felelt, intett, és már indultak is a tőlünk pár méterre lévő padhoz. Én Jimin-re néztem, vajon maradjak e vagy menjek..
Ő kis mosollyal a szája sarkán bólintott, nyugodtan menjek.
Ez az ő csatája, és neki kell megvívnia azt, de mint hű gyalogos sietek a segítségére, ha kell!
Így rákacsintottam és az ikrek után a pad felé indultam.
Nem mondom, hogy teljesen nyugodtan....

Aiko - n egy bordó míg a testvérén aki ezek szerint Hiroto kék kardigán volt. Így egyszerűbb, gondoltam és együtt sétáltunk el a padhoz.

-Ti is a papáékat látogatjátok meg? Honnan ismeritek őket? Kérdezte Akio, de mielőtt válaszolhattam volna..

-És ti mióta vagytok szerelmesek? És ezt már Hiroto kérdezte..
– A csoportba Jun Na - nak is két apukája van, és nagyon rendesek. Szóval ezért nincs bennük ellenszenv, előítélet... Ilyen iskolák nálunk miért nincsenek? Gondolom Min Jee már beszélt nekik erről is, és mivel ők félvér gyerekek, nekik sem lehet egyszerű az élet.
Egyre biztosabb vagyok benne, ők nem fognak elítélni minket sem.

- Én már évek óta szerelmes vagyok Jimin-be, míg ő fél éve.. Miért is mondtam ezt....

-Vannak gyerekeitek? Annyira édesek, hogy minden érdekli őket.. Egy biztos jóban leszünk, mert már most a szívemhez nőttek. Ők lehetnek majd Jung Hyun bátyjai, és ők okos dolgokra tudják vagy tudnák tanítani..

-Még nincs!

-És szeretnétek. Kérdezte most Akio.. Viszont válaszolni nem is tudtam, mert anyjuk szólt oda nekik..

-Akio, Hiroto fogjátok Jkook - ot és indulás haza!
A hangját, és habitusát hallva, és látva őt egyből angyalkám jutott eszembe.
Felé is kaptam a fejem, és amikor megláttam boldogan csillogó szemét, önfeledt mosolyát amit felém küldött...
Tudtam minden rendben van!
És csak remélni tudom, hogy minden rendben is lesz!

*

Már az első benyomás is azt mutatja Min Jee, olyan mint angyalkám akaratos, karakán.
Most az ő Nissanjukat követjük éppen, én pedig alig várom meséljen már szerelmem..

-Mesélj angyalkám, hogy ment? Az biztos nagyon hasonlít rád, úgy mint kinézetre, és természetre is.
Jimin arca felragyogott ahogy féloldalasan felém fordult.
Persze ezt csakis azért tudta megtenni, mert most  nem akart vezetni. Azt mondta a gyanútlan embereket félti, a száguldozó Jimin - től..
Ezen mind a ketten jót nevettünk..
És, hogy az új beceneve, vagy a találkozás a nővérével tette boldoggá, na ez egyenlőre talány...

-Képzeld fantasztikus egy nő! És tényleg hasonlítunk egymásra, és ami lényeg nem zavarja, hogy téged szeretlek!

-Örülök szépségem, és a fiai Akio és Hiroto is két fantasztikus gyerek!
Én már el is képzeltem, ahogy pajtival tv-nek vagy fociznak, esetleg origini vagy mi a fenét csinálnak...
Jó ezt még tanulnom kell na..

-Origami bonbon! Édesem jókedvűen szinte nyerített, aminek annyira örültem, hogy fel sem fogtam, hogy rajtam nevetett.
De nem is érdekelt, mert angyalkám boldog és ez a lényeg. – Látta apánk és köztem a hasonlóságot, és ezért mondta menjünk el inkább hozzájuk.

Körülbelül harminc perces volt az út, bennem és szépségemben is dolgozott a kíváncsiság.
Milyen lesz szemtől szembe beszélni vele..
És hogy alakul majd a kapcsolatuk.

