*20* 🔞🔞
Amióta megígértük Jung Hyun-nak, hogy amint tudjuk meglátogatjuk őt, már többször is voltunk nála.
So Mi szerint jó hatással van rá a látogatás, jobban alszik és közlékeny lett a drága, be nem áll a szája.
Nemsoká farsangi ünnepséget tartanak az árva házban, és mi is segíteni szeretnénk a szervezésében.
Életem ,drága kakukkom a díszletért én pedig az ételekért vállaltam felelősséget, mert jól érezzük magunkat a gyerekek között, és szívesen játszunk is velük,
megszerettük őket.
Én tornázni, fogócskázni Jiminshi pedig rajzolni szokott velük, úgy érzem szeretnek minket az árvák és akármikor megjelenünk egyből körül vesznek minket, kiharcolják maguknak a figyelmet.
Viszont úgy vettem észre, mintha Jung Hyun féltékeny lenne, teljesen magának akar minket, amit én értek, de hogy magyarázzuk el a gyerekeknek?
Jimin is észre vette ezért is kértünk engedélyt, hogy elhozhassuk majd hétvégére.
Sajnos az nem mostanában lesz, de mi nagyon várjuk a lehetőséget .
Ha ott vagyunk folyton rajtunk lóg, szó szerint!
A nyakunkba vagy a hátunkon csimpaszkodik .
Életem már el is nevezte makinak.
Én pedig kurva jót nevettem rajta ahogy felvázolta, hogy a mi kis családunk egy állatkert.
Én vagyok a malac na persze ki más is lenne! Hinata ugye adott, hogy a cica, Jung Hyun a maki majom, és szerelmem nem más mint a kis kakukkom!
A családunk!?
Egyre jobban tetszik az ötlet, és ha a gyermek lehetne a fiunk nem is akarhatnék többet!
Egy éve még azt sem tudtam a következő nap mit csináljak, hogy felejteni tudjam az angyalkámat, ja és a báron kívül persze.
Ma már együtt élünk és családról álmodozom vele...
Ki gondolta volna? Hát, hogy én nem az biztos! Viszont minden percét élvezem!
Jimin , még itthonról dolgozik, nem is bánnám, ha így maradna, csak néha mint ma is megy be az irodába. Szerencsére Hopi már nem piszkálja, szerelmes ő is, csak most olyan pasiba aki viszonozza és már a párja.
Érdekes, de elég jóban vagyunk velük!
Sugával titokban intézkedtem , kakukkom szüleinek nyughelyét, megtaláltuk, így már a repülő jegyeket is megvettem.
Születésnapja van májusba, előtte adom neki oda, gondoltam ő is örülne ha egyszer a temetőbe el mehetne.
Csak még az aggaszt, hogy mondjam el neki, hogy fog vajon reagálni?
De ez még a jövő zenéje..
A nővére nem igazán téma, de azért tudom Minie - t aggasztja. Ami miatt én persze rettegek, hogy egyszer mégis látni akarja és ha adj isten jól kijönnek egymással hozzájuk költözik .
Már csak az ikrek miatt is, hiszen ő a bácsikájuk.
Persze ha minden kötél szakad én is megyek vele, már nem tudnék élni nélküle.
Chao bácsi még Osakába pihen, mi addig a dolgait intézzük ígéretünkhez híven. Megnyugodott, hogy a két fia élete végre sínen van.
A bolt jól megy nincs vele probléma, megbízható embert talált dolgozni Suny és párja .
Persze naponta megyek megmutatni magam, valamiért nem bírnak engem, de leszarom! Ez van!
Ma van Valentin nap, napok óta agyaltam mivel lephetem meg édesem mert biztos vagyok benne ő is készül valami meglepetéssel nekem .
Hiába gondolkodtam sőt még Suny-t is faggattam, de nem igazán jutottam dülőre.
És nem is gondoltam volna, hogy válasz kurva egyszerű ott van az orrom előtt.
Mit szeret angyalkám a világon a legjobban!?
Engem, vagyis remélem és velem a szexet! Nyilván!
És azon kívül imád enni, főleg amit én készítek neki.
Tehát a válasz az ajándékra, egy romantikus vacsora.
Igen ám, de ez annyira snassz, hiszen együtt eszünk minden nap.
Virág is van a vázába mert szerelmem imádja. Ugyanis minden reggel kocogni megyünk. Persze, hogy oda is együtt, és amikor meglátja az idős nénit aki a virágot árulja egyből rohan és vesz is tőle egy csokorral.
Olyan gyönyörű amikor örül, és őszintén mindennek.Ha melegen süt a nap pedig február van, vagy ha San énekel a rádióban. Ha véletlen korábban kell mint én és reggelizhetünk együtt az ágyban...
Egy ilyen társ mellett, hogy ne lennék,boldog és elégedett!?
Sokáig sorolhatnám, de tény életem szerelme mindennek örül!
Abban reménykedem, hogy tetszeni fog neki a meglepetésem..
Ami nem más, minta az hogy a shéf teljesen meztelen, csak egy apró kötény takarja el az ölem...
Oké az sem újdonság, hogy meztelenül lát, de úgy érzem a szándékot értékelni fogja szerelmem.
A másik dolog ami igencsak gondolkodásra késztetett, mi legyen az étel hiszen tényleg mindent szeret, főleg az édességet.
Először a mindig nyerő club szendvicsre gondoltam, de gyorsan el is vetettem mert, az ajándék kuponnal azt ő kér tőlem. Van még belőle egy pár, így az sem jöhet szóba.
Végül Hopi volt aki segített, pénteken ugyanis együtt vacsoráztunk közben ugratta Sugat.
Mivel görög a fickó nem esznek mást szinte csak töltött zöldséget.
Hobi és Jimin felhozta, hogy régen ettek Wellington bélszínt.
És innen jött az ötlet, megvan milyen ételt készítek.
Kicsit babrás ugyan, de szerelmemért bármit, boldogan.
Gyorsan írok egy üzenetet vajon drágám már végzett?
Tom PM :05:40
Mikor jössz életem? Ugye ma nem túlórázol💙
Míg vártam a választ, én a körmöm rágtam. Mondhatom szép! Jól lakom vele akkor ki ül az asztalhoz!?
Ha eljutunk addig persze....
Andy PM : 05:50
Csak nem hiányzom kismalacom 😍
Tom:05:52
Hülye kérdésre, hülye válasz! Nem😜
Andy PM : 05:53
Hamarosan otthon, és majd boldogan mondom neked, hogy.... Kakukk 🧡
Andy PM : 05:54
Viszek egy üveg finom bort 😘
Tom PM : 05:55
Várlak kakukkom ❤️
Mondanom sem kell, az üzenetét többször olvastam el, a mosoly arcomra fagyott, és az, hogy hoz egy üveg bort...
Ugyanis életem nem bírja az alkoholt, és egy pohártól teljesen felszabadult.
Nem mintha szüksége vagy szükségünk lenne rá, a spicces Jimin mégis olyan más...
A konyhában az utolsó simításokat végzem, fő étel a sütőben , maragujás panna cotta és a saláta a hűtőben. Asztal szépen megterítve, én kurvára izgulok, és őszintén megvallom kicsit már fázok..
Ugyanis bármelyik pillanatban itt lehet ezért résnyire kinyitottam az ablakot, jobb ha hallom ahogy megáll a ház előtt.
Ezért én már ádámkosztümben, kis kötényben ami alig takar valamit epekedve várom!
Basszus megjött! Lefagytam és, hogy mit is akartam csinálni épp, el is felejtettem abban a pillanatban.
Nem akartam kapkodásommal mindent el baszni, így össze szedtem magam.
Elé menni sem készültem , majd csak amikor az ételt kezdem szervírozni..
-Megjöttem malacka, mi ez az isteni illat?
Hát persze, hogy a gyomra a legfontosabb!
Egyből tudtam, hogy jó döntést hoztam.
Indult a konyha felé, gondolom a szokásos csókjáért.
Basszus ezt el is felejtettem...
-Mossál kezet, hagy szervírozzam az ételt! Próbáltam, szigorú, vagy inkább komoly lenni.. – Újra melegítve annyi a meglepetésnek...
Életem értetlenül állt előttem, de én határozott voltam, és szigorú képet vágtam, ami valljuk be kurva nehezemre esett vele szemben. Beletörődött és a tarkóját vakarva, fordított nekem hátat, majd indult a fürdőszobába.
Ahogy bement, én akkor jó ideje először tudtam levegőt venni .
Bassza meg legalább egy pólót magamon hagyhattam volna.
Mire gondol miért állok félmeztelenül a konyhába!? Vagy már le is esett neki, hogy valami turpisság készülődik...
Sok időm nem volt gondolkodni, mert rekord gyorsasággal mosott kezet.
Jó azért a rekord gyorsaság rá mindig is jellemző, főleg ha a kielégítésünk a fő tényező.
A fürdőből jövet láttam rajta ahogy bárgyún nevet.
Faszom!
Lebuktam!? Tudja!?
Hiszen akárhonnan is jön meg, egyből egybeforr ajkunk egy buja csókba.
Ha csak a szemetet viszi le, vagy csak megkeresi Suny-t , Jin-t a bárba vagy sorolhatnám.. Mindig üdvözlés képp csókol meg, és persze én soha sem mondtam neki nemet! Eddig!