A ház elé érve, mi az utcán parkoltunk le, azonban ahogy szálltunk is ki Hiroto szaladt oda, azért tudom mert neki van a kék kardigánja...

-Álljatok be ti is, anya azt mondta, mert úgy is sokáig maradtok!
Na ha így gondolja az már jó! Gondoltam, majd egyből a volánhoz is ültem, míg Jimin kezét megfogta Hiroto és a házhoz sétált vele kettesben...
Eddig is tudtam, hogy ezek a gyerekek különlegesek, de ez a látvány ebben még jobban megerősített.

Tipikus amerikai házban élnek, ha jól tudom most épp hárman, bár erről eddig nem eset szó.
Steve mondta még anno, hogy válófelben vannak.
Szép világos, tágas ház, felvéltem fedezni benne a japán kultúrát.
Ahogy beléptünk egyből vettük is le a cipőt, aminek Min Jee kifejezetten őrült, majd Akio papucsot adott nekünk.

-A fogadott szüleink japánok! Chao bácsi és Mee néni.. A nő szeme vidáman csillant fel, de utána hirtelen tele lett kérdésekkel.. – Hosszú sztori, de mindent elmesélünk! Mondtam mosolyogva neki, majd irány a nappali.

-Mikor érkeztetek? Nem vagytok éhesek?

- Két órája szállt le a repülő.. Válaszolt életem.

-Akkor készítek valamit, a fiúk amúgy is éhesek, bár a gyerekek mikor nem!?

-Ha gondolod én főzök a fiúkkal valamit, addig ti nyugodtan beszélgessetek.

-Bonbon szakács és istenien készít mindent. Ha kell akár japán ételt is.. Angyalkám büszkén kihúzta  magát, láttam a büszkeséget és a szerelmet az arcán.
Ha abban a pillanatban nem ott vagyunk....
Fuu biztos jól megjutalmaztam volna... De ami késik..

-El hiszem Jiminshi ! Mosolygott rá nővére .. – Valami egyszerűt készítsetek egyenlőre, vacsorára meg majd főzünk együtt valamit.. Vacsorára? Gondolom angyalkámnak is ez lehetett a gondolata mert, igencsak eltorzult az ő ábrázata is. 
– Ne vágjatok ilyen ijedt képet fiúk.. Kacagott a lány.. – Csak nem azt gondoltátok, hogy ilyen könnyen elengedem az öcsém, amikor itt van velem huszonnégy év után!?
Teljes mértékben igaza van... Mégis szívesebben lennék már kettesben vele ....
Jó majd otthon,gondoltam, de az még két nap...

-Rendben! Válaszolt is egyből szépségem. – Ugye nem gond bonbon? Válasz hejett bólintottam..

-Bonbon? Miért így hívod? Nem Jungkook a neve? Kérdezte Akio, de mind a hárman kíváncsiak várták miért hívott így engem.. Kezem után nyúlt, ujjainkat lágyan összekulcsolta, sugárzó , boldog arccal nézett rám...

-A szemei miatt. Alap járaton is csoki barna, de amikor boldog, vagy vágyik valamire olyan mint egy csoki bonbon. Ezért hívom őt így..
Istenem annyira szeretem, de megcsókolni nincs esélyem ezért csak lágyan megszorítottam ujjait..

-Az ő neve pedig angyalka! De ezt nem most meséljük el, mert ha mindent most elmondanánk, félő, hogy hamar ránk unnátok..
Nem túlzok, ha azt mondom az ikreknek is és anyjuknak is tátva maradt a szája... – Viszont Akio, Hiroto irány a konyha.. Éhen ne halljatok nekem..

Így a két frissen találkozott testvért magukra hagytuk, és a fiúkkal a konyhába indultunk.
Fasza, mindennel felszerelt konyha, aminek kimondottan örültem.
Hasonló serpenyő, amit annyira imád szerelmem, a tojás tekercset mindig abban csinálja otthon nekem. Rizsfőző, mozsár a friss fűszereknek.. Gondolom jó háziasszony ha használ ilyen kellékeket.

-Remek a konyhád Min Jee ! Kiáltottam ki neki.. Mire ő jelképesen meghajolt, hogy köszöni.

-Mit főzünk Kookie ? Hazudnék, ha azt mondanám nem fagytam le egy cseppet amikor Akio így nevezett..
De kurva jól esett, és nekik is megengedett. Hiszen ha jól megy minden ők is a családom lesznek...

-Meglepetést Akio..

-Honnan tudod, hogy én vagyok Akio?

Mosolyogtam kíváncsi arcán, majd enyhén, megcsíptem az orrát..

-Most még csaltam kicsit, de idővel majd felfoglak ismerni titeket ígérem! Szívemre tettem kezem, jó cserkészhez híven... – A kardigánotok színéből tudom..

-Cseles! Nevetett Hiroto. – Majd figyelünk rá, hogy felismerj minket!

Még két ilyen remek gyermekkel nem is találkoztam! Ja de a pajtinkkal..
Hú de hiányzik, milyen jót játszanának és egyre biztosabb vagyok abban, hogy ettől a két fiútól csakis jót tanulhatna...

Láttam ahogy angyalkám és nővére zokogva borulnak egymás nyakába, majd  egymás szavába vágva, hadonászva tovább beszélgetnek. Eszembe juttatva azt a szép emléket, amikor első találkozasunknál magyarázta.
Szívmelengető látvány.

Míg hármasban az uzsonnát készítettük mi is egyfolytában beszélgettünk.
A két tudásra szomjazó gyermek tátott szájjal hallgatta minden történetemet.
Hogy és miért lettem szakács, mi voltam előtte, hol lakunk és mi a bárom neve.
Amikor Hiroto aki inkább sportos mint eminens gyermek, meghallotta, hogy bokszoló voltam, a szobájába rohant és a saját kesztyűjét hozta ki boldogan..

-Anya! Képzeld Kookie bokszoló volt.. Jimin a megnevezésemre felém kapta fejét, és mivel intettem, hogy minden oké láttam megkönnyebbülését.. Imádom, hogy aggódik miattam és értem.
Imádom, hogy ennyire ismer!
És imádom mert ismeri már minden rezzenésem...

Az ikrek szépen megterítettek, majd kézen fogva angyalkámat és nővérét  az asztalhoz vezették őket..

-Ez igen fiúk! Szép az asztal!

- Ügyesek vagytok nagyon! Hogy fog szeretni titeket a kis makim ...

-Jiminshi bácsi ki az a maki? Kérdezte Hiroto, és ahogy bácsinak szólította elérzékenyültem én is, hát még angyalkám..

- Ő egy három éves kisfiú az árva házból ahol én is felnőttem... Ha az isten is úgy akarja.. Ő lesz a mi kisfiúnk...

-Így van amúgy Jung Hyun a neve, és nagyon okos vagány gyermek....
Min Jee és az ikrek is meghatódva néztek minket, mígnem a nő tőrte meg a hirtelen támadt csendet..

 - De most viszont együnk, lesz még időnk beszélgetni.. Mit készítettek fiúk?

Angyalkámra néztem, mielőtt válaszoltam volna...
És abból a pillantásból okos szerelmem már egyből tudta.
Egy könnycsepp cikázott le az arcán, miközben egy hálás köszönömöt tátogott a gyönyörű száján.

Nesze neked te macsó... Már az én könnyem is hasonlóan cikázott..

-Klub szendvicset, hiszen ez is emlékezetes, boldog pillanat....

Köszönöm szépen, hogy olvasod és a vote-ot ❤️

Megjegyzés :
A számát, sem tudom hányszor olvastam már át, töltöttem fel, vagy csak javítottam.
Mégis.
Még most is potyog a könnyem.

NSMara