Miért nem gondoltam át jobban?!
Már mindegy, nem agyalok ezen a végeredmény a lényeg azt hiszem.
Úgy elborult az agyam, hogy észre sem vettem, életem már a étkezőben van és figyel engem.
Hátra dőlve a széken, mellkasán karját összefűzte, onnan szuggerált engem.... Annyira gyönyörű..
Fasza máris elgyengültem..
Össze kell szednem magam! Ezért gyorsan a tálaláshoz láttam.
-Bonbon eszük vagy sem? És a csókomat is kérem!
Áhá szóval igazam volt! Ez most a legnagyobb gondja.. Elmaradt az üdvözlő csókja. Mindjárt többet is kapsz életem, csak várj még kicsit..
Jó ezt nem mondtam ki hangosan, féltem mire mellé állok felborítja az asztalt ágaskodó farkam.
Szú-szá szú-szá mantráztam, még egy baklövést ma estére már nem akartam.
-Jövök életem, egy kis türelem..
Vicces nem!? Én mondom neki, hogy türelem! - A szokásos székre ülj kérlek, különben tényleg annyi a meglepetésnek! Ja igen a kismocsok, nem a szokásos helyére telepedett le, biztos a kilátásra volt kíváncsi, mert szinte égetett a szeme ahogy rajtam legeltette.
-Fuuu most már kurva kíváncsi vagyok arra a meglepetésre!
Életem káromkodott, biztos frusztrált mert nem érti a dolgot, mi történhetett a párjával...
Már háttal ült nekem, és az ablakot...
A kurva nyitva maradt ablakot nézte. Oldalra hajtotta fejét, tudtam valamin nagyon gondolkodik.
-Nyitva van az ablak bonbon, ne csukjam be?
-Nem! Szinte visítottam, és ha ezzel nem buktam le, akkor semmivel..- A kaja szag miatt életem, muszály volt szellőztetnem.
Gyorsan tálcára pakoltam a tányérokat, mielőtt még lebuknék, és indultam is hozzá. Egy pillanatra mégis leblokkoltam..
Mi a faszt csinálok?!
Egyszerűbb lett volna csak simán elkapni és igába hajtani, majd egész éjjel szeretkezni!! Mégis mi történt velem, hogy a szerelmem kedvéért ilyen hülyeséget terveztem....
Ennyire berezeltem?! Hiszen ő az életem! Hiába egy bunkó macsó voltam régen, ő rá vártam egész életemben még szép, hogy kedveskedem neki, és néha meglepem!
Megráztam magam a korábbi agymenésem igencsak lelkifurdalást okozott nekem, és indultam szerelememhez.
Meg sem fordult, rám sem nézett csak akkor már amikor előtte álltam meg. Próbáltam természetesnek tűnni, és kezdtem a tányérokat a tálcáról elé rakni.
Komolyan annyira izgultam , hogy el is tűnt a korábbi merevedésem. Mondanom kellett volna valamit, mégsem jött ki a számon értelmes szó vagy akár egy mondat.
Ránézni sem mertem..
Már azon agyaltam ledobok mindent és eltűnők a hálóban.....
De mi vagyok én? Nem egy hisztis picsa!!
Végre valahára össze szedtem magam, ezért az első ami eszembe jutott ki is mondtam.
-A töltött dolgokat ugye szereted? Ahogy Jimin-re néztem el is szállt minden korábbi kételyem.
Kipirosodott arccal a szája szélét rágta, a levegőt kapkodta..
Na ezért csináltam én végig, ezért a reakcióért!
Csak néztem gyönyörű vágyakozó szemét, arcát és a farkam egyből a korábbi pózba pozícionált...
Kérdésemre csak egy nyögés volt egyenlőre a válasz, észre vettem, hogy keze az asztal alatt...
-Drágám, ezt az ételt felmelegítve is lehet enni ugye...
Kész vége, ez volt az utolsó csepp a kibaszott pohárba.
Ledobtam a tálcát , Jimin után nyúltam és egyből szájára hajoltam.
Nem csókoltam meg, csak a hirtelen szétnyitott szájába dugtam a nyelvemet, mintha azt kinyaltam volna..
Ölembe kaptam, viszont abban az állapotban voltam, hogy inkább a szőnyegre feküdtem le vele a nappaliban.. - Drágám ez.. Végig húzta nyurga ujját a kötényen.. - Tudtam, hogy készülsz valamire, de ez.. Imádom szerelmem!
Egy laza mozdulattal a masnit ki is oldotta, így lehullott a lepel, ami a farkam takarta. Egyből utána is nyúlt és marokra fogta.
Jólesett, de ma én vagyok a főnök ezt nem engedhetem meg!
Gyorsan levetkőztettem, közben gyönyörködtem a számomra megunhatatlan isteni testben.
Csak akkor csókoltam meg amikor már teljesen meztelenül feszengett alattam szerelmem.
Miközben a szájába nyelveink csatáztak, kezem már bejárta a testét. Ujjaim pedig olyan helyekre tévedett amit életem nyögve élvezett.
Sem az időt sem szépségem nem akartam már tovább húzni, ezért elkezdtem ánuszát izgatni, lazítani. Már nincs szüksége annyi előkészületre, én mégis szeretem ujjazni, mert ő azt is nagyon élvezi.
Szájáról nyakára, mellére az isteni bimbóira kúsztam, de nem az volt a cél így már a farkával játszadoztam.
Végig nyaltam erősen meg is szívtam dagadó farkát, közben egy pillanatra sem hagytam abba az ujjazását.
Mikor azt mégis kihúztam, és a farkát is magára hagytam,én a feszes combjai közé feküdve, már az ánuszát nyaltam.
Ő vergődött, motyogott, és bár nem értettem pontosan biztos azt akarta, hogy már dugjam.
Vissza másztam szájához közben még egyszer végig csókoltam, majd sarkamra ülve a saját tagom az ánuszához igazítottam.
Életem könyöklő állásba tornázta magát, én pedig egyből elkaptam fantasztikus száját, farkammal ahogy behatoltam ostromolni is kezdtem prosztatáját.
-Ne finomkodj szerelmem! Mivel erre kért.... Lábait feljebb toltam, és egyből ütemesen, egyre mélyebben mozogtam benne.
Az érzés még most is felemelő, minden alkalommal más!
Egy ütemre mozogtunk ismét, felváltva suttogtuk egymás nevét, amikor éreztem már közel járunk, szerelmem farka után nyúlva, hajszoltam magunkat az élvezetbe...
Szépségem mellkasára borultam, és újfent nem érdekelt, hogy tiszta ragacsos voltam. Kulcscsontját cirógattam nyelvemmel, de nem azért mert készültem egy újabb menettel! Egyszerűen szeretem őt kényeztetni.. Bazd meg te macsó férfi!
Ennyi vége a macsó éveknek, de legalább a szeretkezésben már én vezetek!...
-Meglepetés!! Búgtam angyalkám fülébe. - Őrülten szeretlek téged...
-Én is bonbon. Viszont menjünk vacsorázni, mert hátra van az én ajándékom! Felkaptam fejem és arcán elterült bajvigyorát néztem. - Ja és csakis abban a cuki kötény, az ajándékom lehet rajtad.
-Fogadjunk, hogy tudtad! Összeborzoltam a haját, majd egy cuppanás kíséretében szabadon hagytam az...
- Nem tudtam, csak sejtettem, hogy mesterkedsz valamiben... Felpattant és a fürdőbe szaladt - Lemosom gyorsan magam addig szervírozd kérlek a meglepetésem, nagyon éhes lettem..
Mosollyal az arcomon, gyorsan rendbe szedtem magam, a kis kötényt felkötve a konyhába indultam.
A vacsora még újra melegítve is ízlett szépségemnek, főleg amikor megtudta mi a desszert.
Még jó hogy bőven készítettem belőle.
Próbáltam az asztaltól nem sűrűn felállni , de ismerjük milyen vicces fazon az én kakukkom...
Mindig eszébe jutott valami, és persze ahogy elmentem mellette nem felejtett el rajtam végig simítani.
Így a vacsora végére készen álltam egy újabb bevetésre..
Leszedtük az asztalt, én még mindig csak abban a kicsi semmibe épp a mosogatógépbe pakoltam, kanos szerelmem a pultnak dőlve rajtam legeltette a szemét. A kis mocsok..
-Ne csináld életem! Felé fordultam és kötvényt meg is libbentettem, bár kizárt, hogy ne vette volna észre, miatta mered a párja a farka az égre..
-De hiszen ez az ajándékom nem? Hozzám lépett, és most Ő adott nekem egy isteni nyelveset, én közben éreztem ahogy lábam bele is remeg.
- Most jön az én ajándékom! Kiszaladt a konyhából a bejárat felé, én meg csak bámultam utána.
Kurva kíváncsi voltam mi lehet az ajándéka.
Amikor megláttam egy nagy táskát vagy faszom sem tudja mi volt nála tanácstalanul indultam ki hozzá a nappaliba.
Szó nélkül lassan, húzta le a cipzárt, és amikor már láttam mi az ajándék felhorkantottam.
-Egy masszázs asztal életem?
-Megfoglak alaposan masszírozni szerelmem! Érezd amit a vacsora alatt én éreztem..
Bassza meg nekem ma végem!
Köszönöm szépen, hogy olvasod és a vote-ot ❤️
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro